Egy angyal érintése - 13. Fejezet

Nagyon igyekeztem visszatartani a kitörni készülő nevetésemet. Csak mosolyogtam.
- Min mosolyogsz? Kérdeztem valamit!
- Rajtad mosolygok. Te féltékeny vagy!
- Én?! Dehogy vagyok. Csak… csak kérdeztem valamit.
- Féltékeny vagy! De nem baj. Inkább örülök neki – mentem hozzá közelebb és a karomat a nyakába fontam. – Ha féltékeny vagy az azt jelenti, hogy fontos vagyok neked. Ennek csak örülök. Amúgy a fiút Brandon Hopesnak hívják. Új lovász fiú.
- Brandon Hopes? Őt ismerem. Pár éve együtt nyaraltunk. Akkor ismertem meg. Azóta tartjuk a kapcsolatot, de nem említette, hogy itt fog dolgozni valahol.
- Na látod! Ha ismered akkor nincs mitől félned. Amúgy is téged szeretlek, és ezt szerintem az este bebizonyítottam – nyomtam egy hosszú, érzelmes csókot ajkaira.
- Hiszek neked.
Ismét egymásba gabalyodtunk. Nem igazán volt ínyemre, de muszáj volt megszakítanom a csókot.
- Adam! Le kéne mennünk – mondtam az ajkától egy ujjnyira.
- Muszáj? Nem kérhetnéd meg hogy jöjjön vissza kicsit később? – kérdezte a nyakamat csókolgatva.
- Igen muszáj. Kérlek. Majd bepótoljuk. Ígérem!
- Szavadon foglak!
- Oké. De most nyomás.
Adam a hátam mögött jött le a lépcsőn. Brandon és Brenda néni a konyhában ültek és beszélgettek. Ha jól hallottam a szerződésről.
- Jó reggelt Mindenkinek. Elég pontosan jöttél – feleltem Brandonnak.
- Nem akartam elkésni az első munka napomon.
Mikor meglátta Brandon Adamet elképedt.
- Szasz haver! Hát te? – fogtak kezet.
- Szerinted? – monda Adam és, hogy egyértelmű legyen a válasz hátulról átkarolta a derekamat.
- Csak nem? Ez igen! Öregem jó csajt fogtál ki, ugye tudod?
- Tudom hát.
- Fiúk! Lehetne, hogy ezt ne akkor tárgyaljátok meg amikor én is hallom? Amúgy is Brandon a főnököd vagyok. Nem kéne elfelejtened! – mondtam elvörösödve.
- Persze! Elnézést főnök – kacsintott rám.
- Maradjunk az Amyben!
- Oksa. Akkor én megyek a lovakhoz. Adam! Valamikor nem futnánk össze? Mondjuk ha végeztem a munkával? Régen dumáltunk.
- De persze. Mikor végzel?
- Ezt Amytől kérdezd.
- Mikor végez? – fordult hozzám a barátom.
- Elvileg négyig dolgozik, de lehet, hogy ma előbb elmehet.
- Akkor majd hívj ha végeztél. – mondta Adam Brandonnak.
- Oké. Akkor később. Szia.
- Csá! Viszont nekem is mennem kéne haza. – felelte végül nekem.
- Máris? Ne már! Legalább reggelizz velem. Léci!!!
- Na jó. Egy reggeli belefér.
- Szupi! Irány enni!
Reggeli után sikerült meggyőznöm Adamet, hogy még maradjon. Kimentünk megnézni Brandont. Épp az egyik lovat kantárazta, hogy elviszi megfuttatni. Gondoltam megnézhetnénk mit ügyeskedik. Ahogy néztem, elképedtem. Nagyon ügyes. Le a kalappal előtte. Azután Adamet kikísértem, mert tényleg mennie kellett már. Nekem pedig segítenem kell. Legalábbis addig amíg nem lesz elegendő alkalmazottam. Még mindig olyan hihetetlen, hogy sikerült összehoznom a lovardát. Brandon épp Démont csutakolta. Mikor észrevett rám mosolygott.
- Min mosolyogsz?
- Nem lényeg.
- Értem.
- Milyen szép ez a ló – szólalt meg kicsivel később.
- Igen. Ő az én lovam.
- Jó választás.
Csak egy mosoly volt a válaszom. Láttam, hogy Brandon épp szólásra nyitja a száját, de Brenda néni megelőzte.
- Amy! Be tudnál jönni? Jöttek meghallgatásra.
- Azonnal megyek. Mit akartál? – fordultam Brandonhoz.
- Nem fontos. Majd ha visszajöttél.
- Oké.
A beszélgetést hamar befejeztem, és az alkalmazottaim száma bővült eggyel. Utána rohantam vissza Brandonhoz mert már furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy miről van szó. Mikor odaértem mosolyogtam rá egyet és megkérdeztem mit akart.
- Hát szóval… csak az érdekelne…hogy…tulajdon képen mi tetszik neked Adamben? Jó haver, bírom is csak nem értem, hogy egy ilyen csaj mint te mit eszik egy olyan srácon mint Adam.
- Az igazat megvallva szerintem ez nem rád tartozik, de ha annyira kíváncsi vagy rá akkor elmondom. Nekem nem is igazán a külső az ami fontos, hanem ami belül van. De nem értem, hogy miért kérdezel ilyet, ha egysz…
A mondatot nem tudtam befejezni. Az utolsó amire emlékszem az az, hogy Brandon hangosan a nevemet ordítja.