Hazatértem, de nem tudom, hogy mikor lesz friss :S

2010. augusztus 13., péntek.
Drága Olvasóim!
Bocsánat, hogy csak most írok, de tegnap el voltam foglalva. Szerda délután hazaértem a nyaralásból, de ahogy a címben is említettem, nem tudom, hogy mikor lesz friss, mivel a nővérem egy hét múlva elutazik Svájcba, és szeretném azt az egy hetemet még vele tölteni. Persze azért rólatok sem fogok megfeledkezni, hiszen a Vampire girl's life-ra már készül nagyban a következő fejezet, bár szerintem ott sem lesz friss egy héten belül.
Az igazat megvallva, még elég sok mindennel tartozom itt nektek, hiszen nem írtam még meg Sherry és Stefan eljegyzését valamint esküvőjét, és ha még nem mondtam volna, de szerintem már említettem, aki olvasta annak remélem örömet szerzek vele, hogy egy pályázatra készült novellámnak, a Bosszú és szerelemnek, elterveztem a folytatását, és dolgozom rajta!:)
Na jó az igazat megvallva, már legalább egy hónapja vagy másfél óta dolgozom rajta, csakhát az ihlet is nehezen jön, meg hát ugyebár időszűkében is vagyok. Na de a lényeg, hogy igyekszem bepótolni az elmaradásaimat, bár semmi biztosat nem tudok ígérni.
Addig is milliószor puszillak és ölellek titeket!

Ja és majdnem elfelejtettem!
Hatalmas köszönet azért, hogy míg távol volta, összegyűlt a négy komment.
Büszke vagyok rátok, és határtalanul boldoggá tettetek! :D

Üdvözlettel: Hugi

Comentários:

Megjegyzés küldése

Számoljunk!!! :D

 
Touch of an angel © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |