Egy angyal érintése - 26. Fejezet

2010. május 21., péntek.
Drága olvasóim!
Ha hibát találtok benne, akkor azért előre is bocsánatot kérek, de mivel a bétám, nevezetesen Carrie, éppen szakdogaleadás előtt áll, nem akartam most ezzel is zaklatni.
Az új fejezetet meghoztam. Jó olvasást :)

- Amy! Nagyon hálásak vagyunk neked, azért, hogy ott leszel Adam, és a testvérei mellett. Köszönjük.
- Ugyan Mrs. Bloom, nem kell megköszönni. Részemről ez természetes. Az iskola kezdetéig van még egy kis idő. Úgy se tudtam már magammal mit kezdeni, szóval tényleg nem gond. Maguknak most amúgy is az a fontos, hogy Mr. Bloom felépüljön.
Adam anyukája nem válaszolt, hanem csak mosolyogva bólintott, és utunkra engedett.
Mikor megérkeztünk a lakáshoz, az ajtó hatalmas csapódással vágódott ki. Maya és David, Adam testvérei rohantak ki.
- Adam! Végre itthon vagy. Úgy aggódtunk érted – ugrottak az üdvözölt nyakába az ikrek.
Muszáj volt mosolyognom a jeleneten. Annyira édesek voltak így együtt.
Szerencsémre az ikrekkel jó volt a viszonyom, bár nem sokszor találkoztam még velük. A nyár folyamán egy táborban voltak, amiről fogalmam sincs, hogy milyen tábor volt. Talán egy hete jöhettek meg. Nem voltak már nagyon kicsik, ha jól tudom, egy hét múlva töltik be a tízet. Még Adamnek se mondtam, de szeretnék nekik rendezni valami kis partyt, mivel szerintem a tíz egy nagyon szép kerek szám, ami feltétlen ünneplésre méltó.
A gondolataim világából Maya előttem integető keze zökkentett ki.
- Amy! Hahó! Itt vagy?
- Hogy mi?
Maya csilingelően felkacagott.
- Min gondolkoztál el ennyire? – kérdezte meg végül.
- Semmi különösön – adtam az ártatlant. – Mit akartál mondani?
- Semmit, csak gondoltam szólok, hogy Adam és Dav már bementek a lakásba, és szerintem neked is be kéne jönnöd.
- Igaz. Menjünk.
A lakásba érve furcsa csend és üresség fogadott.
- Nem azt mondtad, hogy bent vannak? – kérdeztem Mayát.
- De igen csak gondolom felmentek Dav szobájába képeket nézegetni, meg beszélgetni, mert Dav már nagyon szeretett volna mesélni Adamnek.
- Értem.
- Amúgy Adam mondta, hogy amíg a mami meg a papi haza nem jönnek, te leszel az anyukánk. Igaz?
- Hát valami olyasmi – mosolyogtam.
- Szuper. Gyere, megmutatom hova tudsz lepakolni.
Engedtem, hogy Maya húzzon magával. Amíg Adam szobája felé haladtunk, mert már ismertem az arra felé vezető utat, és rájöttem, hogy oda vezet, folyamatosan ugrándozott, és a mosoly letörölhetetlen volt az arcáról. A szobába érve mutogatni és magyarázni kezdett.
- Szerintem, ami nem fontos azt rakd ide, a fontosabbakat ide,a ruháidat pedig rakd csak be a szekrénybe.
- Adam nem haragszik meg, ha a szekrényébe pakolok?
- Dehogy haragszik meg. Ilyen butaságot ne is feltételezz. Viszont én magadra hagylak. A szobámban leszek, ha kellek.
- Rendben, de megleszek, köszönöm.
- Én köszönöm, hogy vagy a bátyámnak. Amióta veled van teljesen más. Sokkal elnézőbb velünk – jelent meg egy vigyor az arcán.
Felkacagtam. Tipikus kistestvér.
- Na de én tényleg megyek. Jó éjszakát Amy.
- Neked is Maya – feleltem, majd egy halk kattanás jelezte, hogy az ajtó becsukódott.
Amint egyedül maradtam, gondolatok ezrei rohamozták meg az agyamat. Eszembe jutott, hogy nekem még szerét kéne ejtenem egy kellemetlen beszélgetésnek Adammel. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan kezdjek bele, vagy hogy mit mondjak. Mi van ha a beszélgetés után már látni sem akar? Nagyon féltem a visszautasítástól.
Hirtelen két kar fonódott a derekamra, én pedig megugrottam és halkan felsikkantottam.
- Ennyire azért nem vagyok ijesztő – csókolta meg Adam a nyakamat.
- Ne haragudj, csak elgondolkoztam, és nem hallottam, hogy bejöttél.
- Láttam. És min gondolkoztál?
- Nem fontos. Dav?
- Lefeküdt. Ahogyan Maya is. Már csak ketten vagyunk ébren – mosolygott sejtelmesen.
- Tudom, hogy mire gondolsz, de nem. Neked most pihenésre van szükséged. Örülj, hogy eddig engedtelek talpon maradni, szóval sipirc az ágyba – vettem elő a szigorú énem, bár nem volt könnyű.
- De…
- Semmi de! Irány az ágyba!
- Rendben – duzzogott, és pedig elnevettem magam.
Érdekes egy helyzet volt az biztos.
Nagy duzzogva Adam lefeküdt, én pedig még elmentem a fürdőbe letusolni. Szükségem volt már egy kiadós áztatásra.
Fél óra alatt végeztem. Mikor kijöttem a fürdőből láttam, hogy Adam elaludt, ezért igyekeztem minél halkabb lenni, nehogy felébresszem. Óvatosan becsusszantam mellé a takaró alá, és egy gyengéd puszit adva az arcára, közel hozzá elhelyezkedtem, és elaludtam.
Reggel arra ébredtem, hogy valaki gyengéden simogatja az arcomat. Álmosan néztem fel,és Adam gyönyörű tekintetével találtam szembe magam. Elmosolyodtam, ő pedig viszonozta.
- Jó reggelt Csipkerózsika.
- Neked is jó reggelt. Mennyi az idő?
- Tízen egy óra lesz négy perc múlva.
- Úr isten! – pattantam ki az ágyból. – Miért nem szóltál? A testvéreid éhen halnak én meg alszom. Ilyenkor már rég túl kéne lenniük a reggelin.
Adam felkacagott.
- Amy, nyugi! Fél órája néztem meg őket, még mind a ketten alszanak.
Adam szavai valamelyest megnyugtattak, hiszen akkor mégsem éheztettem szegényeket, de attól még kapkodtam a felöltözéssel.
- Nem baj, attól még muszáj felkelnem, hiszen bármikor felébredhetnek. Megyek is valami reggelit készíteni. Te mit kérsz?
- Nem tudom még, de várj, megyek segíteni.
- Nem kell. Maradj csak az ágyban – indultam meg az ajtó felé, majd fél úton megtorpantam és eszembe jutott, hogy lenne valami, amit meg kell beszélnem Adammel. – Adam!
- Tessék?
- Nem egy hét múlva lesz az ikreknek a születésnapjuk?
- De. Jó, hogy mondod. Remélem, arra apa már hazajöhet.
- Én is, azonban arra gondoltam, hogy mi lenne, ha szerveznénk jobban mondva csak én, mert te gyengélkedsz, egy kisebb partyt? Sütnék nekik egy-egy tortát, kidíszíteném a házat meg ilyenek. Na, mi a véleményed?
- Háát… nem is tudom.
- Léci
- Na, jó. Ha nagyon akarod, akkor csináld.
- Köszönöm – öleltem meg Adamet.

Az egy hét rettentő gyorsan eltelt, én pedig teljesen kifáradtam. A nap legalább 14 órájában futkostam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz elbírni kettő kölyökkel és egy felnőtt kinézetű gyerekkel, mert őszintén Adam talán csak egy fokkal volt jobb Davidnél és Mayánál.
Szerencsére, amire elérkezett az ikrek születésnapja Mr. Bloom hazajöhetett.
A szülőket is beavattam a tervembe, mikor megérkeztek. Mrs. Bloom nem igazán akarta engedni, hogy mindent én csináljak, de makacs voltam és kikötöttem, hogy semmiben nem segíthetnek. Az egész Bloom családot pihenésre ítéltem.
Mikor elérkezett a nagy nap szerencsére már mindennel kész voltam. A torták a hűtőben pihentek, a nappali kidíszítve, az ajándékok pedig becsomagolva, ajándéktáskában Adam szobájában álltak.
Már hajnali ötkor a konyhában sürögtem, és az utolsó simításokat végeztem. Most az óra kilencet mutat, de még mindenki alszik. Nincs szívem senkit se felébreszteni, ezért úgy döntöttem, hogy felmegyek Adamhez.
Alighogy betettem magam mögött az ajtót, Adammel találtam szembe magam.
- Hát te? – lepődtem meg.
- Túlságosan üres volt az ágyam, ezért felébredtem. Már attól féltem, hogy megszöktél.
Mosolyogva öleltem át szerelmemet.
- Soha nem tennék olyat. A party utolsó simításait végeztem.
- Hajnali öt óta? – emelte meg a szemöldökét.
- Hát…
Adam felkacagott, majd megcsókolt.
- Többek között ezért is szeretlek annyira.
- Miért? – bosszantottam kicsit.
- Mert ennyire önzetlen vagy.
Halk kopogás zavart meg minket.
- Gyere – szólt ki Adam.
- Jó reggelt fiatalok. Gondoltam szólok, hogy Maya és David felébredtek.
- Rendben anya. Máris megyünk.
A nappaliba leérve kihoztam a konyhából a tortákat, mindenki elfoglalta a helyét, és mindenki fogta az ajándékát, amit szándékozott az ikreknek adni.
Utánunk nem sokkal jött Maya és Dav is.
Nagyon meglepődtek, amikor megláttak minket, de örültek mindennek.
Nagyon tetszett nekik a sok ajándék, és a torta is nagyon ízlett nekik. Sokat nevetgéltünk. Nagyon jó volt a hangulat.
Az ikrek nagyon jól érezték magukat, Mr. és Mrs. Bloom pedig alig győztek hálálkodni nekem. Hiába mondtam, hogy nem kell. Boldog voltam attól, hogy Adam családja boldog.
Mrs. Bloom egy idő után kitalálta, hogy avassanak be a családi eseményekbe. Adam kicsit húzta a száját, de én csak azért is akartam. Azonban mielőtt elkezdtük volna, elnézést kérve kimentem a mosdóba.
Már épp indultam volna vissza a nappaliba, mikor Sherry jelent meg előttem. Meglepődtem, majd az arcára nézve elfogott a pánik. Az arcáról tisztán leolvasható volt a bűntudat, csak nem tudtam, hogy miért.
- Sherry! Minek köszönhetem a látogatásodat?
- Amy, baj van! Hibáztam.
- Mi történt? – gyorsult fel a szívem, és a légzésem zihálássá vált.
- Mindent tudnak.
- Mégis kik, és mit?
- A Mesterek. Nem figyeltem a gondolataimra, és Michael kiolvasta. A múltkori látogatásnál nagyon furcsálltak téged, és sejtették, hogy valamit eltitkolsz. Nagyon sajnálom. Minden az én hibám. Kérlek, ne haragudj!
Megszólalni se tudtam. Úgy éreztem, hogy mindennek vége. Az utolsó erőmet összeszedve végig gondoltam a helyzetemet. Az első, és legfontosabb, hogy hazajussak. Aztán majd mindent átgondolok egyedül, de itt nem maradhatok.
Sherryvel nem foglalkozva kirohantam a mosdóból egyenesen Adamhez. Amikor megláttak, zavarodottság lett úrrá rajtuk.
- Amy! Valami baj van? – kérdezte Adam, amikor már előtte álltam.
- Haza kell mennem!
- De…
- Sajnálom, de sietnem kell. Én…
Hirtelen a lábaim összecsuklottak, és Adam karjaiba omlottam, majd egy másodpercnyi sötétség után egy teremben találtam magam, szemben a Mesterekkel.
Szemükben düh csillant, én pedig úgy éreztem, hogy mindennek vége.

9 Comentários:

Dorothea írta...

Szia.

Nos... Szerencsémre és szerencsétlenségedre a vasárnapot és hétfőt a civilizációtól távol, harmincegynéhány gyerek, illetve az én társaságomban fogod tölteni. Mi következik ebből? Hát az, hogy ennek a sok gyereknek sok kaja kell, ezért lesz egy nagyon nagy bogrács. És én mit fogok vele csinálni? Előkészítem. És hogy? Úgy, hogy Hugit elkészítem benne...

Még is hogy képzeled, hogy tönkreteszed a boldogságukat, és ráadásul itt hagyod abba? Te átkozottul gonosz, kegyetlen, szadista, kárörvendő mini törpe!!! Itt írtod a népet, agymosást végrehajtva rajtuk. Hogy jut eszedbe ilyen csúfságot elkövetni? Hallatlan!!! (xD)

És most reklámunk következik:

*Hőn szeretett és utált írónk életének 15. évében az örök vadászmezzőkre távozott kegyetlen fantáziájával együtt. A temetést 2010. május 24-én éjfélkor tartjuk egy a civilizációtól távoli erdőben. Virágot ne hozzanak, a vegetáció hatalmas lesz. Járuljanak hozzá egy-egy boldog véget érő novellával írónőnk további életéhez, ha már eddig nem írt boldogvéget, legalább a fentieket ne szomorítsa el. Megértésüket köszönjük. *

Na, hogy tetszik? Szerintem egész remek lett. A fejezet amúgy tetszett, csak a vége nem. Borzasztó vagy, de ezért szeretem megszerezni az irományaid. Azért gondold át, hogy nem akarsz-e felvázolni nekem egy kellemest befejezést. =)
A receptem kész van! Szeretlek. :D (xD)

Dorothea írta...

Egyébként szerintem, a fenti komi kitesz kettőt. Mit gondolsz róla? Én legalábbis ennyi fenyegetést még nem hordtam össze... xD

Hugi írta...

Kedves olvasóim!
Én az átkozottul gonosz, kegyetlen, szadista, kárörvendő mini törpe ezennel szeretnék védelmet kérni.
Őszintén: Ki a fene fogja nektek megírni a folytatást, ha hagyjátok, hogy Dia's kárt tegyen bennem?

Vesztegetés:
Ha kapok védelmet, (talán) leszek olyan aranyos és a következő fejezet végére kaptok valami boldogabbat.

Szerintem egész jó ajánlat. :D
Fontoljátok meg!

Aláírás: Hőn szeretett és utált írónőtök, Hugi

Dorothea írta...

Szia.

Nem játszol tisztességesen. Én úgy terveztem, hogy nem hívok segítséget, de ha védelmet kérsz, akkor én toborzok egy hadsereget.

Nyugodt lehetsz, hogy először megíratnám a történetet, és csak utána tesztelném a receptet...

És ki mondta, hogy kárt tennék benned? Eszem ágában sem lenne benned nyúlkálni... Mondtam már, vagyis a kezedre írtam, hogy szőröstől, bőröstől, tollastól, glóriástól teszlek az üstbe.

De ha már te is vesztegeted az olvasóidat, akiket én hivatottam megvédeni tőled, akkor én megvesztegetlek téged:

Talán, ha esetleg még a hétvégén kapnánk egy BOLDOGABB fejezetet, hajlandó lennék eltekintei a főzöcskézéstől...
"Szerintem ez egy jó ajánlat. :D Fontold meg!" ;)

Névtelen írta...

Drága Hugi!
Én megvédelek mindenkitől XD !
Ez a rész is nagyon jó lett, de megint függővég...? Ejnye, ez nem szép tőled!
Remélem nem fogják szétválasztani a szerelmeseket? Az nagy kataszrófa lenne...
Várom a kövit.
Puszi: Join

Hugi írta...

Join!
Köszönöm a kommentet, de sajnos nem árulhatok el semmit :)
Én már tudom, hogy mi lesz a vége... :P
Nem tudom, hogy mikor jön a friss, mert hamarosan le kell adnom egy novellámat, mert jelentkeztem egy versenyre, szóval lehet, hogy két hét kell a frissig.
Azért majd igyekszem :)
Sok puszi

Carrie írta...

Drága Schatzi!
Te gonosz gonosz nőszemély. Remélem a következőt odaadod bétázásra, mert ha nem, akkor kénytelen leszek összefogni Dia-val és üstbe rakni téged :)
Ez van, sajnálom. Tehát az ultimátumom az életedért cserébe az, hogy előbb olvashatok :)
Amennyiben ezt megtartod, Join mellé állok és megvédelek :)

A fejezetről annyit, hogy az ikreket imádom, remélem még kapnak lehetőséget a szereplésre olyan jófejek. Sherry-n meglepődtem, kíváncsi vagyok mit kap szegény Amy. Tehát iparkodj, megyek haza nemsokára és arra legyen fejezet :D
puszi

Hugi írta...

Hát ezt már nem hiszem el!
Mindenki ellenem fordul???
:D:D
A következő fejezetig még kell egy komment.
Addig nem tudok mit tenni.
Lassan már testőrséget kell fogadnom.
De drága olvasóim!!!
Kérdem én, mi lesz veletek, ha én eltávozom?
Ki fog írni?
Úgy hogy igazán jól esne, ha valaki még Join mellé állna, és védene.
Sok puszi nektek :D

Névtelen írta...

Juuj. ^^
Megint izgulnii kell . :DD
Amuugy nagyon jóól sikerült. ^^
Köviit.
Puszii . :)

Megjegyzés küldése

Számoljunk!!! :D

 
Touch of an angel © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |