Egy angyal érintése - 15. Fejezet

Már egy hét telt el azóta, hogy nem beszéltem Adammel. Rettentően hiányzott, és naponta többször is próbált hívni, de mindig kinyomtam. Látni sem kívánom. Soha nem gondoltam, hogy pont ő lesz az aki átver. Rettentően fájt. És még most is fáj. Már legalább az ötödik sms-t kaptam, mire úgy döntöttem, hogy megnézem mit ír és válaszolok neki. Ám a Sors közbe szólt.
- Amy!
- Sherry! Megijesztettél. Miért jöttél? – ráncoltam össze a szemöldökömet.
- A védencednek szüksége van rád.
- Most?! De…
- Semmi de Amy! Menned kell. Vagyis most én is elkísérlek.
- Jó. Menjünk. De Sherry! Ugye mondod majd, hogy mit kell csinálnom.
- Ne aggódj, tudni fogod. Ösztönös.
- Rendben.
Mikor odaértünk, egy 50 év körüli férfit láttam meg. Nem hiszem el. Ő lenne a védencem?! Na mindegy. Remélhetőleg csak kevés ideig kell majd vele foglalkoznom. A férfi a földön feküdt és egy lőtt seb volt a mellkasán. Úr isten!
- Sherry! Én ezzel mit csináljak?
- Odamész mellé, letérdelsz, a seb fölé helyezed a kezedet és vársz. Hamarosan nagyon fényes lesz a kezed. Érezni fogod, hogy az erő átáramlik belőled belé.
Tettem amit hallottam. Bár a kezem azért remegett. Nagyon furcsa érzés volt, ahogy az energiáim átkerültek a férfi, vagy inkább bácsi testébe. Körülbelül egy percig tartottam a kezem a test fölött, mikor megláttam süllyedni és emelkedni a mellkast. Öröm járta át a testem.
- Sikerült! Sherry! Megcsináltam! – ujjongtam.
- Igen. Gratulálok. Most viszont mennyünk.
- Rendben.
Haza érve Sherry elköszönt tőlem és távozott. Végre megtapasztalhattam, hogy milyen az őrangyal szerep. Erre a kis időre még Adamről és a gondomról is megfelejtkeztem. A telefonomon már 20 sms volt. Upsz. Kicsit sok. Megnéztem a feladójukat. 18 jött Adamtől és 2 Emmától. Gondolom a hogylétem felől akart érdeklődni. Ráér még. Majd este felhívom. Adamet meg majd még meglátom. Most lemegyek és ütök össze valami finomat Brenda néninek. Mostanában eléggé elhanyagoltam a vele való kommunikálást. Kicsit szégyellem is magam miatta. De hát ma majd bepótoljuk. Csinálok egy finom ebédet és beszélgetünk. Sőt még talán a barátját is meghívom. Egész jó lenne megismerni. Míg a finomabbnál finomabb ételekkel foglalkoztam a telefonom legalább hatodszorra csörgött. Ezt nem hiszem el. Mi a fenét akar akárki is legyen az. A telefonon ez villogott:
Emma hív
Vajon mit akar?
- Halló!
- Jaj Amy! De jó hogy felvetted.
- Neked is szia Emma. Miért hívsz állandóan?
- Valami nagyon fontosat akartam, vagyis akarok mondani.
- Hallgatlak.
- Ezt inkább személyesen kéne.
- De most nem érek rá. Mond gyorsan.
- De haragudni fogsz.
- Emma, ha két másodpercen belül nem mondod, tényleg megharagszom.
- Jó jó. Butaságot csináltam. Emlékszel, amikor felhívtalak, hogy Adamet látom, stb…
- Igen?
- Hát…izé… az nem Adam volt.
Úgy éreztem pofon vágtak.
- Hogy mi?! Emma nem mondod komolyan!
- De! Én sajnálom. Rettentően sajnálom.
- Hát sajnálhatod is. Emma tudod te, hogy mit tettél? Miattad összevesztem a barátommal. Lehet, hogy már szóba se áll velem.
- Majd segítek.
- Köszönöm, de már eleget segítettél. Szia.
Meg se vártam, míg elköszön. Most nagyon dühös vagyok Emmára. Viszont a nagyobb gondom most az, hogy mit mondjak Adamnek. Egyáltalán meghallgat-e? A kétségbeesésem miatt minden mást elfelejtettem, amit akartam. Most azonnal muszáj beszélnem Adammel. Felkaptam a kabátomat és lerohantam a lépcsőn, ki a házból egyenesen Adamhez. Remélem otthon lesz és beszél is velem. Mikor odaértem a házukhoz már ziháltam. Alig kaptam levegőt, de nem érdekelt. Csengettem. Minden másodperc, amit az ajtónyitásig el kellett töltenem, szörnyű volt. Aztán végre kinyílt előttem a bejárat. Mr.Bloom nyitott ajtót.
- Ááá Amy! De jó téged itt látni. Gondolom Adamhez jöttél.
- Jó reggelt Mr.Bloom. Igen. Elnézést a korai zavarásért, de muszáj beszélnem a fiával.
- Csak nem történt valami? – vágott riadt képet Adam apja.
- Nem! Dehogy! Csak kicsit összekaptunk és muszáj vele megbeszélnem.
- Akkor már értem, hogy miért nem akart az utóbbi napokban kimozdulni Adam a szobájából. Azt hiszem fent van, de pillanat és szólok neki.
- Ne! Ha nem lenne gond, akkor inkább én mennék fel hozzá.
- Ahogy gondolod.
- Köszönöm.
A szívem őrülten vert, ahogy a lépcsőn mentem felfelé. Az ajtajához érve halkan kopogtam.
- Nem akarok senkivel sem beszélni. Hagyjatok békén! – kaptam a mogorva választ.
- Adam! Én vagyok az, Amy!
Pár másodpercnyi csend után az ajtó kitárult és Adam az ajtóban állt. Az arcáról nem harag tükröződött, hanem inkább meglepettség.
- Hát te?
- Beszélni akartam veled?
- Hogy-hogy? Egy hete még elküldtél a francba.
- Tudom csak azóta kiderült egy s más. Beengedsz?
- Persze! Gyere!
Miután bementem, nem mertem a szemébe nézni. Bevallom őszintén szégyelltem magam. Miután hallottam becsukódni az ajtót síri csend lett. Hogy én menyire utálom a csendet. Az soha nem jelentett jót. Valamit muszáj mondanom, mert megőrülök.
- Adam! Én…hülye voltam. Sajnálom. Tudom, hogy ennyivel nem lehet elintézni, de nem tudok mit mondani. Most már tudom, hogy bíznom kellett volna benned, de össze voltam zavarodva. Ha visszapörgethetném az időt mindent másképp csinálnék. De nem tehetem. Nem kérem, hogy bocsáss meg nekem most rögtön, de kérlek fon…
Mielőtt befejezhettem volna a mondatomat, hirtelen valami puhát éreztem épp kiszáradó ajkaimon. A boldogság egyből szétáradt a testemben, mikor tudatosultak bennem az események. Adam lágyan mégis szenvedélyesen csókolt meg. Karjaimat nyaka köré fontam és élveztem a csókot. Elég hosszú volt. Mikor vége lett mind a ketten ziháltunk. Aztán Adam megköszörülte a torkát és rám emelte gyönyörű szemeit.
- Nem kell magyarázkodnod. Szeretlek, és nem haragszom. Igaz, hogy nem kellett volna egyből elküldeni, de megértelek, hogy miért tetted. Hazudtam neked. Jogos, hogy nem igazán bíztál bennem. De ez már mind a múlt. Örülök, hogy kibékültünk. Hiányoztál.
Az utolsó szót már a nyakamat csókolgatva mondta. Ahogy lassan az ágyra fektetett, rám feküdt és csókokkal borított el, a világ megszűnt létezni a számomra. Annyira elfeledkeztünk mindenről, hogy nem hallottuk meg a halk kopogást. A halk, de mégis határozott torokköszörülésre persze mind a ketten felfigyeltünk. Adam édesanyja állt az ágy mellett. A pillantásától elvörösödtem és megigazítva a ruhámat feltérdeltem az ágyon. Kínos volt.
- Anya! Te mit keresel itt?
- Hát apád mondta, hogy itt van Amy és azért jött, hogy kibéküljetek, mert összevesztetek. Nem hallottam ordibálást, se ajtócsapódást, se semmit, ezért gondoltam megnézlek titeket, hogy kibékültetek, mert akkor Amy itt maradhatna ebédre. De látom szent a béke. – mosolygott Mrs.Bloom.
Ez egyre kínosabb. Éreztem, hogy még vörösebb leszek.
- Anya! Már ezerszer elmondtam, ha nem mondom, hogy „szabad”, akkor legyet szívesek és ne törjetek rám. Ez az én szobám és szeretném, ha itt nem zaklatnátok állandóan. És ha most megbocsájtasz, szeretnék KETTESBEN maradni a barátnőmmel.
- Értem én értem. Már itt sem vagyok. De azt még igazán elá…
- ANYA!
- Jó jó!
Miután egyedül maradtunk Adammel egymásra néztünk és elnevettük magunkat.
- Ez kínos volt – mondtam.
- Az. Ne haragudj. Lehet, hogy felszereltetek majd egy zárat az ajtóra. Nehogy legközelebb is ránk törjenek. De visszatérve az előbbiekre…hol is tartottunk? – hajolt egyre közelebb Adam.
- Adam! Ne!. Bármikor bejöhetnek megint.
- Biztos, hogy nem. Ne aggódj már.
A válaszomat elnyomta Adam ajkai. Hagytam, hogy csókolgasson, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez így nem jó.
- Adam! Várj! Nekem ez így nem megy. Sajnálom.
- Jó rendben. Nem erőltetem.
- Köszönöm. Viszont nekem mennem kell.
- Ne! Miért?
- Mert Brenda néni nem tudja, hogy hol vagyok.
- Hívd fel!
- Adam! Én is szeretnék maradni még, de nem lehet. A lovardával se foglalkoztam még ma. Meg azt hiszem Emmával is beszélnem kéne.
- Szerintem Emma még ráér. Nem baj, ha egy kicsit emészti magát.
- Soha nem szerettem másokat büntetni. Inkább megbeszélem vele.
- És én? Engem persze képes voltál büntetni. Na szép. Mondhatom.
- Jaj nem úgy értettem. Amúgy is veled is ki akartam békülni. Vagyis akartam veled beszélni.
- És mikor?
- Hát…
- Látod! Én nem vagyok olyan fontos mint Emma – mondta sértődötten, de láttam, hogy csak tetteti.
Rendben. Akkor játszunk. Szépen lassan odamentem az ágyához és mögé térdeltem. Átkaroltam és a fülébe suttogtam.
- Tudod, hogy nem úgy gondoltam. Sajnálom. Nagyon haragszol?
- Igen.
- De meg tudsz bocsájtani?
- Hát…ha kapok kárpótlást akkor talán – ezt már mosolyogva mondta.
- És mit akarsz?
Válasz helyett az ölébe húzott és csókokkal borított el. Elég hevesen csókolt és ezért meg is lepődtem, amikor eltolt magától.
- Ez csak egy kis ízelítő volt, hogy mit kérek. A jussomat majd később veszem el. Most elengedlek.
- Micsoda nagylelkű ajánlat. És ezt most meg kell köszönnöm?
- Illene.
- Akkor köszönöm. Viszont megyek. Majd beszélünk. Szeretlek.
- Én is téged. Várom a hívásod. Szia
- Rendben szia.
Miután hazaértem Brenda néni egyből letámadott.
- Amy! Hol az ördögben voltál? A lovardában szükség van rád.
- Adamnél voltam, de ugye nincs semmi baj.
- Hát nem tudom. Nekem egész súlyosnak tűnik, de majd te eldöntöd.
A szívem a torkomba ugrott. Ahogy futottam a lovarda épülete felé, reménykedtem, hogy mindent rendben találok. Az istállóba érve láttam, hogy mindenki egy boksz körül áll. Jaj ne! Az Démon boksza. A pánik úrrá lett rajtam. Démon középen feküdt és pihegett el képzelni nem tudom, hogy mi lehet vele. Meg akartam kérdezni, hogy hívta-e valaki az orvost, de egy kocsi állt meg az udvaron. Amíg az orvos dolgozott mindenki kijött az istállóból. Brandon jött oda hozzám.
- Amy! Jól vagy?
- Nem – szipogtam. – Nem tudod, hogy mi történt Démonnal?
- Nem. Én épp kinn voltam egy másik lóval, mikor hangos nyihogást hallottam. Azonnal berohantam és akkor láttam, hogy Démon a földön fekszik.
- Jaj remélem nem lesz baja.
- Biztos rendben lesz. Érzem.
Jól estek a megnyugtató szavak. A fejemet Brandon vállára hajtottam. A doktor nő hangjára riadtam fel.
- Amy Headway?
- Igen?
- Démonnak eltört a lába. Egy darabig most nem tud felállni. Nem tudom, hogy mennyire tudják itt gondozni, de ha gondolja bevihetjük a kórházba.
- Olyan súlyos?
- Nem. Csak most sok figyelem kell neki.
- Ő az én lovam. Majd én ápolom. Köszönöm, hogy ilyen gyorsan ideért. Tartozom valamivel?
- Nem. Majd még egy pár nap múlva eljövök ellenőrizni, de ha gond van hívjanak.
- Rendben. Akkor viszlát.
- Viszont látásra.
- Látod Amy! Én mondtam, hogy nem lesz komoly baj – szólalt meg mellettem Brandon.
- Igen és köszönöm, hogy mellettem vagy.
- Nincs mit. Felkísérlek a szobádba. Most jót tenne neked egy kis pihenés.
- De Démon…
- Őt majd én elintézem. Most pihenned kell!
- Rendben. Köszi.
A szobámba érve lefeküdtem. Brandon segített, bár nem volt rá szükségem, de nem tudtam meggyőzni. Eligazította nekem a függönyöket, hogy ne süssön be annyira a fény, aztán az ágyam szélére ült.
- Hozzak neked valamit?
- Nem kell, köszönöm. Nyugodtan elmehetsz.
- Megvárom, amíg elalszol.
- Te tudod – válaszoltam, majd kényelembe helyeztem magam és lehunytam a szemeimet.
Hamar elaludtam. Fáradt voltam, pedig elég jól aludtam az utóbbi napokban. Szerencsére most álmodni se álmodtam semmit. Azonban mintha valami puhát éreznék a számon. Kinyitottam a szemeimet és Brandon arcát pillantottam meg közel az enyémhez. Túl közel.

Leia Mais...

Felhívás!

Ezennel boldogan bejelentem, hogy a blog kész. Cím: noras-story.blogspot.com

Remélemtetszeni fog. :D:D

Még egyszer: Boldog Karácsonyt

Leia Mais...

Figyelem!

Kedves Látogatók!

A közvélemény kutatást lerövidítettem, úgyhogy 1 óra múlva vége. Ennek az az oka, hogy a szavazás most úgy áll, hogy 100% az igen. Ezért úgy gondoltam, hogy karácsonyra megkapjátok az új blogot. Tehát ha minden jól alakul 1 óra múlva olvashattok tőlem egy új történetet. Már akit érdekel.

Kellemes Ünnepeket!

Sok puszi: Hugi

Leia Mais...

Drága Olvasóim!

A legújabb közvélemény kutatással kapcsolatban ha kérdésetek van ( gondolok arra, hogy miről fog szólni az új történet ), akkor írjatok ehhez a bejegyzéshez kommentárt, vagy az e-mailemre : p.julia@indamail.hu

Lenne még egy dolog, amit szavazásra szeretnék bocsájtani. Gondolkoztam rajta, hogy rakok ki chat-et, de én nem nagyon szeretem. Kiváncsi vagyok a véleményetekre. Tehát: Legyen kint chat vagy ne? A válaszokat kommentárokban kérném ehhez a bejegyzéshez, vagy e-mailen.

Üdvözlettel: Hugi

U.i.: A következő fejezet nem tudom, hogy mikor kerül fel az ünnepek miatt. Igyekszem vele, de biztosat nem merek mondani. A megértéseteket köszönöm.

Leia Mais...

Egy angyal érintése - 14. Fejezet

Nagyon nem szerettem ezeket az ájulásokat. Legtöbbször olyankor jött, mikor nem kellett volna. Már idegesítő volt. Éppen magamban szitkozódtam, mikor Sherry megszólalt.
- Szia Amy! Sajnálom, hogy megint olyan hirtelen kellett ide jönnöd, de fontos bejelenteni valónk van. Pontosabban Nekik – mutatott az öt főőrangyalra.
- Mi az a halaszthatatlan dolog? – ráncoltam össze a szemöldökömet.
- Döntöttünk Amy! – szólalt meg Michael. – Döntöttünk a sorsodról.
- És mi az?
- Úgy döntöttünk, hogy Te is őrangyal leszel, ugyanis figyeltünk és az előéleted alapján rászolgáltál.
- És akkor ez most pontosan mit is jelent?
- Lesz egy ember akire vigyáznod kell. Persze nem mondhatod meg neki, hogy te valójában mi vagy és nem is léphetsz vele közvetlen kapcsolatba. Csak az álmain keresztül. Hallani fogod annak a bizonyos személynek a gondolatait. És persze megkapod a teleportálás képességét is, hogy bármikor a lehető leggyorsabban beszélhess velünk és kikérhesd a véleményünket. Sherry lesz a mentorod. Ő vele telepatikusan is tudsz beszélni.
Ledöbbenve hallgattam. Ez egy érdekes fejlemény.
- És a barátaimmal mi lesz? Most el kell hagynom az otthonom?
- Nem, természetesen nem.
Fellélegeztem.
- És kit fogok kapni?
- Először egy idősebbet fogsz kapni akinek hamarosan amúgy is lejár az ideje. Valójában ez lesz a próba feladatod. A nevet és a többi fontos információt majd Sherrytől fogod megkapni telepatikusan, ugyanis menned kell. Majd még beszélünk. Viszlát Amy Headway.
- Viszlát.
Újra a jelenben találtam magam az udvaron. Brandon állt mellettem sápadt arccal.
- Amy! Jól vagy? Nagyon megijesztettél.
- Igen jól vagyok. Néha elszoktam ájulni, de nincs semmi baj. Tényleg. Ugye nem hívtad a mentőket?
- Hát csak egy hajszálon múlt. De ha akarod most kihívom.
- Ne! Jól vagyok. Fojtassuk a munkát.
- Szerintem neked inkább le kéne feküdnöd. Gyere. Segítek.
- Köszönöm. Tényleg jobb lesz ha pihenek egy kicsit.
A szobámba érve Brandon letett az ágyra, de véletlenül megbotlott és rám esett. Elvörösödtem. Épp szólásra nyitotta Brandon a száját, de valaki megelőzte.
- Hát ti meg mit csináltok? – hallottam meg Adam enyhén dühös hangját.
Mind a ketten egyszerre néztünk rá. Brandon szólalt meg hamarabb.
- Haver! Ez nem az aminek látszik. Én csak…
- Te csak?
- Én csak megbotlottam.
- És hogy kerültetek fel ide a szobába és Amy az ágyra?
- Amy elájult és én segítettem neki feljönni, hogy lepihenhessen.
- Elájult?! Hol és mikor?
- Nem rég az udvaron.
- De jól van?
- Hahó! Én is itt vagyok. Tőlem is lehet ám kérdezni. Amúgy igen jól vagyok. Nem történt semmi komoly.
- Amy! Elájultál. Ez nem komoly? Azonnal elviszlek egy korházba és kivizsgáltatod magad. Ez nem állapot, hogy ennyiszer elájulsz.
- Nem akarok korházba menni, mert ott is csak azt mondanák, hogy nincs semmi bajom. Hidd el. Tudom. Érzem.
- De…
- Nincs semmi de. Nem megyek sehova és kész. Pihenek egy picit és kész. Brandon! Neked pedig köszönöm a segítséget. Menny vissza dolgozni.
- Oké. Jobbulást.
- Köszi. Mielőtt elmennél léci szólj!
- Rendben! Szisztok!
- Szia! Na hol tartottunk? – fordultam Adamhez.
- Ott, hogy leszögezted nem mész korházba.
- Ja, igen! Akkor szerintem azt meg is beszéltük. Új téma: Hogy hogy itt vagy?
- Eljöttem a barátnőmhöz. Baj?
- Nem egyáltalán. Hiányoztál.
- Te is nekem.
- Nem jössz ide mellém?
Lassan jött oda hozzám és ezen elcsodálkoztam. Valami baja lehet. Remélem nem az, hogy itt talált Brandonnal. Legjobb lesz, ha megkérdezem.
- Valami baj van?
- Nem. Miért?
- Csak mert általában mindig kapva kapsz az alkalmon, hogy mellettem lehess, most meg csak úgy vánszorogsz ide mellém.
- Nincs semmi.
- Hát jó. Én hiszek neked. Amúgy hogy hogy itt vagy? Már kérdeztem, de értelmes választ nem adtál. Nem otthon kéne segítened anyukádnak?
- Hát…de. Csak éppenséggel összevesztünk.
- Sajnálom. És min? Ha szabad tudni.
- Nem lényeg. Apróság.
- De nekem fontos, mert akkor segíthetek neked valahogyan.
- De nem szeretném elmondani.
- Rendben – vontam meg a vállam. – Majd elmondod, ha akarod. Nem nyaggatlak.
- Köszönöm. Amúgy hogy telet a napod?
- Hát fáradtan. Elég sokat futkostunk az udvarban Brandonnal. Még csak hárman dolgoznak. De ma meglett a létszám. Hétfőn azt hiszem már egy kicsit jobban rá fogok érni.
- Annak örülök, mert azt terveztem, hogy elvinnélek Párizsba. Úgy sincs olyan messze.
Leesett az állam.
- Nem mondod komolyan? Csak mi ketten? – hirtelen leírhatatlanul boldog lettem.
- Igen csak mi ketten. Soha nincs időnk együtt lenni, mármint úgy igazán együtt.
- Nem is tudom… Brenda nénit hagyjam egyedül?
- Nagylány már – mosolygott. – el lesz egyedül. Sőt nem is biztos, hogy egyedül tölti azt az időt. Azt hallottam összejött az egyik tanárral.
- Hát… alakulóban valami. Azt hiszem. De nem csak Brenda nénit kéne egyedül hagynom, hanem a lovardát is. Mégis mit gondolnának az alkalmazottaim, ha egy – két munkanap után egyedül hagynám őket? Sajnálom Adam, de ezt most tényleg nem lehet.
- De…
- Ne Adam! Ne mondj semmi! Tudom, hogy beleélted magad, de ígérem bepótoljuk majd. Szerintem augusztus környékén lesz rá alkalmunk. Tényleg nagyon sajnálom.
Kárpótlásként egy hosszú, szenvedélyes csókot adtam neki. Amikor el akartam húzódni visszahúzott magához.
- Azt hiszed, hogy egyetlen csókkal kárpótolhatsz?! Ennél többet érdemlek – mondta az ajkaimba.
Nem tiltakoztam. Minek? Úgy se értem volna el vele semmit. Már épp vette volna le a pólómat, Adam, mikor kopogtak, és válaszra sem várva benyitottak. Brandon volt. Ijedten rebbentünk szét a barátommal és én rögtön el is vörösödtem.
- Uhh bocsánat. Azt hittem, Adam, hogy már elmentél.
- Amint látod nem. Mit akartál?
- Szükségem lenne Amyre.
- Rám? Miért? – kerekedett el a szemem.
- Nem bírok az egyik lóval. Segítened kell.
- Rendben egy pillanat és megyek.
- Oké.
Szerencsémre Brandon gyorsan kapcsolt, hogy egyedül akarunk egy picit lenni a pasimmal. Mikor becsukódott az ajtó Adamhez fordultam.
- Hamarosan visszajövök. Itt maradsz?
- Nem is tudom…
- Ha megvársz, akkor mihelyst visszajövök, befejezzük, amit elkezdtünk.
- Csábító ajánlat. Na jó. Maradok. De siess.
- Ígérem - egy gyors csókot lehelve ajkaira ott hagytam.
Brandon az ajtó előtt várt.
- Tényleg nagyon sajnálom, hogy úgy rátok törtem. Még szerencse, hogy nem mát szakítottam félbe – mosolygott.
Újra elvörösödtem és hirtelen nagyon nagy érdeklődést mutattam a talaj iránt. Mikor éreztem, hogy kicsit csillapodott az arcom pirossága, válaszoltam.
- Nem haragszom, de ha kérhetem, legközelebb várd meg míg azt mondom, hogy szabad. Oké?
- Persze. Viszont most foglalkozzunk a lóval. Fogalmam sincs, hogy mi a baja.
Hirtelen elfogott az aggodalom, de mikor megláttam a lovat, megkönnyebbültem.
- Ez csak Vadóc. Nem régen vettem. Még nincs betörve és megvannak a sajátos módszerei, hogy hogyan maradjon betöretlen. Legtöbbször ájulást színlel. Okos egy ló – mosolyogtam.
- Én meg már azt hittem valami történt. Van még ilyen lovad, amelyik trükközik? Nem árt, ha tudom. Akkor kisebb az esélye annak is, hogy rosszkor zavarlak.
- Nem felejthetnénk már el ezt a témát.
- Persze, persze. Bocsi.
- Semmi gond. Viszont én megyek. Boldogulsz, ugye?
- Persze. Köszi a segítséget.
- Nincs mit. Azért vagyok, hogy szóljatok, ha valami gond van.
Visszaindultam a szobámba, de mikor felértem Adam helyett csak egy cetlit találtam. Hirtelen a szoba forogni kezdett velem. Én magam sem értettem, hogy miért, hiszen nem tudom még, hogy Adam miért hagyott itt, de rosszul esett. Nagyon rosszul. Remegő kézzel nyitottam ki a levelet.

Amy!
Tudom, hogy azt ígértem megvárlak, de anya hívott, hogy siessek haza. Nem mondta a telefonba, hogy mit akar, és bepánikoltam. Majd hívlak amint tudlak. Millió csók : Adam.

Az ágyam szélén ülve néztem a lapot a kezembe. Éreztem, hogy megnyugszom. Tehát az anyukájának szüksége volt rá és ezért ment el. Majd este felhívom. Vagy lehet, hogy inkább most kéne. Hátha tudok valamit én is segíteni. Bepötyögtem a számukat és vártam. Hamarosan felvették. Ada, anyja volt.
- Halló!
- Jó napot Mrs. Bloom! Adammel szeretnék beszélni. Ott van valahol?
- Nem nincs. Ma még nem is láttam. Nem aludt ott nálad? Nekem azt mondta tegnap.
Hirtelen gombóc nőtt a torkomban. Alig bírtam megszólalni.
- De igen itt aludt, csak már elment és azt hittem haza ment.
- Miért nem próbálod meg a mobilján? Az mindig nála van.
- Rendben. Köszönöm Mrs. Bloom. Viszlát.
- Nincs mit. Szia.
A sírás fojtogatott. El sem hiszem, hogy hazudott nekem. Miért? Bár addig nem szabad semmit gondolnom, amíg nem beszéltem vele. A telefonját csak felveszi. Gyorsan tárcsáztam.
- A hívott szám pillanatnyilag nem elérhető. Kérjük ismételje meg a hívását később.
EZT NEM HISZEM EL! Az arcomat a kezembe temettem, és úgy sírtam. Mi oka volt hazudni? Vajon hol van? Lehet hogy megcsal? Azt nem bírnám ki. Legalább fél órája sírtam, mikor halk kopogást hallottam.
- Nem érek rá.
- Amy! Brandon vagyok. Valami baj van?
Eleinte gondolkoztam azon, hogy kinyissam-e, de végül is kinyitottam. Az arcom tiszta könny volt.
- Úr isten Amy! Mi a baj? Te sírtál?
- Igen, de te ezzel ne foglalkozz. Mit akartál?
- Most az nem lényeg. Mi a baj?
- Hát…nem érem el Adamet. Amikor visszajöttem nem volt itt, de hagyott egy levelet. Azt írta, hogy hazament, mert az anyukája hívta. Felhívtam az anyját, de nem volt otthon. Próbáltam a mobilját is, de ki van kapcsolva. Soha nem hazudott nekem. Nem értem, hogy miért tette.
- Jaj Amy! Biztos van valami oka. Ne aggódj biztos nem csal meg – vigasztalás képen megölelt.
Jól esett, hogy van itt mellettem most valaki. Igaz, hogy nem ismertem még annyira, de odabújtam hozzá. A telefon csörgése rebbentett szét minket. Gyorsan vettem fel. Hátha Adam az.
- Haló!
- Szia Amy! Itt Emma. Már legalább egy tíz perce loholok utánad és Adam után. Megfordulnál végre?
- Emma! Én itthon vagyok.
- Hogy mi? De hát… Adam itt megy előttem, és egy lánynak a derekát karolja. Ha nem te vagy akkor…
- Megcsal.
- Úr isten Amy! Azonnal megyek hozzád. Pár perc és ott vagyok. Hallod?
Nem bírtam megszólalni. Egyetlen szó csengett a fülemben. Adam megcsal. Éreztem ahogyan egy könnycsepp lefolyik az arcomon. És még egy. És mégy egy. És még sok. Zokogtam. A világ forgott körülöttem. Az egyetlen személy akiért képes voltam feláldozni akár az életemet, megcsal. Nem tudom, hogy hogyan kerültem az ágyra, de kis idő múlva azt vettem észre, hogy valaki ringat, és csitítgat. Én ösztönösen odabújtam az egyetlen személyhez, aki a támaszt nyújtotta most nekem. Nem sokára Emma hangját hallottam meg. És Brandonét. Beszélgettek. A társalgásukból azt szűrtem ki, hogy Brandon volt az, aki vígasztalt. Pár perc telhetett el, mikor Emma hangját közvetlen közelről hallottam.
- Amy? Hallasz? Emma vagyok. Amy?
- Szia Emma! - találtam meg a hangomat.
- Jaj Amy! Annyira sajnálom. Hogy vagy?
- Amint látod nem jól. Beszéltél Adammel?
- Nem. Miután nem válaszoltál a telefonba rögtön rohantam hozzád, de ha összefutok valahol vele esküszöm, hogy megkapja a magáét, de azt nem teszi ki az ablakba. Jaj istenem! Annyira sajnállak. El képzelni nem tudom, hogy miért tette.
- Ez a baj, hogy én se. Amúgy mennyi az idő?
- Már elmúlt éjfél.
- Nem kéne hazamenned?
- Nem hagylak egyedül. Anyuéknak szóltam, hogy itt alszom nálad.
- Rendben. Peterrel mi van? Megvagytok.
- Meg, de ezt a témát most hanyagoljuk szerintem.
- Oksa.
Az éjszaka hátralévő részében Emma próbált megvigasztalni. Sokat sírtam, ezért nem is emlékszem, hogy pontosan mikor aludtam el. Azonban reggel nagy hangzavarra ébredtem. Kómásan, egy szál köntösben mentem le a lépcsőn. Még álmos voltam.
- Mi ez a nagy hang zavar? – kérdeztem a szemeimet törölgetve.
Még túl álmos voltam.
- Amy!
Az ismerős hangra egyből elszállt az álmosságom.
- Adam! Hát te mit keresel itt?
- Hogy – hogy mit keresek itt? Jöttem a barátnőmhöz.
- A barátnődhöz?! Majd én megmondom hova menj te… - szólalt fel dühösen Emma.
- Emma! Hagyd! Magunkra hagynál. Szerintem jobb, ha mi beszéljük meg kettesben.
- Rendben a szobádban leszek.
- Köszönöm.
Adamhez fordultam.
- Menjünk a konyhába és üljünk le. Hosszú beszélgetés lesz.
- Nem értem. Valamit csináltam?
- Hol voltál tegnap?
- Otthon. Nem olvastad a levelet?
- De igen. Fel is hívtam anyukádat. Ő azt mondta, hogy egész nap nem látott. Tehát hol voltál?
- Jó bevallom, nem otthon voltam. Az egyik haveromnak kellett segítenem.
- Ühüm. És ki volt az a lány, akivel sétáltál? és megjegyzem elég meghitten.
- Milyen lány? Amy, mondom, hogy a haveromnál voltam.
- Legalább most ne hazudj!
- De NEM hazudok.
- Tusos mit? Takarodj innen. Nem vagyok kíváncsi a meséidre. TŰNJ INNEN.
- De…
- Nem érdekelsz. Takarodj!
Már csak az ajtó csapódást hallottam. Éreztem, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot. Összerogytam és a földön zokogtam.

Leia Mais...

Egy angyal érintése - 13. Fejezet

Nagyon igyekeztem visszatartani a kitörni készülő nevetésemet. Csak mosolyogtam.
- Min mosolyogsz? Kérdeztem valamit!
- Rajtad mosolygok. Te féltékeny vagy!
- Én?! Dehogy vagyok. Csak… csak kérdeztem valamit.
- Féltékeny vagy! De nem baj. Inkább örülök neki – mentem hozzá közelebb és a karomat a nyakába fontam. – Ha féltékeny vagy az azt jelenti, hogy fontos vagyok neked. Ennek csak örülök. Amúgy a fiút Brandon Hopesnak hívják. Új lovász fiú.
- Brandon Hopes? Őt ismerem. Pár éve együtt nyaraltunk. Akkor ismertem meg. Azóta tartjuk a kapcsolatot, de nem említette, hogy itt fog dolgozni valahol.
- Na látod! Ha ismered akkor nincs mitől félned. Amúgy is téged szeretlek, és ezt szerintem az este bebizonyítottam – nyomtam egy hosszú, érzelmes csókot ajkaira.
- Hiszek neked.
Ismét egymásba gabalyodtunk. Nem igazán volt ínyemre, de muszáj volt megszakítanom a csókot.
- Adam! Le kéne mennünk – mondtam az ajkától egy ujjnyira.
- Muszáj? Nem kérhetnéd meg hogy jöjjön vissza kicsit később? – kérdezte a nyakamat csókolgatva.
- Igen muszáj. Kérlek. Majd bepótoljuk. Ígérem!
- Szavadon foglak!
- Oké. De most nyomás.
Adam a hátam mögött jött le a lépcsőn. Brandon és Brenda néni a konyhában ültek és beszélgettek. Ha jól hallottam a szerződésről.
- Jó reggelt Mindenkinek. Elég pontosan jöttél – feleltem Brandonnak.
- Nem akartam elkésni az első munka napomon.
Mikor meglátta Brandon Adamet elképedt.
- Szasz haver! Hát te? – fogtak kezet.
- Szerinted? – monda Adam és, hogy egyértelmű legyen a válasz hátulról átkarolta a derekamat.
- Csak nem? Ez igen! Öregem jó csajt fogtál ki, ugye tudod?
- Tudom hát.
- Fiúk! Lehetne, hogy ezt ne akkor tárgyaljátok meg amikor én is hallom? Amúgy is Brandon a főnököd vagyok. Nem kéne elfelejtened! – mondtam elvörösödve.
- Persze! Elnézést főnök – kacsintott rám.
- Maradjunk az Amyben!
- Oksa. Akkor én megyek a lovakhoz. Adam! Valamikor nem futnánk össze? Mondjuk ha végeztem a munkával? Régen dumáltunk.
- De persze. Mikor végzel?
- Ezt Amytől kérdezd.
- Mikor végez? – fordult hozzám a barátom.
- Elvileg négyig dolgozik, de lehet, hogy ma előbb elmehet.
- Akkor majd hívj ha végeztél. – mondta Adam Brandonnak.
- Oké. Akkor később. Szia.
- Csá! Viszont nekem is mennem kéne haza. – felelte végül nekem.
- Máris? Ne már! Legalább reggelizz velem. Léci!!!
- Na jó. Egy reggeli belefér.
- Szupi! Irány enni!
Reggeli után sikerült meggyőznöm Adamet, hogy még maradjon. Kimentünk megnézni Brandont. Épp az egyik lovat kantárazta, hogy elviszi megfuttatni. Gondoltam megnézhetnénk mit ügyeskedik. Ahogy néztem, elképedtem. Nagyon ügyes. Le a kalappal előtte. Azután Adamet kikísértem, mert tényleg mennie kellett már. Nekem pedig segítenem kell. Legalábbis addig amíg nem lesz elegendő alkalmazottam. Még mindig olyan hihetetlen, hogy sikerült összehoznom a lovardát. Brandon épp Démont csutakolta. Mikor észrevett rám mosolygott.
- Min mosolyogsz?
- Nem lényeg.
- Értem.
- Milyen szép ez a ló – szólalt meg kicsivel később.
- Igen. Ő az én lovam.
- Jó választás.
Csak egy mosoly volt a válaszom. Láttam, hogy Brandon épp szólásra nyitja a száját, de Brenda néni megelőzte.
- Amy! Be tudnál jönni? Jöttek meghallgatásra.
- Azonnal megyek. Mit akartál? – fordultam Brandonhoz.
- Nem fontos. Majd ha visszajöttél.
- Oké.
A beszélgetést hamar befejeztem, és az alkalmazottaim száma bővült eggyel. Utána rohantam vissza Brandonhoz mert már furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy miről van szó. Mikor odaértem mosolyogtam rá egyet és megkérdeztem mit akart.
- Hát szóval… csak az érdekelne…hogy…tulajdon képen mi tetszik neked Adamben? Jó haver, bírom is csak nem értem, hogy egy ilyen csaj mint te mit eszik egy olyan srácon mint Adam.
- Az igazat megvallva szerintem ez nem rád tartozik, de ha annyira kíváncsi vagy rá akkor elmondom. Nekem nem is igazán a külső az ami fontos, hanem ami belül van. De nem értem, hogy miért kérdezel ilyet, ha egysz…
A mondatot nem tudtam befejezni. Az utolsó amire emlékszem az az, hogy Brandon hangosan a nevemet ordítja.

Leia Mais...