Egy angyal érintése - 17. Fejezet

Adam meleg karjaiban feküdtem egy darabig. Csendben voltuk. Egyikünk sem akarta megtörni a pillanat varázsát. Végül egy halk kopogás volt az ünneprontó. Bocsánatkérően pillantottam Adamre, majd egy szenvedélyes csókot leheltem ajkaira, kiszálltam az ágyból és magamra vettem a köntösöm. Az ajtóhoz ballagtam és résnyire kinyitottam. Brandon volt.
- Szia Amy! A nagynénéd mondta, hogy már ébren vagy, úgyhogy gondoltam feljövök, mert tegnap félbehagytunk egy beszélgetést…
Még túlságosan a hatása alatt voltam Adamnek, így csak későn tudatosultak bennem a szavai. Brandon nem tudta, hogy Adam itt van. Persze már tiltakozni sem volt időm mivel a barátom megjelent mögöttem. Szintén egy szál köntösben.
- Szia Brandon! Milyen beszélgetésről van szó?
Egyből elvörösödtem, mert szerintem Brandon nem hülye és egyből kitalálta, hogy miért vagyunk mind a ketten egy szál köntösben. Amúgy Ő is elég zavart volt.
- Szia Adam! Nem is tudtam, hogy te is itt vagy.
- Mivel itt lakik a barátnőm, ezért gyakran megfordulok itt. Azonban kérdeztem valamit…
- Hát…a…
- A lovakról kérdezett tőlem valamit, de én elhajtottam, mert nem értem rá – vágtam Brandon szavába.
Nem szeretek hazudni, főleg nem Adamnek, de jobb lesz ez így. Nem hiányzik nekem még egy veszekedés.
- Brandon! A lovakat minden nap ki kell vinni megfuttatni legalább futószárral. Mindegyiket. Na azt hiszem le is zártuk a témát. Hamarosan megyek én is segíteni. Addig is szia! – meg se vártam a válaszát, becsuktam az ajtót az orra előtt ismét, majd Adamhez fordultam.
Kérdőn emelte fel a szemöldökét.
- Miért nézel így?
- Amy! Ugye nem hiszed, hogy beveszem ezt a sületlenséget?
Hirtelen nagyon érdekes lett a padló mintája. Azt hiszem jobb, ha elmondom.
- Hát… az igazság az, hogy tegnap Brandon megcsókolt. Én épp aludtam, de arra felébredtem. Utána persze egyből leordítottam a fejét.
Elég gyanús lett a csönd a szobámban, így félve de fel pillantottam. Adam csak nézett rám. Az arca először meglepettséget tükrözött, majd váltott és haragot véltem felfedezni.
- Adam, én… - a mondatot nem tudtam befejezni, mert hirtelen elsuhant mellettem a barátom.
Egy percig sem késlekedtem, utána rohantam. Elég mérgesnek nézett ki, és én nem akartam, hogy baja legyen. Igaz, hogy rögtön elindultam, mihelyst észbe kaptam, de még az is későnek bizonyult. Leérve egy hatalmas csattanásra lettem figyelmes, és nagynéném kiabálására. A két a fiú a konyhánk kellős közepén egymásnak esett. Lefagyva álltam az ajtóban.
- Amy! Segíts már! – a valóságba nagynéném hangja rántott vissza.
- Adam! Állj már le! Hallod? Hagyd abba!
Éppen próbáltam leszedni Adamet Brandonról, mikor nagyon erős fejfájás tört rám, amitől térdre estem. A sikolyt a fejemben egy jajveszékelés váltotta fel. Mi az ördög lehet ez? A felismerés ostorcsapásként ért. A védencem bajban van! Remek! Most mi az ördögöt csináljak? Eszembe jutott Sherry. Talán ő tud segíteni. Nagyon erősen gondoltam rá. Semmi. Megpróbáltam ismét. Megint semmi. Folyamatosan próbálkoztam, de figyelmemet egyre gyengítette az erősödő fejfájás. Már azon voltam, hogy feladom, mikor meghallottam a várva várt hangot.
- Amy! Mi történt?
- Segítened kell Sherry! A védencem azt hiszem, bajban van. Mit tegyek?
- Mit hallasz vagy érzel?
- Fáj a fejem és úgy hallom mint ha valaki segítségért kiabálna.
- Fokuszálj a hang forrására. Akkor megláthatod, hogy hova kell menned.
Igyekeztem azt tenni, amit Sherry mond. Nem volt egyszerű, de sikerült kideríteni a pontos címet.
- Megvan! – kiáltottam fel boldogan.
- Helyes. Akkor induljunk!
Szerencsére Sherry már megmutatta a teleportálás módszerét, így hamar odaértünk. A védencem a földön feküdt a mellkasát szorongatva. Senki nem volt a közelben, neki pedig szívrohama volt. Gyorsan a telefonhoz rohantam és hívtam a mentőket. Megvártam amíg kiérkeznek, majd elmentem, de gondolatban végig követtem az eseményeket. Szerencsére minden rendben ment. Haza érve elbúcsúztam Sherrytől és mindent megköszöntem neki. Miután elment eszembe jutottak a fiúk. Őrangyal létemre volt egy olyan képességem, hogy a másolatomat meg tudtam teremteni és bizonyos feladatokat elvégeztetni vele. Örültem ennek a képességnek és jól is jött, de én mindig attól tartottam, hogy lebukok, ezért fejvesztve rohantam le a lépcsőn. Mielőtt visszatértem volna a testemben visszanéztem, hogy mit csináltam, vagy hogy mi történt. Szerencsésen sikerült szétszedni a fiúkat, de Adam haragja nem csitult. Most éppen Brenda néni Brandont ápolta én pedig Adamet. Visszatértem testembe és most már ténylegesen én tettem, amit tennem kellett. Adam szájának sarkában egy ronda seb éktelenkedett. Azt ápoltam le és igyekeztem rondán nézni Adamre.
- Ezt nem így kellett volna elintézni – mondtam.
- Az én barátnőmet senki nem csókolgathatja. Főleg nem úgy, hogy te nem is akarod.
- Honnan veszed, hogy ő nem akarta? – kapcsolódott be a beszédbe Brandon.
- Brandon! Állj le, jó? Már mondtam, hogy nem szeretlek, mert Adamet szeretem. Most viszont fejezze be mindenki a beszélgetést. Adam, veled majd később KETTESBEN megbeszéljük, Brendon, te pedig felejts el! Csak a főnököd vagyok! Semmi több! – néztem az illetékesre komolyan, majd a beszélgetést lezártnak tekintve visszafordultam a barátomhoz.
Miután a nagynénémmel elláttuk a két sérültet, mindenki visszatért az eredeti tevékenységéhez, én pedig Adamhez fordultam.
- Azt hiszem nekünk meg kéne beszélnünk egy s mást… - pillantottam rá félve.
- Szerintem pedig el kéne halasztanunk. Jobb ha most elmegyek. Át kell gondolnom pár dogot. Ki találok egyedül is. Majd beszélünk. Szia.
A meglepettségtől csak álltam a konyhaajtóban, és néztem, ahogyan életem értelme kisétál az ajtón. Ettől féltem. Nem tudom pontosan, hogy mennyi ideig álltam egy helyben, de egyszer csak elfogott a sírhatnék, és térde zuhanva zokogtam a csempén. Adam még nem mondta ki, de nagyon az volt az érzésem, hogy szakítani akar. Hirtelen a külvilág eltűnt körülöttem és csak sötétséget láttam. Ennyire egyedül még soha nem éreztem magam. Összevesztem a legjobb barátnőmmel és a pasimmal is. Nem tudom, hogy meddig sírtam, de mikor abba hagytam, azt vettem észre, hogy az ágyamban fekszem. Biztos Brenda néni hozott fel, gondoltam, és épp fel akartam kelni, mikor valaki visszanyomott. A meglepettségtől a lélegzetem is elállt.
- Te? Mégis hogy kerülsz ide?
- A nagynénéd mikor meglátott a földön azonnal szólt nekem, én pedig felhoztalak. Jól vagy?
Erre a kérdésre a meglepettségemet mérhetetlen düh váltotta fel.
- Pont te kérdezed? Nem egyáltalán nem vagyok jól, hála neked. Nem tudom, hogyan képzelted, azt, hogy ezek után még megtűrlek a szobámban. Azonnal takarodj ki még mielőtt hozzád vágok valamit.
- De…
- Nem érdekel. Takarodj! – üvöltöttem Brandon képébe.
Szerencsére Brandon azonnal felkelt és kiment. Miután egyedül maradtam, visszafeküdtem az ágyba és azon kezdtem el agyalni, hogy mi tévő legyek. Pár perc gondolkodás után eldöntöttem, hogy felhívom Emmát. Remélem nem utál még annyira és sikerül kibékülnünk. Gyorsan megkerestem a telefonomban a számát és már hívtam is. Nem kellett sokat várnom és felvette.
- Haló!
- Szia Emma! Itt Amy. Beszélhetnénk?...