Egy angyal érintése - 12. Fejezet

Végre megnyithattam a lovardámat. El sem hiszem. Az újságban már egy-két napja feladtam a hirdetést állásra és ma már jönnek is hozzám meghallgatásra. Tiszta ideg vagyok. Lehet, hogy jobban izgulok mint az akik jönnek. Az első aki jön egy 17 éves fiú. A neve Brandon Hopes. Remélem tud bánni a lovakkal. Éppen a reggeli teámat szürcsöltem, mikor megcsendült a csengő. A szívem elkezdett dörömbölni. Megjött az első álláskeresőm.
- Szia! Amy Heasway vagyok. A Headway lovarda tulajdonosa.
- Szia! A nevem Brandon. Brandon Hopes. Az állásra jelentkeztem.
- Igen tudom. Gyere be és foglalj helyet.
- Köszönöm.
Becsuktam utána az ajtót és én is leültem. Elég helyes egy srác, de Úr isten! Miket beszélek. Nekem barátom van. Szeretem Adamet.
- Szóval az érdekelne, hogy tapasztalatod van-e már?
- Igen. Otthon vannak lovaink. Én is szoktam segíteni.
- Remek. Akkor ezek szerint szereted is a lovakat.
- Igen. Nagyon.
Fél órán keresztül beszélgettünk. Kérdezgettem őt minden féléről, és elég meggyőzőek voltak a válaszai.
- Szóval Brandon! Most menjünk át szerintem a lovardában és nézzük meg, hogy milyen vagy a gyakorlatban. Rendben?
- Persze.
Az elejétől fogva ő csinált mindent, én pedig csak néztem. Egész ügyes, és a lovakkal is jól bánik. Meg vagyok vele elégedve. Azt hiszem felveszem.
- Elég lesz Brandon. Légy szíves rendezd el a lovat és menjünk vissza a házba.
- Oké.
- Őőőő… nem igazán szokták ezt megmondani előre, de nekem minél előbb szükségem van az emberekre, ezért fel vagy véve. Holnap akár már kezdhetsz is miután reggel aláírtuk a szerződést.
- Juhé! – kiáltotta és örömében felkapott majd megpörgetett.
Mikor letett elpirultam.
- Őőő… bocsi csak nagyon örülök, hogy van állásom. Rám fér egy kis zsebpénz.
- Oké. Semmi. Akkor holnap.
- Rendben. Mikorra jöjjek?
- Hét és fél nyolc között? Amúgy nyolcra kell majd, csak most a szerződés miatt.
- Rendben. Akkor hét körül. Szia!
- Szia!
Brandon után a nap folyamán még 10 embert néztem meg. Este nyolc volt mire végeztem. Akiket megnéztem volt köztük még lovász és oktató is. Sőt egy állatorvos is eljött és felajánlotta, hogy elvállalja a lovardát. Nagyon örültem neki. Persze még egyből nem töltöttek be minden posztot, ugyanis voltak akik sajnos nem feleltek meg. Most egyenlőre van 2 lovászom, 2 oktatóm és egy állatorvosom. Még kéne 3 lovász és 3 oktató. Pontosabban 2 oktató, mivel én is tudok oktatni. Jaj már alig várom a holnapot. Még lesz pár meghallgatásom, addig hagyom az új alkalmazottjaimat dolgozni. Holnap még nem nyitok ki. Majd csak három nap múlva. Szeretném, ha összeszoknának a lovak az új dolgozókkal. Este még Brenda nénivel is meg kell beszélnem, mi volt ma. Majd vacsinál beszélek vele ugyanis este nem érek rá. Adam átjön majd, és ha minden jól alakul, akkor itt alszik. Ezt is nagyon várom már. Épp az esténket tervezgettem, mikor hirtelen Brandon arca villant a fejembe. Nem értettem, hogy miért. Csak nem érzek iránta valamit? Neeem! Az képtelenség. Gyorsan el is hessegettem ezt a gondolatot. Inkább lemegyek főzni. A vacsit már épp tálaltam, mikor Brenda néni beesett.
- Szia! Jó későn jöttél. Eddig dolgoztál?
- Szia! Hát ami azt illeti nem egészen.
- Csak nem randid volt? – néztem rá mosolyogva.
- Hát…de. És nem is igazán vagyok éhes – nézett rám bűnbánóan.
- Oké semmi gond. Akkor eszek egyedül, de légy szíves ülj le mert beszélni akarok veled.
- Rendben. Mond!
- Szóval ma…
Nagy vonalakban elmeséltem neki, hogy mit intéztem ma.
- Hát ez csodálatos. Remélem jó embereket választottál.
- Szerintem igen. Viszont kéne ma írnod szerződéseket. A feltételeket oda raktam az íróasztalodra.
- Rendben.
- Köszönöm.
- Nincs mit. Viszont akkor én mos felmegyek és elkezdem. Hulla fáradt vagyok és nem akarok sokáig fent maradni.
- Oksa. Még egyszer köszi és jó éjt.
- Neked is. Szia!
Miután Brenda néni felment a szobájába én elpakoltam, elmosogattam és kicsit összerámoltam míg Adam megérkezik. viszonylag hamar végeztem mindennel és Adam még nem jött. Szerencsémre, ugyanis mikor végig néztem magamon elképedtem. Itthoni gatyában és pólóban voltam. Azért még sem ebben kellene fogadnom a kedvesemet. Felrohantam átöltözni valami szexybe. Egy combközépig érő szoknyát választottam ami nem feszült rám. Épp a cipzárjával bajlódtam, mikor csengettek. A fene enné meg a meggyártóját szitkozódtam magamban. Gyorsan felvettem a tűsarkúmat és átfutottam Brenda nénihez, hogy segítsen a cipzárral. Még nem aludt. Kicsit meglepődött, de amikor csak szélesen elmosolyodtam ő viszonozta és jó szórakozást kívánt. Másodszor csengettek.
- Jövök!
Mikor kinyitottam az ajtót elállt a lélegzetem, de gyorsan összeszedtem magam és Adam karjaiba ugortam, majd szenvedélyesen csókolni kezdtem. A lélegzetleállásomnak az oka pedig nem volt más mint Adam kinézete. Egyszerű farmart viselt, egy izompólót és egy rövid ujjú inget. A csókomat persze viszonozta ledobva maga mellé a sporttáskáját amiben a holnapi cuccát hozta. Nehezen de sikerült elválnia az ajkainknak.
- Hmmm. Micsoda fogadtatás. Gyakrabban kéne megvárakoztatnom.
- Hiányoztál – túrtam bele félhosszú hajába.
- Te is nekem. Nem megyünk be? Nem mint ha nem lenne jó itt kint ácsorogni veled, csak kényelmesebb lenne odabent.
- De persze. Mennyünk.
Kézen fogva sétáltunk fel az emeletre, a szobámba. Vonakodva bár, de elengedtem Adam kezét. becsuktam magunk mögött az ajtót és ráfordítottam a kulcsot. Mikor megfordultam Adam állt közvetlenül mögöttem. Ijedtemben ugrottam egyet.
- Ne haragudj ha megijesztettelek – mondta halkan.
- Se… semmi baj – akadt el a lélegzetem, mivel Adam a nyakamat puszilgatta.
- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy ma este?
- Még nem, de köszönöm – válaszoltam és már csak azt vettem észre, hogy az ágyon fekszem rajtam pedig Adam.
Nem tudtam gondolkodni. Csak cselekedtem. Már csak egy szál bugyiban és melltartóban feküdtem Adam pedig csak egy boxerban, mikor rájöttem, hogy én ezt nem akarom. Én magam sem értettem, hogy miért. Adam épp a melltartóm kapcsával babrált, mikor megállítottam.
- Várj. Ne! Most nem akarom!
- Miért? – nézett rám furcsán Adam.
- Nem tudom. Mintha még nem lennék rá készen. Vagy csak félek.
- Ne aggódj gyengéd leszek.
Ellenkezni akartam, de Adam a csókjával belém fojtotta a szót. Nagyon szerettem Adamet és boldoggá akartam tenni, így hagytam, hogy kikapcsolja a melltartóm. Viszonylag hamar megszabadultunk a maradék „ruhánktól” is és megtörtént. Adam tényleg nagyon gyengéd és óvatos volt. Zihálva feküdtem Adam karjaiban. Miután kicsit rendeződött a légzésem sikerült megszólalni.
- Ez csodálatos volt. Köszönöm.
Válasz helyett egy gyengéd csókot kaptam.
- Szeretlek – mondta és a szemében tényleg szerelem csillogott.
Odabújtam hozzá és a karjaiban elnyomott az álom. Reggel arra ébredtem, hogy túl sok a fény és, hogy valaki gyengéden simogatja a hátamat. Nehezen, de sikerült kinyitnom a szemeimet. Adam mosolygó arcát pillantottam meg.
- Jó reggelt hercegnőm! Hogy aludtál?
- Köszönöm jól, de ezt inkább nekem kéne kérdeznem. Te vagy a vendég. Szóval? Hogy aludtál?
- Ennél jobban nem is alhattam volna – nyomott egy puszit az orromra.
- Akkor jó. Viszont el kéne mennünk zuhanyozni.
- Én benne vagyok.
A zuhanyzás Adammel fantasztikus volt. Érezni a teste melegét, ahogy hozzám simul, gyengéden megmosdat és én is őt… leírhatatlan érzés. A zuhanyból kilépve megcsúsztam és Adam kapott el.
- Uhhh…köszönöm.
- Nincs mit de kicsit óvatosabban. Nem szeretném, ha bajod esne.
Visszamentünk a szobámba. Épp öltöztünk, mikor halkan kopogtak.
- Egy pillanat.
- Nem fontos, hogy beengedj. csak szólni akartam, hogy Brandon megérkezett.
- Uhh a francba. Teljesen kiment a fejemből. Pillanat és megyek.
- Oké.
- Ki az a Brandon? – nézett rám kérdőn Adam.
- Csak egy srác.
- KI AZ A BRANDON?? – emelte fel egy kicsit a hangját.
Meghökkentem ezen a hangvételen. Kérdőn figyeltem Adamet, mikor rájöttem a viselkedésének miértjére. Mosoly ült ki az arcomra. Adam féltékeny.

Leia Mais...

Egy angyal érintése - 11. Fejezet

Kedves Olvasóim!
Van egy jó hírem. Ha minden igaz ez lett a leghosszabb fejezetem és egy-két fontosabb dolog ki is derül belőle. Remélem tetszeni fog. Egyetlen egy kérésem van: Írjatok kommentárokat. Jó olvasást!

Puszi: Hugi



Már több hónap eltelt mióta utoljára beszéltem Sherryvel és azzal az 5 őrangyallal. Azóta már a sulinak is vége lett. Különösebb dolog nem is történt. A lovardával kapcsolatos dolgok egész jól halattak, Adammel is jól megvoltunk és Emma is összejött álmai hercegével. Ha minden rendbe megy egy – két hét múlva kinyithatom a lovardát. Már alig várom. Viszont ez a dolog azokkal az őrangyalokkal tényleg nagyon bosszant. Miért csinálják ezt velem? Miért nem lehet kerek perec megmondani a dolgokat? Viszont most nem érek rá ezen gondolkozni, mivel jön át Emma, Peter és Adam. Eddig az a terv, hogy átjönnek és elmegyünk együtt valahova bulizni. De ez még módosulhat. Szerencsémre Brenda néni nincs itthon, mivel épp randizik. Csengettek.
- Jövök – ordítottam a nappaliból.
- Szia Amy! – ugrott a nyakamba Emma, mikor meglátott.
- Sziasztok! Akkor még mindig a buli a terv?
- Persze. Miért mi lenne?
- Nem tudom. Csak kérdeztem. Gyertek be. Ne ott kint ácsorogjatok.
A fiúk nyüstölésére elég hamar elkészültünk. Olyan tíz fele értünk oda a buliba. Egész jó volt a hangulat. Több számot is végig táncoltam hol Emmával hol pedig Adammel. Sőt még Peterrel is táncoltam. Pedig nem szeretek. Azonban a legviccesebb az volt, mikor Emmával táncoltunk és odajött hozzánk két srác. Nem néztek ki olyan rosszul. Persze egyből elkezdtek körülöttünk mászkálni. Kíváncsiságom miatt ránéztem Adamre, hogy mit szól hozzá egyáltalán, ha észrevette. Az arca nagyon komoly volt és a homlokát ráncolta. Az egyik srác még közelebb jött hozzám. Több se kellett Adamnek. Lejött a táncparkettre, odajött hozzám és finoman arrébb „nyomva” a srácot a derekamra tette a kezét és elkezdett velem táncolni. Nehezemre esett visszafogni, hogy ne nevessek. Persze a srác se adta fel. Mögém jött. Gondoltam, oké játszunk. Hirtelen odafordultam a másik sráchoz. Nem ellenkeztem, mikor ő is megfogta a derekamat. Éreztem Adam szemeit a hátamon. Mikor a számnak vége lett Adam megragadta a kezemet. De az ismeretlen srác is.
- Már bocsi, de nem látod, hogy épp táncolunk?
- Szóltál? – nézett re kérdően a barátom.
- Igen. A csajjal épp táncoltunk, te meg idejössz és elhúzod?
- Nem tetszik valami?
- Hát nem.
- Verekedni akarsz? Felőlem.
Már megbántam azt, hogy az előbb úgy viselkedtem. Muszáj közbelépnem.
- Hé hé nyugi srácok. Nem kell a balhé.
- Már bocsi, de szerintem semmi joga nincs ahhoz, hogy csak úgy elhúzzon innen, főleg ha valakivel beszélgetsz, vagy jelen esetben táncolsz.
- Igen tényleg nem lenne hozzá joga csak hogy ő a barátom – vallottam be.
- Barátod? Akkor részvétem. Nem tudom, hogy bírsz elviselni egy ilyen seggfejet. Velem sokkal jobban járnál – mondta mosolyogva, majd rám kacsintott és elment.
- Na most beverem a képét – indult el hirtelen Adam.
- Adam! Állj meg! Hagyd! – fogtam vissza.
- Engem senki nem sértegethet. Főleg nem egy ilyen barom. Na mindegy. Tényleg nem kéne balhét csinálni. Viszont veled beszélni szeretnék. Most! Kint!
Ajaj. Ebből jó nem sülhet ki. Lehet, hogy nagy marhaságot csináltam? Szó nélkül követtem Adamet.
- Mi a franc volt ez? – már majdhogynem üvöltött.
- Én csak… - sütöttem le a szememet.
- Te csak? Direkt szívattál?
- Nem! Én csak táncoltam. Már az is baj?
- Igen? És miért engedted meg, hogy tapizzon?
- Jaj Adam! Csak megfogta a derekamat.
- Csak? Szóval te mindenkinek megengeded, hogy csak úgy fogdossák a derekad vagy akármid?
- Nem!
- Akkor?
- Tudod mit Adam Bloom? Majd ha lenyugodtál és képes vagy átlátni a helyzetet, akkor beszélünk. Most inkább haza megyek – választ se várva elmentem be a táskámért, és megkerestem Emmát.
Éppen lassúztak Peterrel. Nem akartam zavarni őket, úgyhogy csak eljöttem. Adam majd úgy is szól nekik. Már két három sarokkal odébb jártam, mikor éreztem, hogy a lábam alól kicsúszik a talaj. Hirtelen felébredt bennem a remény. Talán most mér választ kapok a kérdéseimre.
- Üdvözlünk ismét Amy! Hogy vagy?
- Jó estét! Köszönöm, meg vagyok.
- Örülünk neki. Gondolom sejted, hogy miért vagy itt.
- Igen.
- Hát akkor rajta. Kérdezz!
- Azt szeretném megtudni, hogy mi történt és hogy mi történik velem.
- Nem tudom, hogy Sherry mit mondott neked és mit nem, szóval elmondok neked mindent. Biztos emlékszel arra amikor a szüleid meghaltak. Akkor Sherry hozott vissza az életbe, de csak egy féle képen menthetett meg. Ha téged is őrangyallá változtat. Persze ehhez a mi engedélyünk elengedhetetlen. Az igazat megvallva nem nagyon akartunk bele menni, de Sherry erősködött, hogy a lelked tiszta, és egy értékes személy vagy, így vonakodva, bár de belementünk. Mivel még nem régóta vagy őrangyal ezért nem rendelkezel olyan sok mindennel mint például Sherry, de idővel te is bármikor tudsz kapcsolatot létesíteni velünk, fogsz szárnyakat kapni és lehetőséged lesz olvasni a gondolatokat.
Szóhoz se jutottam. Próbáltam megemészteni a hallottakat. Azonban hirtelen eszembe jutott valami.
- Régebben egy ember összeesett az utcán. Leállt a szív, de és megérintettem és újra élt. Ezért történt?
- Igen. A gyógyítás is úgy mond egy képesség. Úgy gondoltuk ezt már megkaphatod.
- És ha rendesen megkapok minden képességet, utána mi történik velem? Hol fogok „élni”?
- Sajnálom Amy! Az időd lejárt. Majd legközelebb. Viszlát.
Azzal eltűntek és én az utcán találtam magam sok emberrel körülvéve. Valaki mellettem szólongatott.
- Hál’ istennek felébredt. Minden rendben? Jól van? A mentő pár perc és ideér.
Mi?! Mentő?! Jaj ne! Csak azt ne! Mit mondok nekik? Vagy Brenda néninek? Teljesen be fog pánikolni és legalább egy hétig a nyakamon lesz.
- Jól vagyok. Nem kell mentő. Köszönöm.
- Már elnézést, de maga az utca közepén elájult és legalább fél órán keresztül itt feküdt. Csak azért nem hívtuk a mentőket, mert volt itt egy orvos és azt mondta, hogy nem kell mentő, de ő se tudott mit csinálni. Jobb lesz ha megnézeti magát.
- De tényleg rendben vagyok – magyaráztam, de ekkor már hallottam a szirénákat.
Remek. Most mit csináljak? Sajnos nem tudok semmit. A mentősök kiszálltak a kocsiból, megvizsgáltak, betettek a kocsiba és elvittek a kórházban. Út közben megkérdezték az adataimat és a nagynéném telefonszámát. Miután beértünk a kórházba körülbelül fél óra telt el és Brenda néni már itt volt. Ahogy sejtettem, rettentő ideges volt. Vagyis inkább izgult.
- Amy! Jól vagy? Annyira megijedtem, mikor mondták, hogy kórházba kerültél. Mi történt?
- Semmi bajom, csak elájultam. Most már minden rendben. Nem mehetnénk haza?
- A doktor nő mit mondott?
- Háát őőőő….
- Amy! Mit mondott?
- Benn kell maradnom kivizsgálásokra.
- Akkor maradsz!
- De…
- Nincs semmi de. Nem szeretném, ha valami nagyobb bajod lenne.
Ekkor eszembe jutott a beszélgetésem Michaellel. Ha tényleg angyal lettem, akkor elvileg nem is lehetek beteg vagy meg se halhatok. De akkor mi lesz Adammel? Persze még az se biztos, hogy együtt maradunk a mai bulis ügy után. Hirtelen elfogott a pánik és a monitor ami rám volt kapcsolva elkezdett kiakadni, de most ezzel nem tudtam foglalkozni. Muszáj Adammel beszélnem. Nem élem túl, ha elveszítem. Fel kell hívnom. Most. Azonban hirtelen éreztem, hogy ellazulok, és a szemem csukódik le. Jaj csak ezt ne! Nem akarok most aludni. Ne! – akartam ordítani, de hiába. Már késő. Elaludtam. Alvás közben álmodtam. Álmomban egy réten voltam Adammel és egy kisfiúval. Biztos ez az én kisfiam volt. Gyönyörű gyerek. Rettentően hasonlított az apjára. Éppen fogócskáztak, és amikor a kisfiú elkapta Adamet, Adam elkapta és lehemperedtek a fűbe. Mosolyognom kellett.
- Elkaptalak Apa – nevetett a kisfiú.
- Azt a mindenit! Milyen gyorsan futsz. De most én vagyok a fogó.
- Úgy se kapsz el – szaladt el, de Adam utolérte és lefektette a fűben és elkezdte csiklandozni.
- Nem-e? Na most megkapod.
- Ne Apa! Hagyd abba! Anya segíts! – kiáltott nevetve a kicsi.
Már épp szólásra nyitottam a szám mikor valaki más megelőzött. A mosoly lehervadt az arcomról. Egy másik nő volt. Odaszaladt a két alakhoz nevetve és közéjük vetette magát. Mind a hárman nevettek. Adam átkarolta az ismeretlen nőt és amikor a kisfiú kiszabadult megcsókolta a nőt. Éreztem a fájdalmat, és hogy a könny végig folyik az arcomon. Amikor felemeltem a kezemet, hogy letöröljem az arcom, lenéztem magamra és meglepődtem, de mindent megértettem. Talpig fehérben voltam és fénylettem akárcsak Sherry. Én lettem Adam őrangyala és el kellett hagynom. Ekkor azonban felriadtam és a kórházban találtam magam. Zihálva vettem a levegőt. Csak álom volt, csak álom volt mondogattam magamnak csukott szemmel. Összerezzentem, mikor valaki megérintette a kezem. Adam ült az ágyam mellett.
- Adam! – ordítottam és a nyakába vetettem magam.
- Amy! Annyira sajnálom, hogy úgy viselkedtem veled. Ha nem vagyok olyan hülye és nem hagyom, hogy el gyere egyedül, akkor most nem itt lennél. Annyira sajnálom. Meg tudsz nekem bocsájtani?
- Adam én nem haragszom. Inkább úgy érzem, hogy igazad volt. Sajnálom.
- Tudod mit? Felejtsük el azt ami történt. Lehet, hogy mind a ketten hibáztunk. Már mindegy.
- De ugye nem hagysz el? – néztem rá rémülten.
- Ezt a hülyeséget meg honnan vetted? Miért hagynálak el. Ne legyél már buta. Szeretlek.
- Én is téged.
Közelebb hajolt és szenvedélyesen megcsókolt. Erre már szükségem volt. Mikor vége szakadt a csókunknak el akart húzódni, de én nem engedtem. Újból megcsókoltam. Nem tiltakozott. Azonban ezt a csókot Brenda néni szakította meg. Ijedten rebbentünk szét mikor bejött.
- Upsz! Nem akartalak megzavarni titeket, csak szólni szerettem volna, hogy a doktor nő most írja a zárójelentésed, mivel nem talált semmi és hazajöhetsz.
- Komolyan? Ez nagyon jó. De mikor vizsgált meg? Még csak reggel van.
- Este miközben nyugtatózva voltál és altatva. Jobbnak látta már este elvégezni a vizsgálatokat. Nem szerette volna ha nagyobb bajod esne.
- Értem. Hát akkor mennyünk. Adam ugye eljössz hozzánk?
- Hát nem tudom. Az igazat megvallva anyunak megígértem, hogy segítek otthon. Majd inkább este átnézek. Rendben?
- Oké. Várlak. Szia!
- Szia! Viszont látásra!
- Szia Adam! Akkor Amy szedd össze magad és induljunk.
- Oké. Öt perc és kész vagyok.
- Megvárlak a kocsinál. Rendben?
- Persze.
Elég hamar hazaértünk. Nem volt forgalom. Brenda néni elég sok mindent elhozott nekem a kórházba, úgyhogy volt mit pakolnom, de rettentően örültem, hogy újra itthon lehetek. A pakolás felénél megálltam, mert eszembe jutott, hogy a főőrangyalokkal még nem tudok kapcsolatba lépni, de Sherryvel megpróbálhatom. Leültem törökülésben a szőnyegre, behunytam a szemem és megszólaltam.
- Sherry! Sherry ha hallasz, légy szíves gyere ide. Beszélni szeretnék veled.
Nem kellett sokat várnom.
- Hallgatlak Amy!
- Sherry! Számítottam rád de megijedtem. Nem tudnál hangosabban jönni?
- Nem – mosolygott rám melegen. – Mondjad, miről van szó.
- Ha angyal leszek, akkor nem fogok öregedni sem meghalni. Ugye?
- Amy én nem válaszolhatok neked. Csak a Vének.
- Vének? – néztem rá furcsán.
- Az öt főőrangyal.
- Ja! Értem. De te miért nem válaszolhatsz?
- Mert még nem vagy őrangyal. Még csak jelölt vagy. Viszont én most megyek. Viszlát Amy!
- Azért köszönöm. Viszlát Sherry!
Hát nem lettem okosabb. Na mindegy. Most egyenlőre folytatom a pakolást, nehogy Brenda néni megtiltsa, hogy este átjöjjön Adam. A pakolás amúgy is eltereli a gondolataimat egy kicsit erről az egész őrangyalosdiról. Nagyjából már kezdem érteni, de vannak részek, amik még homályban vannak. De remélhetőleg kitisztulnak majd. Csak idő kell hozzá. Időm pedig annyi mint a tenger. Legalább is remélem.

Leia Mais...

Egy angyal érintése - 10. Fejezet

Az autóból Adam szállt ki, egy csokor virággal, valami kis meglepetéssel és (ahhoz képest, ahogy ki szokott nézni,) kiöltözve. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem.
- Hát Te mit keresel itt?
- Amy! Nagyon sajnálom a reggelit. Ezt neked hoztam – nyújtotta át a magával hozott dolgokat.
- Azt hiszed, hogy ezekkel mindent elintézhetsz? – próbáltam komoly lenni, de mikor ránéztem muszáj volt elmosolyodnom. – Szörnyű alak vagy. Mázlid van, hogy ennyire szeretlek.
- Tudom – válaszolta, és szenvedélyesen megcsókolt.
- Bejössz? – toltam el magamtól.
- Igen, ha nem baj.
- Ha baj lenne nem kérdeztem volna.
A szobámba érve Adam elcsodálkozott, amint meglátta a sok papírt. Elmondtam neki, hogy mit tervezek. Az ötlet szerinte is jó. Szerencsére sikerült normálisan megbeszélni a történteket. Nagyban meséltem neki, mikor észrevettem, hogy elaludt. Nem akartam felkelteni, így inkább lementem és készítettem teát magamnak. Brenda néni elment randizni így egyedül voltam lent. Teát szürcsölgetve visszatértem a múltkor történtekhez, amikor azokkal az „emberekkel” találkoztam. Még mindig nem tudom, hogy kik voltak, de azóta nem találkoztam velük. Azt mondták, hogy válaszokat kaphatok a kérdéseimre, de nem kaptam. Egyáltalán kapcsolatba tudok lépni velük? Sherry! Talán ha neki szólok. Talán ha vele tudok beszélni. Meg kell próbálnom. De nem most. Most nem hagyhatom egyedül Adamet. Úgy döntöttem, hogy tévézek egyet a nappaliban. Nem akartam felmenni a szobámba. Már megnéztem egy filmet és egy másikat kezdtem el, amikor léptek zaját hallottam. Adam lépkedett le a lépcsőn álmosan törölgetve a szemét.
- Jó reggelt álomszuszék.
- Miért hagytál aludni?
- Mert olyan édesen aludtál, hogy nem volt szívem felébreszteni – nyomtam egy rövid csókot a szájára.
- De nem azért jöttem, hogy aludjak. Na mindegy. Mit nézel?
- Nem tudom mi ez. Csak kapcsolgattam és ezt találtam. Leragadtam itt. Lekapcsolhatom, ha gondolod.
- Nem kell.
Körülbelül fél órát ültünk a tévé előtt, mikor nem bírtam tovább.
- Itt vacsorázol? – néztem Adamre
- A nagynénéd?
- Randevúja van. Szóval?
- Nem hiszem, hogy hiányoznék otthonról, úgyhogy igen.
- Remek. Akkor megyek és készítek valamit.
- Ne segítsek?
- Nem fontos. Ha valami kell, akkor úgyis szólok.
- Oké.
Gyorsan összedobtam egy finom vacsorát, megterítettem romantikusan az asztalt és Adammel megvacsoráztunk. Nem voltam valami beszédes mivel egész végig azt vártam, hogy beszélhessek Sherryvel. Az étkezés befejeztével Adam elment haza. Belátta, hogy most nem vagyok valami jó társaság. Miután elköszöntem kettesével szedtem a lépcsőfokokat, úgy rohantam fel a szobámba. Brenda néni remélhetőleg tizenegyig vagy éjfélig nem ér haza, szóval enyém a lakás. Lássuk.
- Sherry! Ha hallasz, akkor légy szíves gyere! Beszélni szeretnék veled – mondtam hangosan.
Kicsit őrültnek éreztem magam. Legalább negyed órát vártam. Már majdnem feladtam, mikor valaki megszólalt mellettem.
- Hívtál?
- Sherry! Igen. Beszélni akarok veled.
- Mondjad. Itt vagyok.
- Szeretnék kapcsolatba lépni azokkal a személyekkel, akikkel múltkor beszéltem. Ugye el tudod intézni?
- Hát nem is tudom Amy! Ő méltóságukat nem lehet csak úgy zaklatni. Meg kéne várnod, míg Ők lépnek Veled kapcsolatba.
- De az mikor lesz? Sherry, kérlek. Annyira nyomasztó már ez a helyzet. Semmit nem értek. Muszáj megtudnom, hogy mi történt, történik velem.
- Megpróbálom, de nem ígérek biztosat. Majd jelentkezem.
- De mi… - és még mielőtt befejezhettem volna a mondatomat, Sherry felszívódott.
Remek. Most se lettem sokkal okosabb. Na mindegy. Úgy se tudok mit tenni. Várnom kell. Viszont addig mivel üssem el az időt? Adamet nem hívhatom vissza. Hülyének nézne. Emmát nem akarom áthívni, mert ah netán akkor ájulnék el amikor ő itt van, még a végén kihívná a mentőket. Azt hiszem marad a tévé. Fél órán át kapcsolgattam, de értelmes műsort nem találtam. Már épp arra a következtetésre jutottam, hogy elmegyek aludni, mikor elsötétült minden. Szokás szerint. Viszont ennek most nagyon örültem.
- Üdvözlünk Amy Headway! Úgy hallottuk kerestél minket.
- Jó estét! Valóban szerettem volna magukkal beszélni.
- Halljuk.
- Az igazság az, hogy szeretnék feltenni kérdéseket.
- Amy! A válaszok ideje lejárt. Idővel ismét lejön és akkor válaszolunk. Most viszont nem lehet.
- De miért.
- Mondtam. Nincs itt a válaszadás ideje. Majd máskor. Idővel. Most megyünk. Viszlát Amy.
Nem hiszem el!!! Megint nem tudtam meg semmit. Miért?? Miért csinálják ezt velem? Egyáltalán kik Ők? Miért nem válaszol nekem senki? Ezt az egészet, hogyan oldhatnám meg egyedül? Muszáj, hogy most itt legyen Velem valaki. Lehet, hogy kiakad Adam, de szükségem van rá. Szerencsémre ráért és szívesen át is jött. Az estét velem töltötte és sikerült rávennem, hogy maradjon velem éjszakára is. Viszonylag hamar lefeküdtünk, de én nem tudtam aludni. Mindvégig azon agyaltam, hogy vajon mikor jön el ismét a válaszok ideje. Sajnos nem tudok semmit tenni. Várnom kell.

Leia Mais...

Egy angyal érintése - 9. Fejezet

Az egyik pillanatban még Adammel szemben álltam, a másikban pedig a falhoz préselődve. Miután Adam becsukta az ajtót hirtelen a falhoz lökött, és hevesen elkezdett csókolni. Nagyon meglepődtem, de visszacsókoltam. Egy darabig csókolóztunk, aztán Adam elkezdett lefelé haladni a nyakamon. Amikor elváltak ajkaink csak lihegtem. Ilyet még soha nem csinált. Nagy nehezen, de sikerült megszólalnom.
- Adam! Mit…Mit csinálsz?
- Hiányoztál. Rettentően hiányoztál – válaszolt a nyakamba.
- Te is nekem, de várj! Anyukád vagy bárki benyithat.
Szó nélkül, még mindig engem kényeztetve odanyúlt az ajtó zárjához és elfordította. Fel sem fogtam rendesen, hogy mi most tényleg arra készülünk? Nem! Nem így szeretném az első alkalmat.
- Adam! Várj! Én most nem szeretném.
A blúzom gombolása közben állt meg.
- Miért?
- Mert…Mert nem! Én nem így képzeltem el az első alkalmat.
- Egy-két hete folyamatosan provokálsz. Most amikor teljesen be vagyok indulva, meghátrálsz.
- Provokállak? Mivel? – hitetlenkedtem.
- Mindennel. Nem Amy most már nem vonulhatsz vissza – azzal újra elkezdett csókolgatni.
- Ne! Adam! Hagyd abba.
Nagy nehezen kibontakoztam az öleléséből.
- Most inkább elmegyek. Fáradt vagy és ezért beszélsz hülyeségeket. Lehet, hogy kicsit többet is ittál. Majd ha kialudtad magad és nem vagy már olyan tuskó, beszélünk. Szia.
Meg se vártam, hogy válaszoljon. Mielőtt kiérhettem volna Adam anyja megállított.
- Amy! Már mész is?
- Igen Mrs. Bloom. Sok a dolgom, meg amúgy is Adamnek most pihennie kell.
- Értem. Azért örültem, hogy láttalak. Gyere máskor is.
- Majd igyekszem. Viszlát.
- Szia!
- Amy! – hallottam meg azt a hangot, amire perpillanat nem vágytam. – Várj! Nem úgy gondoltam. Beszéljük meg.
- Mit Adam? Azt, hogy bunkó vagy? Mondtam, addig nem szeretnék veled beszélni amíg ki nem aludtad magad.
- De így nem tudok nyugton lenni. Kérlek ne haragudj.
Válasz nélkül eljöttem. Ahogy haladtam végig az utcán, folytak a könnyeim. Ezt nem vártam Adamtől. Már majdnem haza értem, mikor megcsörrent a mobilom. Adam volt az. Persze most hívogat, mert belátta, hogy hibázott, de nem érdekel. Mikor haza értem, próbáltam úgy felmenni a hálómba, hogy Brenda néni ne vegyen észre. Nem jött össze.
- Amy! Jó hogy jössz. Adam épp az előbb hívott. Azt hittem vele vagy.
- Igen vele voltam. Összevesztünk. Nem mondta mit akar?
- Hát először téged kért a telefonhoz, de mondtam, hogy nem vagy itthon még, aztán kérte, hogy mondjam meg neked, hogy nagyon sajnálja.
- Azt elhiszem – dünnyögtem az orrom alatt.
- Mi történt? Elmondod?
- Csak bunkó volt. De remélem kialussza.
- Adam? Bunkó? Mit csinált?
- Nem lényeg. Most inkább felmegyek, és folytatom a tegnap esti munkámat.
- Rendben, de Amy! Ha legközelebb hív mit mondjak?
- Azt, hogy nem szeretnék vele beszélni.
- Oké.
A szobámba érve megcsörrent a telefonom. Azt hittem Adam, de nem. Emma volt.
- Szia Amy!
- Szia Emma! Na milyen volt a randid?
- Nagyon szuper. Jövő héten megismételjük. Peter annyira cuki volt. Meg persze rettentő udvarias. Aztán a vacsora után…
Próbáltam figyelni Emmát, de nem ment. Csak a ma történtek jártak a fejemben. Emma hangja riasztott fel.
- Amy! Hallasz Te egyáltalán?
- Persze. Miért?
- Csak mert nem válaszoltál. Na mi a véleményed?
- Miről?
- Hát a dupla randiról.
- Dupla randi?
- Tudod. Te, Adam, Peter és Én.
- Hát izé…Nem is tudom.
- Ajjaj. Valami gond van. Na mesélj.
- Ööö… nem telefon téma.
- Akkor átmegyek. Ráérsz? Nem zavarok?
- Nem. Gyere nyugodtan.
- Rendben. Szia!
- Szia!
Míg Emmát vártam ismét gondolataimba merültem. Hogy érthette azt Adam, hogy provokáltam? Mégis mivel? Halk kopogásra lettem figyelmes.
- Tessék!
- Szia! Elég nyúzottnak látszol. Ennyire szörnyű?
- Szia! Ühüm.
- Mesélj!
- Reggel hétkor Adam hívott, de én még aludtam, ezért…
Mire a történet végére értem, zokogtam. Emma vigasztalás képen átölelt.
- Amy szerintem ezt még meg lehet beszélni.
- Hát remélem meg tudjuk. Nem szeretném őt is elveszíteni. Azt már nem élném túl.
- Jaj ne beszélj ilyen hülyeségeket.
- De ha igaz? Annyi mindenkit elveszítettem az utóbbi időben.
- De mi itt vagyunk neked. Viszont most muszáj mennem. Majd este felhívlak. Puszi. Szia.
- Várj! Kikísérlek.
- Rendben.
Éppen be akartam menni a lakásba, mikor egy kocsi állt meg a ház előtt.


Kedves Olvasóim!
Nagyon szépen kérlek titeket, hogy írjatok kritikákat, ötleteket, mert úgy sokkal könnyebb lenne az írás, és jól is esne. Előre is köszönöm.

Hugi

Leia Mais...

Egy angyal érintése - 8. Fejezet

Az álmomban magamat láttam és az új lovardát. Gyönyörű volt. Éppen egy díjlovagló verseny volt. Én voltam az egyik bíró. A versenyt egy velem egyidős lány nyerte meg. Épen mentem átadni a díjat mikor felébredtem. Brenda néni ébresztett fel.
- Amy! Le kéne feküdnöd. Nem hiszem, hogy kényelmes így.
- Mi? Hol…Hol vagyok? – kérdeztem álmos hangon.
- A szobádban. Gondoltam feljövök megnézni téged és itt találtalak.
- Mennyi az idő?
- Tíz óra múlt.
- Akkor megyek és lefekszem.
- Rendben. Szép álmokat.
- Jó éjszakát.
Ahogy lefeküdtem el is aludtam. Reggel nyolc körül ébredtem fel. Kipihentnek éreztem magam. Lementem a konyhába. Brenda néni már ott tüsténkedett. Nagyon finom illatok terjengtek a levegőben.
- Jó reggelt Brenda néni.
- Szia kicsim! Hogy aludtál?
- Egész jól. És Te?
- Én is jól – mosolygott.
- Milyen vidám vagy ma reggel. Történt valami.
- Hát…
- Gyerünk! Ki vele! Mesélj!
- Az egyik munkatársam elhívott vacsorázni.
- De hiszen ez nagyon j hír.
- Igen. Remélem nem bánod, ha ma este egyedül hagylak.
- Nem egyáltalán nem. Esetleg áthívhatom Emmát?
- Persze. Akár még Adamet is. Apropó Adam. Hívott olyan hét körül.
- Hétkörül? nem mondta, hogy mit akar?
- Nem, de miért lepődtél meg az időponton?
- Mert tegnap elvileg bulizni ment a haverjaival, és arra számítottam, hogy délig alszik.
- Értem.
- Akkor megyek és felhívom. Köszi, hogy szóltál.
- Nincs mit.
Kettesével szedtem a lépcsőfokokat. Tudom, hogy pénteken láttam a suliban és ma még csak szombat reggel van, de hiányzik. A negyedik-ötödik csengésre fel is vette.
- Haló?
- Szia Adam! Itt Amy.
- Szia Édes. Reggel kerestelek, de a nagynénéd azt mondta, hogy alszol.
- Igen nem rég keltem. Te hogy-hogy ilyen korán felkeltél? Nem volt jó a buli?
- Ja nem azzal nem volt semmi baj. Igazából akkor értem haza.
- Mi?! Az igen! Nem vagy fáradt? Hagyjalak aludni?
- Ne! Le ne tedd! Hiányzol.
- Te is nekem, de aludnod kéne.
- Nem jönnél át inkább?
- Hát nem is tudom…
- Mi az hogy nem tudod?! Jaj Amy ne csináld már! Gyere át! Léci!
- Az igazat megvallva terveim voltak mára, de egy picit talán át tudok menni.
- Nagyszerű! Várlak! Siess! Csók.
- Szia!
Miután letettem végignéztem magamon. Így nem mehetek! Pizsamában voltam. Gyorsan elszaladtam a fürdőbe, letusoltam, felöltöztem, és elrendeztem a hajam. Lent a konyhában Brenda néni megterített, de amikor rám nézett csak elmosolyodott és így szólt.
- Gondolom, nem reggelizel.
- Hát…Adam kérte, hogy mennyek át egy kicsit. Remélem nem baj.
- Nem, de mi lesz a lovardával?
- Hát az még egy-két órát ráér. Vagy egy-két napot – vigyorogtam.
- Rendben. Akkor üdvözlöm Adamet.
- Átadom. Majd jövök. Puszi.
- Szia!
Az idő egész szép volt, ezért úgy döntöttem gyalog megyek. Elég hamar odaértem. Az ajtót Adam anyukája nyitotta ki.
- Jó reggelt Mrs.Bloom! Adam?
- Szia Amy! A szobájában.
- Szóljak neki, vagy felmész?
- Felmegyek. Köszönöm.
Halkan kopogtam Adam szobájának ajtaján. Mikor megláttam a barátom elkapott a nevethetnék. Elég kómásan nézett ki.
- Szia! Gyere be.
Bementem, Adam pedig becsukta az ajtót.
- Elég fáradtnak lá… - a mondatot nem tudtam befejezni, mivel minden olyan hirtelen történt.

Leia Mais...

Egy angyal érintése - 7. Fejezet

A csütörtök estém és a péntek délelőttöm nem volt különösebben izgalmas. Semmi különös nem történt. Ennek örültem. Nem hiányoztak a furcsa dolgok. Péntek délután, mikor hazaértem lepakoltam és átmentem egyet a lovardába. Régen jártam itt. Kicsit elhanyagoltam. Miután a szüleim meghaltak bezártuk. Mikor beléptem végig pillantottam a lovakon. Hirtelen támadt egy ötletem. Mi lenne, ha ismét kinyitnánk a lovardát. Végül is van pénzünk feltudnánk venni néhány embert, és ami pénzt hoz, azt fordíthatnánk a lovak gondozására. Meg kell majd beszélnem ezt Brenda nénivel. A gondolattól nagyon izgatott lettem. Annyi ötletem volt. Suli után jöhetnék segíteni. Lehetne bér tartani. Nem bírtam magammal, így visszarohantam a házba, felkaptam a telefont és tárcsáztam Brenda néni mobilját. A harmadik csengésre fel is vette.
- Szia Brenda néni! Csak azt szeretném tudni, hogy mikor érsz haza?
- Szia Amy! Milyen izgatott a hangod. Nem tudom, mikor tudok elszabadulni. Valami baj van?
- Nincs semmi. Csak támadt egy ötletem.
- Milyen ötlet.
- Nem telefon téma. Majd ha hazajöttél.
- Rendben. Van még valami? Mert dolgoznom kell.
- Ja bocsi. Nem akartalak zavarni. Majd beszélünk. Szia.
- Szia.
Letettem a telefont és felrohantam a szobámba. Elkezdetem leírni a terveimet, hogy mit kéne csinálni. Durván egy óra alatt összeírtam ami eszembe jutott. Ezután bekapcsoltam a gépem és megfogalmaztam egy hirdetést amiben az állt, hogy 3 lovászt és 2 oktatót keresünk. A munkabért még nem mertem beleírni. Annyira belemerültem a munkába, hogy észre se vettem mikor jött meg Brenda néni. csak a halk kopogásra lettem figyelmes.
- Gyere be!
Mikor Brenda néni benézett láttam a döbbentet az arcán. Gondolom a sok papíron csodálkozott el, ami szanaszét hevert az asztalomon és az ágyamon is.
- Hűha! Min dolgozol ennyire?
- Kitaláltam valamit.
Elmeséltem részletesen a tervemet. Miután végeztem megkérdeztem:
- Na mi a véleményed?
- Nem rossz ötlet. Megpróbálhatjuk. De szerintem kell neki 3-4 hónap amíg sikerül mindent elrendezni.
- Nagyszerű. Hétfőn el is kezdhetnénk intézni. Vagy akár még ma. Nincs annyira késő
- Hé hé hé! Amy! Nyugi! Ráérünk, de ha annyira el akarod kezdeni ma akkor elő kéne keríteni a lovarda papírjait elsőnek.
Na ezzel megfogott. Sajnos fogalmam sincs anyuék hova pakolták a dokumentumokat.
- Fogalmam sincs, hogy anyuék hova pakolták a hivatalos dokumentumokat.
- Megnézhetnéd anyukádék halójában.
- Rendben – pattantam fel az ágyról.
Kettesével vettem a lépcsőfokokat annyira örültem. Leértem, de megtorpantam anyuék hálója előtt. A baleset óta nem jártam odabent. Sőt senki. Gombóc nőtt a torkomban. Nem akartam sírni. Erősnek kell lennem. lassan benyitottam. Egy illat csapta meg az orromat. Anya kölniének az illata. Még apától kapta. Semmi nem változott a baleset óta. Minden ugyan ott volt, ahol anyuék hagyták. Összeszedtem magam és odamentem egy üveges szekrényhez, aminek volt egy fiókja. Talán itt lesz. Ott volt. Amint megtaláltam egyből mentem ki a szobából. Nem bírtam bent maradni. Túl sok volt a fájdalmas emlék. Megijedtem, mikor Brenda néni megszólalt mögöttem.
- Megtaláltad?
- Igen – feleltem, de már nem volt olyan boldog az arcom.
- Mi a baj?
- Semmi csak feltörtek az emlékek. A baleset óta senki nem járt odabent. Még…anya kölniének is…éreztem az illatát – az utolsó szavakat már sírva mondtam.
- Jaj kicsikém. Annyira sajnállak. Nekem is nagyon hiányoznak ám, de muszáj erősnek lennünk – ölelt át Brenda néni. – Tudom, hogy nehéz.
Jól estek a vigasztaló szavak. Félóra után sikerült megnyugodnom. A nagynéném végig velem volt. Kicsit át is áztattam a pólóját. Mikor úgy gondolta megnyugodtam, megkérdezte:
- Jobban vagy?
- Igen. Sajnálom.
- Ugyan mit?
- Hát azt, hogy itt bőgtem mint egy óvodás.
- Jaj Amy! Ne butáskodj. Ha sírni szeretnél, sírj. Nem tarthatod magadban, mert akkor belülről emészt fel, és az sokkal rosszabb.
- Akkor köszönöm.
- Nem kell semmit megköszönni. Viszont most rád férne egy forró fürdő utána pedig egy jó alvás.
- Inkább még finomítom az elképzeléseimet.
- Ahogy akarod.
Felmentem a szobámba és a gép elé ültem. Alig hogy elkezdtem gépelni, éreztem hogy megy le a szemem. Elaludtam és álmodtam.

Leia Mais...

Egy angyal érintése - 6. Fejezet

Ismét fényt láttam, de most nem csak egyet. Már nagyon elegem volt ezekből az ájulásokból. A fény egyre nagyobb lett. Tehát megint közeledett valami. Vagy valaki. Legutóbb amikor ilyen történt megismertem az őrangyalomat, Sherryt. Amikor annyira közel voltak már, hogy ki tudtam venni az alakjukat, rájöttem, hogy 6 ember áll előttem. Három férfi és három nő. A három nőből az egyik Sherry volt.
- Sherry! Mit keresek itt? És kik azok akik veled vannak?
- Üdvözlünk Amy Headway. A nevem Michael. Gondolom sok kérdésed van amire szeretnél választ kapni. A válaszok ideje most jött el. Kérdezz bátran.
Nem bírtam megszólalni. Körülbelül negyed óráig csak néztem az embereket előttem, majd lassan megszólaltam.
- Álmodom?
- Nem Amy. Ez a valóság.
- Miért vagyok itt?
- Már mondtam. Azért, hogy feltehesd a kérdéseidet, és választ kapj rájuk.
- Kik maguk?
- Mondjuk úgy, hogy a főőrangyalok vagyunk, mi öten. Sherry pedig a te őrangyalod volt.
- Hogy érti azt, hogy volt?
- Amy sajnálom, de menned kell. Erre a kérdésre a választ majd legközelebb kapod meg.
- Ne! – szóltam nekik, de ezt már Adam hallotta, mivel közben felébredtem.
- Amy! Úr isten de megijesztettél. Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan Adam.
- Persze semmi bajom.
- Hát nem úgy tűnik. Jobban örülnék, ha elmennél kivizsgáltatni magad. Nem tetszik nekem ez, hogy állandóan elájulsz.
- Tényleg minden rendben. Nem akarok kórházba kerülni.
- Rendben. Ha te mondod, akkor hiszek neked. Amúgy mire mondtad azt, hogy ne?
- Nem lényeg.
- Oké. Nem nyaggatlak. Ha akarod majd elmondod. Biztos rendben vagy? Nem maradsz inkább ma itthon?
- Nem szeretnék.
- Akkor induljunk, mert elkésünk.
Egész úton a suli felé azon gondolkoztam, ami történt. Miért mondták azt, hogy Sherry csak a volt őrangyalom. És az a férfi egyáltalán honnan tudta a nevemet? Lehet, hogy Sherry mondta el neki. A mélázásomból Emma riasztott fel. Adam éppen leparkolt a suli parkolóban, mikor Emma majdhogynem feltépte a kocsi ajtaját.
- Amy képzeld mi történt.
- Neked is szia Emma. Azért megvárhatnád míg kiszállok.
- Bocsi, de muszáj beszélnem valakivel.
- Hallgatlak.
- Amúgy szia Adam. ne haragudj, de elrabolom a barátnőd.
- Szia Emma. Hát ha nagyon muszáj.
Odajött hozzám és szenvedélyesen megcsókolt.
- Vigyázz magadra. Majd találkozunk. Szeretlek. Sziasztok – köszönt egyben a barátnőmnek is.
- Én is szeretlek. Szia – kiabáltam utána. Emmához fordultam – Na mesélj! Mi az a halaszthatatlan dolog, amit azonnal kell tudnom?
- Peter elhívott vacsorázni.
Peter az egyik évfolyamtársunk volt, akibe Emma halálosan bele volt zúgva. Mondjuk nem olyan rossz pasi. Emma, amióta megismertem, lesi minden mozzanatát. Folyton róla áradozik. Már gondolkoztam rajta, hogy összehozom őket. Úgy látszik elkéstem. Tátott szájjal bámultam Emmát.
- Nem mondod komolyan?
- De. Tegnap ami után elmentetek Adammal. Annyira boldog vagyok.
- Azt elhiszem. És mikor mentek?
- Holnap. Úgy is Péntek lesz. Tényleg nincs kedved egy dupla randihoz?
- Hát az első randitokon nem kéne a nyakatokba akaszkodnunk. Amúgy is programot tervezek holnapra – mosolyogtam.
- Hmm…ez érdekesen hangzik. Nem árulod el, hogy mit?
- Nem, mert nem is biztos, hogy Adam ráér.
- Értem. Remélem össze jön azért.
- Én is. – azzal elindultunk az osztályunk felé.
A nap viszonylag hamar eltelt. Adammal beszéltem a hétvégéről, de azt mondta, hogy a holnap semmiképp nem jó neki. A haverjaival megy bulizni. Megkérdezte, hogy nincs-e kedvem velük menni, de nem akartam rajta lógni állandóan, így valószínűleg a hétvégét egyedül töltöm. Nem nagyon örültem neki, de nem tehettem semmit.

Leia Mais...

Egy angyal érintése - 5. Fejezet

Hirtelen a nappaliban voltam anyuval, apuval és az öcsémmel. Nem akartam hinni a szememnek.
- Anya? Apa? Daniel? Hogy kerültök ide?
- Amy! – kiáltott fel Daniel, és odaszaladt hozzám megölelni.
Még pár másodpercig ledöbbenve álltam, majd magamhoz szorítottam az öcsém.
- Jaj, Daniel! Annyira hiányoztál.
- Te is nekem.
- Hogy… hogy kerültök ti ide? Én azt hittem meghaltatok.
- Igen kicsim – válaszolt anya – de mivel magadat hibáztatod, ezért úgy gondoltuk, hogy szólunk neked, nem te vagy a hibás.
- De ha nem szököm el, akkor még ma is élnétek. Az én makacsságom miatt haltatok meg. Annyira sajnálom – zokogtam.
- De kicsim értsd meg nem a te hibád. Ez volt megírva. Ennek így kellett lennie –simított végig anya az arcomon.
Éreztem, ahogy hozzám ér. Rettentően hiányzott már ez a gyengédség, ez a szeretet.
- Amy! – törte meg Daniel a pillanatot – Játszol velem bújócskát?
- Nem Daniel. Nekünk most mennünk kell – szolalt meg apa is.
- Ne! Várjatok még. Annyira hiányoztok.
- Te is nekünk, de muszáj mennünk. Legyél jó, és vigyázz magadra. Szeretünk.
- Pápá Amy! Szeretlek. Nagyon. – búcsúzott Dani.
Éreztem, ahogy anya keze csúszik ki a kezemből.
- Ne!
- Viszlát, kicsim.
Egyre távolodtak, majd végül eltűntek. Felriadtam. Az ágyamban feküdtem, az arcom pedig nedves volt. Megérintettem az arcom. Még éreztem anya érintését. Tehát nem álom volt. Hirtelen elkezdett folyni a könnyem. Úgy érzetem muszáj valakivel beszélnem. Brenda nénit nem akartam egy ilyen miatt felébreszteni, de ha nem önthetem ki valakinek a lelkem, abba belehalok. Úgy döntöttem, felhívom Adamat. A harmadik csöngésre felvette.
- Amy?
- Szia Adam! Zavarhatlak egy picit?
- Persze. Valami baj van?
- Muszáj beszélnem valakivel. Nem ébresztettelek fel ugye?
- Nem még nem aludtam. Átmenjek?
- Jó lenne. De csak ha nem gond.
- Nem persze. 15 perc és ott leszek.
- Rendben. Köszönöm. Szia!
- Szia!
Az a negyed óra, amíg ide ért, óráknak tűnt. Miután letettük a telefont egyből lementem az ajtó elé és ott járkáltam ameddig meg nem jött. Halkan kopogtak. Amikor kinyitottam egyből a nyakába vetettem magam és ismét elfogott a sírás. Adam csak átölelt, és vigasztalóan simogatta a hátamat.
- Mi történt Amy?
- Gyere be és menjünk fel a szobámba. Nem szeretném Brenda nénit felébreszteni.
- Rendben.
A szobámba érve leültük az ágyamra egymás mellé. Halkan elkezdtem mondani, hogy mi történt.
- Amikor hazahoztál, feljöttem, és lefeküdtem. Viszonylag hamar elaludtam. Azonban álmomba a szüleimmel és az öcsémmel találkoztam. Beszéltem velük. Mondták, hogy a baleset nem az én hibám, és hogy ne hibáztassam magam. Aztán hirtelen eltűntek, én pedig felriadtam. Olyan valóságos volt az egész, Adam. Én már semmit nem értek. Mostanában annyi szokatlan dolog történik velem. De vajon miért?
- Lehet hogy csak puszta véletlen. Nyugodj meg.
Éreztem, ahogyan beljebb ül az ágyon és az ölébe húz.
- Akkor azt a balesetet mivel magyarázod? Az nem lehet véletlen. Megőrültem volna?
- Nem Amy. Ilyenre ne is gondolj. Túl sok fájdalom ért az utóbbi időben.
- Olyan jó hogy itt vagy velem. Köszönöm.
- Nincs mit.
Adam a karjaiban ringatott így elnyomott az álom. Reggel az óra csörgésére ébredtem. Jobban mondva ébredtünk, ugyanis Adam ott maradt velem egész éjjel.
- Jó reggelt. Jól aludtál? – érdeklődött mosolyogva.
- Szia! Én nagyon, de neked nem lehetett valami kényelmes. Sajnálom.
- Hát nem a legkényelmesebb póz, de azért élveztem. – azzal egy hosszú, szenvedélyes csókot kaptam
- Ezt meg sem érdemlem.
- Buta vagy. Most viszont ki kéne találni, hogy mit mondjunk a nagynénédnek.
- Jó kérdés. El kéne terelnem a figyelmét te meg addig kisurranhatnál.
- Próbáljuk meg.
Lementem a földszintre. Nagyon csendes volt minden. Túlságosan csendes.
- Brenda néni?
Körbe néztem mindenhol, de nem találtam őt. A konyhában egy cetli várt.

Korábban be kellett mennem. A barátoddal nagyon aludtatok, ezért nem is ébresztettelek fel titeket. Reggelizzetek meg. Mindent megtalálsz a helyén. Szeretlek, és jó tanulást.

Puszi: Brenda néni

A jó a dologban az, hogy nem kell Adamet kicsempésznem a házból. A rossz viszont az , hogy meglátott minket. Ha hazajön biztos rá fog kérdezni, hogy miért volt itt. Hurrá! Már előre félek. Lassan felballagtam a lépcsőn. Adam már indulásra kész.
- Nem kell kisurrannod. Nincs itthon. Előbb be kellett mennie.
- Akkor maradok reggelire, ha gondolod.
- Az jó lenne – próbáltam rá mosolyogni, de hirtelen rettentően elkezdett lüktetni a fejem.
- Amy! Jól vagy?
- Persze csak egy kicsit fáj a fejem.
Ez persze csak annyiból nem volt igaz, hogy nem kicsit fájt.
- Irány a konyha – mondtam, de ahogy akartam az ajtó fele fordulni kicsúszott a talaj a lábam alól és elsötétedett minden.
Már megint.

Leia Mais...