Egy angyal érintése - 23. Fejezet

(Sherry szemszöge)

Hajnali hat óra. Egy újabb nap kezdete Még mindig az ágyamban fekszem, és a történteken gondolkozom. Pontosabban azon, amit Amy mondott nekem. Nem tudom, hogy mit tegyek. Örülök, hogy Amy megbízik bennem és elmondta az igazat, bár már régóta sejtettem, hogy van valami titka. Azonban most nagyon rossz helyzetbe kerültem. A becsületem azt diktálja, hogy most azonnal menjek Michaelhez, és valljak be neki mindent, de másrészt Amy bízik bennem. Nem tudom, mit tegyek. Ha jobban belegondolok, én is kerültem már ehhez hasonló helyzetbe. Bár az én helyzetem nem volt ilyen komplikált.
148 éve, 1862-ben 22 éves voltam. Akkoriban az volt a szokás, hogy a leány gyermekeknek az édesapjuk választ férjet, és a nemesi családból származónak csak egy nemesi családból származó lehetett a párja. 12 éves koromban, amikor szembesültem ezekkel a tényekkel nem értettem egyet. Felháborítónak tartotta, hogy a lányok, hölgyek felett csak úgy rendelkeznek. Mindig is lázadó típus voltam. Persze a nővérem, Emily, maga volt a megtestesült úri hölgy. 19 évees voltam, ő pedig 23, amikor férjhez adták. Nagyon rendes férfit talált neki édesapánk. Bryan szintén nemesi család tagja volt. Nem lehetett több, mint 25 éves. Első látásra kialakult közte és Emily közt a szerelem. Miután megvolt az esküvő, elköltöztek Bryan családjának birtokára. Attól függetlenül, hogy Emily sokkal kifinomultabb volt nálam, és rá büszkébbek is voltak a szülein, nagyon közel álltunk egymáshoz. Legtöbb dolgoz meg is beszéltünk egymással. Talán épp ez volt az oka annak, hogy nagyon magányosnak éreztem magam, miután elköltözött. Persze a magányom nem tartott sokáig több okból is. Az első az, hogy édesapám nekem is talált egy udvarlót rá két évre. Persze én erről már csak akkor értesültem, mikor édesanyám jött a varrónőnkkel levenni a méreteimet az esküvői ruhámhoz. Rettentő mérges lettem, ordibáltam, úri hölgyhöz illetlenül viselkedtem, és elrohantam. Forrtak bennem az indulatok, ezért nem is foglalkoztam vele, hogy merre megyek. Egy ideig barangoltam, kiszellőztettem a fejem. Pár óra múlva sikerült lenyugodnom és már indultam haza, amikor két részeg férfi elém állt.
- Szia szépségem! Hova-hova egyedül? Ilyen későn?
- Én… - nem bírtam megszólalni.
- Na mi az? Elvitte a cica a nyelved? Várj, mindjárt megnézem – felelte és az arca vészesen közeledett felém.
Nem tudtam mit tegyek. Már bántam, hogy eljöttem otthonról, főleg egyedül. Egy úri hölgynek az utca egyedül, főleg éjszaka, maga volt a pokol. Már épp elhatároztam, hogy ágyékon rúgom támadómat, mikor egy bársonyos hang szólalt meg mellettem.
- Áá Drágám! Hát itt vagy! Már kezdtem bepánikolni, és a rendőrséget akartam hívni, de szerencsére megvagy. Az uraknak pedig köszönöm, hogy megtalálták a mennyasszonyomat. Mi most távozunk. További szép estét.
Az ismeretlen férfi megfogta a kezem, a karjára helyezte, és elindultunk. Megszólalni se tudtam. Abban biztos voltam, hogy nem ő a jövendőbelim, hiszen származása látszott rajta. Pontosan nem láttam, egészen addig, míg egy kis fény meg nem világította Őt. Lélegzetelállító volt. Barna haja enyhén kócos volt, enyhén barna bőre, és barna szeme melegséget sugárzott. Szájtátva néztem Őt. Pár pillanatig Ő is csak figyelt, majd megszólalt.
- Elnézést kisasszony az illetlen viselkedésemért, de úgy láttam bajban van, és meg akartam védeni. Sajnálom, hogy tapintatlan voltam.
- Ne, semmi baj. Hálával tartozom Önnek, hiszen megmentett.
- Ugyan – legyintett. – Ó! Majd elfelejtettem, a nevem Stefan de la Vega – mondta, és kezet csókolt.
A szívem a torkomban dobogott, ahogy hozzám ért. Különös érzés volt.
- Örvendek. Az én nevem Sherry Taylor.
- Ha szabad érdeklődni, mi járatban errefelé, ilyen későn, egyesül Miss. Taylor?
- Hosszú történet Senor de la Vega.
- Merre lakik? Ha gondolja hazakísérem, és addig elmesélheti – mosolygott rám.
Egyszerűen nem mondhattam nemet. A lehető legtöbb időt akartam ezzel a férfival tölteni. Főleg, ha eszembe jutott, hogy mi is vár rám otthon.
- Örülnék, ha hazakísérne – feleltem egy mosoly kíséretében.
- Akkor induljunk – nyújtotta felém a karját, melyet készségesen elfogadtam.
Annyira jó volt az a pillanat. Máig a bőrömön érzem az érintését.
Sajnos nagyon hamar megérkeztünk a házhoz. Útközben azért sok mindent sikerült tisztáznunk. Elmeséltem szinte az egész életemet, megegyeztünk, hogy tegezzük egymást, és persze én is megtudtam egyet s mást Stefanról. Mexicóban született, egy öccse van, a szülei még mindig kint élnek és az is kiderült, hogy Stefan bevándorló. Annak ellenére, hogy illegálisan és itt, nagyon megkedveltem. Sokat nevetgéltünk és rettentő tisztelettudóan viselkedett velem. Boldog voltam, hiszen egy új barátra tettem szert.
- Hát itt volnánk – szólaltam meg a kapunk előtt.
- Gyönyörű a házatok.
- Köszönöm.
Elmélyültünk egymás tekintetében. Már csak arra eszméltem fel, hogy vészesen fogy a távolság köztünk. Zavartan sütöttem le a szemeimet. Nem azért, mert nem akartam, hanem azért, mert édesanyám vagy édesapám megláthat.
- Öö… azt hiszem én most bemegyek – szóltam, de még mindig nem néztem rá.
- Rendben. Buenas noches, Senorita!
- Neked is. És még egyszer köszönöm, hogy megmentettél.
- Nincs mit!
- Akkor… szia!
- Szia!
Elfordultam, és elindultam befelé.
- Sherry!
- Tessék? – fordultam vissza a nevem hallatára.
- Látlak még?
Nagyot dobbant a szívem. Nem tudtam, hogy mit feleljek. Szerettem volna még Stefannal találkozni, de a szüleim biztos eltiltanának tőle. Fájt, még belegondolni is, hogy nem láthatom, mégis egy egyszerű, de veszélyes szót mondtam ki.
- Igen!
Stefan elmosolyodott.
- Mikor és hol?
- Holnap este fél hétkor a parkban.
- Ott leszek! Szia!
- Szia!
Muszáj volt elmosolyodnom. Boldognak, nagyon boldognak éreztem magam, de persze ez csak addig tartott, míg be nem léptem az ajtón. Anyával és apával találtam szembe magam. Tudtam, hogy bajban vagyok.
- Sziasztok! – köszöntem félszegen.
- Merre csavarogtál kisasszony? Tudod, hogy mennyit aggódtunk érted?! – vádolt anya.
- Sajnálom, de muszáj volt sétálnom.
- Aha. És ki volt az a fiú, aki hazakísért?
- Milyen fiú? – adtam az ártatlant.
Nagyon nem akartam lebukni.
- Az a fiú, akivel kint beszélgettél a kapuban.
- Ja, hogy Ő. Ő… az egyik barátnőm vőlegénye volt. A… az utcán találkoztam velük és a barátnőm megkérte a kedvesét, hogy kísérjen haza, mert egyedül egy nőnek ilyenkor már veszélyes.
- És a barátnőd?
- Először Őt kísértük haza. Ezért is voltam el olyan sokáig.
Úgy nézett ki, hogy elhitték. Képzeletben kezet fogtam magammal a tökéletes történetért.
- Rendben. Viszont most menj, és feküdj le, mert holnap lesz egy vendégünk ebédre.
- Ki? – fordultam vissza a lépcsőről, mert már elindultam.
- Logan Bennett, a jövendőbelid – felelte anya helyett apa.
A jövendőbelim szóra megint dühös lettem, de inkább nem szóltam semmit, hanem a szobámba vonultam. Dühítő volt, ahogyan a hölgyekkel viselkedtek. Nem vagyok egy tárgy, de mégis úgy kezelnek.
Nem akartam hangoskodni, ezért inkább levetkőztem, ágyba bújtam, és fejemet a párnámba temetve ordítottam egyet, majd kitört belőlem a sírás. Mostanában nagyon érzelgős lettem, de muszáj volt valahogy kiadni a dühöm. A sírással sikerült, ugyanis megnyugodtam, kimerültem, és elaludtam.
Reggel az egyik szobalány ébresztett. Megmosakodtam, felöltöztem, és elindultam reggelizni.
- Jó reggelt Sherry!
- Jó reggelt anya! Apa! – biccentettem mindkettőjüknek.
- Jó reggelt! Sherry, Logan azaz Mr. Bennett 11-kor érkezik majd. Arra készülj el. Logan nagyon tisztelettudó és tisztességes ember. Jobbat keresve sem találhatnál. Légy vele kedves, hiszen mégis csak Ő lesz a hitvesed egy hónap múlva.
A falat, melyet épp készültem lenyelni, a torkomon akadt, és majdnem megfulladtam.
- Sherry! – ijedt meg anyám. – Jól vagy?
- Nem! 1 hónap? De hiszen nem is ismerem.
- Pont ezért jön ma ebédre.
- Hát ez remek! – fakadtam ki. – Azt hiszitek egy ebéd elég arra, hogy megismerjem?
- Természetesen nem. Pont ezért jön a héten minden nap ebédre, vasárnap pedig beköltözik az egyik vendégszobába.
Ledöbbentem. Nem akartam hinni a füleimnek. A meglepettséget, azonban pillanatok alatt mérhetetlen harag váltotta fel.
- Szuper! Esetleg azt nem akarjátok eltervezni, hogy mikor haljak meg?! – ordítottam, majd válaszra sem várva felrohantam a szobámba.
- Sherry! – hallottam meg anya hangját, de nem érdekelt.
Törni-zúzni lett volna kedvem. El képzelni nem tudtam, hogy hogyan gondolták a mondottakat. Nem voltam tisztában azzal, hogy mit teszek, de azért magamra kaptam a főkötőm, és elindultam.
Nehezen, de sikerült kilopóznom a lakásból. Kint gyönyörű, meleg, nyári idő volt. Mélyet szippantottam a levegőből, és elindultam. Úgy éreztem, muszáj Stefant magam mellett tudnom különben megőrülök. Igaz, hogy nem kérdeztem, merre lakik, vagy mit csinál napközben, de volt egy olyan sejtésem, hogy abban a pékségben dolgozik, amelyik mellett tegnap beszélgetni kezdtünk, miután megmentett. Ezt onnan gondoltam, hogy a pékség nevével ellátott, fehér póló volt rajta.
Viszonylag hamar odaértem. Nem akartam egyből bemenni, inkább először meggyőződök róla, hogy jól tippeltem. Szerencsémre igazam lett. Ott állt Ő a pult mögött. Istenem, annyira aranyos. Nem tudom, hogy mennyi ideig bámultam Őt az ablaküvegen keresztül, de sikerült totál hülyét csinálnom magamból, ugyanis észrevett. Hatalmas vigyor ült ki az arcára, amitől a szívem nagyot dobbant, és én is elmosolyodtam. Intett a kezével, hogy menjek be, én pedig megtettem.
- Sherry! Szia! Hát te?
- Szia Stefan. Beszélni akartam veled.
- Valami gond van? Történt valami?
- Semmi komoly, csak a szüleimmel vitáztam egy kicsit.
- Megkérdezhetem, hogy min?
- Csak a szokásos. Megint a férjhezmenetelről volt szó. Annyira irritál, hogy rendelkeznek felettem. Mintha nem lenne saját akaratom, vagy döntésjogom.
- Meg se kérdeztek? – képedt el.
Megráztam a fejem.
Sokáig beszélgettünk, az idő csak úgy rohant. A bosszúságom elszállt, helyét átvette a jókedvem.
- Mennyi az idő? – kérdeztem, mert eszembe jutott az ebéd.
- Fél tizenegy. Miért?
- Mennem kell! – pattantam fel a székből.
- Hova?
- Logan jön ebédre. 11-kor érkezik.
- Akkor siess – mondta, de kicsit mintha elszomorodott volna.
- Este találkozunk, de lehet, hogy kések. Ha nem érek oda 7-ig, akkor menj haza. Majd itt megkereslek.
Vigasztalás képen gyors elhatározásból adtam egy puszit az arcára. Tisztában voltam vele, hogy ez illetlen viselkedés volt, de nem érdekelt.
A haza utat szinte futva tettem meg. Csak remélni tudtam, hogy vendégem nem érkezett még meg.
Az ajtó előtt hezitáltam pár pillanatig, majd benyitottam.
Félve pillantottam körbe, de nem láttam senkit. Halkan bementem és becsuktam az ajtót, majd gyorsan a szobámba siettem. Megkönnyebbülve fújtam ki a benntartott levegőt, mikor már az ágyamon feküdtem. Nem heverésztem sokáig, hiszen össze kellett kapnom magam.
Alighogy felöltöztem, és kinézetem illendővé varázsoltam, az ajtómon halkan kopogtak.
- Tessék! – szóltam ki.
- Elnézést Miss. Taylor, de az édesanyja küldött. Megérkezett a vendége.
Egy pillanatra lehunytam a szemem, mély lélegzetet vettem, és úgy válaszoltam.
- Máris megyek.
A hátam közepére se kívántam ezt az egészet.
A lépcsőn leérve megpillantottam Mr. Bennettet. Haja rövid, göndör és barna volt. Viszonylag magas, jóvágású férfiú. A szeme elbűvölő, de sajnos Logan nem az esetem.
Önkéntelenül is összehasonlításokat végeztem Senor de la Vega és Mr. Bennett között, és mindig Stefannal lyukadtam ki. Az arca, mosolya lebegett előttem, ami engem is mosolygásra késztetett.
Mélázásomból Logan hangja térített észhez.
- Üdvözlöm Miss. Taylor. A nevem Logan Bennett. Örülök a találkozásnak.
- Szintén Mr. Bennett.
- Ha kérhetem szólítson Logannek. Hamarosan úgy is közelebbi viszonyt fogunk ápolni.
- Igen, édesanyámék már beszéltek ideérkezésének okáról, szóval Önnek is csak Sherry.
Az ismeretkötésünk után egy darabig beszélgettünk, majd feltálalták az ebédet. Már épp elfogyasztottuk az előételt, és a főfogást vártuk, mikor Logan a késével megkocogtatta a poharát, hogy mondani óhajt valamit. Minden szempár rá szegeződött.
- Elnézést az étkezés megzavarásáért, de most, hogy Önök Mr. és Mrs. Taylor, áldásukat adták a lányukra és rám, szeretném félhivatalossá tenni, ezért – tartott egy kis hatásszünetet, majd eltolta a székét, megfogta a kezemet és elém térdelt. – Sherry Taylor, ebben a pillanatban megígérem, hogy örökké szeretni foglak, vigyázok rád mindig, és hű leszek hozzád. Hozzám jönnél feleségül?
Egy hang nem akart kijönni a torkomon a meglepettségtől. Legszívesebben elrohantam volna, vagy nemet mondtam volna, de anyám a hátam mögött termett, kezeit a vállamra helyezte, elbűvölően mosolygott, és helyettem válaszolt.
- Hát persze, hogy igent mond! – szorította meg enyhén a vállam.
Logan a meglepettségnek és a meghatottságnak betudva hallgatásom, az ujjamra húzta a gyémántgyűrűt. Egyszerű volt, de mégis gyönyörű. Könnyek gyűltek a szemembe, csak sajnos nem a boldogságtól. Az est hátralévő részében Logan levakarhatatlan volt. Kedvesemnek szólított, ha ültünk, a vállamat fogta, azonban a legbosszantóbb az volt, hogy édesanyámmal az esküvőt tervezgették. Az elején igyekeztek engem is a szervezésbe vonni, de nem sikerült, mivel nekem csak Stefan járt a fejemben. Annyit azért sikerült felfognom, hogy öt nap múlva hivatalosan is el leszek jegyezve, és két hét múlva pedig Mrs. Bennett leszek. Mosolyogtam, bár belül sírtam, ordítottam. A fél hét rettentő keservesen akart eljönni. Nagy nehezen negyed hétkor kiosontam a házból és futásnak eredtem. Pont félre oda is értem, Stefan már várt. A fiú láttán hatalmasat dobbant a szívem és végre őszintén elmosolyodtam.
- Sherry! Hát eljöttél! – ölelt magához.
Készségesen simultam a meleg ölelésbe.
- Hát persze, hogy el.
Egy darabig csak öleltük egymást, majd kibontakozva egymás karjaiból, mélyen a másik szemébe néztünk, elmosolyodtunk, megfogtuk egymás kezét, és elindultunk sétálni. Már tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy beleszerettem Stefanba, és volt egy olyan érzésem, a reményem mellett, hogy ezt az érzést az említett is viszonozza.
Már egy jó ideje sétáltunk, amikor Stefan hirtelen megállt, maga felé fordított és megcsókolt. Eleinte meglepődtem, de hamar tudatosult bennem minden, és visszacsókoltam. Miután elválltak ajkaink, a homlokunk ért már csak össze. A szemünk csukva volt.
- Sajnálom – szólt Stefan. – Nem tudom mi ütött belém. Én…
- Shhh –pisszegtem le, és a mutatóujjamat a szájára helyeztem. – Örülök, hogy megtetted.
Az idő innentől kezdve nagyon gyorsan eltelt. Hamar nyolc óra lett, és nekem haza kellett indulnom. Stefan ismét hazáig kísért, de mivel elmeséltem neki, hogy múltkor édesanyám látott minket, inkább távolabb elbúcsúztunk egymástól. Most csak egy kézcsókot kaptam, ugyanis séta közben Stefan meglátta a jegygyűrűmet. Egyből elmagyaráztam neki a helyzetet, amit reményeim szerin meg is értett, de furcsa érzésem támadt. Nem régóta ismertem, de abban száz százalékig biztos voltam, hogy nem akarom őt elveszíteni.
Szerencsémre az elkövetkezendő napokban bebizonyosult, hogy valami ismeretlen kötelék köt össze minket. Nap mint nap találkoztunk, lopott órákat, perceket töltöttünk együtt, élveztük a másik társaságát. Egy fáradt, hosszú nap után megnyugvás volt Stefan karjaiba bújni.
Egy gyönyörű napsütötte délutánon is épp Stefanhoz igyekeztem. Az utóbbi napokban már nála találkoztunk. Valahogy semmi kedvem nem volt összefutni valamelyik rokonommal, vagy a most már hivatalos vőlegényemmel. Hamar elértem a házat. Kopogtam és Stefan ajtót nyitott. Mosolyogva léptem be a házba. Stefan becsukta mögöttem az ajtót, magához húzott, és megcsókolt. Miután ajkaink elváltak suttogva beszéltünk egymással.
- Sherry! Szeretnék elmenni sétálni. Annyira nyomasztó már ez a bújdosás.
- Tudom Stefan – sóhajtottam.
Szívesen elmentem volna, de féltem. Mi van, ha összefutok valakivel? Nem élném túl, ha elszakítanának Stefantól.
Ezeket átgondolva, mégis igent mondtam. Akkor még nem tudtam, hogy ez mekkora hiba volt…
Már esteledett, az idő hűvös volt, de kellemes. Azt gondoltam, hogy most úgy sem futhatok össze senkivel, így kézen fogva sétáltunk Stefannal. Jól éreztem magam, boldog mosoly volt az arcomon. Már egy jó ideje sétáltunk, amikor észrevettem a nővéremet. A vér is meghűlt bennem. Egy pillanatra lemerevedtem, a szívem gyorsabb ütemre kapcsolt, majd észbe kaptam. Hirtelen kaptam Stefan keze után, és húzni kezdtem. Értetlenül nézett, de követett.
Csak remélhettem, hogy nem bukok le. A lakásába érve lerogytam a kanapéra, és az arcomat a kezembe temettem.
- Sherry! Mi történt?
- A nővérem és a férje is a parkban volt. Legez, hogy észrevettek – nyögtem.
- Nyugalom Sherry! – ölelt meg. – Még nem biztos, hogy látott.
- Haza kell mennem! – pattantam fel. – Beszélnem kell Emilyvel.
- Rendben. Majd értesíts, hogy mi van – puszilta meg az arcom.
- Rendben. Szeretlek akármi legyen is – öleltem meg Stefant.
A haza utat futva tettem meg. Próbáltam halkan bemenni. A szobámhoz érve kicsit megnyugodtam, hogy a szüleim nem tudnak semmiről. Ám mikor benyitottam a szobámba nyugodtságom tovaszállt. Emily az ágyamon ült, és nagyon komoly volt.
Azt a beszélgetést a mai napig nem fogom elfelejteni. Minden titkomat elmondtam neki, megbíztam benne, de Ő átvert. A beszélgetésünk alkalmával először kikelt magából, majd sikerült megértetnem vele, hogy milyen fontos nekem mindez, így megígérte, hogy ez a mi titkunk marad. Eleinte falazott nekem, de idővel beleunt. Aztán megtörtént a baj. Éppen Stefantól mentem haza, mikor otthon anyám, apám, Logan és Emily fogadott. A drága nővérem mindent elmondott a szüleinknek, Ők pedig mindent Logannek. Persze én lettem a család szégyene, de anyámék úgy gondolták, hogy most a legnagyobb büntetés az, hogy mindenképpen hozzámegyek Loganhez, persze csak ha akarja még az esküvőt, és Stefannal nem találkozhatok. Ezt még azzal is biztossá tették, hogy Stefant hazavitették Mexicóba, és a „nagy” napot pedig előrehozatták másnapra. Amikor ezt megtudtam, dühös lettem, fájdalom lett rajtam úrrá, elszöktem otthonról, és olyat tettem, amit soha nem gondolt volna senki. Eldobtam magamtól ezt az életnek nem nevezhető súlyt. Persze nem haltam meg végleg, ugyanis találkoztam Michaellel és ő őrangyallá tett. Az angyallá válásom után én is átmentem azon, amin Amy, hogy kaptam egy könnyebb esetet, akinek már kevés volt csak hátra, majd miután meghalt, jöttek a nagyobb kihívások. És láss csodát, kit kaptam? Hát persze, hogy Stefan de la Vegát. Melegség öntötte ela testem, hogy újra láthatom, de nem léphettem vele kapcsolatba, és ez mérhetetlenül fájt. Az angyallá válásom után egyből megkaptam a választási lehetőséget, hogy továbbra is az emberek között éljek, mint Amy, de nem akartam. Nem kívántam visszamenni a családomhoz. Akkor pedig ott álltam, néztem életem szerelmét, és sírtam, hogy nem ölelhetem meg, nem bújhatok hozzá, és nem suttoghatom neki azt, hogy szeretlek. Azonban eszembe jutott egy utolsó lehetőség. Amilyen gyorsan csak tudtam Michaelhez rohantam, és megkértem, hogy Stefan is hadd legyen egy közülünk. Michael eleinte vonakodott megtenni, de mikor elmeséltem, hogy mi mindenen mentünk keresztül, és hogy a létezésem nélküle semmit sem ér, azt mondta, hogy majd meglátogatja Stefant álmában, és megkérdezi, hogy ha tehetné ismét velem lenne-e, és ha Ő azt feleli, hogy igen, akkor eleget tesz a kérésemnek. Örömömben Michael nyakába ugrottam. Kicsit meglepődött. Még ma is mosolyognom kell az akkor vágott arcán.
Az a várakozással teli egy éjszaka maga volt a pokol. De ma már azt mondom megérte. Stefan igen mondott a kérdésre, és újra velem lehetett. Akkor már nem számítottak azok a rossz napok, órák, percek. Csak az, hogy újra együtt vagyunk. Persze a napjainkat azért néha-néha befedte egy-egy rossz dolog, de…
- Kicsim! – szakította meg gondolatmenetemet a világ legcsodálatosabb hangja. – Min gondolkozol ilyen elmélyülten?
- Stefan! – bújtam oda férjemhez, ugyanis már 138 éve házasok vagyunk. – Csak Amyn.
- Jaj Sherry! Hiszen megbeszéltük már, hogy segítesz neki. Szüksége van rád! Emlékezz csak vissza ránk…
- Épp azt tettem – sóhajtottam.
Pár perces csend után egy nagy sóhaj kíséretében döntöttem. Nem hagyhatom cserben Amyt!
- Na jó! – álltam fel. – Döntöttem. Segítek neki.
- Helyes. Akkor menj és beszélj vele.
- Rendben – álltam fel, és lágy csókol lehelve Stefan ajkaira, elindultam, hogy közöljem Amyvel, mellette állok, és segítek nekik.
Nem hagyhattam, hogy neki is ki kelljen állni azt a szenvedést, mint nekem, sőt lehet, hogy rosszabbat, hisz nem biztos, hogy Ő is megkaphatja majd Adamet, úgy mint én Stefant. Ki kell mellett állnom, támogatnom kell Őt, bármi történjék is.

Egy kis kiegészítés :)

Logan Bennett:



















Logantől kapott jegygyűrű:













Emily Taylor:



















Bryan:



















Stefan de la Vega:



















Stefantól kapott jegygyűrű:











Sherry és Stefan karikagyűrűje:












Tudom, hogy nem írtam bele az esküvőt, se az eljegyzést, de azért berakom nektek az én általam elképzelt ruhát :)




















Remélem nem hagytam ki semmit. Nagyon sajnálom, hogy eddig váratott magára, de őszintén szólva reménykedtem, hogy azt a fránya egy kommentet megkapom. Na de mindegy. Remélem tetszett a fejezet, és ha lehet most legyen meg az a négy vélemény, mert a kommenthatár újra érvényben...