1

Egy angyal érintése - 15. Fejezet

2009. december 28., hétfő.
Már egy hét telt el azóta, hogy nem beszéltem Adammel. Rettentően hiányzott, és naponta többször is próbált hívni, de mindig kinyomtam. Látni sem kívánom. Soha nem gondoltam, hogy pont ő lesz az aki átver. Rettentően fájt. És még most is fáj. Már legalább az ötödik sms-t kaptam, mire úgy döntöttem, hogy megnézem mit ír és válaszolok neki. Ám a Sors közbe szólt.
- Amy!
- Sherry! Megijesztettél. Miért jöttél? – ráncoltam össze a szemöldökömet.
- A védencednek szüksége van rád.
- Most?! De…
- Semmi de Amy! Menned kell. Vagyis most én is elkísérlek.
- Jó. Menjünk. De Sherry! Ugye mondod majd, hogy mit kell csinálnom.
- Ne aggódj, tudni fogod. Ösztönös.
- Rendben.
Mikor odaértünk, egy 50 év körüli férfit láttam meg. Nem hiszem el. Ő lenne a védencem?! Na mindegy. Remélhetőleg csak kevés ideig kell majd vele foglalkoznom. A férfi a földön feküdt és egy lőtt seb volt a mellkasán. Úr isten!
- Sherry! Én ezzel mit csináljak?
- Odamész mellé, letérdelsz, a seb fölé helyezed a kezedet és vársz. Hamarosan nagyon fényes lesz a kezed. Érezni fogod, hogy az erő átáramlik belőled belé.
Tettem amit hallottam. Bár a kezem azért remegett. Nagyon furcsa érzés volt, ahogy az energiáim átkerültek a férfi, vagy inkább bácsi testébe. Körülbelül egy percig tartottam a kezem a test fölött, mikor megláttam süllyedni és emelkedni a mellkast. Öröm járta át a testem.
- Sikerült! Sherry! Megcsináltam! – ujjongtam.
- Igen. Gratulálok. Most viszont mennyünk.
- Rendben.
Haza érve Sherry elköszönt tőlem és távozott. Végre megtapasztalhattam, hogy milyen az őrangyal szerep. Erre a kis időre még Adamről és a gondomról is megfelejtkeztem. A telefonomon már 20 sms volt. Upsz. Kicsit sok. Megnéztem a feladójukat. 18 jött Adamtől és 2 Emmától. Gondolom a hogylétem felől akart érdeklődni. Ráér még. Majd este felhívom. Adamet meg majd még meglátom. Most lemegyek és ütök össze valami finomat Brenda néninek. Mostanában eléggé elhanyagoltam a vele való kommunikálást. Kicsit szégyellem is magam miatta. De hát ma majd bepótoljuk. Csinálok egy finom ebédet és beszélgetünk. Sőt még talán a barátját is meghívom. Egész jó lenne megismerni. Míg a finomabbnál finomabb ételekkel foglalkoztam a telefonom legalább hatodszorra csörgött. Ezt nem hiszem el. Mi a fenét akar akárki is legyen az. A telefonon ez villogott:
Emma hív
Vajon mit akar?
- Halló!
- Jaj Amy! De jó hogy felvetted.
- Neked is szia Emma. Miért hívsz állandóan?
- Valami nagyon fontosat akartam, vagyis akarok mondani.
- Hallgatlak.
- Ezt inkább személyesen kéne.
- De most nem érek rá. Mond gyorsan.
- De haragudni fogsz.
- Emma, ha két másodpercen belül nem mondod, tényleg megharagszom.
- Jó jó. Butaságot csináltam. Emlékszel, amikor felhívtalak, hogy Adamet látom, stb…
- Igen?
- Hát…izé… az nem Adam volt.
Úgy éreztem pofon vágtak.
- Hogy mi?! Emma nem mondod komolyan!
- De! Én sajnálom. Rettentően sajnálom.
- Hát sajnálhatod is. Emma tudod te, hogy mit tettél? Miattad összevesztem a barátommal. Lehet, hogy már szóba se áll velem.
- Majd segítek.
- Köszönöm, de már eleget segítettél. Szia.
Meg se vártam, míg elköszön. Most nagyon dühös vagyok Emmára. Viszont a nagyobb gondom most az, hogy mit mondjak Adamnek. Egyáltalán meghallgat-e? A kétségbeesésem miatt minden mást elfelejtettem, amit akartam. Most azonnal muszáj beszélnem Adammel. Felkaptam a kabátomat és lerohantam a lépcsőn, ki a házból egyenesen Adamhez. Remélem otthon lesz és beszél is velem. Mikor odaértem a házukhoz már ziháltam. Alig kaptam levegőt, de nem érdekelt. Csengettem. Minden másodperc, amit az ajtónyitásig el kellett töltenem, szörnyű volt. Aztán végre kinyílt előttem a bejárat. Mr.Bloom nyitott ajtót.
- Ááá Amy! De jó téged itt látni. Gondolom Adamhez jöttél.
- Jó reggelt Mr.Bloom. Igen. Elnézést a korai zavarásért, de muszáj beszélnem a fiával.
- Csak nem történt valami? – vágott riadt képet Adam apja.
- Nem! Dehogy! Csak kicsit összekaptunk és muszáj vele megbeszélnem.
- Akkor már értem, hogy miért nem akart az utóbbi napokban kimozdulni Adam a szobájából. Azt hiszem fent van, de pillanat és szólok neki.
- Ne! Ha nem lenne gond, akkor inkább én mennék fel hozzá.
- Ahogy gondolod.
- Köszönöm.
A szívem őrülten vert, ahogy a lépcsőn mentem felfelé. Az ajtajához érve halkan kopogtam.
- Nem akarok senkivel sem beszélni. Hagyjatok békén! – kaptam a mogorva választ.
- Adam! Én vagyok az, Amy!
Pár másodpercnyi csend után az ajtó kitárult és Adam az ajtóban állt. Az arcáról nem harag tükröződött, hanem inkább meglepettség.
- Hát te?
- Beszélni akartam veled?
- Hogy-hogy? Egy hete még elküldtél a francba.
- Tudom csak azóta kiderült egy s más. Beengedsz?
- Persze! Gyere!
Miután bementem, nem mertem a szemébe nézni. Bevallom őszintén szégyelltem magam. Miután hallottam becsukódni az ajtót síri csend lett. Hogy én menyire utálom a csendet. Az soha nem jelentett jót. Valamit muszáj mondanom, mert megőrülök.
- Adam! Én…hülye voltam. Sajnálom. Tudom, hogy ennyivel nem lehet elintézni, de nem tudok mit mondani. Most már tudom, hogy bíznom kellett volna benned, de össze voltam zavarodva. Ha visszapörgethetném az időt mindent másképp csinálnék. De nem tehetem. Nem kérem, hogy bocsáss meg nekem most rögtön, de kérlek fon…
Mielőtt befejezhettem volna a mondatomat, hirtelen valami puhát éreztem épp kiszáradó ajkaimon. A boldogság egyből szétáradt a testemben, mikor tudatosultak bennem az események. Adam lágyan mégis szenvedélyesen csókolt meg. Karjaimat nyaka köré fontam és élveztem a csókot. Elég hosszú volt. Mikor vége lett mind a ketten ziháltunk. Aztán Adam megköszörülte a torkát és rám emelte gyönyörű szemeit.
- Nem kell magyarázkodnod. Szeretlek, és nem haragszom. Igaz, hogy nem kellett volna egyből elküldeni, de megértelek, hogy miért tetted. Hazudtam neked. Jogos, hogy nem igazán bíztál bennem. De ez már mind a múlt. Örülök, hogy kibékültünk. Hiányoztál.
Az utolsó szót már a nyakamat csókolgatva mondta. Ahogy lassan az ágyra fektetett, rám feküdt és csókokkal borított el, a világ megszűnt létezni a számomra. Annyira elfeledkeztünk mindenről, hogy nem hallottuk meg a halk kopogást. A halk, de mégis határozott torokköszörülésre persze mind a ketten felfigyeltünk. Adam édesanyja állt az ágy mellett. A pillantásától elvörösödtem és megigazítva a ruhámat feltérdeltem az ágyon. Kínos volt.
- Anya! Te mit keresel itt?
- Hát apád mondta, hogy itt van Amy és azért jött, hogy kibéküljetek, mert összevesztetek. Nem hallottam ordibálást, se ajtócsapódást, se semmit, ezért gondoltam megnézlek titeket, hogy kibékültetek, mert akkor Amy itt maradhatna ebédre. De látom szent a béke. – mosolygott Mrs.Bloom.
Ez egyre kínosabb. Éreztem, hogy még vörösebb leszek.
- Anya! Már ezerszer elmondtam, ha nem mondom, hogy „szabad”, akkor legyet szívesek és ne törjetek rám. Ez az én szobám és szeretném, ha itt nem zaklatnátok állandóan. És ha most megbocsájtasz, szeretnék KETTESBEN maradni a barátnőmmel.
- Értem én értem. Már itt sem vagyok. De azt még igazán elá…
- ANYA!
- Jó jó!
Miután egyedül maradtunk Adammel egymásra néztünk és elnevettük magunkat.
- Ez kínos volt – mondtam.
- Az. Ne haragudj. Lehet, hogy felszereltetek majd egy zárat az ajtóra. Nehogy legközelebb is ránk törjenek. De visszatérve az előbbiekre…hol is tartottunk? – hajolt egyre közelebb Adam.
- Adam! Ne!. Bármikor bejöhetnek megint.
- Biztos, hogy nem. Ne aggódj már.
A válaszomat elnyomta Adam ajkai. Hagytam, hogy csókolgasson, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez így nem jó.
- Adam! Várj! Nekem ez így nem megy. Sajnálom.
- Jó rendben. Nem erőltetem.
- Köszönöm. Viszont nekem mennem kell.
- Ne! Miért?
- Mert Brenda néni nem tudja, hogy hol vagyok.
- Hívd fel!
- Adam! Én is szeretnék maradni még, de nem lehet. A lovardával se foglalkoztam még ma. Meg azt hiszem Emmával is beszélnem kéne.
- Szerintem Emma még ráér. Nem baj, ha egy kicsit emészti magát.
- Soha nem szerettem másokat büntetni. Inkább megbeszélem vele.
- És én? Engem persze képes voltál büntetni. Na szép. Mondhatom.
- Jaj nem úgy értettem. Amúgy is veled is ki akartam békülni. Vagyis akartam veled beszélni.
- És mikor?
- Hát…
- Látod! Én nem vagyok olyan fontos mint Emma – mondta sértődötten, de láttam, hogy csak tetteti.
Rendben. Akkor játszunk. Szépen lassan odamentem az ágyához és mögé térdeltem. Átkaroltam és a fülébe suttogtam.
- Tudod, hogy nem úgy gondoltam. Sajnálom. Nagyon haragszol?
- Igen.
- De meg tudsz bocsájtani?
- Hát…ha kapok kárpótlást akkor talán – ezt már mosolyogva mondta.
- És mit akarsz?
Válasz helyett az ölébe húzott és csókokkal borított el. Elég hevesen csókolt és ezért meg is lepődtem, amikor eltolt magától.
- Ez csak egy kis ízelítő volt, hogy mit kérek. A jussomat majd később veszem el. Most elengedlek.
- Micsoda nagylelkű ajánlat. És ezt most meg kell köszönnöm?
- Illene.
- Akkor köszönöm. Viszont megyek. Majd beszélünk. Szeretlek.
- Én is téged. Várom a hívásod. Szia
- Rendben szia.
Miután hazaértem Brenda néni egyből letámadott.
- Amy! Hol az ördögben voltál? A lovardában szükség van rád.
- Adamnél voltam, de ugye nincs semmi baj.
- Hát nem tudom. Nekem egész súlyosnak tűnik, de majd te eldöntöd.
A szívem a torkomba ugrott. Ahogy futottam a lovarda épülete felé, reménykedtem, hogy mindent rendben találok. Az istállóba érve láttam, hogy mindenki egy boksz körül áll. Jaj ne! Az Démon boksza. A pánik úrrá lett rajtam. Démon középen feküdt és pihegett el képzelni nem tudom, hogy mi lehet vele. Meg akartam kérdezni, hogy hívta-e valaki az orvost, de egy kocsi állt meg az udvaron. Amíg az orvos dolgozott mindenki kijött az istállóból. Brandon jött oda hozzám.
- Amy! Jól vagy?
- Nem – szipogtam. – Nem tudod, hogy mi történt Démonnal?
- Nem. Én épp kinn voltam egy másik lóval, mikor hangos nyihogást hallottam. Azonnal berohantam és akkor láttam, hogy Démon a földön fekszik.
- Jaj remélem nem lesz baja.
- Biztos rendben lesz. Érzem.
Jól estek a megnyugtató szavak. A fejemet Brandon vállára hajtottam. A doktor nő hangjára riadtam fel.
- Amy Headway?
- Igen?
- Démonnak eltört a lába. Egy darabig most nem tud felállni. Nem tudom, hogy mennyire tudják itt gondozni, de ha gondolja bevihetjük a kórházba.
- Olyan súlyos?
- Nem. Csak most sok figyelem kell neki.
- Ő az én lovam. Majd én ápolom. Köszönöm, hogy ilyen gyorsan ideért. Tartozom valamivel?
- Nem. Majd még egy pár nap múlva eljövök ellenőrizni, de ha gond van hívjanak.
- Rendben. Akkor viszlát.
- Viszont látásra.
- Látod Amy! Én mondtam, hogy nem lesz komoly baj – szólalt meg mellettem Brandon.
- Igen és köszönöm, hogy mellettem vagy.
- Nincs mit. Felkísérlek a szobádba. Most jót tenne neked egy kis pihenés.
- De Démon…
- Őt majd én elintézem. Most pihenned kell!
- Rendben. Köszi.
A szobámba érve lefeküdtem. Brandon segített, bár nem volt rá szükségem, de nem tudtam meggyőzni. Eligazította nekem a függönyöket, hogy ne süssön be annyira a fény, aztán az ágyam szélére ült.
- Hozzak neked valamit?
- Nem kell, köszönöm. Nyugodtan elmehetsz.
- Megvárom, amíg elalszol.
- Te tudod – válaszoltam, majd kényelembe helyeztem magam és lehunytam a szemeimet.
Hamar elaludtam. Fáradt voltam, pedig elég jól aludtam az utóbbi napokban. Szerencsére most álmodni se álmodtam semmit. Azonban mintha valami puhát éreznék a számon. Kinyitottam a szemeimet és Brandon arcát pillantottam meg közel az enyémhez. Túl közel.
Leia Mais...
0

Felhívás!

2009. december 25., péntek.

Ezennel boldogan bejelentem, hogy a blog kész. Cím: noras-story.blogspot.com

Remélemtetszeni fog. :D:D

Még egyszer: Boldog Karácsonyt

Leia Mais...
0

Figyelem!

Kedves Látogatók!

A közvélemény kutatást lerövidítettem, úgyhogy 1 óra múlva vége. Ennek az az oka, hogy a szavazás most úgy áll, hogy 100% az igen. Ezért úgy gondoltam, hogy karácsonyra megkapjátok az új blogot. Tehát ha minden jól alakul 1 óra múlva olvashattok tőlem egy új történetet. Már akit érdekel.

Kellemes Ünnepeket!

Sok puszi: Hugi

Leia Mais...
0

Drága Olvasóim!

2009. december 23., szerda.

A legújabb közvélemény kutatással kapcsolatban ha kérdésetek van ( gondolok arra, hogy miről fog szólni az új történet ), akkor írjatok ehhez a bejegyzéshez kommentárt, vagy az e-mailemre : p.julia@indamail.hu

Lenne még egy dolog, amit szavazásra szeretnék bocsájtani. Gondolkoztam rajta, hogy rakok ki chat-et, de én nem nagyon szeretem. Kiváncsi vagyok a véleményetekre. Tehát: Legyen kint chat vagy ne? A válaszokat kommentárokban kérném ehhez a bejegyzéshez, vagy e-mailen.

Üdvözlettel: Hugi

U.i.: A következő fejezet nem tudom, hogy mikor kerül fel az ünnepek miatt. Igyekszem vele, de biztosat nem merek mondani. A megértéseteket köszönöm.

Leia Mais...
3

Egy angyal érintése - 14. Fejezet

2009. december 20., vasárnap.
Nagyon nem szerettem ezeket az ájulásokat. Legtöbbször olyankor jött, mikor nem kellett volna. Már idegesítő volt. Éppen magamban szitkozódtam, mikor Sherry megszólalt.
- Szia Amy! Sajnálom, hogy megint olyan hirtelen kellett ide jönnöd, de fontos bejelenteni valónk van. Pontosabban Nekik – mutatott az öt főőrangyalra.
- Mi az a halaszthatatlan dolog? – ráncoltam össze a szemöldökömet.
- Döntöttünk Amy! – szólalt meg Michael. – Döntöttünk a sorsodról.
- És mi az?
- Úgy döntöttünk, hogy Te is őrangyal leszel, ugyanis figyeltünk és az előéleted alapján rászolgáltál.
- És akkor ez most pontosan mit is jelent?
- Lesz egy ember akire vigyáznod kell. Persze nem mondhatod meg neki, hogy te valójában mi vagy és nem is léphetsz vele közvetlen kapcsolatba. Csak az álmain keresztül. Hallani fogod annak a bizonyos személynek a gondolatait. És persze megkapod a teleportálás képességét is, hogy bármikor a lehető leggyorsabban beszélhess velünk és kikérhesd a véleményünket. Sherry lesz a mentorod. Ő vele telepatikusan is tudsz beszélni.
Ledöbbenve hallgattam. Ez egy érdekes fejlemény.
- És a barátaimmal mi lesz? Most el kell hagynom az otthonom?
- Nem, természetesen nem.
Fellélegeztem.
- És kit fogok kapni?
- Először egy idősebbet fogsz kapni akinek hamarosan amúgy is lejár az ideje. Valójában ez lesz a próba feladatod. A nevet és a többi fontos információt majd Sherrytől fogod megkapni telepatikusan, ugyanis menned kell. Majd még beszélünk. Viszlát Amy Headway.
- Viszlát.
Újra a jelenben találtam magam az udvaron. Brandon állt mellettem sápadt arccal.
- Amy! Jól vagy? Nagyon megijesztettél.
- Igen jól vagyok. Néha elszoktam ájulni, de nincs semmi baj. Tényleg. Ugye nem hívtad a mentőket?
- Hát csak egy hajszálon múlt. De ha akarod most kihívom.
- Ne! Jól vagyok. Fojtassuk a munkát.
- Szerintem neked inkább le kéne feküdnöd. Gyere. Segítek.
- Köszönöm. Tényleg jobb lesz ha pihenek egy kicsit.
A szobámba érve Brandon letett az ágyra, de véletlenül megbotlott és rám esett. Elvörösödtem. Épp szólásra nyitotta Brandon a száját, de valaki megelőzte.
- Hát ti meg mit csináltok? – hallottam meg Adam enyhén dühös hangját.
Mind a ketten egyszerre néztünk rá. Brandon szólalt meg hamarabb.
- Haver! Ez nem az aminek látszik. Én csak…
- Te csak?
- Én csak megbotlottam.
- És hogy kerültetek fel ide a szobába és Amy az ágyra?
- Amy elájult és én segítettem neki feljönni, hogy lepihenhessen.
- Elájult?! Hol és mikor?
- Nem rég az udvaron.
- De jól van?
- Hahó! Én is itt vagyok. Tőlem is lehet ám kérdezni. Amúgy igen jól vagyok. Nem történt semmi komoly.
- Amy! Elájultál. Ez nem komoly? Azonnal elviszlek egy korházba és kivizsgáltatod magad. Ez nem állapot, hogy ennyiszer elájulsz.
- Nem akarok korházba menni, mert ott is csak azt mondanák, hogy nincs semmi bajom. Hidd el. Tudom. Érzem.
- De…
- Nincs semmi de. Nem megyek sehova és kész. Pihenek egy picit és kész. Brandon! Neked pedig köszönöm a segítséget. Menny vissza dolgozni.
- Oké. Jobbulást.
- Köszi. Mielőtt elmennél léci szólj!
- Rendben! Szisztok!
- Szia! Na hol tartottunk? – fordultam Adamhez.
- Ott, hogy leszögezted nem mész korházba.
- Ja, igen! Akkor szerintem azt meg is beszéltük. Új téma: Hogy hogy itt vagy?
- Eljöttem a barátnőmhöz. Baj?
- Nem egyáltalán. Hiányoztál.
- Te is nekem.
- Nem jössz ide mellém?
Lassan jött oda hozzám és ezen elcsodálkoztam. Valami baja lehet. Remélem nem az, hogy itt talált Brandonnal. Legjobb lesz, ha megkérdezem.
- Valami baj van?
- Nem. Miért?
- Csak mert általában mindig kapva kapsz az alkalmon, hogy mellettem lehess, most meg csak úgy vánszorogsz ide mellém.
- Nincs semmi.
- Hát jó. Én hiszek neked. Amúgy hogy hogy itt vagy? Már kérdeztem, de értelmes választ nem adtál. Nem otthon kéne segítened anyukádnak?
- Hát…de. Csak éppenséggel összevesztünk.
- Sajnálom. És min? Ha szabad tudni.
- Nem lényeg. Apróság.
- De nekem fontos, mert akkor segíthetek neked valahogyan.
- De nem szeretném elmondani.
- Rendben – vontam meg a vállam. – Majd elmondod, ha akarod. Nem nyaggatlak.
- Köszönöm. Amúgy hogy telet a napod?
- Hát fáradtan. Elég sokat futkostunk az udvarban Brandonnal. Még csak hárman dolgoznak. De ma meglett a létszám. Hétfőn azt hiszem már egy kicsit jobban rá fogok érni.
- Annak örülök, mert azt terveztem, hogy elvinnélek Párizsba. Úgy sincs olyan messze.
Leesett az állam.
- Nem mondod komolyan? Csak mi ketten? – hirtelen leírhatatlanul boldog lettem.
- Igen csak mi ketten. Soha nincs időnk együtt lenni, mármint úgy igazán együtt.
- Nem is tudom… Brenda nénit hagyjam egyedül?
- Nagylány már – mosolygott. – el lesz egyedül. Sőt nem is biztos, hogy egyedül tölti azt az időt. Azt hallottam összejött az egyik tanárral.
- Hát… alakulóban valami. Azt hiszem. De nem csak Brenda nénit kéne egyedül hagynom, hanem a lovardát is. Mégis mit gondolnának az alkalmazottaim, ha egy – két munkanap után egyedül hagynám őket? Sajnálom Adam, de ezt most tényleg nem lehet.
- De…
- Ne Adam! Ne mondj semmi! Tudom, hogy beleélted magad, de ígérem bepótoljuk majd. Szerintem augusztus környékén lesz rá alkalmunk. Tényleg nagyon sajnálom.
Kárpótlásként egy hosszú, szenvedélyes csókot adtam neki. Amikor el akartam húzódni visszahúzott magához.
- Azt hiszed, hogy egyetlen csókkal kárpótolhatsz?! Ennél többet érdemlek – mondta az ajkaimba.
Nem tiltakoztam. Minek? Úgy se értem volna el vele semmit. Már épp vette volna le a pólómat, Adam, mikor kopogtak, és válaszra sem várva benyitottak. Brandon volt. Ijedten rebbentünk szét a barátommal és én rögtön el is vörösödtem.
- Uhh bocsánat. Azt hittem, Adam, hogy már elmentél.
- Amint látod nem. Mit akartál?
- Szükségem lenne Amyre.
- Rám? Miért? – kerekedett el a szemem.
- Nem bírok az egyik lóval. Segítened kell.
- Rendben egy pillanat és megyek.
- Oké.
Szerencsémre Brandon gyorsan kapcsolt, hogy egyedül akarunk egy picit lenni a pasimmal. Mikor becsukódott az ajtó Adamhez fordultam.
- Hamarosan visszajövök. Itt maradsz?
- Nem is tudom…
- Ha megvársz, akkor mihelyst visszajövök, befejezzük, amit elkezdtünk.
- Csábító ajánlat. Na jó. Maradok. De siess.
- Ígérem - egy gyors csókot lehelve ajkaira ott hagytam.
Brandon az ajtó előtt várt.
- Tényleg nagyon sajnálom, hogy úgy rátok törtem. Még szerencse, hogy nem mát szakítottam félbe – mosolygott.
Újra elvörösödtem és hirtelen nagyon nagy érdeklődést mutattam a talaj iránt. Mikor éreztem, hogy kicsit csillapodott az arcom pirossága, válaszoltam.
- Nem haragszom, de ha kérhetem, legközelebb várd meg míg azt mondom, hogy szabad. Oké?
- Persze. Viszont most foglalkozzunk a lóval. Fogalmam sincs, hogy mi a baja.
Hirtelen elfogott az aggodalom, de mikor megláttam a lovat, megkönnyebbültem.
- Ez csak Vadóc. Nem régen vettem. Még nincs betörve és megvannak a sajátos módszerei, hogy hogyan maradjon betöretlen. Legtöbbször ájulást színlel. Okos egy ló – mosolyogtam.
- Én meg már azt hittem valami történt. Van még ilyen lovad, amelyik trükközik? Nem árt, ha tudom. Akkor kisebb az esélye annak is, hogy rosszkor zavarlak.
- Nem felejthetnénk már el ezt a témát.
- Persze, persze. Bocsi.
- Semmi gond. Viszont én megyek. Boldogulsz, ugye?
- Persze. Köszi a segítséget.
- Nincs mit. Azért vagyok, hogy szóljatok, ha valami gond van.
Visszaindultam a szobámba, de mikor felértem Adam helyett csak egy cetlit találtam. Hirtelen a szoba forogni kezdett velem. Én magam sem értettem, hogy miért, hiszen nem tudom még, hogy Adam miért hagyott itt, de rosszul esett. Nagyon rosszul. Remegő kézzel nyitottam ki a levelet.

Amy!
Tudom, hogy azt ígértem megvárlak, de anya hívott, hogy siessek haza. Nem mondta a telefonba, hogy mit akar, és bepánikoltam. Majd hívlak amint tudlak. Millió csók : Adam.

Az ágyam szélén ülve néztem a lapot a kezembe. Éreztem, hogy megnyugszom. Tehát az anyukájának szüksége volt rá és ezért ment el. Majd este felhívom. Vagy lehet, hogy inkább most kéne. Hátha tudok valamit én is segíteni. Bepötyögtem a számukat és vártam. Hamarosan felvették. Ada, anyja volt.
- Halló!
- Jó napot Mrs. Bloom! Adammel szeretnék beszélni. Ott van valahol?
- Nem nincs. Ma még nem is láttam. Nem aludt ott nálad? Nekem azt mondta tegnap.
Hirtelen gombóc nőtt a torkomban. Alig bírtam megszólalni.
- De igen itt aludt, csak már elment és azt hittem haza ment.
- Miért nem próbálod meg a mobilján? Az mindig nála van.
- Rendben. Köszönöm Mrs. Bloom. Viszlát.
- Nincs mit. Szia.
A sírás fojtogatott. El sem hiszem, hogy hazudott nekem. Miért? Bár addig nem szabad semmit gondolnom, amíg nem beszéltem vele. A telefonját csak felveszi. Gyorsan tárcsáztam.
- A hívott szám pillanatnyilag nem elérhető. Kérjük ismételje meg a hívását később.
EZT NEM HISZEM EL! Az arcomat a kezembe temettem, és úgy sírtam. Mi oka volt hazudni? Vajon hol van? Lehet hogy megcsal? Azt nem bírnám ki. Legalább fél órája sírtam, mikor halk kopogást hallottam.
- Nem érek rá.
- Amy! Brandon vagyok. Valami baj van?
Eleinte gondolkoztam azon, hogy kinyissam-e, de végül is kinyitottam. Az arcom tiszta könny volt.
- Úr isten Amy! Mi a baj? Te sírtál?
- Igen, de te ezzel ne foglalkozz. Mit akartál?
- Most az nem lényeg. Mi a baj?
- Hát…nem érem el Adamet. Amikor visszajöttem nem volt itt, de hagyott egy levelet. Azt írta, hogy hazament, mert az anyukája hívta. Felhívtam az anyját, de nem volt otthon. Próbáltam a mobilját is, de ki van kapcsolva. Soha nem hazudott nekem. Nem értem, hogy miért tette.
- Jaj Amy! Biztos van valami oka. Ne aggódj biztos nem csal meg – vigasztalás képen megölelt.
Jól esett, hogy van itt mellettem most valaki. Igaz, hogy nem ismertem még annyira, de odabújtam hozzá. A telefon csörgése rebbentett szét minket. Gyorsan vettem fel. Hátha Adam az.
- Haló!
- Szia Amy! Itt Emma. Már legalább egy tíz perce loholok utánad és Adam után. Megfordulnál végre?
- Emma! Én itthon vagyok.
- Hogy mi? De hát… Adam itt megy előttem, és egy lánynak a derekát karolja. Ha nem te vagy akkor…
- Megcsal.
- Úr isten Amy! Azonnal megyek hozzád. Pár perc és ott vagyok. Hallod?
Nem bírtam megszólalni. Egyetlen szó csengett a fülemben. Adam megcsal. Éreztem ahogyan egy könnycsepp lefolyik az arcomon. És még egy. És mégy egy. És még sok. Zokogtam. A világ forgott körülöttem. Az egyetlen személy akiért képes voltam feláldozni akár az életemet, megcsal. Nem tudom, hogy hogyan kerültem az ágyra, de kis idő múlva azt vettem észre, hogy valaki ringat, és csitítgat. Én ösztönösen odabújtam az egyetlen személyhez, aki a támaszt nyújtotta most nekem. Nem sokára Emma hangját hallottam meg. És Brandonét. Beszélgettek. A társalgásukból azt szűrtem ki, hogy Brandon volt az, aki vígasztalt. Pár perc telhetett el, mikor Emma hangját közvetlen közelről hallottam.
- Amy? Hallasz? Emma vagyok. Amy?
- Szia Emma! - találtam meg a hangomat.
- Jaj Amy! Annyira sajnálom. Hogy vagy?
- Amint látod nem jól. Beszéltél Adammel?
- Nem. Miután nem válaszoltál a telefonba rögtön rohantam hozzád, de ha összefutok valahol vele esküszöm, hogy megkapja a magáét, de azt nem teszi ki az ablakba. Jaj istenem! Annyira sajnállak. El képzelni nem tudom, hogy miért tette.
- Ez a baj, hogy én se. Amúgy mennyi az idő?
- Már elmúlt éjfél.
- Nem kéne hazamenned?
- Nem hagylak egyedül. Anyuéknak szóltam, hogy itt alszom nálad.
- Rendben. Peterrel mi van? Megvagytok.
- Meg, de ezt a témát most hanyagoljuk szerintem.
- Oksa.
Az éjszaka hátralévő részében Emma próbált megvigasztalni. Sokat sírtam, ezért nem is emlékszem, hogy pontosan mikor aludtam el. Azonban reggel nagy hangzavarra ébredtem. Kómásan, egy szál köntösben mentem le a lépcsőn. Még álmos voltam.
- Mi ez a nagy hang zavar? – kérdeztem a szemeimet törölgetve.
Még túl álmos voltam.
- Amy!
Az ismerős hangra egyből elszállt az álmosságom.
- Adam! Hát te mit keresel itt?
- Hogy – hogy mit keresek itt? Jöttem a barátnőmhöz.
- A barátnődhöz?! Majd én megmondom hova menj te… - szólalt fel dühösen Emma.
- Emma! Hagyd! Magunkra hagynál. Szerintem jobb, ha mi beszéljük meg kettesben.
- Rendben a szobádban leszek.
- Köszönöm.
Adamhez fordultam.
- Menjünk a konyhába és üljünk le. Hosszú beszélgetés lesz.
- Nem értem. Valamit csináltam?
- Hol voltál tegnap?
- Otthon. Nem olvastad a levelet?
- De igen. Fel is hívtam anyukádat. Ő azt mondta, hogy egész nap nem látott. Tehát hol voltál?
- Jó bevallom, nem otthon voltam. Az egyik haveromnak kellett segítenem.
- Ühüm. És ki volt az a lány, akivel sétáltál? és megjegyzem elég meghitten.
- Milyen lány? Amy, mondom, hogy a haveromnál voltam.
- Legalább most ne hazudj!
- De NEM hazudok.
- Tusos mit? Takarodj innen. Nem vagyok kíváncsi a meséidre. TŰNJ INNEN.
- De…
- Nem érdekelsz. Takarodj!
Már csak az ajtó csapódást hallottam. Éreztem, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot. Összerogytam és a földön zokogtam.
Leia Mais...
3

Egy angyal érintése - 13. Fejezet

2009. december 10., csütörtök.
Nagyon igyekeztem visszatartani a kitörni készülő nevetésemet. Csak mosolyogtam.
- Min mosolyogsz? Kérdeztem valamit!
- Rajtad mosolygok. Te féltékeny vagy!
- Én?! Dehogy vagyok. Csak… csak kérdeztem valamit.
- Féltékeny vagy! De nem baj. Inkább örülök neki – mentem hozzá közelebb és a karomat a nyakába fontam. – Ha féltékeny vagy az azt jelenti, hogy fontos vagyok neked. Ennek csak örülök. Amúgy a fiút Brandon Hopesnak hívják. Új lovász fiú.
- Brandon Hopes? Őt ismerem. Pár éve együtt nyaraltunk. Akkor ismertem meg. Azóta tartjuk a kapcsolatot, de nem említette, hogy itt fog dolgozni valahol.
- Na látod! Ha ismered akkor nincs mitől félned. Amúgy is téged szeretlek, és ezt szerintem az este bebizonyítottam – nyomtam egy hosszú, érzelmes csókot ajkaira.
- Hiszek neked.
Ismét egymásba gabalyodtunk. Nem igazán volt ínyemre, de muszáj volt megszakítanom a csókot.
- Adam! Le kéne mennünk – mondtam az ajkától egy ujjnyira.
- Muszáj? Nem kérhetnéd meg hogy jöjjön vissza kicsit később? – kérdezte a nyakamat csókolgatva.
- Igen muszáj. Kérlek. Majd bepótoljuk. Ígérem!
- Szavadon foglak!
- Oké. De most nyomás.
Adam a hátam mögött jött le a lépcsőn. Brandon és Brenda néni a konyhában ültek és beszélgettek. Ha jól hallottam a szerződésről.
- Jó reggelt Mindenkinek. Elég pontosan jöttél – feleltem Brandonnak.
- Nem akartam elkésni az első munka napomon.
Mikor meglátta Brandon Adamet elképedt.
- Szasz haver! Hát te? – fogtak kezet.
- Szerinted? – monda Adam és, hogy egyértelmű legyen a válasz hátulról átkarolta a derekamat.
- Csak nem? Ez igen! Öregem jó csajt fogtál ki, ugye tudod?
- Tudom hát.
- Fiúk! Lehetne, hogy ezt ne akkor tárgyaljátok meg amikor én is hallom? Amúgy is Brandon a főnököd vagyok. Nem kéne elfelejtened! – mondtam elvörösödve.
- Persze! Elnézést főnök – kacsintott rám.
- Maradjunk az Amyben!
- Oksa. Akkor én megyek a lovakhoz. Adam! Valamikor nem futnánk össze? Mondjuk ha végeztem a munkával? Régen dumáltunk.
- De persze. Mikor végzel?
- Ezt Amytől kérdezd.
- Mikor végez? – fordult hozzám a barátom.
- Elvileg négyig dolgozik, de lehet, hogy ma előbb elmehet.
- Akkor majd hívj ha végeztél. – mondta Adam Brandonnak.
- Oké. Akkor később. Szia.
- Csá! Viszont nekem is mennem kéne haza. – felelte végül nekem.
- Máris? Ne már! Legalább reggelizz velem. Léci!!!
- Na jó. Egy reggeli belefér.
- Szupi! Irány enni!
Reggeli után sikerült meggyőznöm Adamet, hogy még maradjon. Kimentünk megnézni Brandont. Épp az egyik lovat kantárazta, hogy elviszi megfuttatni. Gondoltam megnézhetnénk mit ügyeskedik. Ahogy néztem, elképedtem. Nagyon ügyes. Le a kalappal előtte. Azután Adamet kikísértem, mert tényleg mennie kellett már. Nekem pedig segítenem kell. Legalábbis addig amíg nem lesz elegendő alkalmazottam. Még mindig olyan hihetetlen, hogy sikerült összehoznom a lovardát. Brandon épp Démont csutakolta. Mikor észrevett rám mosolygott.
- Min mosolyogsz?
- Nem lényeg.
- Értem.
- Milyen szép ez a ló – szólalt meg kicsivel később.
- Igen. Ő az én lovam.
- Jó választás.
Csak egy mosoly volt a válaszom. Láttam, hogy Brandon épp szólásra nyitja a száját, de Brenda néni megelőzte.
- Amy! Be tudnál jönni? Jöttek meghallgatásra.
- Azonnal megyek. Mit akartál? – fordultam Brandonhoz.
- Nem fontos. Majd ha visszajöttél.
- Oké.
A beszélgetést hamar befejeztem, és az alkalmazottaim száma bővült eggyel. Utána rohantam vissza Brandonhoz mert már furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy miről van szó. Mikor odaértem mosolyogtam rá egyet és megkérdeztem mit akart.
- Hát szóval… csak az érdekelne…hogy…tulajdon képen mi tetszik neked Adamben? Jó haver, bírom is csak nem értem, hogy egy ilyen csaj mint te mit eszik egy olyan srácon mint Adam.
- Az igazat megvallva szerintem ez nem rád tartozik, de ha annyira kíváncsi vagy rá akkor elmondom. Nekem nem is igazán a külső az ami fontos, hanem ami belül van. De nem értem, hogy miért kérdezel ilyet, ha egysz…
A mondatot nem tudtam befejezni. Az utolsó amire emlékszem az az, hogy Brandon hangosan a nevemet ordítja.
Leia Mais...
0

Egy angyal érintése - 12. Fejezet

2009. november 30., hétfő.
Végre megnyithattam a lovardámat. El sem hiszem. Az újságban már egy-két napja feladtam a hirdetést állásra és ma már jönnek is hozzám meghallgatásra. Tiszta ideg vagyok. Lehet, hogy jobban izgulok mint az akik jönnek. Az első aki jön egy 17 éves fiú. A neve Brandon Hopes. Remélem tud bánni a lovakkal. Éppen a reggeli teámat szürcsöltem, mikor megcsendült a csengő. A szívem elkezdett dörömbölni. Megjött az első álláskeresőm.
- Szia! Amy Heasway vagyok. A Headway lovarda tulajdonosa.
- Szia! A nevem Brandon. Brandon Hopes. Az állásra jelentkeztem.
- Igen tudom. Gyere be és foglalj helyet.
- Köszönöm.
Becsuktam utána az ajtót és én is leültem. Elég helyes egy srác, de Úr isten! Miket beszélek. Nekem barátom van. Szeretem Adamet.
- Szóval az érdekelne, hogy tapasztalatod van-e már?
- Igen. Otthon vannak lovaink. Én is szoktam segíteni.
- Remek. Akkor ezek szerint szereted is a lovakat.
- Igen. Nagyon.
Fél órán keresztül beszélgettünk. Kérdezgettem őt minden féléről, és elég meggyőzőek voltak a válaszai.
- Szóval Brandon! Most menjünk át szerintem a lovardában és nézzük meg, hogy milyen vagy a gyakorlatban. Rendben?
- Persze.
Az elejétől fogva ő csinált mindent, én pedig csak néztem. Egész ügyes, és a lovakkal is jól bánik. Meg vagyok vele elégedve. Azt hiszem felveszem.
- Elég lesz Brandon. Légy szíves rendezd el a lovat és menjünk vissza a házba.
- Oké.
- Őőőő… nem igazán szokták ezt megmondani előre, de nekem minél előbb szükségem van az emberekre, ezért fel vagy véve. Holnap akár már kezdhetsz is miután reggel aláírtuk a szerződést.
- Juhé! – kiáltotta és örömében felkapott majd megpörgetett.
Mikor letett elpirultam.
- Őőő… bocsi csak nagyon örülök, hogy van állásom. Rám fér egy kis zsebpénz.
- Oké. Semmi. Akkor holnap.
- Rendben. Mikorra jöjjek?
- Hét és fél nyolc között? Amúgy nyolcra kell majd, csak most a szerződés miatt.
- Rendben. Akkor hét körül. Szia!
- Szia!
Brandon után a nap folyamán még 10 embert néztem meg. Este nyolc volt mire végeztem. Akiket megnéztem volt köztük még lovász és oktató is. Sőt egy állatorvos is eljött és felajánlotta, hogy elvállalja a lovardát. Nagyon örültem neki. Persze még egyből nem töltöttek be minden posztot, ugyanis voltak akik sajnos nem feleltek meg. Most egyenlőre van 2 lovászom, 2 oktatóm és egy állatorvosom. Még kéne 3 lovász és 3 oktató. Pontosabban 2 oktató, mivel én is tudok oktatni. Jaj már alig várom a holnapot. Még lesz pár meghallgatásom, addig hagyom az új alkalmazottjaimat dolgozni. Holnap még nem nyitok ki. Majd csak három nap múlva. Szeretném, ha összeszoknának a lovak az új dolgozókkal. Este még Brenda nénivel is meg kell beszélnem, mi volt ma. Majd vacsinál beszélek vele ugyanis este nem érek rá. Adam átjön majd, és ha minden jól alakul, akkor itt alszik. Ezt is nagyon várom már. Épp az esténket tervezgettem, mikor hirtelen Brandon arca villant a fejembe. Nem értettem, hogy miért. Csak nem érzek iránta valamit? Neeem! Az képtelenség. Gyorsan el is hessegettem ezt a gondolatot. Inkább lemegyek főzni. A vacsit már épp tálaltam, mikor Brenda néni beesett.
- Szia! Jó későn jöttél. Eddig dolgoztál?
- Szia! Hát ami azt illeti nem egészen.
- Csak nem randid volt? – néztem rá mosolyogva.
- Hát…de. És nem is igazán vagyok éhes – nézett rám bűnbánóan.
- Oké semmi gond. Akkor eszek egyedül, de légy szíves ülj le mert beszélni akarok veled.
- Rendben. Mond!
- Szóval ma…
Nagy vonalakban elmeséltem neki, hogy mit intéztem ma.
- Hát ez csodálatos. Remélem jó embereket választottál.
- Szerintem igen. Viszont kéne ma írnod szerződéseket. A feltételeket oda raktam az íróasztalodra.
- Rendben.
- Köszönöm.
- Nincs mit. Viszont akkor én mos felmegyek és elkezdem. Hulla fáradt vagyok és nem akarok sokáig fent maradni.
- Oksa. Még egyszer köszi és jó éjt.
- Neked is. Szia!
Miután Brenda néni felment a szobájába én elpakoltam, elmosogattam és kicsit összerámoltam míg Adam megérkezik. viszonylag hamar végeztem mindennel és Adam még nem jött. Szerencsémre, ugyanis mikor végig néztem magamon elképedtem. Itthoni gatyában és pólóban voltam. Azért még sem ebben kellene fogadnom a kedvesemet. Felrohantam átöltözni valami szexybe. Egy combközépig érő szoknyát választottam ami nem feszült rám. Épp a cipzárjával bajlódtam, mikor csengettek. A fene enné meg a meggyártóját szitkozódtam magamban. Gyorsan felvettem a tűsarkúmat és átfutottam Brenda nénihez, hogy segítsen a cipzárral. Még nem aludt. Kicsit meglepődött, de amikor csak szélesen elmosolyodtam ő viszonozta és jó szórakozást kívánt. Másodszor csengettek.
- Jövök!
Mikor kinyitottam az ajtót elállt a lélegzetem, de gyorsan összeszedtem magam és Adam karjaiba ugortam, majd szenvedélyesen csókolni kezdtem. A lélegzetleállásomnak az oka pedig nem volt más mint Adam kinézete. Egyszerű farmart viselt, egy izompólót és egy rövid ujjú inget. A csókomat persze viszonozta ledobva maga mellé a sporttáskáját amiben a holnapi cuccát hozta. Nehezen de sikerült elválnia az ajkainknak.
- Hmmm. Micsoda fogadtatás. Gyakrabban kéne megvárakoztatnom.
- Hiányoztál – túrtam bele félhosszú hajába.
- Te is nekem. Nem megyünk be? Nem mint ha nem lenne jó itt kint ácsorogni veled, csak kényelmesebb lenne odabent.
- De persze. Mennyünk.
Kézen fogva sétáltunk fel az emeletre, a szobámba. Vonakodva bár, de elengedtem Adam kezét. becsuktam magunk mögött az ajtót és ráfordítottam a kulcsot. Mikor megfordultam Adam állt közvetlenül mögöttem. Ijedtemben ugrottam egyet.
- Ne haragudj ha megijesztettelek – mondta halkan.
- Se… semmi baj – akadt el a lélegzetem, mivel Adam a nyakamat puszilgatta.
- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy ma este?
- Még nem, de köszönöm – válaszoltam és már csak azt vettem észre, hogy az ágyon fekszem rajtam pedig Adam.
Nem tudtam gondolkodni. Csak cselekedtem. Már csak egy szál bugyiban és melltartóban feküdtem Adam pedig csak egy boxerban, mikor rájöttem, hogy én ezt nem akarom. Én magam sem értettem, hogy miért. Adam épp a melltartóm kapcsával babrált, mikor megállítottam.
- Várj. Ne! Most nem akarom!
- Miért? – nézett rám furcsán Adam.
- Nem tudom. Mintha még nem lennék rá készen. Vagy csak félek.
- Ne aggódj gyengéd leszek.
Ellenkezni akartam, de Adam a csókjával belém fojtotta a szót. Nagyon szerettem Adamet és boldoggá akartam tenni, így hagytam, hogy kikapcsolja a melltartóm. Viszonylag hamar megszabadultunk a maradék „ruhánktól” is és megtörtént. Adam tényleg nagyon gyengéd és óvatos volt. Zihálva feküdtem Adam karjaiban. Miután kicsit rendeződött a légzésem sikerült megszólalni.
- Ez csodálatos volt. Köszönöm.
Válasz helyett egy gyengéd csókot kaptam.
- Szeretlek – mondta és a szemében tényleg szerelem csillogott.
Odabújtam hozzá és a karjaiban elnyomott az álom. Reggel arra ébredtem, hogy túl sok a fény és, hogy valaki gyengéden simogatja a hátamat. Nehezen, de sikerült kinyitnom a szemeimet. Adam mosolygó arcát pillantottam meg.
- Jó reggelt hercegnőm! Hogy aludtál?
- Köszönöm jól, de ezt inkább nekem kéne kérdeznem. Te vagy a vendég. Szóval? Hogy aludtál?
- Ennél jobban nem is alhattam volna – nyomott egy puszit az orromra.
- Akkor jó. Viszont el kéne mennünk zuhanyozni.
- Én benne vagyok.
A zuhanyzás Adammel fantasztikus volt. Érezni a teste melegét, ahogy hozzám simul, gyengéden megmosdat és én is őt… leírhatatlan érzés. A zuhanyból kilépve megcsúsztam és Adam kapott el.
- Uhhh…köszönöm.
- Nincs mit de kicsit óvatosabban. Nem szeretném, ha bajod esne.
Visszamentünk a szobámba. Épp öltöztünk, mikor halkan kopogtak.
- Egy pillanat.
- Nem fontos, hogy beengedj. csak szólni akartam, hogy Brandon megérkezett.
- Uhh a francba. Teljesen kiment a fejemből. Pillanat és megyek.
- Oké.
- Ki az a Brandon? – nézett rám kérdőn Adam.
- Csak egy srác.
- KI AZ A BRANDON?? – emelte fel egy kicsit a hangját.
Meghökkentem ezen a hangvételen. Kérdőn figyeltem Adamet, mikor rájöttem a viselkedésének miértjére. Mosoly ült ki az arcomra. Adam féltékeny.
Leia Mais...
2

Egy angyal érintése - 11. Fejezet

2009. november 27., péntek.
Kedves Olvasóim!
Van egy jó hírem. Ha minden igaz ez lett a leghosszabb fejezetem és egy-két fontosabb dolog ki is derül belőle. Remélem tetszeni fog. Egyetlen egy kérésem van: Írjatok kommentárokat. Jó olvasást!

Puszi: Hugi



Már több hónap eltelt mióta utoljára beszéltem Sherryvel és azzal az 5 őrangyallal. Azóta már a sulinak is vége lett. Különösebb dolog nem is történt. A lovardával kapcsolatos dolgok egész jól halattak, Adammel is jól megvoltunk és Emma is összejött álmai hercegével. Ha minden rendbe megy egy – két hét múlva kinyithatom a lovardát. Már alig várom. Viszont ez a dolog azokkal az őrangyalokkal tényleg nagyon bosszant. Miért csinálják ezt velem? Miért nem lehet kerek perec megmondani a dolgokat? Viszont most nem érek rá ezen gondolkozni, mivel jön át Emma, Peter és Adam. Eddig az a terv, hogy átjönnek és elmegyünk együtt valahova bulizni. De ez még módosulhat. Szerencsémre Brenda néni nincs itthon, mivel épp randizik. Csengettek.
- Jövök – ordítottam a nappaliból.
- Szia Amy! – ugrott a nyakamba Emma, mikor meglátott.
- Sziasztok! Akkor még mindig a buli a terv?
- Persze. Miért mi lenne?
- Nem tudom. Csak kérdeztem. Gyertek be. Ne ott kint ácsorogjatok.
A fiúk nyüstölésére elég hamar elkészültünk. Olyan tíz fele értünk oda a buliba. Egész jó volt a hangulat. Több számot is végig táncoltam hol Emmával hol pedig Adammel. Sőt még Peterrel is táncoltam. Pedig nem szeretek. Azonban a legviccesebb az volt, mikor Emmával táncoltunk és odajött hozzánk két srác. Nem néztek ki olyan rosszul. Persze egyből elkezdtek körülöttünk mászkálni. Kíváncsiságom miatt ránéztem Adamre, hogy mit szól hozzá egyáltalán, ha észrevette. Az arca nagyon komoly volt és a homlokát ráncolta. Az egyik srác még közelebb jött hozzám. Több se kellett Adamnek. Lejött a táncparkettre, odajött hozzám és finoman arrébb „nyomva” a srácot a derekamra tette a kezét és elkezdett velem táncolni. Nehezemre esett visszafogni, hogy ne nevessek. Persze a srác se adta fel. Mögém jött. Gondoltam, oké játszunk. Hirtelen odafordultam a másik sráchoz. Nem ellenkeztem, mikor ő is megfogta a derekamat. Éreztem Adam szemeit a hátamon. Mikor a számnak vége lett Adam megragadta a kezemet. De az ismeretlen srác is.
- Már bocsi, de nem látod, hogy épp táncolunk?
- Szóltál? – nézett re kérdően a barátom.
- Igen. A csajjal épp táncoltunk, te meg idejössz és elhúzod?
- Nem tetszik valami?
- Hát nem.
- Verekedni akarsz? Felőlem.
Már megbántam azt, hogy az előbb úgy viselkedtem. Muszáj közbelépnem.
- Hé hé nyugi srácok. Nem kell a balhé.
- Már bocsi, de szerintem semmi joga nincs ahhoz, hogy csak úgy elhúzzon innen, főleg ha valakivel beszélgetsz, vagy jelen esetben táncolsz.
- Igen tényleg nem lenne hozzá joga csak hogy ő a barátom – vallottam be.
- Barátod? Akkor részvétem. Nem tudom, hogy bírsz elviselni egy ilyen seggfejet. Velem sokkal jobban járnál – mondta mosolyogva, majd rám kacsintott és elment.
- Na most beverem a képét – indult el hirtelen Adam.
- Adam! Állj meg! Hagyd! – fogtam vissza.
- Engem senki nem sértegethet. Főleg nem egy ilyen barom. Na mindegy. Tényleg nem kéne balhét csinálni. Viszont veled beszélni szeretnék. Most! Kint!
Ajaj. Ebből jó nem sülhet ki. Lehet, hogy nagy marhaságot csináltam? Szó nélkül követtem Adamet.
- Mi a franc volt ez? – már majdhogynem üvöltött.
- Én csak… - sütöttem le a szememet.
- Te csak? Direkt szívattál?
- Nem! Én csak táncoltam. Már az is baj?
- Igen? És miért engedted meg, hogy tapizzon?
- Jaj Adam! Csak megfogta a derekamat.
- Csak? Szóval te mindenkinek megengeded, hogy csak úgy fogdossák a derekad vagy akármid?
- Nem!
- Akkor?
- Tudod mit Adam Bloom? Majd ha lenyugodtál és képes vagy átlátni a helyzetet, akkor beszélünk. Most inkább haza megyek – választ se várva elmentem be a táskámért, és megkerestem Emmát.
Éppen lassúztak Peterrel. Nem akartam zavarni őket, úgyhogy csak eljöttem. Adam majd úgy is szól nekik. Már két három sarokkal odébb jártam, mikor éreztem, hogy a lábam alól kicsúszik a talaj. Hirtelen felébredt bennem a remény. Talán most mér választ kapok a kérdéseimre.
- Üdvözlünk ismét Amy! Hogy vagy?
- Jó estét! Köszönöm, meg vagyok.
- Örülünk neki. Gondolom sejted, hogy miért vagy itt.
- Igen.
- Hát akkor rajta. Kérdezz!
- Azt szeretném megtudni, hogy mi történt és hogy mi történik velem.
- Nem tudom, hogy Sherry mit mondott neked és mit nem, szóval elmondok neked mindent. Biztos emlékszel arra amikor a szüleid meghaltak. Akkor Sherry hozott vissza az életbe, de csak egy féle képen menthetett meg. Ha téged is őrangyallá változtat. Persze ehhez a mi engedélyünk elengedhetetlen. Az igazat megvallva nem nagyon akartunk bele menni, de Sherry erősködött, hogy a lelked tiszta, és egy értékes személy vagy, így vonakodva, bár de belementünk. Mivel még nem régóta vagy őrangyal ezért nem rendelkezel olyan sok mindennel mint például Sherry, de idővel te is bármikor tudsz kapcsolatot létesíteni velünk, fogsz szárnyakat kapni és lehetőséged lesz olvasni a gondolatokat.
Szóhoz se jutottam. Próbáltam megemészteni a hallottakat. Azonban hirtelen eszembe jutott valami.
- Régebben egy ember összeesett az utcán. Leállt a szív, de és megérintettem és újra élt. Ezért történt?
- Igen. A gyógyítás is úgy mond egy képesség. Úgy gondoltuk ezt már megkaphatod.
- És ha rendesen megkapok minden képességet, utána mi történik velem? Hol fogok „élni”?
- Sajnálom Amy! Az időd lejárt. Majd legközelebb. Viszlát.
Azzal eltűntek és én az utcán találtam magam sok emberrel körülvéve. Valaki mellettem szólongatott.
- Hál’ istennek felébredt. Minden rendben? Jól van? A mentő pár perc és ideér.
Mi?! Mentő?! Jaj ne! Csak azt ne! Mit mondok nekik? Vagy Brenda néninek? Teljesen be fog pánikolni és legalább egy hétig a nyakamon lesz.
- Jól vagyok. Nem kell mentő. Köszönöm.
- Már elnézést, de maga az utca közepén elájult és legalább fél órán keresztül itt feküdt. Csak azért nem hívtuk a mentőket, mert volt itt egy orvos és azt mondta, hogy nem kell mentő, de ő se tudott mit csinálni. Jobb lesz ha megnézeti magát.
- De tényleg rendben vagyok – magyaráztam, de ekkor már hallottam a szirénákat.
Remek. Most mit csináljak? Sajnos nem tudok semmit. A mentősök kiszálltak a kocsiból, megvizsgáltak, betettek a kocsiba és elvittek a kórházban. Út közben megkérdezték az adataimat és a nagynéném telefonszámát. Miután beértünk a kórházba körülbelül fél óra telt el és Brenda néni már itt volt. Ahogy sejtettem, rettentő ideges volt. Vagyis inkább izgult.
- Amy! Jól vagy? Annyira megijedtem, mikor mondták, hogy kórházba kerültél. Mi történt?
- Semmi bajom, csak elájultam. Most már minden rendben. Nem mehetnénk haza?
- A doktor nő mit mondott?
- Háát őőőő….
- Amy! Mit mondott?
- Benn kell maradnom kivizsgálásokra.
- Akkor maradsz!
- De…
- Nincs semmi de. Nem szeretném, ha valami nagyobb bajod lenne.
Ekkor eszembe jutott a beszélgetésem Michaellel. Ha tényleg angyal lettem, akkor elvileg nem is lehetek beteg vagy meg se halhatok. De akkor mi lesz Adammel? Persze még az se biztos, hogy együtt maradunk a mai bulis ügy után. Hirtelen elfogott a pánik és a monitor ami rám volt kapcsolva elkezdett kiakadni, de most ezzel nem tudtam foglalkozni. Muszáj Adammel beszélnem. Nem élem túl, ha elveszítem. Fel kell hívnom. Most. Azonban hirtelen éreztem, hogy ellazulok, és a szemem csukódik le. Jaj csak ezt ne! Nem akarok most aludni. Ne! – akartam ordítani, de hiába. Már késő. Elaludtam. Alvás közben álmodtam. Álmomban egy réten voltam Adammel és egy kisfiúval. Biztos ez az én kisfiam volt. Gyönyörű gyerek. Rettentően hasonlított az apjára. Éppen fogócskáztak, és amikor a kisfiú elkapta Adamet, Adam elkapta és lehemperedtek a fűbe. Mosolyognom kellett.
- Elkaptalak Apa – nevetett a kisfiú.
- Azt a mindenit! Milyen gyorsan futsz. De most én vagyok a fogó.
- Úgy se kapsz el – szaladt el, de Adam utolérte és lefektette a fűben és elkezdte csiklandozni.
- Nem-e? Na most megkapod.
- Ne Apa! Hagyd abba! Anya segíts! – kiáltott nevetve a kicsi.
Már épp szólásra nyitottam a szám mikor valaki más megelőzött. A mosoly lehervadt az arcomról. Egy másik nő volt. Odaszaladt a két alakhoz nevetve és közéjük vetette magát. Mind a hárman nevettek. Adam átkarolta az ismeretlen nőt és amikor a kisfiú kiszabadult megcsókolta a nőt. Éreztem a fájdalmat, és hogy a könny végig folyik az arcomon. Amikor felemeltem a kezemet, hogy letöröljem az arcom, lenéztem magamra és meglepődtem, de mindent megértettem. Talpig fehérben voltam és fénylettem akárcsak Sherry. Én lettem Adam őrangyala és el kellett hagynom. Ekkor azonban felriadtam és a kórházban találtam magam. Zihálva vettem a levegőt. Csak álom volt, csak álom volt mondogattam magamnak csukott szemmel. Összerezzentem, mikor valaki megérintette a kezem. Adam ült az ágyam mellett.
- Adam! – ordítottam és a nyakába vetettem magam.
- Amy! Annyira sajnálom, hogy úgy viselkedtem veled. Ha nem vagyok olyan hülye és nem hagyom, hogy el gyere egyedül, akkor most nem itt lennél. Annyira sajnálom. Meg tudsz nekem bocsájtani?
- Adam én nem haragszom. Inkább úgy érzem, hogy igazad volt. Sajnálom.
- Tudod mit? Felejtsük el azt ami történt. Lehet, hogy mind a ketten hibáztunk. Már mindegy.
- De ugye nem hagysz el? – néztem rá rémülten.
- Ezt a hülyeséget meg honnan vetted? Miért hagynálak el. Ne legyél már buta. Szeretlek.
- Én is téged.
Közelebb hajolt és szenvedélyesen megcsókolt. Erre már szükségem volt. Mikor vége szakadt a csókunknak el akart húzódni, de én nem engedtem. Újból megcsókoltam. Nem tiltakozott. Azonban ezt a csókot Brenda néni szakította meg. Ijedten rebbentünk szét mikor bejött.
- Upsz! Nem akartalak megzavarni titeket, csak szólni szerettem volna, hogy a doktor nő most írja a zárójelentésed, mivel nem talált semmi és hazajöhetsz.
- Komolyan? Ez nagyon jó. De mikor vizsgált meg? Még csak reggel van.
- Este miközben nyugtatózva voltál és altatva. Jobbnak látta már este elvégezni a vizsgálatokat. Nem szerette volna ha nagyobb bajod esne.
- Értem. Hát akkor mennyünk. Adam ugye eljössz hozzánk?
- Hát nem tudom. Az igazat megvallva anyunak megígértem, hogy segítek otthon. Majd inkább este átnézek. Rendben?
- Oké. Várlak. Szia!
- Szia! Viszont látásra!
- Szia Adam! Akkor Amy szedd össze magad és induljunk.
- Oké. Öt perc és kész vagyok.
- Megvárlak a kocsinál. Rendben?
- Persze.
Elég hamar hazaértünk. Nem volt forgalom. Brenda néni elég sok mindent elhozott nekem a kórházba, úgyhogy volt mit pakolnom, de rettentően örültem, hogy újra itthon lehetek. A pakolás felénél megálltam, mert eszembe jutott, hogy a főőrangyalokkal még nem tudok kapcsolatba lépni, de Sherryvel megpróbálhatom. Leültem törökülésben a szőnyegre, behunytam a szemem és megszólaltam.
- Sherry! Sherry ha hallasz, légy szíves gyere ide. Beszélni szeretnék veled.
Nem kellett sokat várnom.
- Hallgatlak Amy!
- Sherry! Számítottam rád de megijedtem. Nem tudnál hangosabban jönni?
- Nem – mosolygott rám melegen. – Mondjad, miről van szó.
- Ha angyal leszek, akkor nem fogok öregedni sem meghalni. Ugye?
- Amy én nem válaszolhatok neked. Csak a Vének.
- Vének? – néztem rá furcsán.
- Az öt főőrangyal.
- Ja! Értem. De te miért nem válaszolhatsz?
- Mert még nem vagy őrangyal. Még csak jelölt vagy. Viszont én most megyek. Viszlát Amy!
- Azért köszönöm. Viszlát Sherry!
Hát nem lettem okosabb. Na mindegy. Most egyenlőre folytatom a pakolást, nehogy Brenda néni megtiltsa, hogy este átjöjjön Adam. A pakolás amúgy is eltereli a gondolataimat egy kicsit erről az egész őrangyalosdiról. Nagyjából már kezdem érteni, de vannak részek, amik még homályban vannak. De remélhetőleg kitisztulnak majd. Csak idő kell hozzá. Időm pedig annyi mint a tenger. Legalább is remélem.
Leia Mais...
1

Egy angyal érintése - 10. Fejezet

2009. november 26., csütörtök.
Az autóból Adam szállt ki, egy csokor virággal, valami kis meglepetéssel és (ahhoz képest, ahogy ki szokott nézni,) kiöltözve. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem.
- Hát Te mit keresel itt?
- Amy! Nagyon sajnálom a reggelit. Ezt neked hoztam – nyújtotta át a magával hozott dolgokat.
- Azt hiszed, hogy ezekkel mindent elintézhetsz? – próbáltam komoly lenni, de mikor ránéztem muszáj volt elmosolyodnom. – Szörnyű alak vagy. Mázlid van, hogy ennyire szeretlek.
- Tudom – válaszolta, és szenvedélyesen megcsókolt.
- Bejössz? – toltam el magamtól.
- Igen, ha nem baj.
- Ha baj lenne nem kérdeztem volna.
A szobámba érve Adam elcsodálkozott, amint meglátta a sok papírt. Elmondtam neki, hogy mit tervezek. Az ötlet szerinte is jó. Szerencsére sikerült normálisan megbeszélni a történteket. Nagyban meséltem neki, mikor észrevettem, hogy elaludt. Nem akartam felkelteni, így inkább lementem és készítettem teát magamnak. Brenda néni elment randizni így egyedül voltam lent. Teát szürcsölgetve visszatértem a múltkor történtekhez, amikor azokkal az „emberekkel” találkoztam. Még mindig nem tudom, hogy kik voltak, de azóta nem találkoztam velük. Azt mondták, hogy válaszokat kaphatok a kérdéseimre, de nem kaptam. Egyáltalán kapcsolatba tudok lépni velük? Sherry! Talán ha neki szólok. Talán ha vele tudok beszélni. Meg kell próbálnom. De nem most. Most nem hagyhatom egyedül Adamet. Úgy döntöttem, hogy tévézek egyet a nappaliban. Nem akartam felmenni a szobámba. Már megnéztem egy filmet és egy másikat kezdtem el, amikor léptek zaját hallottam. Adam lépkedett le a lépcsőn álmosan törölgetve a szemét.
- Jó reggelt álomszuszék.
- Miért hagytál aludni?
- Mert olyan édesen aludtál, hogy nem volt szívem felébreszteni – nyomtam egy rövid csókot a szájára.
- De nem azért jöttem, hogy aludjak. Na mindegy. Mit nézel?
- Nem tudom mi ez. Csak kapcsolgattam és ezt találtam. Leragadtam itt. Lekapcsolhatom, ha gondolod.
- Nem kell.
Körülbelül fél órát ültünk a tévé előtt, mikor nem bírtam tovább.
- Itt vacsorázol? – néztem Adamre
- A nagynénéd?
- Randevúja van. Szóval?
- Nem hiszem, hogy hiányoznék otthonról, úgyhogy igen.
- Remek. Akkor megyek és készítek valamit.
- Ne segítsek?
- Nem fontos. Ha valami kell, akkor úgyis szólok.
- Oké.
Gyorsan összedobtam egy finom vacsorát, megterítettem romantikusan az asztalt és Adammel megvacsoráztunk. Nem voltam valami beszédes mivel egész végig azt vártam, hogy beszélhessek Sherryvel. Az étkezés befejeztével Adam elment haza. Belátta, hogy most nem vagyok valami jó társaság. Miután elköszöntem kettesével szedtem a lépcsőfokokat, úgy rohantam fel a szobámba. Brenda néni remélhetőleg tizenegyig vagy éjfélig nem ér haza, szóval enyém a lakás. Lássuk.
- Sherry! Ha hallasz, akkor légy szíves gyere! Beszélni szeretnék veled – mondtam hangosan.
Kicsit őrültnek éreztem magam. Legalább negyed órát vártam. Már majdnem feladtam, mikor valaki megszólalt mellettem.
- Hívtál?
- Sherry! Igen. Beszélni akarok veled.
- Mondjad. Itt vagyok.
- Szeretnék kapcsolatba lépni azokkal a személyekkel, akikkel múltkor beszéltem. Ugye el tudod intézni?
- Hát nem is tudom Amy! Ő méltóságukat nem lehet csak úgy zaklatni. Meg kéne várnod, míg Ők lépnek Veled kapcsolatba.
- De az mikor lesz? Sherry, kérlek. Annyira nyomasztó már ez a helyzet. Semmit nem értek. Muszáj megtudnom, hogy mi történt, történik velem.
- Megpróbálom, de nem ígérek biztosat. Majd jelentkezem.
- De mi… - és még mielőtt befejezhettem volna a mondatomat, Sherry felszívódott.
Remek. Most se lettem sokkal okosabb. Na mindegy. Úgy se tudok mit tenni. Várnom kell. Viszont addig mivel üssem el az időt? Adamet nem hívhatom vissza. Hülyének nézne. Emmát nem akarom áthívni, mert ah netán akkor ájulnék el amikor ő itt van, még a végén kihívná a mentőket. Azt hiszem marad a tévé. Fél órán át kapcsolgattam, de értelmes műsort nem találtam. Már épp arra a következtetésre jutottam, hogy elmegyek aludni, mikor elsötétült minden. Szokás szerint. Viszont ennek most nagyon örültem.
- Üdvözlünk Amy Headway! Úgy hallottuk kerestél minket.
- Jó estét! Valóban szerettem volna magukkal beszélni.
- Halljuk.
- Az igazság az, hogy szeretnék feltenni kérdéseket.
- Amy! A válaszok ideje lejárt. Idővel ismét lejön és akkor válaszolunk. Most viszont nem lehet.
- De miért.
- Mondtam. Nincs itt a válaszadás ideje. Majd máskor. Idővel. Most megyünk. Viszlát Amy.
Nem hiszem el!!! Megint nem tudtam meg semmit. Miért?? Miért csinálják ezt velem? Egyáltalán kik Ők? Miért nem válaszol nekem senki? Ezt az egészet, hogyan oldhatnám meg egyedül? Muszáj, hogy most itt legyen Velem valaki. Lehet, hogy kiakad Adam, de szükségem van rá. Szerencsémre ráért és szívesen át is jött. Az estét velem töltötte és sikerült rávennem, hogy maradjon velem éjszakára is. Viszonylag hamar lefeküdtünk, de én nem tudtam aludni. Mindvégig azon agyaltam, hogy vajon mikor jön el ismét a válaszok ideje. Sajnos nem tudok semmit tenni. Várnom kell.
Leia Mais...
0

Egy angyal érintése - 9. Fejezet

2009. november 16., hétfő.
Az egyik pillanatban még Adammel szemben álltam, a másikban pedig a falhoz préselődve. Miután Adam becsukta az ajtót hirtelen a falhoz lökött, és hevesen elkezdett csókolni. Nagyon meglepődtem, de visszacsókoltam. Egy darabig csókolóztunk, aztán Adam elkezdett lefelé haladni a nyakamon. Amikor elváltak ajkaink csak lihegtem. Ilyet még soha nem csinált. Nagy nehezen, de sikerült megszólalnom.
- Adam! Mit…Mit csinálsz?
- Hiányoztál. Rettentően hiányoztál – válaszolt a nyakamba.
- Te is nekem, de várj! Anyukád vagy bárki benyithat.
Szó nélkül, még mindig engem kényeztetve odanyúlt az ajtó zárjához és elfordította. Fel sem fogtam rendesen, hogy mi most tényleg arra készülünk? Nem! Nem így szeretném az első alkalmat.
- Adam! Várj! Én most nem szeretném.
A blúzom gombolása közben állt meg.
- Miért?
- Mert…Mert nem! Én nem így képzeltem el az első alkalmat.
- Egy-két hete folyamatosan provokálsz. Most amikor teljesen be vagyok indulva, meghátrálsz.
- Provokállak? Mivel? – hitetlenkedtem.
- Mindennel. Nem Amy most már nem vonulhatsz vissza – azzal újra elkezdett csókolgatni.
- Ne! Adam! Hagyd abba.
Nagy nehezen kibontakoztam az öleléséből.
- Most inkább elmegyek. Fáradt vagy és ezért beszélsz hülyeségeket. Lehet, hogy kicsit többet is ittál. Majd ha kialudtad magad és nem vagy már olyan tuskó, beszélünk. Szia.
Meg se vártam, hogy válaszoljon. Mielőtt kiérhettem volna Adam anyja megállított.
- Amy! Már mész is?
- Igen Mrs. Bloom. Sok a dolgom, meg amúgy is Adamnek most pihennie kell.
- Értem. Azért örültem, hogy láttalak. Gyere máskor is.
- Majd igyekszem. Viszlát.
- Szia!
- Amy! – hallottam meg azt a hangot, amire perpillanat nem vágytam. – Várj! Nem úgy gondoltam. Beszéljük meg.
- Mit Adam? Azt, hogy bunkó vagy? Mondtam, addig nem szeretnék veled beszélni amíg ki nem aludtad magad.
- De így nem tudok nyugton lenni. Kérlek ne haragudj.
Válasz nélkül eljöttem. Ahogy haladtam végig az utcán, folytak a könnyeim. Ezt nem vártam Adamtől. Már majdnem haza értem, mikor megcsörrent a mobilom. Adam volt az. Persze most hívogat, mert belátta, hogy hibázott, de nem érdekel. Mikor haza értem, próbáltam úgy felmenni a hálómba, hogy Brenda néni ne vegyen észre. Nem jött össze.
- Amy! Jó hogy jössz. Adam épp az előbb hívott. Azt hittem vele vagy.
- Igen vele voltam. Összevesztünk. Nem mondta mit akar?
- Hát először téged kért a telefonhoz, de mondtam, hogy nem vagy itthon még, aztán kérte, hogy mondjam meg neked, hogy nagyon sajnálja.
- Azt elhiszem – dünnyögtem az orrom alatt.
- Mi történt? Elmondod?
- Csak bunkó volt. De remélem kialussza.
- Adam? Bunkó? Mit csinált?
- Nem lényeg. Most inkább felmegyek, és folytatom a tegnap esti munkámat.
- Rendben, de Amy! Ha legközelebb hív mit mondjak?
- Azt, hogy nem szeretnék vele beszélni.
- Oké.
A szobámba érve megcsörrent a telefonom. Azt hittem Adam, de nem. Emma volt.
- Szia Amy!
- Szia Emma! Na milyen volt a randid?
- Nagyon szuper. Jövő héten megismételjük. Peter annyira cuki volt. Meg persze rettentő udvarias. Aztán a vacsora után…
Próbáltam figyelni Emmát, de nem ment. Csak a ma történtek jártak a fejemben. Emma hangja riasztott fel.
- Amy! Hallasz Te egyáltalán?
- Persze. Miért?
- Csak mert nem válaszoltál. Na mi a véleményed?
- Miről?
- Hát a dupla randiról.
- Dupla randi?
- Tudod. Te, Adam, Peter és Én.
- Hát izé…Nem is tudom.
- Ajjaj. Valami gond van. Na mesélj.
- Ööö… nem telefon téma.
- Akkor átmegyek. Ráérsz? Nem zavarok?
- Nem. Gyere nyugodtan.
- Rendben. Szia!
- Szia!
Míg Emmát vártam ismét gondolataimba merültem. Hogy érthette azt Adam, hogy provokáltam? Mégis mivel? Halk kopogásra lettem figyelmes.
- Tessék!
- Szia! Elég nyúzottnak látszol. Ennyire szörnyű?
- Szia! Ühüm.
- Mesélj!
- Reggel hétkor Adam hívott, de én még aludtam, ezért…
Mire a történet végére értem, zokogtam. Emma vigasztalás képen átölelt.
- Amy szerintem ezt még meg lehet beszélni.
- Hát remélem meg tudjuk. Nem szeretném őt is elveszíteni. Azt már nem élném túl.
- Jaj ne beszélj ilyen hülyeségeket.
- De ha igaz? Annyi mindenkit elveszítettem az utóbbi időben.
- De mi itt vagyunk neked. Viszont most muszáj mennem. Majd este felhívlak. Puszi. Szia.
- Várj! Kikísérlek.
- Rendben.
Éppen be akartam menni a lakásba, mikor egy kocsi állt meg a ház előtt.


Kedves Olvasóim!
Nagyon szépen kérlek titeket, hogy írjatok kritikákat, ötleteket, mert úgy sokkal könnyebb lenne az írás, és jól is esne. Előre is köszönöm.

Hugi
Leia Mais...
2

Egy angyal érintése - 8. Fejezet

Az álmomban magamat láttam és az új lovardát. Gyönyörű volt. Éppen egy díjlovagló verseny volt. Én voltam az egyik bíró. A versenyt egy velem egyidős lány nyerte meg. Épen mentem átadni a díjat mikor felébredtem. Brenda néni ébresztett fel.
- Amy! Le kéne feküdnöd. Nem hiszem, hogy kényelmes így.
- Mi? Hol…Hol vagyok? – kérdeztem álmos hangon.
- A szobádban. Gondoltam feljövök megnézni téged és itt találtalak.
- Mennyi az idő?
- Tíz óra múlt.
- Akkor megyek és lefekszem.
- Rendben. Szép álmokat.
- Jó éjszakát.
Ahogy lefeküdtem el is aludtam. Reggel nyolc körül ébredtem fel. Kipihentnek éreztem magam. Lementem a konyhába. Brenda néni már ott tüsténkedett. Nagyon finom illatok terjengtek a levegőben.
- Jó reggelt Brenda néni.
- Szia kicsim! Hogy aludtál?
- Egész jól. És Te?
- Én is jól – mosolygott.
- Milyen vidám vagy ma reggel. Történt valami.
- Hát…
- Gyerünk! Ki vele! Mesélj!
- Az egyik munkatársam elhívott vacsorázni.
- De hiszen ez nagyon j hír.
- Igen. Remélem nem bánod, ha ma este egyedül hagylak.
- Nem egyáltalán nem. Esetleg áthívhatom Emmát?
- Persze. Akár még Adamet is. Apropó Adam. Hívott olyan hét körül.
- Hétkörül? nem mondta, hogy mit akar?
- Nem, de miért lepődtél meg az időponton?
- Mert tegnap elvileg bulizni ment a haverjaival, és arra számítottam, hogy délig alszik.
- Értem.
- Akkor megyek és felhívom. Köszi, hogy szóltál.
- Nincs mit.
Kettesével szedtem a lépcsőfokokat. Tudom, hogy pénteken láttam a suliban és ma még csak szombat reggel van, de hiányzik. A negyedik-ötödik csengésre fel is vette.
- Haló?
- Szia Adam! Itt Amy.
- Szia Édes. Reggel kerestelek, de a nagynénéd azt mondta, hogy alszol.
- Igen nem rég keltem. Te hogy-hogy ilyen korán felkeltél? Nem volt jó a buli?
- Ja nem azzal nem volt semmi baj. Igazából akkor értem haza.
- Mi?! Az igen! Nem vagy fáradt? Hagyjalak aludni?
- Ne! Le ne tedd! Hiányzol.
- Te is nekem, de aludnod kéne.
- Nem jönnél át inkább?
- Hát nem is tudom…
- Mi az hogy nem tudod?! Jaj Amy ne csináld már! Gyere át! Léci!
- Az igazat megvallva terveim voltak mára, de egy picit talán át tudok menni.
- Nagyszerű! Várlak! Siess! Csók.
- Szia!
Miután letettem végignéztem magamon. Így nem mehetek! Pizsamában voltam. Gyorsan elszaladtam a fürdőbe, letusoltam, felöltöztem, és elrendeztem a hajam. Lent a konyhában Brenda néni megterített, de amikor rám nézett csak elmosolyodott és így szólt.
- Gondolom, nem reggelizel.
- Hát…Adam kérte, hogy mennyek át egy kicsit. Remélem nem baj.
- Nem, de mi lesz a lovardával?
- Hát az még egy-két órát ráér. Vagy egy-két napot – vigyorogtam.
- Rendben. Akkor üdvözlöm Adamet.
- Átadom. Majd jövök. Puszi.
- Szia!
Az idő egész szép volt, ezért úgy döntöttem gyalog megyek. Elég hamar odaértem. Az ajtót Adam anyukája nyitotta ki.
- Jó reggelt Mrs.Bloom! Adam?
- Szia Amy! A szobájában.
- Szóljak neki, vagy felmész?
- Felmegyek. Köszönöm.
Halkan kopogtam Adam szobájának ajtaján. Mikor megláttam a barátom elkapott a nevethetnék. Elég kómásan nézett ki.
- Szia! Gyere be.
Bementem, Adam pedig becsukta az ajtót.
- Elég fáradtnak lá… - a mondatot nem tudtam befejezni, mivel minden olyan hirtelen történt.
Leia Mais...
0

Egy angyal érintése - 7. Fejezet

2009. november 12., csütörtök.
A csütörtök estém és a péntek délelőttöm nem volt különösebben izgalmas. Semmi különös nem történt. Ennek örültem. Nem hiányoztak a furcsa dolgok. Péntek délután, mikor hazaértem lepakoltam és átmentem egyet a lovardába. Régen jártam itt. Kicsit elhanyagoltam. Miután a szüleim meghaltak bezártuk. Mikor beléptem végig pillantottam a lovakon. Hirtelen támadt egy ötletem. Mi lenne, ha ismét kinyitnánk a lovardát. Végül is van pénzünk feltudnánk venni néhány embert, és ami pénzt hoz, azt fordíthatnánk a lovak gondozására. Meg kell majd beszélnem ezt Brenda nénivel. A gondolattól nagyon izgatott lettem. Annyi ötletem volt. Suli után jöhetnék segíteni. Lehetne bér tartani. Nem bírtam magammal, így visszarohantam a házba, felkaptam a telefont és tárcsáztam Brenda néni mobilját. A harmadik csengésre fel is vette.
- Szia Brenda néni! Csak azt szeretném tudni, hogy mikor érsz haza?
- Szia Amy! Milyen izgatott a hangod. Nem tudom, mikor tudok elszabadulni. Valami baj van?
- Nincs semmi. Csak támadt egy ötletem.
- Milyen ötlet.
- Nem telefon téma. Majd ha hazajöttél.
- Rendben. Van még valami? Mert dolgoznom kell.
- Ja bocsi. Nem akartalak zavarni. Majd beszélünk. Szia.
- Szia.
Letettem a telefont és felrohantam a szobámba. Elkezdetem leírni a terveimet, hogy mit kéne csinálni. Durván egy óra alatt összeírtam ami eszembe jutott. Ezután bekapcsoltam a gépem és megfogalmaztam egy hirdetést amiben az állt, hogy 3 lovászt és 2 oktatót keresünk. A munkabért még nem mertem beleírni. Annyira belemerültem a munkába, hogy észre se vettem mikor jött meg Brenda néni. csak a halk kopogásra lettem figyelmes.
- Gyere be!
Mikor Brenda néni benézett láttam a döbbentet az arcán. Gondolom a sok papíron csodálkozott el, ami szanaszét hevert az asztalomon és az ágyamon is.
- Hűha! Min dolgozol ennyire?
- Kitaláltam valamit.
Elmeséltem részletesen a tervemet. Miután végeztem megkérdeztem:
- Na mi a véleményed?
- Nem rossz ötlet. Megpróbálhatjuk. De szerintem kell neki 3-4 hónap amíg sikerül mindent elrendezni.
- Nagyszerű. Hétfőn el is kezdhetnénk intézni. Vagy akár még ma. Nincs annyira késő
- Hé hé hé! Amy! Nyugi! Ráérünk, de ha annyira el akarod kezdeni ma akkor elő kéne keríteni a lovarda papírjait elsőnek.
Na ezzel megfogott. Sajnos fogalmam sincs anyuék hova pakolták a dokumentumokat.
- Fogalmam sincs, hogy anyuék hova pakolták a hivatalos dokumentumokat.
- Megnézhetnéd anyukádék halójában.
- Rendben – pattantam fel az ágyról.
Kettesével vettem a lépcsőfokokat annyira örültem. Leértem, de megtorpantam anyuék hálója előtt. A baleset óta nem jártam odabent. Sőt senki. Gombóc nőtt a torkomban. Nem akartam sírni. Erősnek kell lennem. lassan benyitottam. Egy illat csapta meg az orromat. Anya kölniének az illata. Még apától kapta. Semmi nem változott a baleset óta. Minden ugyan ott volt, ahol anyuék hagyták. Összeszedtem magam és odamentem egy üveges szekrényhez, aminek volt egy fiókja. Talán itt lesz. Ott volt. Amint megtaláltam egyből mentem ki a szobából. Nem bírtam bent maradni. Túl sok volt a fájdalmas emlék. Megijedtem, mikor Brenda néni megszólalt mögöttem.
- Megtaláltad?
- Igen – feleltem, de már nem volt olyan boldog az arcom.
- Mi a baj?
- Semmi csak feltörtek az emlékek. A baleset óta senki nem járt odabent. Még…anya kölniének is…éreztem az illatát – az utolsó szavakat már sírva mondtam.
- Jaj kicsikém. Annyira sajnállak. Nekem is nagyon hiányoznak ám, de muszáj erősnek lennünk – ölelt át Brenda néni. – Tudom, hogy nehéz.
Jól estek a vigasztaló szavak. Félóra után sikerült megnyugodnom. A nagynéném végig velem volt. Kicsit át is áztattam a pólóját. Mikor úgy gondolta megnyugodtam, megkérdezte:
- Jobban vagy?
- Igen. Sajnálom.
- Ugyan mit?
- Hát azt, hogy itt bőgtem mint egy óvodás.
- Jaj Amy! Ne butáskodj. Ha sírni szeretnél, sírj. Nem tarthatod magadban, mert akkor belülről emészt fel, és az sokkal rosszabb.
- Akkor köszönöm.
- Nem kell semmit megköszönni. Viszont most rád férne egy forró fürdő utána pedig egy jó alvás.
- Inkább még finomítom az elképzeléseimet.
- Ahogy akarod.
Felmentem a szobámba és a gép elé ültem. Alig hogy elkezdtem gépelni, éreztem hogy megy le a szemem. Elaludtam és álmodtam.
Leia Mais...
0

Egy angyal érintése - 6. Fejezet

Ismét fényt láttam, de most nem csak egyet. Már nagyon elegem volt ezekből az ájulásokból. A fény egyre nagyobb lett. Tehát megint közeledett valami. Vagy valaki. Legutóbb amikor ilyen történt megismertem az őrangyalomat, Sherryt. Amikor annyira közel voltak már, hogy ki tudtam venni az alakjukat, rájöttem, hogy 6 ember áll előttem. Három férfi és három nő. A három nőből az egyik Sherry volt.
- Sherry! Mit keresek itt? És kik azok akik veled vannak?
- Üdvözlünk Amy Headway. A nevem Michael. Gondolom sok kérdésed van amire szeretnél választ kapni. A válaszok ideje most jött el. Kérdezz bátran.
Nem bírtam megszólalni. Körülbelül negyed óráig csak néztem az embereket előttem, majd lassan megszólaltam.
- Álmodom?
- Nem Amy. Ez a valóság.
- Miért vagyok itt?
- Már mondtam. Azért, hogy feltehesd a kérdéseidet, és választ kapj rájuk.
- Kik maguk?
- Mondjuk úgy, hogy a főőrangyalok vagyunk, mi öten. Sherry pedig a te őrangyalod volt.
- Hogy érti azt, hogy volt?
- Amy sajnálom, de menned kell. Erre a kérdésre a választ majd legközelebb kapod meg.
- Ne! – szóltam nekik, de ezt már Adam hallotta, mivel közben felébredtem.
- Amy! Úr isten de megijesztettél. Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan Adam.
- Persze semmi bajom.
- Hát nem úgy tűnik. Jobban örülnék, ha elmennél kivizsgáltatni magad. Nem tetszik nekem ez, hogy állandóan elájulsz.
- Tényleg minden rendben. Nem akarok kórházba kerülni.
- Rendben. Ha te mondod, akkor hiszek neked. Amúgy mire mondtad azt, hogy ne?
- Nem lényeg.
- Oké. Nem nyaggatlak. Ha akarod majd elmondod. Biztos rendben vagy? Nem maradsz inkább ma itthon?
- Nem szeretnék.
- Akkor induljunk, mert elkésünk.
Egész úton a suli felé azon gondolkoztam, ami történt. Miért mondták azt, hogy Sherry csak a volt őrangyalom. És az a férfi egyáltalán honnan tudta a nevemet? Lehet, hogy Sherry mondta el neki. A mélázásomból Emma riasztott fel. Adam éppen leparkolt a suli parkolóban, mikor Emma majdhogynem feltépte a kocsi ajtaját.
- Amy képzeld mi történt.
- Neked is szia Emma. Azért megvárhatnád míg kiszállok.
- Bocsi, de muszáj beszélnem valakivel.
- Hallgatlak.
- Amúgy szia Adam. ne haragudj, de elrabolom a barátnőd.
- Szia Emma. Hát ha nagyon muszáj.
Odajött hozzám és szenvedélyesen megcsókolt.
- Vigyázz magadra. Majd találkozunk. Szeretlek. Sziasztok – köszönt egyben a barátnőmnek is.
- Én is szeretlek. Szia – kiabáltam utána. Emmához fordultam – Na mesélj! Mi az a halaszthatatlan dolog, amit azonnal kell tudnom?
- Peter elhívott vacsorázni.
Peter az egyik évfolyamtársunk volt, akibe Emma halálosan bele volt zúgva. Mondjuk nem olyan rossz pasi. Emma, amióta megismertem, lesi minden mozzanatát. Folyton róla áradozik. Már gondolkoztam rajta, hogy összehozom őket. Úgy látszik elkéstem. Tátott szájjal bámultam Emmát.
- Nem mondod komolyan?
- De. Tegnap ami után elmentetek Adammal. Annyira boldog vagyok.
- Azt elhiszem. És mikor mentek?
- Holnap. Úgy is Péntek lesz. Tényleg nincs kedved egy dupla randihoz?
- Hát az első randitokon nem kéne a nyakatokba akaszkodnunk. Amúgy is programot tervezek holnapra – mosolyogtam.
- Hmm…ez érdekesen hangzik. Nem árulod el, hogy mit?
- Nem, mert nem is biztos, hogy Adam ráér.
- Értem. Remélem össze jön azért.
- Én is. – azzal elindultunk az osztályunk felé.
A nap viszonylag hamar eltelt. Adammal beszéltem a hétvégéről, de azt mondta, hogy a holnap semmiképp nem jó neki. A haverjaival megy bulizni. Megkérdezte, hogy nincs-e kedvem velük menni, de nem akartam rajta lógni állandóan, így valószínűleg a hétvégét egyedül töltöm. Nem nagyon örültem neki, de nem tehettem semmit.
Leia Mais...
0

Egy angyal érintése - 5. Fejezet

2009. november 8., vasárnap.
Hirtelen a nappaliban voltam anyuval, apuval és az öcsémmel. Nem akartam hinni a szememnek.
- Anya? Apa? Daniel? Hogy kerültök ide?
- Amy! – kiáltott fel Daniel, és odaszaladt hozzám megölelni.
Még pár másodpercig ledöbbenve álltam, majd magamhoz szorítottam az öcsém.
- Jaj, Daniel! Annyira hiányoztál.
- Te is nekem.
- Hogy… hogy kerültök ti ide? Én azt hittem meghaltatok.
- Igen kicsim – válaszolt anya – de mivel magadat hibáztatod, ezért úgy gondoltuk, hogy szólunk neked, nem te vagy a hibás.
- De ha nem szököm el, akkor még ma is élnétek. Az én makacsságom miatt haltatok meg. Annyira sajnálom – zokogtam.
- De kicsim értsd meg nem a te hibád. Ez volt megírva. Ennek így kellett lennie –simított végig anya az arcomon.
Éreztem, ahogy hozzám ér. Rettentően hiányzott már ez a gyengédség, ez a szeretet.
- Amy! – törte meg Daniel a pillanatot – Játszol velem bújócskát?
- Nem Daniel. Nekünk most mennünk kell – szolalt meg apa is.
- Ne! Várjatok még. Annyira hiányoztok.
- Te is nekünk, de muszáj mennünk. Legyél jó, és vigyázz magadra. Szeretünk.
- Pápá Amy! Szeretlek. Nagyon. – búcsúzott Dani.
Éreztem, ahogy anya keze csúszik ki a kezemből.
- Ne!
- Viszlát, kicsim.
Egyre távolodtak, majd végül eltűntek. Felriadtam. Az ágyamban feküdtem, az arcom pedig nedves volt. Megérintettem az arcom. Még éreztem anya érintését. Tehát nem álom volt. Hirtelen elkezdett folyni a könnyem. Úgy érzetem muszáj valakivel beszélnem. Brenda nénit nem akartam egy ilyen miatt felébreszteni, de ha nem önthetem ki valakinek a lelkem, abba belehalok. Úgy döntöttem, felhívom Adamat. A harmadik csöngésre felvette.
- Amy?
- Szia Adam! Zavarhatlak egy picit?
- Persze. Valami baj van?
- Muszáj beszélnem valakivel. Nem ébresztettelek fel ugye?
- Nem még nem aludtam. Átmenjek?
- Jó lenne. De csak ha nem gond.
- Nem persze. 15 perc és ott leszek.
- Rendben. Köszönöm. Szia!
- Szia!
Az a negyed óra, amíg ide ért, óráknak tűnt. Miután letettük a telefont egyből lementem az ajtó elé és ott járkáltam ameddig meg nem jött. Halkan kopogtak. Amikor kinyitottam egyből a nyakába vetettem magam és ismét elfogott a sírás. Adam csak átölelt, és vigasztalóan simogatta a hátamat.
- Mi történt Amy?
- Gyere be és menjünk fel a szobámba. Nem szeretném Brenda nénit felébreszteni.
- Rendben.
A szobámba érve leültük az ágyamra egymás mellé. Halkan elkezdtem mondani, hogy mi történt.
- Amikor hazahoztál, feljöttem, és lefeküdtem. Viszonylag hamar elaludtam. Azonban álmomba a szüleimmel és az öcsémmel találkoztam. Beszéltem velük. Mondták, hogy a baleset nem az én hibám, és hogy ne hibáztassam magam. Aztán hirtelen eltűntek, én pedig felriadtam. Olyan valóságos volt az egész, Adam. Én már semmit nem értek. Mostanában annyi szokatlan dolog történik velem. De vajon miért?
- Lehet hogy csak puszta véletlen. Nyugodj meg.
Éreztem, ahogyan beljebb ül az ágyon és az ölébe húz.
- Akkor azt a balesetet mivel magyarázod? Az nem lehet véletlen. Megőrültem volna?
- Nem Amy. Ilyenre ne is gondolj. Túl sok fájdalom ért az utóbbi időben.
- Olyan jó hogy itt vagy velem. Köszönöm.
- Nincs mit.
Adam a karjaiban ringatott így elnyomott az álom. Reggel az óra csörgésére ébredtem. Jobban mondva ébredtünk, ugyanis Adam ott maradt velem egész éjjel.
- Jó reggelt. Jól aludtál? – érdeklődött mosolyogva.
- Szia! Én nagyon, de neked nem lehetett valami kényelmes. Sajnálom.
- Hát nem a legkényelmesebb póz, de azért élveztem. – azzal egy hosszú, szenvedélyes csókot kaptam
- Ezt meg sem érdemlem.
- Buta vagy. Most viszont ki kéne találni, hogy mit mondjunk a nagynénédnek.
- Jó kérdés. El kéne terelnem a figyelmét te meg addig kisurranhatnál.
- Próbáljuk meg.
Lementem a földszintre. Nagyon csendes volt minden. Túlságosan csendes.
- Brenda néni?
Körbe néztem mindenhol, de nem találtam őt. A konyhában egy cetli várt.

Korábban be kellett mennem. A barátoddal nagyon aludtatok, ezért nem is ébresztettelek fel titeket. Reggelizzetek meg. Mindent megtalálsz a helyén. Szeretlek, és jó tanulást.

Puszi: Brenda néni

A jó a dologban az, hogy nem kell Adamet kicsempésznem a házból. A rossz viszont az , hogy meglátott minket. Ha hazajön biztos rá fog kérdezni, hogy miért volt itt. Hurrá! Már előre félek. Lassan felballagtam a lépcsőn. Adam már indulásra kész.
- Nem kell kisurrannod. Nincs itthon. Előbb be kellett mennie.
- Akkor maradok reggelire, ha gondolod.
- Az jó lenne – próbáltam rá mosolyogni, de hirtelen rettentően elkezdett lüktetni a fejem.
- Amy! Jól vagy?
- Persze csak egy kicsit fáj a fejem.
Ez persze csak annyiból nem volt igaz, hogy nem kicsit fájt.
- Irány a konyha – mondtam, de ahogy akartam az ajtó fele fordulni kicsúszott a talaj a lábam alól és elsötétedett minden.
Már megint.
Leia Mais...
0

Egy angyal érintése - 4. Fejezet

2009. október 28., szerda.
Mindenki engem bámult. A tömeg elkezdett suttogni. Rólam. Senkivel se törődve felpattantam, és elfutottam. Csak futottam és futottam. Hallottam a lépteket a hátam mögött és azt, hogy a nevemet kiáltják, de nem akartam megállni. Azonban a lábaim felmondták a szolgálatot, és térdre estem. Ziháltam, mikor valaki átölelt. Emma.
- Amy! Amy, mi volt ez?
- Nem tudom – suttogtam.
- De jól vagy?
- Nem. Nem értem ezt az egészet.
- Emma! Szerintem haza kéne vinnünk – szólt közbe Adam.
- Rendben.
Emma és Adam hazatámogatott. Brenda néni kicsit megijedt, de sikerült megnyugtatni. A nap hátralévő részében az ágyamban feküdtem, Emma, Adam és Brenda néni pedig körülöttem sürgölődött. Este Adam egy kicsit tovább maradt, mint Emma. Miután ő is hazament megpróbáltam aludni, de nem ment. Folyton a délután járt az fejemben. A sok forgolódás után arra jutottam, hogy igyekszem elfelejteni azt, ami történt. A hétvége alatt ez viszonylag sikerült is. Adam minden nap átjött. Emma sajnos nem ért rá. Azonban a hétfő ismét csak rontott a helyzetemen, ugyanis már megint mindenki tudott mindenről. Most is mint mindig Adam és Emma mellettem álltak, de nagyon rossz volt hallani. Az első órám matek volt. Az egyik feladathoz kihívott a táblához a tanár, hogy oldjam meg ott. Jó voltam matekból, és szerettem is. Éppen mentem ki amikor az egyik osztálytársam bekiabált.
- Tanárnő vigyázzon! Még a végén magát is elbűvöli.
Az osztály hangos hahotába kezdett. Nem bírtam tovább bent maradni. Kirohantam egyenesen a mosdóba. Betettem magam mögött az ajtót, térdre borultam, és zokogtam. Hirtelen egy meleg kezet éreztem az arcomon. Felpillantottam.
- Sherry! – kiáltottam és a nyakába borultam – olyan jó, hogy itt vagy. Én ezt nem bírom. Mi történik velem? Egyáltalán miért?
- Idővel majd rájössz, most pedig nyugodj meg és menny vissza az órára.
- De képtelen vagyok. Mindenki rajtam röhög. Én nem akarom ezt, bármi is legyen.
- Ez egy adottság Amy. Meg kell becsülnöd! Még jól jöhet.
- Mi?
Azzal szokás szerint válasz nélkül faképnél hagyott. Még pár percig bent maradtam és elemeztem a helyzetemet. Tehát van egy adottságom, amire még szükségem lesz. Jaj ne! Lehet, hogy megint meghal valaki? Futott át az agyamon. És ha nem tudom megmenteni? Próbáltam a gondolataimat kizárni, és úgy visszamenni az osztályba. David, aki ezelőtt is beszólt, ismét nem maradt csendben.
- Nézzétek vissza jött a csodabogár! És lám milyen piros az arca. Biztos sírt. Nem tudtál megmenteni valakit?
- David! Ezt most azonnal fejezd be, vagy elküldelek az igazgatóiba – szólt közbe a tanárnő.
Egyből csendben maradt. Szerencsémre a matekórából már csak 1-2 perc volt. Mikor kimentem a terem előtt ott vártak a barátaim. Persze egyből észrevették, hogy sírtam. Emma volt az aki először megszólalt.
- Mi történt?
- Semmi.
- Akkor miért sírtál? Amy! Ne keljen mindent harapófogóval kiszedni belőled. Az utóbbi napokban folyamatosan magadba vagy fordulva. Ennek véget kell vetni!
- David az órán beszólt és nem valami kedveset mondott. Rosszul esett és kirohantam bőgni a mosdóba. Most jó? Elmondtam.
- Igen jobb, de Davidet legszívesebben megfojtanám. De tudod mit? Ne foglalkozz vele. Ma este elmegyünk szórakozni. Adam benne vagy?
- Persze. Úgy is rám fér. Meg persze Amyre is.
- Nem hiszem, hogy jó társaság lennék ma. Fáradt is vagyok, holnap suli, meg egyébként is nem akarok emberek között lenni.
- Pedig Amy eljössz! Ha Adammal úgy kell kituszkolnunk a házból, akkor megtesszük. Igaz?
- Úgy ám – bólogatott Adam.
Erre el kellett mosolyodnom. Olyan hihetetlen volt, hogy ilyen barátaim vannak és, hogy ennyit törődnek velem.
- Nézd Adam! Végre mosolyog – ujjongott Emma.
- Na jó srácok. Megpróbálom összeszedni magam, de semmi biztosat nem ígérek.
- Remek! Szerintem Adam olyan nyolc körül szívesen el is megy érted. Ugye?
- Persze, de most menjünk, mert perceken belül becsengetnek – azzal mindenki a sajt útjára ment.
Nekem és Emmának már csak 5 óránk volt, Adamnak pedig még fociedzése. Ma kivételesen egyedül mentem haza. El is csodálkoztam rajta, hogy Emma egyedül mer hagyni. Mint ha nem tudnék magamra vigyázni és nem 15 éves lennék hanem csak 5. Attól függetlenül nagyon szeretem és nála jobb barátnőt nem is kívánhat az ember, de néha idegesítő tud lenni. Mikor hazaértem elmondtam Brenda néninek az esti terveimet. Természetesen beleegyezett, és láttam a szemén, hogy örül is neki. Régóta nem mozdultam ki otthonról, és szerintem már ő is egy kicsit aggódott. Igyekeztem minél előbb elkészíteni a házimat. A leckeírás után gyorsan elkészülődtem. A megbeszélt időben a ház előtt állt Adam. Gyorsan bepakoltam a dolgaimat egy kistáskába és rohantam kifelé.
- Viszlát Brenda néni. Igyekszem nem későn jönni.
- Ne aggódj Amy! Érezd jól magad.
A nagy rohanásban megbotlottam, de szerencsémre vissza tudtam nyerni az egyensúlyom, majd beültem Adam mellé.
- Szia!
- Szia! – majd kaptam egy hosszú, érzelmes üdvölő csókot.
- Hát ezt meg minek köszönhetem?
- A barátnőmet csak megcsókolhatom nem? Gyönyörű vagy ma este is.
- Köszönöm. Viszont jobb ha indulunk, mert Emma leharapja a fejünket.
Hamar odaértünk a clubhoz. Emma már bent várt minket egy asztalnál. Az első fél órában mg nagyon feszélyezve éreztem magam, de aztán kezdtem egy kicsit oldódni. Találkoztunk még néhány emberrel a suliból. Egész jól alakult az estém, azonban amikor Adammal lassúztunk, megláttam valakit. Davidet. Neki köszönhetően ez az estém se telt el balhé nélkül.
- Nézd már! A csodabogárnak pasija van. Szegény Adam – mondta színlelt sajnálattal – én a helyedben a közelébe se mennék.
- Ezt most fejezd be.
- És ha nem mi lesz? El átkoz a ringyód?
Persze Adamnak sem kellett több. Az egészből már csak annyit láttam, hogy Adam és David fetreng a földön.
- Adam! Hagyd! Ne! – próbáltam leszedni Adamat Davidről
A csetepatét a kidobó állította le. Persze Adamat dobták ki. Szóltam Emmanak, hogy elmentünk, majd utána siettem Adamnak. A kocsiban várt.
- Sajnálom, ami történt, de azért köszönöm is.
- Ez csak természetes, hogy megvédlek. Amúgy is már irritált ez a gyerek. Viszont most jobb ha hazaviszlek.
- Oké.
Hazaértünk, majd elköszöntem tőle és hazament. Brenda néni már aludt így halkan mentem fel a szobámba. Átöltöztem hálóruhába, és lefeküdtem. Gyorsan elaludta. Éppen álmodtam, mikor az álomkép váltott s minden túl valós lett.
Leia Mais...
0

Egy angyal érintése - 3. Fejezet

2009. október 7., szerda.
Sötétség. Mindenhol sötétséget láttam. Egyedül voltam. Hiába nézte jobbra, balra, előre vagy hátra. Sötét volt. Azonban távolabb láttam valami fényt, ami egyre nagyobb lett. Közeledett. 2-3 méterre volt, mikor rájöttem, hogy mi az. Pontosabban ki.
- Sherry! De örülök, hogy látlak. Hol vagyok? Miért vagyok itt? - hirtelen kitört belőlem a zokogás.
- Shhh. Nyugalom. Majd én segítek. Nem lesz semmi baj. - ölelt át Sherry, majd elhomályosult minden.

1,5 héttel később...

Fájt a fejem és a kezem. Nagy nehezen nyitottam ki a szemeimet. Vakító fehérség vett körül. nem tudtam hol vagyok. A felismerés hamar jött. Kórházban voltam. Ekkor bevillantak a képek. Apa arca, az őz és a sötétség. Zihálni kezdtem. Hol van a családom? Megpróbáltam felkelni az ágyból, de egy nővér viharzott be és állított meg.
- Jaj aranyom! csak lassan. Még nagyon gyenge.
- Hol...hol vannak a szüleim? - érdeklődtem szinte suttogva.
- Egy perc és jövök csak szólok a Doktor Úrnak, hogy felébredtél.
- Ne! Előbb válaszoljon. Kérem! - könyörögtem könnyes szemmel.
A választ hosszúnak tűnő csend előzte meg. Pánikba estem. A csend soha nem jó jel.
- A szüleid és az öcséd... nem élték túl a balesetet. Sajnálom.
- Mi... milyen balesetet? És mi az, hogy "nem élték túl"?
- Semmire sem emlékszel?
A képek ismét megjelentek. Apa arca, őz, sötétség, fény, Sherry.
- Ne! Nem! Az nem lehet! biztos csak álmodom. Mondja, hogy álmodom! Kérem! - zokogtam
- Sajnálom. Jobb lesz, ha hívom az orvost.
A nővér utolsó mondatát már nem is hallottam. A könnyem patakzott le az arcomon. HALOTTAK. A CSALÁDOM HALOTT. Ezek a szavak visszhangoztak a fülemben. Megszűnt körülöttem a világ. Azt sem vettem észre, amikor az orvos beadta a nyugtatót. Csak a történtekre tudtam gondolni. Ez mind miattam történt. Ha nem szökök el otthonról, ha nem sértődök meg, akkor még ma is élnének.
A kórházban még egy hétig tartottak benn. Ez idő alatt sok mindenki meglátogatott. A gyámom anyu testvére lett akit a kórház értesített. nagyon hamar megérkezett. Szükségem is volt rá. Amíg lábadoztam, ő elintézett mindent. Mivel mondtam neki, hogy nem szeretnék elköltözni, ideköltözött. Mikor kiengedtek és hazamentünk, a ház láttán gombóc nőtt a torkomban és a szememet a sírás fojtogatta. Olyan hihetetlen, hogy nincs többé anyukám, apukám és egy bosszantó, de imádni való öcsém. Csak álltam az udvaron, a házat bámulva. Közben elárasztottak az emlékek és az érzések, és sírtam.
- Amy! Minden rendben? - aggodalmaskodott Brenda néni, anya nővére.
- persze. Menjünk be.
A ház pont olyan volt mint a baleset előtt. Rettentően hiányzott mindenki. Lassan felmentem a lépcsőn. A szobámba tartottam, amikor láttam, hogy résnyire nyitva volt Daniel szobája. Bementem. Leültem Dani ágya szélére, és kezembe fogtam a családi fényképet ami az éjjeliszekrényen volt. Mit tettem? ha nem vagyok ilyen konok, akkor még most is az élők között lennének. Ekkor bevillant egy mondat. "Majd én segítek." Sherry. Igen! Ő talán tud segíteni. Csak hogy lépjek vele kapcsolatba? Alig hogy rágondoltam megszólítottak.
- Hívtál?
- Sherry! Megijesztettél, de örülök neked. Segítened kell. Te... te angyal vagy.Vissza tudod hozni a családomat?
- Nem Amy. Sajnálom. Én csak őrangyal vagyok.
- De...
- Nem! Mennem kell. Viszlát.
- Ne... - de már eltűnt.
Ami viszont a legfurcsább volt az az ahogyan megjelent. Nem estem össze, és nem sötétedett el minden. viszont az is érdekes volt, hogy úgy éreztem meg tudom őt érinteni. mintha ő is ember lenne. Élne. Éppen a dolgokra kerestem a magyarázatot, mikor szóltak.
- Amy! Látogatód van.
- Megyek Brenda néni.
Az ajtóban Adam várt.
- Szia Amy!
- Szia! Örülök, hogy eljöttél. Gyere beljebb.
- Köszi. Hogy vagy?
- Hát... még nem igazán fogtam fel a történteket, de... rettentően fáj - fakadt ki belőlem ismét a sírás.
Adam átölelt. Örültem neki hogy most itt van velem. Tíz percig álltunk átölelve egymást, majd elhúzódtam.
- Nem megyünk fel a szobámba beszélgetni?
- De persze.
Lassan felballagtunk. Adam leült az ágyam szélére, én pedig mellé. nem szóltunk egy szót sem. Én csak néztem a padlót magam előtt, és a fájó, de szép emlékekre gondoltam. Ismét sírtam. Gondolom Adam észrevette, mivel még közelebb jött, és magához húzott.
- Köszönöm - néztem a szemébe.
- Mit?
- Hogy itt vagy.
Válasz helyett lassan megcsókolt. Végre. Azonban hirtelen el is húzódott.
- Ne haragudj! Nem akartam kihasználni a helyzetet. Nem lett volna szabad.
- Ne! Ne kérj bocsánatot. Erre azt hiszem szükségem is volt. Amúgy csak azon vagyok meglepődve, hogy nem kerestél már helyettem valakit. Félre ne érts! nem azt mondom, hogy menj el, hanem hogy te simán felszedhettél volna egy lányt, de helyette velem vagy, még ilyen szomorú és zűrös időszakban is.
- Tudod van benned valami ami megfogott.
Miközben röviden válaszol én elvesztem a szemében. El is felejtettem, hogy már nem beszél, és hogy ő is engem néz. A telefon szakított félbe minket.
- Hallo.
- Szia Amy! Itt Emma. Hogy vagy?
- Szia! Köszönöm kérdésedet, megvagyok.
- Akkor jó. Amúgy mit csinálsz? Ráérsz?
- Nem nagyon, mert itt van Adam.
- Ja, akkor bocsi. Majd még beszélünk. Szia!
- Rendben. Szia!
Miután letettem, Adammal még egy jó darabig beszélgettünk. Nyolc óra volt, hogy elment. Brenda nénivel megvacsoráztunk, majd lefeküdtem. Az elkövetkezendő napok lassan teltek és fájdalmasan. Sok ember még nem tudott a tragédiáról, és ezt mindenkinek elmesélni, sokszor felidézni... rettentő volt. Ahányszor elmondtam összeszorult a szívem. Mintha valaki erőteljesen megmarkolná és ki akarná tépni. Egyetlen hely volt, ahol megnyugodtam. A lovarda. valamilyen szinten ez is a családomra emlékeztetett, de lovaglás közben el tudtam felejteni a gondokat, a fájdalmat egy kis időre. Brenda néni is kedves volt velem. Sokat segített, bár néha hallottam őt is szipogni. Azonban az élet nem állt le. Folytatnom kellett a sulit. Szörnyű volt. A hír gyorsan terjedt. Éreztem a bámuló tekinteteket a hátamon. Voltak akik sajnáltak, és voltak akik szerint én okoztam a balesetet. ők a hátam mögött összesúgtak, ujjal mutogattak rám, és kerültek mint a leprást. Ilyenkor Emma, Adam és még páran akik mellettem álltak, azt mondták, hogy ne is foglalkozzak velük. Mondani könnyű... Én lettem a suli fekete báránya.
Egyik nap suli után Emmával és Adammal ép hazafelé mentünk, mikor egy férfi tőlünk tíz méterre összeesett. A nő aki vele volt, segítségért kiáltozott. Valaki odament, hogy segítsen. én magam sem értem, hogy miért, de késztetést éreztem, hogy odamenjek.
- Sajnálom asszonyom, de nincs pulzusa. Meghalt - felelte a férfi, aki segíteni akart.
A nő ordított egy fájdalmasat. Mintha hipnotizáltak volna, lassan letérdeltem, és megérintettem a földön fekvő férfi mellkasát. Hirtelen fellélegzett és kinyitotta a szemét.



Sziasztok!
Előbb terveztem, hogy felrakom a fejezetet, de ihlethiányom volt, úgyhogy sajnálom a késést. Remélem nem haragszotok és tetszett ez a fejezet is. A kommentárokat léci ne felejtsétek el. :)
Puszi: Hugi
Leia Mais...
0

Kedves olvasók!

2009. szeptember 27., vasárnap.
Arra szeretnélek kérni Titeket, ha elolvastátok a fejezetet írjatok kommentárt, mert nagyon szeretném tudni, hogy mi a véleményetek a történetről. Előre is köszönöm.
Leia Mais...
4

Egy angyal érintése - 2. Fejezet

2009. szeptember 22., kedd.
A következő kép álmomban villant be, pár nappal az előző után. Ismét egy üres, sötét helyen voltam. Most azonban az angyal rendesen kivehető volt. Tudtam, hogy álmodom, de igyekeztem minél több dolgot megtudni tőle.
- Ki vagy te? - kérdeztem.
- A nevem Sherry. Az őrangyalod vagyok. Érzem, hogy hamarosan szükséged lesz rám, ezért mostantól gyakrabban eljövök és megnézlek.
- Nem értem. Hogyhogy szükségem lesz rád?
- Majd megérted, ha eljön az ideje - ezzel eltűnt, én pedig zihálva felriadtam.
Még éjszaka volt, de nem akartam és nem is tudtam visszaaludni. Inkább a dolgokat próbáltam helyretenni magamban. Összegezve arra jutottam, hogy van egy őrangyalom, akinek vigyáznia kell rám. De miért?
2 hónappal később:

Az események pörögtek maguktól. Suli, lovaglás, Madrid. El is felejtettem azt a furcsa álmot. Az angyal sem látogatott meg. Lefoglalt, hogy beilleszkedjek. Rajongtam a suliért, az emberekért, a városért. Az iskolában az új osztálytársaimmal már össze is barátkoztam. Volt egy lány, Emma, akivel már az első napon összebarátkoztunk. Nagyon aranyos. Segített eligazodni a suliban, bemutatott az osztálytársainknak, és neki köszönhetem, hogy randim lesz. A neve Adam. Rettentő helyes. Gyönyörű kék szemek, barna, rövid haj, kockás has, és csak egy fél fejjel magasabb. Nálam egy évvel idősebb. Emma azt mondta, hogy rettentő szerencsés vagyok, és most nagyon sok lány irigyel. Hát mit mondhatnék? Szerencsésnek is érzem magam. A program, ha jól tudom mozi lesz. Mit vegyek fel? Arra jutottam fél óra ácsorgás után a szekrényem előtt, hogy mivel ősz van egy sima farmer, egy kivágott top és rá egy pulóver tökéletes lesz. Miután felöltöztem, feldobtam egy laza sminket és kész. Adammal úgy beszéltük meg, hogy értem jön hatra. Fél hat van. Remek. Szerencsémre hamar eltelt az a fél óra. Csengettek.

- Nyitom! - szóltam mindenkinek.
- Szia Amy! Készen vagy? Mehetünk?
- Szia Adam! Pillanat, szólok anyuéknak, és mehetünk.
- Rendben.
- Anya! Mentem. Majd jövök.
- Rendben, de Amy! Vigyázzatok és óvatosan vezessen Adam!
- Jaj anya! Persze, hogy vigyázunk és óvatosak leszünk. Na szia.
- Viszlát Mrs. Headway.
- Sziasztok - köszönt anya.
Adam rettentő udvarias volt. Kinyitotta a kocsiajtót, besegített és egyéb kis apróságok. Az úton a mozi felé sokat beszélgettünk. Megtudtam, hogy van egy öccse és egy húga. Imádom a gyerekeket. Remélem jól kijövök majd velük. Aztán még az is kiderült, hogy szereti a lovakat. Persze én is rendesen ki lettem faggatva. Lassan megérkeztünk a moziba. A film amit megnézünk, nem tudom, hogy mi, ugyanis meglepetés. Nem nagyon szeretem a meglepetéseket, de ám legyen. Nem kíváncsiskodtam tovább. Amíg a film kezdetét vártuk, folytattuk a beszélgetést. Épp a mosdóba indultam, amikor összecsuklott a lábam és megint elsötétült a világ. Jaj ne! Miért pont most?
- Szia Amy! Hogy vagy mostanában?
- Szia Sherry! Köszönöm megvagyok, de nem lehetett volna, hogy később gyere?
- Sajnálom, de muszáj volt jönnöm.
- Valami baj van?
- Inkább lesz. Egyre erősebben érzem a baj közelségét.
- Sherry! Megijesztesz.
- Ne haragudj. Nem akartalak.
- Már késő.
- Ne félj! Vigyázok rád.
- Rendben, de egyáltalán nem tudod, hogy mi fog történni?
- Sajnos nem, de nekem mennem kell. Viszlát később.
- Szia Sherry.
Adam karjaiban tértem magamhoz.
- Amy! Jól vagy? Mi történt? Mi volt ez?
- Nem tudom, de jól vagyok.
- Haza viszlek. Vagy menjünk kórházba?
- Ne! Egyiket sem szeretném. Tényleg jól vagyok. Veled akarok maradni - néztem rá könyörgően.
- Nem Amy. Haza viszlek. Ha nagyon akarod, és a szüleid sem bánják, akkor ott maradok veled, de szeretnélek ágyban látni.
- De akkor velem maradsz. Ugye?
- Ez a szüleidtől függ - válaszolta mosolyogva, majd a karjaiba vett, és kivitt a kocsiba.
Bekapcsolta a biztonsági övemet, megkerülte a kocsit, beszállt, és haza vitt. Anya amikor meglátott értetlen képet vágott.
- Ti nem moziban vagytok elvileg?
- Jó estét Mrs. Headway. Ott kéne lennünk, de Amy elájult és jobbnak láttam, ha haza hozom.
- Hogy mi történt?
- Nyugi anya! Már jól vagyok.
- De mikor történt? Vagy hogyan? Most hogy érzed magad?
- Anya! Minden rendben. Tényleg semmi bajom.
- Én azért jobban örülnék, ha megnézne egy orvos. Holnap elmegyünk.
- Ne! Tényleg minden rendben.
- Amy! Én is jobban örülnék, ha megnézetnéd magad - szólalt meg Adam.
- Rendben. Addig úgyse hagytok békén. Viszont most lepihenek.
- Rendben kicsim.
- Anya! Lenne egy kérdésem. Kicsit maradhat Adam?
- Hát ha akar, akkor igen.
- Köszi - azzal felmentünk a szobámba.
Adam ahogy ígérte, velem maradt, de nekem le kellett feküdnöm. gyorsan a fürdőben levetkőztem, felvettem a hálóingemet, köntösömet, majd kimentem, és bebújtam a takaró alá. Adam az ágyam szélére ült.
- Egész szép a szobád - törte meg a csendet.
- Köszönöm. Annyira restellem, hogy így elszúrtam a randit.
- Ne aggódj. Majd lesz másik. Hogy érzed magad?
- Egész jól. Köszi.
Adam elég sokáig velem maradt. Körülbelül tizenegy óra lehetett, amikor elment. Másnap reggel nyolckor a telefonom csörgésére ébredtem. Emma hívott. Természetesen a tegnap érdekelte. Nagy vonalakban elmeséltem neki mindent.
- De most már jól vagy ugye? - aggodalmaskodott a barátnőm.
- Persze. Csak anya nyaggat folyton azzal, hogy menjünk el orvoshoz, úgyhogy elmegyek.
- Szerintem sem rossz ötlet.
- De tényleg semmi bajom. Na mindegy. Így legalább majd mindenki megnyugszik.
- Na igen. Viszont nekem most mennem kell. Gyógyulgass! Majd még hívlak. Szia.
- Oké. Szia!
Alig, hogy letettem a telefont, ismét megcsörrent. Adam volt.
- Jó reggelt Amy. Ugye nem ébresztettelek fel?
- Szia! Nem már régóta fent vagyok.
- Akkor jó. Hogy vagy? Aggódtam érted.
Hirtelen melegség öntött el.
- Köszönöm megvagyok.
- Mikor mentek orvoshoz?
- Nem tudom. Miért?
- Majd hívj, ha végeztél. Rendben?
- Persze, de most ha nem haragszol leteszem, mert megyek reggelizni meg készülni. Köszönök mindent. Majd beszélünk. Szia!
- Oké. Rendben. Szia!
Miután letettem, kikászálódtam az ágyból, és lementem a földszintre. Anya a konyhában volt. Neki is ugyan az volt az első kérdése, mint Emmának vagy Adamnek. Ugyan azt elmondtam neki is. Reggeli után elmentünk az orvoshoz. Persze én már előre tudtam, hogy nem fog találni semmit, de anyut muszáj volt megnyugtatni. Mikor végeztünk, felhítam Adamet, és elmondtam neki, hogy minden rendben, majd megbeszéltünk egy találkozót holnap délutánra. A nap hátralévő részét Démonnal töltöttem. Már hiányzott a kikapcsolódás. Este kilenckor mentem haza. Mindenki a nappaliban volt. Köszöntem, aztán felmentem a szobámba. Az üzenetrögzítőmön volt egy üzenet.
"Szia Amy! Itt Emma. Csak azért kerestelek, hogy megkérdezzem, nincs kedved eljönni bulizni? Páran az osztályból elmegyünk és jó lenne, ha eljönnél. Ha akarsz és tudsz, akkor légyszíves legkésőbb fél tízig hívj. Szia!"
Ránéztem az órámra. Fél tíz lesz tíz perc múlva. Gyorsan lerohantam a lépcsőn, hogy beszéljek apuékkal.
- Anya! Apa! Emma hívott bulizni. Ugye lemehetek?
- Most? Hát nem nagyon örülnék neki. Pihenned kell - válaszolt anya.
- De miért? Nincs semmi bajom. Könyörgöm.
- Késő van már, és anyádnak igaza van.
- De apu! Az orvos sem talált semmit.
- Majd máskor kincsem. Majd máskor.
Duzzogva vonultam el. Akkor is elmegyek. Gyorsan felhívtam Emmát és mondtam neki, hogy elengedtek. Fél óra alatt sikerült elkészülnöm. Nagyon óvatosan kiosontam a házból. Emma közel lakott, így nem kellett sokat mennem. Fél tizenkettőre értünk a buliba. Nagyon jól éreztem magam. Pont erre volt szükségem. Körülbelül hajnali kettő lehetett, amikor terveztük, hogy megyünk, de megjelentek a szüleim és az öcsém. Nagy bajban voltam.
- Sziasztok. Hát ti? - adtam az ártatlant.
- Mi is pont ezt akartuk kérdezni. Nem megmondtuk apáddal, hogy nincs ma buli?
- Tudom, de...
- Nincs semmi de! Most rögtön megyünk haza, és egy hónap szobafogságot kapsz.
Sértődötten beültem a kocsiba. Fél úton anya mondókáját hallgattam. Miután elhallgatott apa szólalt meg.
- Kicsim! Tudom, hogy most haragszol ránk, de mi csak meg akarunk védeni, mert szeretünk - mondta, de én csak a mellettem elsuhanó fákat néztem.
Kicsit hátrafordult és úgy folytatta:
- Ne csináld ezt Amy! Ez csak a te érdeked.
Épp csak rá akartam pillantani, amikor észrevettem, hogy egy őz áll az úton.
- Apa vigyázz! - kiáltottam el magam, de már későn.
Az események felgyorsultak, elmémet zsibbasztó, aggasztó sötétség lepte el.
Leia Mais...

Számoljunk!!! :D

 
Touch of an angel © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |