Drága Olvasóim! Mivel nagyon szeretlek titeket, és mivel már 27-e van ezért itt van a következő rész. Remélem tetszeni fog, és a kommenthatár most is 4! Jó olvasást! :)
(Ja, és egy kis plusz a végén, hogy jobban el tudjatok képzelni dolgokat... :) )
Összetörve néztem a nevet. Adam Bloom. Reménykedtem benne, hogy ez egy rémálom és mindjárt felébredek, de semmi sem történt. A könnyeim végig folytak az arcomon. Még én magam sem tudtam 100%-an, hogy miért sírok, de éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége.
Mikor már úgy éreztem, hogy eleget ültem és sírtam, erősen koncentrálni kezdtem Sherryre. Nem is kellett sok idő és megjelent.
- Miért hívtál Amy?
- Csak érdeklődni szerettem volna, hogy nem-e kaphatok másik védencet?
- Miért mi a baj ezzel? Talán valamilyen módon kötődsz hozzá? Mert, ha igen akkor tudod jól, hogy minden kapcsolatot meg kell szüntetned vele, mivel az őrangyalok semmilyen kapcsolatban nem lehetnek a védencükkel. Nem tudhatják meg, hogy létezünk.
Ismét lefagytam. Remek. Nem elég a gondom, hogy összevesztem vele, de most még szakítanunk is kell. Nem! Biztos, hogy nem fogok vele szakítani. Inkább titkolózok, de nem veszítem el életem legfontosabb személyét.
- Amy! – Sherry hangja hozott vissza a jelenbe.
- Tessék? – néztem rá kábultan.
- Azt kérdeztem, hogy ismered a fiút?
- Nem! – vágtam rá azonnal.
- Biztos? Ugye tudod, hogy le tudlak ellenőrizni. Még mindig hallom a gondolataidat, ha akarom.
Basszus. Erre nem gondoltam. Gyorsan másra kell gondolnom.
- Tényleg nem ismerem.
- Rendben! Amy, én bízom benned. Nem akarok csalódni.
- Nem fogsz – hazudtam.
- Akkor jó. Most megyek. Vagy van még kérdésed?
- Nincs. Majd szólok, ha valami van.
- Oké. Szia Amy.
- Szia Sherry.
Mihelyst Sherry eltűnt, ledőltem az ágyra és gondolkodtam. Rettentő rosszul éreztem magam az imént hazudozás miatt. Sokkal egyszerűbb lenne mindent bevallani, de félek. Viszont nem tudom, hogy hogyan tudnám titokban tartani a kapcsolatomat Adammel. Már ha kibékülünk. Mert ugyebár most perpillanat az sem biztos.
Annyira zavaró ez az egész helyzet. Mintha minden kezdene kicsúszni a kezeim közül. Már lassan semmit sem értek. Anyuék halála óta nem voltam ilyen rosszul. Nagyon hiányzik Adam.
Gondolataimból a telefon csörgése ébresztett fel.
- Haló! – szóltam bele unott hangon.
- Szia Amy! Itt Emma. Nem lenne kedved elmenni vásárolni? Egy hét múlva suli és nincs egy rendes göncöm se.
- De persze. Elmehetünk. Mikor?
- Fél óra múlva előtettek? Sétálnánk is egy jót.
- Rendben.
- Valami baj van? Olyan unott a hangod? Már megint összevesztetek Adammel?
- Emma, ki se békültünk – mondtam és a torkomat ismét a sírás fojtogatta, ahogy a múlt estére gondoltam.
- Hogy mi? Ezt nem mondod? Jaj szegényem. Akkor negyed óra és ott vagyok nálatok. Biztos van kedved vásárolni? Ne maradjunk inkább nálatok beszélgetni?
- Ne. Jobb lesz, ha kimozdulok egy kicsit.
- Oksa. Akkor sietek. Szia.
- Várlak. Szia.
Miután letettem a telefont megnéztem mennyi az idő. Délután fél kettő. Pazar. Lassan battyogtam a fürdőm felé, mikor eszembe jutott, hogy reggel már zuhanyoztam, viszont Brenda néninek ma még köszönni sem köszöntem. Rosszabb voltam, mint egy élő halott.
Brenda néni a konyhában volt és ha az orrom nem csalt, akkor éppen a specialitását készítette. Muffin-t.
- Jó reggel Brenda néni! Hmm, micsoda illatok szállnak itt. – mosolyogtam.
- Neked is jó reggelt drágám. Éhes vagy?
- Nem igazán. De azért kapok be valamit, mert Emmával vásárolni megyünk, és nem szeretnék az utcán összeesni.
- Helyes. Amúgy hogy vagy?
- Hát… voltam már jobban is, de azt hiszem túl élem.
- Ennek örülők, ha kezded összeszedni magad. Egy fiú miatt nem szabad soha elkeseredni.
Csak hogy nekem Adam nem csak egy fiú. Ő volt mellettem, mikor elvesztettem a családom és szerintem nélküle már én is rég meghaltam volna. Persze ezeket a mondatokat nem mondtam ki hangosan. Nem szerettem volna megbántani a nagynénémet. Ő is fontos volt nekem. Sőt, még most is az, így csak mosolyogtam válasz helyett.
Nem igazán volt hangulatom beszélgetni, ezért megettem a „reggelimet” és inkább elmentem a nappaliba tévézni. Sokkal szívesebben néztem a televíziót, mint hallgattam a nagynéném beszédét. Szerettem Brenda nénit, de most nagyon nem volt szükségem a sok hegyi beszédre.
Igyekeztem a figyelmemet a tévére irányítani és ez sikerült is, csakhogy a hangulatomat a műsor még jobban lerontotta, ugyanis sikerült egy romantikus filmre kapcsolnom. Alig néztem belőle pár percet a könnyeim már patakokban folytak. Szerencsémre a csengő hangja kirángatott a további hisztériámból. Lekapcsoltam a tévét és könnyes szemmel, egy párnát szorongatva az ajtóhoz ballagtam. Emma nem kérdezett semmit, nem mondott semmit csak megölelt. Ez most nagyon jól esett. Nem akartam Emmát terhelni, bár én magam sem tudom, hogy mivel terhelem, de elhúzódtam.
- Szia Emma! Köszönöm, hogy ilyen hamar ideértél. Ez most tényleg sokat jelent.
- Ha szükséged van rám, én repülök. Ezért vannak a barátok, nem igaz?
- De. – mosolyodtam el halványan.
- Mit szeretnél csinálni? Menjünk el vásárolni, vagy inkább beszélgessünk?
- Menjünk vásárolni. Nekem se ártana pár új gönc és egy kicsit talán ki is kapcsolna.
- Rendben. Felőlem mehetünk is.
- Felőlem is. Elköszönök Brenda nénitől, aztán rohanok.
- Kint várlak.
- Oké.
Gyorsan felszaladtam a szobámba egy kistáskáért, beledobáltam a telefonom, pénztárcám, igazolványaim meg ami kell és elindultam lefelé a konyhába elköszönni.
- Brenda néni! Elmentem Emmával vásárolni. Majd jövök.
- Rendben. Nem kell pénz?
- Nem köszönöm. Van. Na én mentem. Szia!
- Oké. Szia.
Emma a kapu előtt várt. Csatlakoztam hozzá és elindultunk. Egy darabig senki nem szólt semmit, de végül én megtörtem a csendet.
- Régen jártam már Madrid utcáit. Nem is emlékszem mikor voltam egy jó kiadós sétán – mosolyogtam.
- Hát igen. Mostanában egy kicsit besavanyodtál Amy. Mit szólnál egy esti partihoz? Nekem van hangulatom hozzá. Persze ha neked most nincs kedved én megértem…
- Nem! Azt hiszem, hogy rám is rám fér egy kis móka. Menjünk.
- Ez a beszéd. Akkor veszünk valami jó kis party cuccot is.
- Remek lesz – feleltem és mosolyogtam.
Most végre tiszta szívemből mosolyogtam. Egészen kedvet kaptam a vásárláshoz. A Gran Viára mentünk. Nekem speciel ez volt a kedvenc helyem Madridban. Tele volt ez az út kávézókkal, parfümériákkal, butikokkal, mozi placcokkal és még egy csomó mindennel, ami egy tininek kell egy jó kis vásárlós nap eltöltéséhez. Az utca elején tartottunk Emmával, egymásra néztünk, elmosolyodtunk és belevetettük magunkat a vásárlásba.
Öt órán keresztül folyamatosan boltból boltba jártunk. Az egyenlegemet sikeresen megcsonkítottam, de nem érdekelt. Napok óta nem éreztem magam ilyen jól. Miután végeztünk a vásárlással, beültünk egy kávézóba, beszélgetni egyet. Elszürcsöltünk egy-egy kávét, hogy este ne aludjunk be, kibeszéltük a pasikat (beleértve Petert is), megbeszéltük, hogy hogyan legyen az este, majd hazaindultunk. Emma hazáig elkísért. Mikor a kapunkhoz értünk, mind a kettőnknek fülig ért a szánk.
- Jaj Emma! Annyira köszönöm ezt a mai napot. Rettentő jól éreztem magam. Valamilyen szinten ez az egész már hiányzott is. Tudom, hogy az elmúlt napokban legtöbbször hárpia voltam, és sajnálom, de túl sok minden történt. Kicsit sok volt.
- Amy, tudom. Nem kell szabadkoznod. Az a lényeg, hogy kezdesz visszatérni. Most viszont én megyek, mert lassan nyolc óra és még el is kell készülnöm. Akkor fél tizenegykor előttetek. Ugye?
- Persze. Várlak.
- Itt leszek. Szia!
- Szia! – köszöntem el, majd a bementem.
A ház gyanúsan csendes volt.
- Hahó! Brenda néni! Megjöttem!
Semmi. Egy árva lélek nincs itt. Remek. Legalább egy sms-t küldhetett volna Brenda néni. Na mindegy. A szobámba lepakoltam a dolgaimat és a fürdő felé vettem az irányt. Azonban mielőtt beértem a helyiségbe a szemem megakadt egy cetlin az asztalomon. Brenda néni üzent nekem.
Amy!
Dani azaz Mr. Hames felhívott és kérdezte, hogy nem-e mennék el hozzá vacsorázni. Én igent mondtam, remélem nem baj, úgyhogy ne várj ma haza. Sajnálom, hogy nem vártalak meg, de nem tudtam, hogy mikor jössz. Ételt találsz a frigóban. Majd holnap megyek. Szeretlek.
Puszi: Brenda néni
Miután elolvastam a levelet, még nagyobb mosoly terült el az arcomon. Örülök, hogy Brenda néni is megtalálta a neki valót. A boldogság már neki is kijárt.
A fürdőben bő másfél órát eltötyörögtem, majd a szobába érve a csomagjaimhoz mentem. A mai ruhám, amit direkt mára vettem, egy tűzpiros, térdig érő szoknya, melynek a derekán egy fekete szalag van, egy gyöngyös fekete és piros táska és egy fekete magas sarkú. Nem igazán tudom, hogy miért pont ezeket vettem, de nem tudtam ott hagyni. Nem igazán akartam ma este jókislány lenni. Persze ehhez a vadító ruhához egy vadító fehérnemű is dukált. Természetesen az is piros. Felöltöztem, kivasaltam a hajam és kisminkeltem magam. Miután elkészültem, megnéztem magam a tükörben és azt kell, hogy mondjam, jó volt a választásom és a sminkkel meg a hajjal is jó munkát végeztem. Miután kibámészkodtam magam, ránéztem az órámra, ami tíz óra huszonötöt mutatott. Remek. Várnom se kell sokat.
Lassan összepakoltam a dolgokat a táskámba, amit magammal viszek és elindultam lefelé. Alig értem le, megszólalt a csengő. Kinyitottam az ajtót és Emma állt ott, de sokkal másabb volt a kinézete. Természetesen ő is azt a ruhát viselte, amit együtt vettünk. A haja lófarokba volt kötve, a sminkje egyszerű, de gyönyörű. Tökéletesen passzolt a ruhájához. Az öltözéke egy lazacszínű, combközépig érő pántos ruhából, egy szintén köves, barna táskából és egy barna magas sarkúból állt. Gyönyörű volt.
- Nahát Amy! Nagyon jól áll ez a ruha. Szerencse, hogy nem hagytad a boltban.
- Köszi Emma, de te sem panaszkodhatsz. Neked is jól áll a ruha.
- Köszi. Na, indulhatunk? Már tűkön ülők.
- Mehetünk.
- Ma este kirúgunk a hámból. Igaz!
- Úgy bizony! – bólogattam mosolyogva.
Hamar odaértünk a szórakozó helyre. Mikor beértünk jópáran végig néztek rajtunk és elismerő pillantásokat zsebelhettünk be. Az este kicsit nehezen akart beindulni, ugyanis idő közben eszembe jutott, hogy nekem nem kéne itt lennem, mert még van esély, hogy Adam nem dob, de ezt az egészet három pohár tequila hamar elfelejtette velem. Az után már pontosan nem is emlékszem, hogy miket ittam. Abból azért valami dereng, hogy nem egy vagy kettő sráccal táncoltam, de hogy pontosan mennyivel azt nem tudom. Jobbra sikerült a bulim, mint gondoltam. Persze drága barátnőm nem vesztette el a fejét, úgy, mint én, mert ő nem ivott csak két pohár tequilát. Nem tudom, hogy pontosan hány óra lehetett, de egyszer csak Emma jött oda hozzám, hogy mennünk kéne. Persze én nem akartam. Nyaggatott, nyafogott, ráncigált, de semmi. Amikor már belátta, hogy nem bír velem, erősítést hívott. És az erősítés ki más volt, mint Adam. Elég hamar megérkezett.
- Emma! Mi történt? Hol van Amy? – kérdezte aggodalmasan.
- A pult környékén kell lennie.
- Megkeresem, te addig menny ki és hívj egy taxit.
- Rendben, de bírni fogsz vele egyedül.
- Remélem.
Adam viszonylag hamar megtalált.
- Amy! Te szent isten. Hogy nézel ki? Gyere. Haza megyünk.
- Adam? – kérdeztem rekedten és a piától bűzlően.
- Igen én vagyok.
- Adam! De örülök neked – próbáltam mondani, de nem igazán pörgött a nyelvem.
Azért még próbálkoztam a beszéddel.
- Adam én annyira, de annyira saj…
- Shhh! Most ne beszélj. Majd holnap elmondod. Aludjál! Hazaviszlek.
- De…
- Amy! Majd holnap beszélünk.
- Ígéred?
- Ígérem! – válaszolta Adam és az alkoholtól elnyomott az álom.
Másnap reggel a saját ágyamban ébredtem egy hatalmas fejfájás kíséretében.
- Aúúú! – nyögtem fel és az ujjaimat a halántékomra szorítottam.
- Na jó reggelt! – köszönt a világ legszebb hangja és én egyből éber lettem.
- Adam! – kiáltottam és az említett nyakába vetettem magam.
- Szia Amy!
- Hogy kerülsz te ide?
- Nem emlékszel a tegnapira?
- Arra emlékszem, hogy bulizni indultunk Emmával. El is mentünk és az eleje nem volt igazán jó, de a hangulatomat megdobta három pohár tequila és… Ó a francba! Nem mondod, hogy részeg voltam!
Elpirultam. Adam nem válaszolt csak bólogatott és halványan elmosolyodott. Azt hittem, hogy menten elsüllyedek. Adam látta vörösségem és ezért elkezdett megnyugtatni.
- Nyugi, nem voltál annyira részeg.
- De ez akkor is borzasztó. Pont előtted… Sajnálom, hogy látnod kellett.
- Ugyan! Mindenkivel elő fordul. Viszont beszélnünk kéne.
Erre a mondatra egyből éber lettem.
- Miről? – kérdeztem meg, de már előre féltem a választól.
- Kettőnkről.
…
Amy ruhája:
Emma ruhája:
