Történetecske :)

Drágáságok!
Az első, amit közölni akartam veletek az az, hogy írtam egy rövid történetet. Gondoltam megosztom veletek. Remélem tetszeni fog. Szeretném, ha írnátok hozzá véleményeket, mert annak függvényében fogok a továbbiakban ilyeneket írni.
A másik dolog az az, hogy volt egy szavazás Ki a kedvenc szereplőd? kérdéssel. A szavazás lezárult.
Az eredmény:

Amy	6 (40%)
Adam	6 (40%)
Emma	2 (13%)
Peter	3 (20%)
Sherry	7 (46%)
Michael	3 (20%)
Brenda néni	2 (13%)
Brandon	7 (46%)

Két nyertes lett.
A szavazásnak oka volt. Úgy gondoltam, hogy a nyertes szemszögéből írok majd nektek valamit.( fejezetet vagy egy kis történetet róla)
Mivel kettő nyertes van ezért kettő valamit fogtok kapni, HA lesz hozzá energiám. De idő kell. Nem mondok időpontot, hogy mikorra várhatóak az irományok, mert nem tudom. Megpróbálok sietni, de csodára én se vagyok képes. Ha szeretnétek egy jó kis történetet vagy fejezetet olvasni, akkor kérlek legyetek türelmesek.

Most pedig nem szaporítom tovább a szót, íme itt a történet :) :


Utolsó órák

Letörve álltam a rendelőben a leletemmel, mely igazolta, hogy haldoklom. Ami azonban még szörnyűbb az az, hogy a betegségem súlyosabb, mint gondoltam.
- Sajnálom kisasszony, de már csak napjai vannak – hangzottak az orvosom szavai.
Tisztában voltam vele, hogy hamarosan vége, de ennyire hamar?! A könnyek végig folytak az arcomon, mikor eszembe jutott Lucas. Egy hónapja ismertem meg, rettentően szeretem. Tudtam, hogy egyszer el kell majd hagynom, de a hír, hogy ennek napokon belül kell megtörténnie, egyszerűen letaglózott.
Nem akartam az orvos előtt kimutatni gyengeségeimet, ezért elköszöntem, és eljöttem. Hazafelé sétáltam, és a múlton elmélkedtem. 10 éves voltam, mikor kiderült, hogy agydaganatom van. Persze, egyből megoperáltak, mivel rosszindulatú volt. A műtét sikeres volt. Az orvosok bíztattak. Három évig nem is volt baj. Mivel félévente kontrollra kellett járnom, viszonylag idejében észrevették, hogy a daganat kiújult. Ismét jött a műtét. Akkor is minden rendben volt. Megint reménykedtünk, de nem lett jobb. Most már csak két év kellett, hogy diagnosztizálják újra a betegségemet. Ekkor a szüleim már kezdtek összetörni, én azonban még hittem, hogy jobb lehet minden. Ismét jött a szokásos tortúra. A beavatkozás után anyuék azt találták ki, hogy lehet jól jönne egy kis levegőváltozás, de én nem akartam, hogy apuéknak új állást kelljen keresni. Abban maradtunk, hogy eljövök Cádizba tanulni. Több helyen is gondolkoztam, de az orvosaim ezt javasolták. Anyuék nem örültek az ötletnek, mondván, hogy így nem tudnak szemmel tartani, de sikerült rábeszélnem őket. Itt, Cádizban is félévenként jártam kontrollra. Nem régen ki is derült, hogy a daganatom visszatért. A szüleim még nem tudják. Úgy gondoltam, hogy megbirkózom vele egyedül is, de ma kiderült, hogy nem tudok. Haza kell utaznom.
Viszonylag hamar megérkeztem a lakásunkba, amely Lucassal közös volt. Ő már otthon várt. Mikor beléptem az ajtón egy csókkal fogadott.
- Szia! Na mi volt a dokinál? - kérdezte kedvesen Lucas.
Nem bírtam megszólalni. A könnyek ismét ellepték a szemeimet, de elfordultam, mielőtt szerelmem meglátta volna. Gyorsan megtöröltem a szemem, és elhatároztam magam. Megadom Lucasnak azt, amit már régóta szeretne. Az övé leszek. Lassan szembe fordultam vele, és közelebb léptem hozzá, majd szenvedélyesen megcsókoltam. Egy farmert és egy inget viselt, rajtam pedig egy pántos egész ruha volt, mivel nyár volt. Lucas visszacsókolt, bár nem értette, hogy mit teszek. Célzás kell neki. Elkezdtem kigombolni az ingjét, és ekkor tudatosultak benne, hogy mit akarok. Felemelt és a szobába vitt, majd az ágyra fektetett és fölém hajolt.
A szeretkezésünk gyengéd volt és csodálatos. Pihegve feküdtem párom karjain. Légvételem nehéz volt,de ezt a fáradtságnak tudtam be. Gyengének is éreztem magam,de nem foglalkoztam vele.
- Szeretlek – hallottam meg barátom hangját a fülemnél.
- Én is – feleltem, és eszembe jutott, hogy ez volt az első és az utolsó együttlétünk.
Erre a gondolatra sírás fojtogatta a torkom. El kell mondanom!
- Lucas… - kezdtem, de a hangom megbicsaklott.
- Janice, - nézett rám ijedten – mi a baj?
- Én… haldoklom.
A szavak nehezen jöttek. Néma csend lett Felnéztem Lucasra, aki várta, hogy folytassam.
- Ma voltam az orvosnál és ott mondták, hogy nem tudnak segíteni – mondtam most már sírva.
Lucas átölelt és simogatott. Jól esett, de ez most nem segít.
- Mennyi… mennyi időd van? – kérdezte halkan.
- Napok – feleltem, de nekem nagyon rossz érzésem volt.
Mintha már csak óráim lennének…
- Nem! Az nem lehet! Eddig is tudtak segíteni. Haza utazunk Houstonba és a szüleiddel kitalálunk valami megoldást. Induljunk is! – kipattant az ágyból, felöltözött, majd felhívta a repteret, foglalt két jegyet, és neki állt pakolni.
Én csak döbbenten figyeltem az ágyból. Nem akarom, hogy velem jöjjön. Nem akarom, hogy végignézze a halálom.
- Lucas! Nem akarom, hogy gyere.
Az említett megfagyott.
- Miért nem?
- Mert nem szeretném, ha végig néznéd! – feleltem neki szemlesütve.
- Nem érdekel. Megyek és kész! Amúgy sem lesz semmi baj – erőszakoskodott.
Vitatkozni akartam, de mégsem tettem. Ismertem annyira Lucast, hogy tudjam, felesleges. Én is felkeltem, hogy összepakoljak, de amint a lábaim érintették a talajt, elkezdett forogni a világ, majd összeestem.
- Janice! – rohant oda hozzám Lucas rémülten.
Nem bírtam felkelni. Egyre nehezebben vettem a levegőt. Éreztem, hogy ez a vég.
- Lucas! – nyögtem ki nagy nehezen.
Sok mindent szerettem volna mondani, de nem volt sok időm. Megszerettem volna kérni őt, hogy búcsúzzon el helyettem a szüleimtől, hogy mondja meg nekik, szeretem őket és, hogy ne búsuljanak. Megszerettem volna kérni Lucast, hogy élje tovább az életét boldogan, szeressen újra, és felejtsen el, de nem tettem. Nem tudtam megtenni. Csak egyetlen szóra volt erőm.
- Szeretlek – mondtam, majd lassan a szempilláim lecsukódtak, a légvételem leállt, a szívem megszűnt dobogni.
Mielőtt a fekete mélység teljesen beszippantott volna, hallottam, hogy Lucas fájdalmasan a nevemet kiáltja, de felelni már nem tudtam. Vége lett számomra mindennek.