Egy angyal érintése - 27. Fejezet

2010. június 20., vasárnap.
(Adam szemszöge)

Rettentő hálás vagyok az én egyetlenemnek, amiért egy ilyen szuper partit hozott össze az én ikertesóimnak.
Egyszerűen isteni érzés végig nézni az arcukon, hogy mennyire élvezik ezt az egészet, de szerencsére nemcsak ők mulatnak nagyon jól, hanem a szüleim is.
Régen volt már, hogy az egész családomat mosolyogni láttam, és ezt most mind Amynek köszönhetem.
Jut eszembe, merre lehet?
Már egy ideje kiment a mosdóba, és egyszerűen elképzelni nem tudom, hogy mit csinálhat ott ilyen sokáig.
Érzem, hogy a féltés kezd úrrá lenni rajtam. Mi van, ha történt vele valami?
- Anya, figyelnél egy kicsit Mayára és Davre? Megnézem Amyt – szóltam anyunak.
- Persze kicsim, menj csak.
- Köszönöm – feleltem, és megcéloztam az emeletet.
Már épp utána akartam indulni, amikor hirtelen Amy rohant a karjaimba, mint akit kergetnek.
- Amy! Valami baj van? – kérdeztem.
- Haza kell mennem!
- De…
- Sajnálom, de sietnem kell. Én…
A mondatot nem tudta befejezni, mert hirtelen összecsuklott, és még idejében kaptam el, hogy ne terüljön el a földön.
- Amy! Amy, hallasz? Amy könyörgöm, válaszolj – szólongattam kétségbeesetten.
- Úr isten! Mi történt? – rohant oda hozzánk anya halálra vált arccal.
- Nem tudom. Elindult a mosdóba, de már jó régóta bent volt, amikor elhatároztam, hogy megkérdezem, mit csinál. De akkor hirtelen lerohant, mintha valaki üldözné, és olyanokat kezdett magyarázni, hogy haza kell mennie, meg hogy sajnálja, de most nincs ideje, mert sietnie kell, aztán összeesett. Rendesen a mondatot se tudta befejezni. Anya, kérlek, most rögtön hívd a mentőket, én addig felviszem a szobámba. Nagyon siessenek.
- Rendben drágám, azonnal telefonálok – felelte anya, majd semmivel sem törődve, Amyt a karjaimba kapva felvittem a szobámba.
A szobámba érve leraktam az ágyamra, és melléültem.
Lélegezni lélegzett, tehát komoly baj nem lehet. Az arca kicsit sápadtnak tűnt, és egyáltalán nem mozdult, ami egy kicsit aggasztott, de nem tudtam mit tegyek.
Egyre idegesebb lettem.
Hol a fenébe vannak már a mentők?! – szitkozódtam magamban.
Már épp indultam a földszintre, hogy szóljak anyának, hogy hívja fel a mentőt még egyszer, amikor meghallottam a szirénák hangját.
Nem igazán szerettem ezt a hangot, és mindig a hideg futkosott a hátam tőle, de most valamelyest nyugtatólag hatott rám.
Nem kellett sok idő, és a csengő is megszólalt.
Nem akartam egyedül hagyni Amyt, így csak hallgatóztam. Hallottam, amint anyukám ajtót nyit, beengedi a mentősöket a házba, és útbaigazítja őket. Közben persze igyekszik elmondani, hogy mi történt.
Azonnal az ajtómhoz rohantam, és szélesre tártam. Éppen akkor ért fel a két mentős.
- Jó napot! Hol a beteg? – szólított meg az egyik.
- Jó napot! Erre tessék – mutattam az ágy felé.
- Megkérhetném Önöket, hogy ameddig a vizsgálat folyik, távolabb állnak az ágytól, és nem akadályoznak minket?
- Természetesen – felelt helyettem anyám, mert én Amy közelében akartam maradni. Azonban inkább hallgattam anyura.
A mentősök nagyon sok vizsgálatot elvégeztek, és elég időigényesek voltak, így én már az őrület határán jártam.
Szólásra nyitottam a számat, mikor az egyik férfi kezdte elpakolni a holmikat, a másik pedig odajött hozzánk. Édesanyám végig mellettem volt, hogy ne csináljak butaságot.
- Mi van a lánnyal? – tört ki belőlem a kérdés.
- Nos, az igazat megvallva, nem tudjuk, hogy konkrétan mi a baj, ezért kórházba kell vinni egy alapos kivizsgálásra. Most csak annyit derítettünk ki, hogy kómába esett, csak nem tudjuk, hogy mitől. Önök közeli hozzátartozók?
- A barátja vagyok.
- És a családja?
- A szülei és az öccse már régebben meghaltak. Most a nagynénjével él.
- Tudja a számát?
- Hát a lakásukét tudom.
- Az is jó. Fel kéne hívni. Mi addig bevisszük a lányt.
- Nem mehetnék vele? Édesanyám majd felhívja Brendát.
- Rendben. Akkor induljunk – felelte, majd elindult, én pedig zakatoló szívvel, bár egy fokkal nyugodtabban követtem.

(Amy szemszöge)

Kezem, lábam remegett, a szívem a torkomban dobogott, és zihálva vettem a levegőt. Nem bírtam senkinek a szemébe nézni, helyette a márványpadlót fixíroztam, de éreztem magamon az öt vádló szempárt.
- Amy Headway! Tisztában vagy vele, hogy mit tettél? – hallottam meg Michael mély, tiszteletet parancsoló hangját. Muszáj volt felnéznem.
- Én…
- Nem vagyunk kíváncsiak a magyarázataidra – hördült fel az egyik nő.
- Nyugalom Marie. Talán tud mondani valami enyhítő körülményt. Érdemes lenne meghallgatni.
- De Michael! Te is tudod, hogy ilyen dologgal ne lehet játszani. A szabályokat mindig komolyan vettük, vesszük, és komolyan is fogjuk venni. Ráadásul ő még csak egy kezdő. Vele különösképpen nem szabad kivételeznünk.
- Marie jól beszél Michael, és ezt te is tudod.
- Tudom Uriel, tudom. De…
- Nem Michael, most már nem lehetünk elnézőek.
Hallgattam a párbeszédet, és ha lehet még nagyobb félelem lett rajtam úrrá. Fogalmam sem volt róla, hogy mi vár rám, de nem is vágytam megtudni.
Haza szerettem volna már menni, és Adammel lenni, de éreztem, hogy ez még egy jó darabig lehetetlen.
Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy sikerült teljességgel kizárnom a Mesterek beszédét.
Azonban, ha jól tudom Uriel hangja rángatott ki a képzelgésemből.
- Amy Headway! A döntésünk megszületett. Kérlek fáradj közelebb.
A lábaimat ebben a pillanatban szikláknak éreztem, de tettem, amit mondanak.
- Amy! Mivel tisztában voltál a szabályokkal, és mégis megszegted őket, hatalmas hibát követtél el – vette át a szót Michael. – A létünk titokban tartása, egy nagyon fontos dolog. Igaz, hogy te nem fedted fel, de majdnem lebuktál, ráadásul hazudtál nekünk, amikor védencednek kaptad Adam Bloomot. Muszáj megbüntetnünk.
- Tudom, Mester – halt el a hangom.
- Társaimmal közösen döntve enyhített büntetést kapsz.
Fellélegeztem. Akkor ezek szerint szerencsére nem tudnak arról, hogy Emmának mindent elmondtam – gondoltam, de azonnal meg is bántam. Elfelejtettem, hogy a Mesterek minden gondolatomat hallják.
Michael felszisszent, a többi főőrangyal pedig felhördült, és ha lehet még dühösebb lett.
Na, ezt jól megcsináltad Amy! – dicsértem magam.
- Ez már mindennek a teteje – szólalt meg Marie. – A szabály átszegésedért itt kell maradnod, kapsz egy társat és soha többet nem láthatod Adamet! Gondolom, mindenki egyetért velem.
A többiek beleegyezően bólintottak, nekem pedig fátyolos lett a látásom, és mérhetetlen fájdalom költözött a mellkasomba, amint tudatosultak bennem az említett szavak.
- Ne – nyöszörögtem sírástól fojtott hangon. – Kérem. Bármit megteszek, csak Adamet ne vegyék el tőlem.
Éreztem, hogy a lábaim nem bírnak megtartani, és térdre esek.
Már zokogtam.
- Előbb kellett volna gondolkoznod – feleli a másik nő, akinek a nevét nem tudom. – A büntetésed mindenképp megkapod, szóval jobb, ha beletörődsz. Sherry!
- Tessék, Úrnőm!
- Csak, hogy tudd, Rád is büntetés vár. De te később kapod meg a jussod. Most menj, és szólj Raphaelnek, majd hirdesd meg a három nap múlva tartandó esküvőt. Mindenkinek ott a helye, szokás szerint.
Már a márványon feküdve sírtam. A külvilág ismét eltűnt. Csak Adam arca villogott előttem, és az, hogy soha többé nem láthatom. Nem tudom elképzelni az életemet nélküle. Nekem ő a mindenem.
Tudom, MOST már tudom, hogy hatalmas ostobaságot követtem el, de változtatni már sajnos nem tudok.
- Amy! – hallottam meg a nevem.
Michael szólt.
- Szedd össze magad, menj, mosd meg az arcod, mert hamarosan itt lesz a jövendőbelid.
- Rendben – feleltem, és erőtlenül elindultam.
Michael hangja valamelyest nyugtatólag hatott rám. Mintha nem szívesen tenné ezt, de muszáj.
Miután végeztem, és szerintem elviselhető kinézetet varázsoltam magamra visszaindultam.
Azonban félúton megtorpantam.
Hirtelen egy terv pattant ki a fejemből.
Angyal vagyok, ami azzal jár, hogy természetfeletti képességem van, tehát tudok teleportálni.
Legalábbis eddig tudtam. Talán most is megy.
Hatalmas mosoly terült el az arcomon, lehunytam a szemem, és koncentráltam. Az otthon kép lebegett előttem.
Azonban pár perc után egy kiadós fejfájáson kívül semmi nem történt.
Lesújtottan indultam vissza a Mesterekhez.
Gondolhattam volna, hogy elveszik az erőimet.
Amikor a terembe léptem, már nemcsak a Mesterek és Sherry volt ott, hanem még valaki. Valaki, akinek nagyon ismerős volt az alkata, csak nem tudtam, hogy honnan.
- Na, végre megjöttél – horkant fel Marie.
- Nyugalom Marie. Innen átveszem – szólt Michael.
Én az ajtóban ledermedve vártam.
- Amy! Hadd mutassam be a párodat, Raphaelt.
Az említett megfordult, és nekem leesett az állam. Nem akartam hinni a szememnek, de a legmeglepőbb mégis az volt, hogy az ő arcán nem tükröződött semmi. Mintha mindenről tudna.
Nehezen mély levegőt vettem, és rekedt hangon egyetlen nevet suttogtam.
- Brandon?!

7 Comentários:

Dorothea írta...

Micsodaaaaaaaaaaa?????
Brandon? És jvöendőbeli? És ez a két szó ugynazat a személyt takarja??? Hát, te nem vagy normális!!!!
Hány, de hány hónapon keresztül könyörögtem, hogy ne szakítsd szét őket! Még az örökös ölési, ill. szomorúvég iránti vágyaidat is próbáltam pozitívabb mederbe terelni. Hányszor, de hányszor csináltam magamból hülyét (na jó, ezt én is élveztem xD), hogy boldogvégeket írj... xD Basszus, ez már menthetetlen. Hogy az a... munkanélküli lettem :(.
Te..... Te.... Te Átkozottul Gonosz, Kegyetlen, Szadista, Kárörvendő Mini Törpe!!! Te... pff... xD
Szerencséd, hogy nem találkozunk a napokban...

A fejezetről annyit, hogy jól volt megírva, de amiért ilyen gonoszságokat írtál, nem tetszett... Mármint tetszett, csak a történések miatt utállak egy kicsit.. xD

Hah, a Dia's Bronntanas Rt. által közzétett reklám üzenetek.

*Még mindig várjuk a kedves olvasókat Átkozottul Gonosz, Kegyetlen, Szadista, Kárörvendő Mini Törpe temetésére. Koszorúk helyett boldogvéget érő történeteket szíveskedjenek hozni*

*Mi az? Kicsi, Ugrál, Gonosz és Szadista?
A helyes megfejtéseket a tutireceptek@bográcsvilág.hu-ra várjuk.*

*Szeretjük Hugit, természetesen a sok fenyegetőzést a komikban nem kell komolyan venni, de - ez főleg Huginak szól - érteni kell a lényeget, és kicsit boldogabbat írni... *


UI.: Szeretlek ám, és imádom az írásaidat :D!

Névtelen írta...

Brandon a vőlegény? Ez nem hiszem el! És mi lesz most Adammel? Szegénykém már most kétségbe van esve, és, ha nem ébred fel Amy, akkor nem is merek belegondolni mi lesz...

Eszméletlen volt ez a rész is, gratula!
Izgatottan várom a kövit.
Puszi: Join

Hugi írta...

Kedves Dia's!
Köszönöm a reklámot. :)
Ez már úgy hiányzott... :)
Sajnálom, de előbújt belőlem a kisördög, meg amúgy is...
Az élet se mindig Happy End
Én már tudom, hogy mi lesz a vége, mert nekem egy lapra fel van már vázolva, de részleteket senkinek ismétlem SENKINEK nem árulok el :P :D
Köszönöm a kommentedet

Drága Join!
Igen, Brandon a vőlegény.
Pontosabban Raphael, mert a Brandon az csak az álneve.
De gondolom erre rájöttetek :)
Tudom, hogy kegyetlen voltam Adammel, de lesznek még szép napok... :)
Neked is nagyon szépen köszönöm a kommentet.

Sok puszi mindenkinek :)

Dorothea írta...

Hugi!!! =)

Máskor is szívesen írok rólad gyászjelentést (xD).
Egyébként igazad van, és pont azért csinálod rosszul... Am ha már az életben nincs Happy End, akkor legalább itt legyen...

Hu.. Szerencsére engem nem Senkinek hívnak.. Mekkora mázli!!!

De ez a részleteket nem árulok el dologkicsit megdőlni látszik... Azzal, hogy azt írtad, hogy előbújt a kisördög, és az élet sem Happy End, nem árultad el, hogy itt sem lesz Happy End?:O Én nem tudom, én csak erre következtettem... xD

Pussz :D

Carrie írta...

Hihi, nagyon szerettem ezt a rész. Bevallom, nekem is volt benne részem, a fordulatot én is díjaztam :D
Szóval jó, hogy Brandont belevitted a sztoriba, kíváncsi vagyok, mit hozol ki belőle. Én nem nagyon csípem Adam-et, de tudod az álláspontom.
Folytatást, de előtt Sopron :D
puszik

Hugi írta...

Kedves Carrie!
Nem csíped Adamet? Ez most valahogy új nekem :D
Az álláspontodat tudom.
A folytatás már papíron meg van, szerintem fel is viszem sopronba, sőt még előfordulhat, hogy buszon is írom a hosszú út miatt.:D
Jó is hogy mondod mert ki kéne írnom, hogy nem leszek...

Majd beszélünk
Millió pucC

Névtelen írta...

Hmmm. :) ez a két szemszög nagyon ütőős.!!
Tetsziik, hogy tudom mindkettő fél gondolatáát. :)
Één azthittem, hogy nem Brandon lesz a vőlegény, hanem Adam eltitkort ikertestvére.:O Vagy hasonlóó :D:D
Ígyse rossz, kíváncsi vgyok mi jön méég. :)
Puszik neked. :)

Megjegyzés küldése

Számoljunk!!! :D

 
Touch of an angel © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |