Egy angyal érintése - 21. Fejezet

Drágáim, itt az új! Csak hogy lássátok, mennyire szeretlek titeket!
A komment határ most is négy és a frissítés még mindig úgy megy, ahogyan leírtam. Ez most csak egy "ajándék". (bár lehet, hogy lesz még ilyen a jövőben... :D)
Egy szó mint száz, jó olvasást és kommentelést. :)

A szívem nagyot dobbant. Jaj, csak adja isten, hogy ne szakítson velem. Nem tudom, mi lenne velem nélküle. A percek rohamosan teltek, nekem majd szétrobbant a fejem, a szívem pedig őrült iramot diktált. Nem mertem Adam szemébe nézni.
Most mit csináljak? Szeretnék neki megbocsájtani és adni még egy esélyt, de azt a csókot nem tudom csak úgy elnézni. Fáj, hogy megtette ezt velem.
Hirtelen kaptam fel a fejem. Talán túl hírtelen. Homlokráncolva néztem Adamet.
- Nem értem, amit mondasz – mondtam, mivel valamiért volt egy olyan érzésem, hogy ezeket a szavakat nem mondta ki.
- Nem mondtam még semmit – nézett rám értetlenül Adam.
- Uhh! Bocsi. Akkor mit szeretnél nekem mondani? – kérdeztem, bár az agyam most teljesen máshol járt.
Azon elmélkedtem, hogy mit hallottam az előbb. Abban biztos voltam, hogy Adam hangja volt. A felismerés hirtelen jött, talán túl hírtelen. Az őrangyalok hallják saját védencük gondolatait. Még a levegő is a tüdőmben akadt. Na, ez remek.
- Mit mondtál? Bocsi, de elbambultam – tértem vissza a beszélgetéshez.
- Csak azt, hogy gondolkodtam. Kettőnkről.
- És mire jutottál? – kérdeztem félszegen.
- Nézd Amy! Szeretlek. Mindennél jobban fontosabb vagy nekem, és nem akarlak elveszíteni. Nehéz volt azt a csókot megemészteni…
. De én tényleg nem akartam azt az átkozott csókot! – Csattantam fel dühösen.
- Amy! Lehiggadnál? Nem fejeztem még be a mondatom. – Nézett rám Adam mérgesen.
- Sajnálom.
- Semmi baj. Szóval, nehéz volt megemésztenem azt a csókot, de úgy gondoltam, hogy neked is jár még egy esély. Megpróbálok bízni benned.
Halvány remény ébredt bennem, hogy talán még sincs minden veszve.
- Szóval ez most azt jelenti, hogy újra együtt vagyunk? – kérdeztem rá hangosan.
- Igen, azt. – Mosolyodott el Adam.
Bár eddig se voltunk külön és nem is igazán akartam elveszíteni, de gondolkodnom kellett. Az utolsó mondatát már csak gondolta, de persze én hallottam.
Adam az ágyam szélén ült, míg én előtte mászkáltam idegességembe, de ahogyan kimondta az utolsó mondatot a nyakába vetettem magam és hanyatt dőltünk az ágyon. Mind a ketten nevettünk. Jó volt ismét a közelemben tudni Adamet. Lassan hajoltam ajkaihoz, hiszen ki akartam élvezni második első csókunkat. Eleinte gyengéden érintették ajkaink egymást, majd megszakítás nélkül egyre vadabb, sürgetőbb lett csókunk. Lihegve váltunk szét egy idő után. Nem mozdultunk, csak egymás szemét figyeltük. Adam gondolatai törték meg a csendet.
Hiányzott már Amy. Talán tényleg nem döntöttem rosszul, hogy adtam neki egy esélyt. Hiszen elég csak a szemébe néznem és látom, ahogyan csillog, valószínűleg a boldogságtól, a szerelemtől. Mikor meghallottam ezeket a gondolatokat, én is figyelmesebben kezdtem el nézni Egyetlenem szemeit, és az ő szemei is csillogtak a boldogságtól.
Lassan ismét közeledtem ajkai felé és apró csókokkal hintettem be arcát, száját, nyakát, és folyamatosan haladtam lefelé Adamet egy szenvedélyes játékra invitálva. Miután vette a lapot, óvatosan átgördített minket, hogy ő legyen felül. Nem ellenkeztem. Csak arra tudtam gondolni, hogy végre megint itt van velem, érinthetem, érezhetem, szerethetem. Miközben Adam keze a pólóm alatt a derekamon kalandozott, folyamatosan csókolgatta a nyakamat, én pedig küszködtem, hogy ne legyek túl hangos, így csak erőteljes sóhajok hagyták el a szám. Már Adam is szaporábban vette a levegőt. Egyre feljebb gyűrte a pólómat, majd levette rólam. Végig csókolt a mellem között, végig a hasamon. Nem bírtam tovább és felnyögtem. Persze Adam nem hagyta abba a kényeztetést, levette a nadrágomat. A szívem eddig is gyorsan vert, ha lehetséges, még gyorsabb iramra kapcsolt. Már csak a fehér neműm volt rajtam, ezért átfordultam, hogy ismét én legyek felül. Most én kényeztettem Adamet. Lassan levetkőztettem annyira, hogy csak egy boxerban feküdt előttem, majd ráfeküdtem és elkezdtem csókolgatni szépen, lassan haladva az érzékenyebb területekre. Nem akartam túlságosan kínozni, ezért a legérzékenyebb pontján csak megsimítottam, persze ő már ettől is felnyögött. Boldog voltam, hogy tetszik neki az, amit teszek. Visszatértem ajkaihoz. Ő mohón rántott magához. Már majdnem kikapcsolta Adam a melltartómat mikor megszólalt a telefonom. Eleinte nem akartunk tudomást venni róla, de csak nem hagyta abba, így nehezen, de elszakadtam Szerelmemtől, egy bocsánatkérő mosoly kíséretében.
Hogy az a… Nem hiszem el! Miért pont most kell hívnia akárkinek is Amyt?! – hallottam meg Adam bosszús gondolatait, mire el kellett mosolyodnom.
A telefonomért nyúltam, majd megnéztem a kijelzőt. Emma. Soha jobbkor.
- Ne haragudj Adam, de Emma hív. Fel kell vennem. Biztos aggódik.
- Nyugodtan – sóhajtott beletörődve.
- Sietek – mondtam, majd felvettem a telefont. – Haló!
- Szia Amy! Itt Emma. Hogy vagy?
- Szia Emma! Jól, köszönöm.
- Mikor keltél? Nem zavarlak?
- Már egy ideje fent vagyok, és ami a zavarást illeti, most nem a legalkalmasabb – feleltem és Adamre sandítottam, aki a kezére támaszkodva figyelt és mosolygott.
Egy pillanatra azt is elfelejtettem, hogy ki vagyok. Csak Adamet figyeltem. Láttam, ahogy egyre közelebb kúszik hozzám, mikor elér, átkarolja a derekamat és a nyakamat kezdi csókolgatni. Egy pillanatra megremegtem, majd elkezdtem kuncogni. El is felejtettem, hogy Emmával beszélgetek.
- Amy! Itt vagy??
- Ne haragudj Emma. Nem figyeltem. Mit mondtál? – kérdeztem, és próbáltam elfojtani a kuncogásomat.
- Csak azt kérdeztem, hogy mit csinálsz most éppen?
- Hát… itt van Adam. – Vigyorogtam elégedetten.
- Szóval ezért vagy te olyan vidám! Tehát kibékültetek?
- Igen – feleltem és kitört belőlem a nevetés. – Ne haragudj Emma, de most mennem kell.
- Menj csak. Bocsi a zavarásért.
- Semmi gond. Köszi, hogy hívtál. Szia!
- Szia!
Kinyomtam és eldobtam a telefont.
- Na végre, hogy letette.
- Türelmetlen vagy – mondtam nevetve.
- Igen, mert kellesz – felelte egyszerűen és magával húzva elterültünk az ágyon.
Folytattuk, ahol abba hagytuk. A különbség csak az volt, hogy ismét Adam feküdt rajtam.
Adam könnyen kikapcsolta a melltartócsatomat, majd egy egyszerű mozdulattal megszabadított a ruhadarabtól. Lágyan, gyengéden simogatott, míg én ismét nem bírva magammal, felnyögtem. Mikor már semmi nem volt rajtunk, még kényeztettük egymást, majd Adam felém kerekedve, óvatosan és gyengéden belém hatolt. Egyszerre nyögtünk fel, majd lassan Adam elkezdett mozogni és közben a szemembe nézett. Éreztem, hogy kicsit elpirulok, de nem érdekelt. Láttam, hogy Szerelmem szeme csillog a vágytól. Boldog voltam, nagyon boldog. Az eleinte lassú ütem egyre gyorsabbá vált. Viszonylag hamar elértem a gyönyört, miközben hangos sóhajok hagyták el a számat. Miután visszatértem a gyönyörből Adamre néztem, aki még mindig mozgott bennem, de lassabban és óvatosabban. Tudtam, hogy ő még hátra van és, szerettem volna, ha neki is ugyan olyan jó mint nekem, így kicsit gyorsabb mozgásra invitáltam. Nem kellett neki sok. Mikor elérte a gyönyört, megfeszült, felnyögött és utána lihegve feküdt mellém. Szorosan odabújtam hozzá és élveztem a békét. Már majdnem elnyomott az álom, mikor éreztem Adam meleg leheletét a fülemnél.
- Szeretlek Amy! Mindennél jobban! – suttogta.
- Én is szeretlek Adam! – feleltem, majd elnyomott az álom.
Nem tudom, hogy mennyit aludtunk, de halk kopogásra és egy ajtónyitásra ébredtem.
- Szia Am... Ó bocsánat. Nem tudtam, hogy nem vagy egyedül – mondta Brenda néni, majd amilyen gyorsan jött el is ment.
Meglepődni is alig volt időm. Lassan tudatosultak bennem a történtek és rákvörös lettem. Adamre pillantottam, aki szintén ébren volt már és engem nézett. Egy darabig egymást néztük, majd elnevettük magunkat.
- Hát ez kínos volt – feleltem.
- Az. Nem volt bezárva az ajtó? – Adam felhúzott szemöldökkel várta a választ.
- Ezek szerint nem. De nem is számít. Azt hisze,m jobb lenne lemennem és minél előbb túl lenni a kínos részen. Mindjárt jövök – adtam egy csókot Adamnek.
Persze neki nem volt ennyi elég. Szorosan magához húzott, majd magára húzott csókunkat nem megszakítva. Engem egyből elöntött a vágy, de észhez kellett térnem. Muszáj volt beszélnem Brenda nénivel. Szegényem most biztos nagyon kínosan érzi magát. Kelletlenül, de megszakítottam a csókot.
- Adam! Le kéne állnunk. Az ajtó most sincs bezárva.
- Nem érdekel. Akarlak!
- De… - a mondatomat nem tudtam befejezni, mert ajkaival belém fojtotta a szót.
Egy darabig hagytam, azonban végül belemosolyogtam a csókba és elválltam ajkaitól. Erre kaptam egy durcás képet, amin már hangosan kellett nevetnem. Olyan édes volt durcásan. Egy gyors puszit lehelve szájára felpattantam és a köntösömet magamra kapva a földszint felé vettem az irányt.
- Sietek! – suttogtam még oda neki, majd elindultam.
A válaszát már nem hallottam, de a gondolatait igen.
Ajánlom is, hogy siessen. Elég volt nekem az a kis idő, amit eddig külön töltöttünk.
Mosolyogtam, miközben a konyhába értem. Brenda néni épp ennivalót készített.
- Szia Brenda néni!
- Szia Amy! Azt hiszem, tartozom egy bocsánatkéréssel – vörösödött el a nénikém.
- Ugyan! – legyintettem. – Nem tudhattad.
- Jogos. Akkor ezek szerint kibékültetek?
- Hát… nagyon úgy néz ki – mondtam egy hatalmas mosollyal az arcomon.
- Ennek nagyon örülök. Nem vagytok éhesek? Készítsek valamit nektek? Vagy inkább elmenjek itthonról? Miattam maradhattok kettesben is.
- Nem kell elmenned, de szerintem az ételt majd mi ketten elkészítjük magunknak. Nyugodtan tévézz, olvass, vagy csak tedd azt, amit szeretnél.
- Rendben. Akkor a szobámban leszek.
- Okés.
Brenda nénivel felmentünk az emeletre. Ő elvonult a szobájába, én pedig a saját lakrészem felé vettem az irányt, hogy Adamet rávegyem egy kis közös főzőcskézésre. Mikor benyitottam meglepetten vettem észre, hogy már felöltözött.
- Hát te? Mész valahova? – kérdeztem egy kicsit ijedten.
- Nem, csak már nem tudtam magammal mit kezdeni nélküled, és gondoltam felöltözök. Baj? – kérdezte és egy huncut mosoly jelent meg az arcán.
Egyből leesett, hogy miért kérdezi és, én is felkuncogtam. Odasuhantam hozzá és a karjaiba bújtam.
- Egyáltalán nem baj. Amúgy is meg akartalak kérni, hogy gyere velem és főzzünk valami ehetőt. Éhen halok.
Láttam, hogy nem ezt a választ várta a kérdésére, de mikor közös főzőcskére invitáltam elmosolyodott.
- Szívesen főzök veled valami finomat. Én is éhes vagyok már.
- Akkor irány a konyha – fogtam meg a kezét és húztam magammal.
- Amy! – Torpant meg hirtelen a szerelmem.
- Tessék? – néztem rá kíváncsian, mert mielőtt elértem volna az ajtót megállított.
- Ne érts félre, így is nagyon tetszel, de mégis. Nem kéne valamit felvenned? – kérdezte kuncogva.
- Hupsz! Elfelejtettem. – Rákvörös fejjel néztem végig magamon.
A szekrényemhez mentem, kerestem magamnak egy farmer rövidnadrágot és egy fehér pántos toppot. Felöltöztem, megfésülködtem, hajamat lófarokba kötöttem és sugárzó arccal az ajtómban álló Adamhez mentem.
- Na, megfelelek?
Hirtelen magához rántott és egy szenvedélyes csókkal jutalmazott. Miután külön vált ajkunk, a fülembe suttogott.
- Nekem mindenbe tetszel.
- Reméltem is hogy ezt mondod. De most irány a konyha.
- Rendben.
Leballagtunk, megbeszéltük, hogy mi legyen a menü és nekiláttunk. Nem igazán haladtunk, mivel míg én az ételen ügyködtem, addig Adam azon volt, hogy elterelje a figyelmem. Sajnos pár dolgot sikeresen oda is égettünk. Ő persze ezen csak jókat kuncogott, én pedig megfenyegettem, hogy ezt még visszakapja. Azért nehezen, de elkészült az étel. Megterítettünk és ettünk, majd elmosogattam, míg Adam a nappaliban tévézett. Miután végeztem, odakucorogtam az ölébe, és együtt kezdtük el nézni a tévét. Sajnos ezt nem élvezhettem sokáig, mivel megszólalt Adam telefonja.
- Igen? – szólt bele.
Nem hallottam, hogy mit beszélgetnek, de komoly lehetett, mert Adam arca elfehéredett és láttam, hogy megrémül.
- Azonnal megyek! – felelte pár perc hallgatás után, majd letette a telefont.
- Mi történt? – kérdeztem aggódva.
- Apa rosszul lett. Bent van a kórházban. – Az arcán mérhetetlen fájdalom suhant át.
- Úr isten! Veled megyek!
- Nem kell. Majd hívlak, de most rohanok. Kocsival vagyok szerencsére, úgyhogy hamar beérek.
- De biztos jó ötlet így vezetned?
- Muszáj. Sietnem kell. Szeretlek. Szia.
- Szia.
Rettentően aggódtam. Mi van, ha baja lesz? Csak remélni tudtam, hogy nem lesz semmi. Nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal, ezért felmentem a szobámba. Alig hogy beértem és becsuktam az ajtót, térdre estem, és hatalmas fejfájás kerített hatalmába, ami csak egyet jelentett.
- Jaj ne! Ne, ne, ne! Istenem ne tedd ezt velem – kezdtem el rimánkodni és erősen koncentráltam. Mikor megláttam, hogy pontosan mi történt, még nagyobb félelem fogott el. Adam karambolozott.