Egy angyal érintése - 18. Fejezet

- Szia Amy! Mit tehetek érted? – kérdezte félénk hangon.
- A múltkoriról lenne szó… Szeretném megbeszélni veled. Át tudnál jönni? Vagy én is szívesen átmegyek, ha gondolod. Persze csak ha nem zavarok.
- Hát… átmegyek, ha komolyan gondolod.
- Nagyon hálás lennék érte – mondtam, de az utolsó szónál elcsuklott a hangom.
- Valami baj van?
- Majd elmondom, ha itt leszel. Nem telefon téma.
- Rendben. Öt – tíz perc és ott vagyok.
- Köszönöm. Akkor addig is szia!
- Szia!
Amint letettem a telefont elkezdtem zokogni. Rettentő rossz volt ez a napom. Amilyen jól indult, olyan rossz lett. Ha az az istenverte Brandon nem avatkozik be, talán még most is itt lenne Adam. Miért történik ez velem? Nem elég, hogy elvesztettem a szüleimet, még a barátomat is elveszi a sors? Miért? Halk kopogás zavart meg.
- Tessék?
Az ajtó lassan kinyílt és Emma lépett be rajta. Egyből a nyakába vetettem magam. Elég régóta ismertük egymást ahhoz, hogy most tudja, nincs másra szükség, csak hogy öleljen. Meg is tette. Nem tudom meddig álltunk ölelkezve, de Emma egyszer csak eltolt magától.
- Szerintem üljünk le az ágyra és mesélj – ajánlotta fel barátnőm.
- Rendben. Az egész egy pár napja kezdődött. Végül is vehetjük úgy, hogy akkor amikor Adammel összevesztem. A veszekedés után pár nappal, amikor te szóltál, elmentem Adamhez és kibékültünk. Boldog voltam. Aztán még aznap történt egy kisebb incidens. Brandon délután felkísért a szobámba, én lefeküdtem és rá nem tudom mennyivel, arra ébredtem, hogy megcsókol. Persze én egyből elküldtem a francba, meg leordítottam a fejét. Másnap reggel pedig jött Adam, mert meg volt beszélve. Jól is éreztük magunkat – az emlékre halványan elmosolyodtam. – Azonban dél környékén feljött a szobámba Brandon, mondván, hogy beszélni akar velem. El is kezdte, de nem tudta, hogy Adam hallja. Adam odajött hozzánk és megkérdezte, hogy miről van szó. Hazudtam neki és elküldtem Brandont, de mikor ketten voltunk rákérdezett, hogy pontosan mi volt, mert nem hitt nekem. Végül elmondtam neki mindent. Nagyon dühös lett és lerohant megkeresni Brandont. Mikor megtalálta elkezdtek verekedni. Miután sikerült szétszedni őket Brandont elküldtem dolgozni Adam pedig elköszönt és elment, mondván, hogy gondolkoznia kell, és majd hív. Emma én annyira össze vagyok törve. Nem élem túl ha elhagyna – hajtottam fejem barátnőm vállára és zokogtam.
- Nyugodj meg Amy. Minden rendbe fog jönni. Szerintem Adam szeret téged annyira, hogy megbocsásson. Amúgy is azt mondtad, hogy te azt a csókot nem akarod. Nem?
- De igen, de…
- Akkor ne aggódj. Hinni fog neked, és hamarosan felhív.
Mintha a médium szólt volna Emmából. Ahogy kimondta az utolsó mondatot, megcsörrent a telefonom. Tátott szájjal bámultam Emmára, ő pedig csak mosolygott.
- Nem veszed fel?
- Ja! De!
Majdnem leestem az ágyról, annyira siettem a telefonomért.
- Igen?
- Szia Amy! Itt Adam. Gondolkoztam a történteken. Beszélnünk kéne.
Elég komolynak tűnt a hangja, ezért kicsit megijedtem. Félve néztem Emmára, aki összevonta a szemöldökét.
- Persze. Mikor?
- Szerintem már késő van úgyh…
- Nekem most is jó! – vágtam közbe.
- Rendben. Ha úgy gondolod, akkor negyed óra és ott leszek.
- Várlak!
- Oké. Szia!
- Szia!
A vonal megszakadása után leejtettem a telefont és az örömtől sikongatva Emma nyakába vetettem magam. Ma már sokadszorra. Mégis van remény…
- Na? Mi történt?
- Beszélni akar velem. Semmi konkrétat nem mondott még, hogy békülünk vagy nem, de nekem jó előérzetem van. Jaj Emma! Olyan boldog vagyok. Talán minden rendeződik végre.
- Látom, hogy boldog vagy. És? Mikor találkoztok?
- Negyed óra múlva előttünk.
- Akkor készülnöd kell! Siess!
- Tényleg!
Az izgalomtól szinte mindent leejtettem, remegett a kezem és mindent összecseréltem, de viszonylag hamarelkészültem. Ránéztem az órámra és már csak egy-két perc Adam érkezéséig. Emma úgy döntött, hogy haza megy, én pedig kikísértem és vártam az én egyetlenemet. Hamar meg is jött. Örömömet és aggodalmamat leplezni próbáltam több és kevesebb sikerrel.
- Szia! – köszöntem először.
Nem nézett rám és ez egy kicsit rossz érzéssel fogott el.
- Szia! – köszönt ő is és rám emelte tekintetét.
Komolyság és bizonytalanságot véltem felfedezni gyönyörű szemeiben. Nagyon rossz érzésfogott el. Éreztem a testemben szétáradó rettegést. A szemeimben könnyek gyűltek, ahogy az előttem álló személyre néztem. Az se volt biztató, hogy ide se jött hozzám, meg se ölelt. A boldogságom egy fújásra elszállt. Elég sokáig néztük csak egymást, majd Adam megszólalt. Összerezzentem hangjára.
- Amy! Ez így nekem nem fog menni…
A szavak tőrdöfésként értek. A világ megszűnt létezni számomra, még Adam ottlétével se tudtam foglalkozni. Egyfolytában ez a mondat járt a fejemben: Amy! Ez így nekem nem fog menni…