Mindenki engem bámult. A tömeg elkezdett suttogni. Rólam. Senkivel se törődve felpattantam, és elfutottam. Csak futottam és futottam. Hallottam a lépteket a hátam mögött és azt, hogy a nevemet kiáltják, de nem akartam megállni. Azonban a lábaim felmondták a szolgálatot, és térdre estem. Ziháltam, mikor valaki átölelt. Emma.
- Amy! Amy, mi volt ez?
- Nem tudom – suttogtam.
- De jól vagy?
- Nem. Nem értem ezt az egészet.
- Emma! Szerintem haza kéne vinnünk – szólt közbe Adam.
- Rendben.
Emma és Adam hazatámogatott. Brenda néni kicsit megijedt, de sikerült megnyugtatni. A nap hátralévő részében az ágyamban feküdtem, Emma, Adam és Brenda néni pedig körülöttem sürgölődött. Este Adam egy kicsit tovább maradt, mint Emma. Miután ő is hazament megpróbáltam aludni, de nem ment. Folyton a délután járt az fejemben. A sok forgolódás után arra jutottam, hogy igyekszem elfelejteni azt, ami történt. A hétvége alatt ez viszonylag sikerült is. Adam minden nap átjött. Emma sajnos nem ért rá. Azonban a hétfő ismét csak rontott a helyzetemen, ugyanis már megint mindenki tudott mindenről. Most is mint mindig Adam és Emma mellettem álltak, de nagyon rossz volt hallani. Az első órám matek volt. Az egyik feladathoz kihívott a táblához a tanár, hogy oldjam meg ott. Jó voltam matekból, és szerettem is. Éppen mentem ki amikor az egyik osztálytársam bekiabált.
- Tanárnő vigyázzon! Még a végén magát is elbűvöli.
Az osztály hangos hahotába kezdett. Nem bírtam tovább bent maradni. Kirohantam egyenesen a mosdóba. Betettem magam mögött az ajtót, térdre borultam, és zokogtam. Hirtelen egy meleg kezet éreztem az arcomon. Felpillantottam.
- Sherry! – kiáltottam és a nyakába borultam – olyan jó, hogy itt vagy. Én ezt nem bírom. Mi történik velem? Egyáltalán miért?
- Idővel majd rájössz, most pedig nyugodj meg és menny vissza az órára.
- De képtelen vagyok. Mindenki rajtam röhög. Én nem akarom ezt, bármi is legyen.
- Ez egy adottság Amy. Meg kell becsülnöd! Még jól jöhet.
- Mi?
Azzal szokás szerint válasz nélkül faképnél hagyott. Még pár percig bent maradtam és elemeztem a helyzetemet. Tehát van egy adottságom, amire még szükségem lesz. Jaj ne! Lehet, hogy megint meghal valaki? Futott át az agyamon. És ha nem tudom megmenteni? Próbáltam a gondolataimat kizárni, és úgy visszamenni az osztályba. David, aki ezelőtt is beszólt, ismét nem maradt csendben.
- Nézzétek vissza jött a csodabogár! És lám milyen piros az arca. Biztos sírt. Nem tudtál megmenteni valakit?
- David! Ezt most azonnal fejezd be, vagy elküldelek az igazgatóiba – szólt közbe a tanárnő.
Egyből csendben maradt. Szerencsémre a matekórából már csak 1-2 perc volt. Mikor kimentem a terem előtt ott vártak a barátaim. Persze egyből észrevették, hogy sírtam. Emma volt az aki először megszólalt.
- Mi történt?
- Semmi.
- Akkor miért sírtál? Amy! Ne keljen mindent harapófogóval kiszedni belőled. Az utóbbi napokban folyamatosan magadba vagy fordulva. Ennek véget kell vetni!
- David az órán beszólt és nem valami kedveset mondott. Rosszul esett és kirohantam bőgni a mosdóba. Most jó? Elmondtam.
- Igen jobb, de Davidet legszívesebben megfojtanám. De tudod mit? Ne foglalkozz vele. Ma este elmegyünk szórakozni. Adam benne vagy?
- Persze. Úgy is rám fér. Meg persze Amyre is.
- Nem hiszem, hogy jó társaság lennék ma. Fáradt is vagyok, holnap suli, meg egyébként is nem akarok emberek között lenni.
- Pedig Amy eljössz! Ha Adammal úgy kell kituszkolnunk a házból, akkor megtesszük. Igaz?
- Úgy ám – bólogatott Adam.
Erre el kellett mosolyodnom. Olyan hihetetlen volt, hogy ilyen barátaim vannak és, hogy ennyit törődnek velem.
- Nézd Adam! Végre mosolyog – ujjongott Emma.
- Na jó srácok. Megpróbálom összeszedni magam, de semmi biztosat nem ígérek.
- Remek! Szerintem Adam olyan nyolc körül szívesen el is megy érted. Ugye?
- Persze, de most menjünk, mert perceken belül becsengetnek – azzal mindenki a sajt útjára ment.
Nekem és Emmának már csak 5 óránk volt, Adamnak pedig még fociedzése. Ma kivételesen egyedül mentem haza. El is csodálkoztam rajta, hogy Emma egyedül mer hagyni. Mint ha nem tudnék magamra vigyázni és nem 15 éves lennék hanem csak 5. Attól függetlenül nagyon szeretem és nála jobb barátnőt nem is kívánhat az ember, de néha idegesítő tud lenni. Mikor hazaértem elmondtam Brenda néninek az esti terveimet. Természetesen beleegyezett, és láttam a szemén, hogy örül is neki. Régóta nem mozdultam ki otthonról, és szerintem már ő is egy kicsit aggódott. Igyekeztem minél előbb elkészíteni a házimat. A leckeírás után gyorsan elkészülődtem. A megbeszélt időben a ház előtt állt Adam. Gyorsan bepakoltam a dolgaimat egy kistáskába és rohantam kifelé.
- Viszlát Brenda néni. Igyekszem nem későn jönni.
- Ne aggódj Amy! Érezd jól magad.
A nagy rohanásban megbotlottam, de szerencsémre vissza tudtam nyerni az egyensúlyom, majd beültem Adam mellé.
- Szia!
- Szia! – majd kaptam egy hosszú, érzelmes üdvölő csókot.
- Hát ezt meg minek köszönhetem?
- A barátnőmet csak megcsókolhatom nem? Gyönyörű vagy ma este is.
- Köszönöm. Viszont jobb ha indulunk, mert Emma leharapja a fejünket.
Hamar odaértünk a clubhoz. Emma már bent várt minket egy asztalnál. Az első fél órában mg nagyon feszélyezve éreztem magam, de aztán kezdtem egy kicsit oldódni. Találkoztunk még néhány emberrel a suliból. Egész jól alakult az estém, azonban amikor Adammal lassúztunk, megláttam valakit. Davidet. Neki köszönhetően ez az estém se telt el balhé nélkül.
- Nézd már! A csodabogárnak pasija van. Szegény Adam – mondta színlelt sajnálattal – én a helyedben a közelébe se mennék.
- Ezt most fejezd be.
- És ha nem mi lesz? El átkoz a ringyód?
Persze Adamnak sem kellett több. Az egészből már csak annyit láttam, hogy Adam és David fetreng a földön.
- Adam! Hagyd! Ne! – próbáltam leszedni Adamat Davidről
A csetepatét a kidobó állította le. Persze Adamat dobták ki. Szóltam Emmanak, hogy elmentünk, majd utána siettem Adamnak. A kocsiban várt.
- Sajnálom, ami történt, de azért köszönöm is.
- Ez csak természetes, hogy megvédlek. Amúgy is már irritált ez a gyerek. Viszont most jobb ha hazaviszlek.
- Oké.
Hazaértünk, majd elköszöntem tőle és hazament. Brenda néni már aludt így halkan mentem fel a szobámba. Átöltöztem hálóruhába, és lefeküdtem. Gyorsan elaludta. Éppen álmodtam, mikor az álomkép váltott s minden túl valós lett.
Leia Mais...
- Amy! Amy, mi volt ez?
- Nem tudom – suttogtam.
- De jól vagy?
- Nem. Nem értem ezt az egészet.
- Emma! Szerintem haza kéne vinnünk – szólt közbe Adam.
- Rendben.
Emma és Adam hazatámogatott. Brenda néni kicsit megijedt, de sikerült megnyugtatni. A nap hátralévő részében az ágyamban feküdtem, Emma, Adam és Brenda néni pedig körülöttem sürgölődött. Este Adam egy kicsit tovább maradt, mint Emma. Miután ő is hazament megpróbáltam aludni, de nem ment. Folyton a délután járt az fejemben. A sok forgolódás után arra jutottam, hogy igyekszem elfelejteni azt, ami történt. A hétvége alatt ez viszonylag sikerült is. Adam minden nap átjött. Emma sajnos nem ért rá. Azonban a hétfő ismét csak rontott a helyzetemen, ugyanis már megint mindenki tudott mindenről. Most is mint mindig Adam és Emma mellettem álltak, de nagyon rossz volt hallani. Az első órám matek volt. Az egyik feladathoz kihívott a táblához a tanár, hogy oldjam meg ott. Jó voltam matekból, és szerettem is. Éppen mentem ki amikor az egyik osztálytársam bekiabált.
- Tanárnő vigyázzon! Még a végén magát is elbűvöli.
Az osztály hangos hahotába kezdett. Nem bírtam tovább bent maradni. Kirohantam egyenesen a mosdóba. Betettem magam mögött az ajtót, térdre borultam, és zokogtam. Hirtelen egy meleg kezet éreztem az arcomon. Felpillantottam.
- Sherry! – kiáltottam és a nyakába borultam – olyan jó, hogy itt vagy. Én ezt nem bírom. Mi történik velem? Egyáltalán miért?
- Idővel majd rájössz, most pedig nyugodj meg és menny vissza az órára.
- De képtelen vagyok. Mindenki rajtam röhög. Én nem akarom ezt, bármi is legyen.
- Ez egy adottság Amy. Meg kell becsülnöd! Még jól jöhet.
- Mi?
Azzal szokás szerint válasz nélkül faképnél hagyott. Még pár percig bent maradtam és elemeztem a helyzetemet. Tehát van egy adottságom, amire még szükségem lesz. Jaj ne! Lehet, hogy megint meghal valaki? Futott át az agyamon. És ha nem tudom megmenteni? Próbáltam a gondolataimat kizárni, és úgy visszamenni az osztályba. David, aki ezelőtt is beszólt, ismét nem maradt csendben.
- Nézzétek vissza jött a csodabogár! És lám milyen piros az arca. Biztos sírt. Nem tudtál megmenteni valakit?
- David! Ezt most azonnal fejezd be, vagy elküldelek az igazgatóiba – szólt közbe a tanárnő.
Egyből csendben maradt. Szerencsémre a matekórából már csak 1-2 perc volt. Mikor kimentem a terem előtt ott vártak a barátaim. Persze egyből észrevették, hogy sírtam. Emma volt az aki először megszólalt.
- Mi történt?
- Semmi.
- Akkor miért sírtál? Amy! Ne keljen mindent harapófogóval kiszedni belőled. Az utóbbi napokban folyamatosan magadba vagy fordulva. Ennek véget kell vetni!
- David az órán beszólt és nem valami kedveset mondott. Rosszul esett és kirohantam bőgni a mosdóba. Most jó? Elmondtam.
- Igen jobb, de Davidet legszívesebben megfojtanám. De tudod mit? Ne foglalkozz vele. Ma este elmegyünk szórakozni. Adam benne vagy?
- Persze. Úgy is rám fér. Meg persze Amyre is.
- Nem hiszem, hogy jó társaság lennék ma. Fáradt is vagyok, holnap suli, meg egyébként is nem akarok emberek között lenni.
- Pedig Amy eljössz! Ha Adammal úgy kell kituszkolnunk a házból, akkor megtesszük. Igaz?
- Úgy ám – bólogatott Adam.
Erre el kellett mosolyodnom. Olyan hihetetlen volt, hogy ilyen barátaim vannak és, hogy ennyit törődnek velem.
- Nézd Adam! Végre mosolyog – ujjongott Emma.
- Na jó srácok. Megpróbálom összeszedni magam, de semmi biztosat nem ígérek.
- Remek! Szerintem Adam olyan nyolc körül szívesen el is megy érted. Ugye?
- Persze, de most menjünk, mert perceken belül becsengetnek – azzal mindenki a sajt útjára ment.
Nekem és Emmának már csak 5 óránk volt, Adamnak pedig még fociedzése. Ma kivételesen egyedül mentem haza. El is csodálkoztam rajta, hogy Emma egyedül mer hagyni. Mint ha nem tudnék magamra vigyázni és nem 15 éves lennék hanem csak 5. Attól függetlenül nagyon szeretem és nála jobb barátnőt nem is kívánhat az ember, de néha idegesítő tud lenni. Mikor hazaértem elmondtam Brenda néninek az esti terveimet. Természetesen beleegyezett, és láttam a szemén, hogy örül is neki. Régóta nem mozdultam ki otthonról, és szerintem már ő is egy kicsit aggódott. Igyekeztem minél előbb elkészíteni a házimat. A leckeírás után gyorsan elkészülődtem. A megbeszélt időben a ház előtt állt Adam. Gyorsan bepakoltam a dolgaimat egy kistáskába és rohantam kifelé.
- Viszlát Brenda néni. Igyekszem nem későn jönni.
- Ne aggódj Amy! Érezd jól magad.
A nagy rohanásban megbotlottam, de szerencsémre vissza tudtam nyerni az egyensúlyom, majd beültem Adam mellé.
- Szia!
- Szia! – majd kaptam egy hosszú, érzelmes üdvölő csókot.
- Hát ezt meg minek köszönhetem?
- A barátnőmet csak megcsókolhatom nem? Gyönyörű vagy ma este is.
- Köszönöm. Viszont jobb ha indulunk, mert Emma leharapja a fejünket.
Hamar odaértünk a clubhoz. Emma már bent várt minket egy asztalnál. Az első fél órában mg nagyon feszélyezve éreztem magam, de aztán kezdtem egy kicsit oldódni. Találkoztunk még néhány emberrel a suliból. Egész jól alakult az estém, azonban amikor Adammal lassúztunk, megláttam valakit. Davidet. Neki köszönhetően ez az estém se telt el balhé nélkül.
- Nézd már! A csodabogárnak pasija van. Szegény Adam – mondta színlelt sajnálattal – én a helyedben a közelébe se mennék.
- Ezt most fejezd be.
- És ha nem mi lesz? El átkoz a ringyód?
Persze Adamnak sem kellett több. Az egészből már csak annyit láttam, hogy Adam és David fetreng a földön.
- Adam! Hagyd! Ne! – próbáltam leszedni Adamat Davidről
A csetepatét a kidobó állította le. Persze Adamat dobták ki. Szóltam Emmanak, hogy elmentünk, majd utána siettem Adamnak. A kocsiban várt.
- Sajnálom, ami történt, de azért köszönöm is.
- Ez csak természetes, hogy megvédlek. Amúgy is már irritált ez a gyerek. Viszont most jobb ha hazaviszlek.
- Oké.
Hazaértünk, majd elköszöntem tőle és hazament. Brenda néni már aludt így halkan mentem fel a szobámba. Átöltöztem hálóruhába, és lefeküdtem. Gyorsan elaludta. Éppen álmodtam, mikor az álomkép váltott s minden túl valós lett.
