Egy angyal érintése - 19. Fejezet

Drága olvasóim! Íme itt a következő fejezet, eléggé megkésve. Sajnálom.
Azonban azt most szeretném kijelenteni, hogy kommenthatárt fogok bevezetni. Szükségem van a bírálataitokra(ha jó ha rossz), de ha csak kérem akkor nem kapom meg.
Mivel nyolc rendszeres olvasóm van ezért négy komment után jön a következő fejezet.
Egy embertől csak egy komment számít. Tehát, ha valaki ír nekem kommentet, de azt úgy teszi, hogy esetleg minden egyes szót külön küld el, az akkor is csak egynek számít. A négy komment összegyűlése után természetesen szükségem van időre, hogy megírjam, ezért valószínűleg mindig hétvégén fogtok új fejezetet kapni. Tehát, ha mondjuk Kedden összegyűlik a négy komment, akkor annak a hét szombatján vagy vasárnapján jön az új fejezet. De ez ugyan így működik akkor is ha Csütörtökön vagy akár Pénteken van meg négy komment. Azonban, ha Szombaton vagy Vasárnap van meg a négy komment, akkor egy hetet várnotok kell.(mivel időre van szükségem és én jóesetben is csak hétvégéken tudok alkotni!!!)
Remélem mindenki számára érthető minden. Ha nem akkor kérdezzetek bátran.
Nem húzom tovább az idegeiteket, íme a következő fejezet. Jó olvasást! :)

Ledöbbenve álltam Adam előtt. Mikor össze tudtam szedni magam annyira, hogy megszólaljak, feltettem, a legfontosabb kérdést.
- Szakítani akarsz velem?
Persze csak suttogásra futotta. A torkomat a sírás fojtogatta. Féltem a választól. Az az idő, amíg gondolkodott Adam, egy örökkévalóságnak tűnt.
- Nem tudom. Egyenlőre csak időre van szükségem, mert át kell gondolnom a dolgokat.
- Értem. Akkor most… hogy lesz? Mi lesz?
- Majd hívlak, ha jutottam valamire. Sajnálom, hogy ilyen későn zavartalak. Jóéjszakát. Szia.
- Szia – feleltem és néztem távolodó alakját.
Ólomsúlyúnak éreztem minden testrészem, de legfőképp a szívem. Legalább negyed órát álltam még kint, mikor Brenda néni jött ki a lakásból és állt elém. Mikor meglátta, hogy nedves az arcom egyből rájött mindenre, hogy mi történhetett. Amikor kijött és elém állt egy kicsit mérges volt az arca, de amint meglátott rendeződtek vonása egy pillanatra, majd az együttérzés jelei mutatkoztak rajta. Nem kérdezett, nem szólt csak átölelt. Nagyon jól esett most. Egy darabig álltunk, egymást ölelve, majd bementünk. Leültünk a konyhában az asztalhoz és Brenda néni megszólalt.
- Mi történt kicsim?
- Adam elment – szipogtam.
- Arra rájöttem, de szakítottatok is?
- Nem. Csak időt kért.
- Akkor még van remény. Ne aggódj! Minden rendbe fog jönni. Adam szeret téged.
- De Brenda néni! Ha valaki időt kér, az soha nem jelent jót. Mi lesz velem, ha nem bocsájt meg? Én nem tudok élni nélküle. Nekem ő jelenti a világ közepét.
- Jaj Drágám! Ilyenre most ne gondolj. Vissza fog jönni hidd el.
Nem válaszoltam. Túlságosan rossz volt az előérzetem ezzel kapcsolatban.
Elég sokáig elbeszélgettünk Brenda nénivel és szerencsére a vége felé egy kicsit én is kezdtem megnyugodni. Éreztem, hogy a szemeim mindjárt leragadnak, így elnézést kértem és elmentem lefeküdni. A szobámba érve gyorsan ledobáltam a ruháimat és az ágyamba dőltem. Hála az égnek, hamar elaludtam. Viszonylag nyugodt volt az éjjelem.
Reggel azért karikás szemekkel ébredtem. Körülbelül úgy néztem ki mint egy drogos. Nagy nehezen elvonszoltam magam a fürdőig és beálltam a zuhany alá. Jól esett a forró víz.
Épp hogy kiléptem a zuhany alól, elkezdett iszonyatosan fájni a fejem. Pont mint a múltkor. Gyorsan a ruhásszekrényemhez rohantam, magamra kaptam valamit és mentem a védencemhez, mert rájöttem, hogy neki van rám szüksége.
Hamar odaértem. Az emberem ismét a padlón feküdt, de nem mozgott. Elájult. Odarohantam hozzá és erősen koncentráltam, hogy megtudjam állapítani mi a baja. A figyelmemet egy valami zavarta meg. A szíve nem dobogott. Mikor tudatosult bennem, hogy ez mit jelent, elfogott a félelem. Amilyen gyorsan csak tudtam segítséget hívtam. Közben a gyógyító képességemet bevetve igyekeztem megmenteni a menthetőt.
Már legalább egy negyed órája próbálkoztam, mikor egy hangra a hátam mögül, összerezzentem.
- Már meghalt.
- Sherry! – kaptam a tekintetem az említettre. – Megijesztettél.
- Bocsánat. Azonban gyere! A védenceden már nem lehet segíteni. A Mesterek beszélni akarnak veled.
Nem kérdeztem, csak mentem Sherry után. Már fél úton voltunk, amikor nem bírtam tovább és megkérdeztem, azt, ami a legjobban izgatott.
- Sherry! Nagy bajban vagyok igaz?
- Már miért lennél bajban?
- Mert a védencem meghalt. Nem értem ide időben. Minden az én hibám.
Sherry nem válaszolt csak elmosolyodott, majd pedig folytattuk utunkat a Mesterekhez. Hamar odaértünk.
- Üdvözlünk Amy! Régen jártál nálunk.
- Jó napot! – válaszoltam félszegen.
Egy percig számomra kínos csend állt be.
- Amy! Tudod, hogy miért vagy itt?
- Igen és rettentően sajnálom. Természetesen vállalom a tetteimért járó következményeket.
Szavaimra mind a négy Mester elmosolyodott, Michael pedig halkan felkuncogott.
- Sherry drágám! Nem avattad be? – szólalt meg Michael.
- Nem Uram! Úgy gondoltam jobb, ha önök közlik vele.
- Mégis mit? Most már semmit nem értek. – néztem értetlenül.
- Drága Amy! Te nem tettél semmi rosszat. A férfinak egyszerűen csak lejárt az ideje. Biztosan emlékszel, hogy említettem, ez csak egy próba. Kíváncsiak voltunk, hogy hogyan boldogulsz. Nos azt hiszem, hogy örömmel bejelenthetjük, hogy a vizsgán átmentél. Persze a biztonság kedvéért még nem kapsz túl fiatal védencet, de már fiatalabbat mint az előző. Sherry! Idehoznád Amy új védencének a kartonját?
- Természetesen Mester!
Ledermedve álltam és néztem magam elé. Kellett egy kis idő, hogy felfogjam a körülöttem történő dolgokat.
- Tehát ez most azt jelenti, hogy nem leszek megbüntetve? – találtam meg a hangom.
- Nem Amy! Sőt.
- Parancsoljon Mester – ért vissza Sherry egy vajszínű dossziéval és adta oda Michaelnak.
- Köszönöm. Amy! – szólt az Michael és én odamentem elé. – Parancsolj. Íme az új védenced. Kérlek, most fáradj haza és nyugodtan böngészd át az iratokat. Sok sikert az új emberhez.
- Köszönöm Mestereim! Akkor én megyek is. Viszont látásra!
- Viszlát Amy Headway!
Miután elköszöntem, hamar hazaértem. Senki nem keresett.
A dossziét az asztalra téve lementem a konyhába egy csésze teáért, majd felvonultam a szobámba, bezártam a szobaajtómat, hogy nyugodtan nézegethessem az iratokat, és leültem az asztalomhoz. Kinyitottam a dossziét és a szemem a névre tévedt. Ötször olvastam el lélegzet elakadva, mire sikerült felfognom. Úgy éreztem, hogy a világ összefogott ellenem. Miért pont Ő? – kérdeztem magamtól, de persze a válasz nem érkezett meg. Üveges tekintettel bámultam magam elé és próbáltam eldönteni, hogy mit tegyek. Mást kérni már nem tudok, de ha viszont őt kell védenem az egyet jelent. Mindennek vége.