Egy angyal érintése - 28. Fejezet

Csak mert szeretlek titeket... :)
Jó olvasást!

(Brandon szemszöge)

- Raphael! – hallottam meg az igazi nevemet, amit csak a fentiek tudhatnak.
Váratlanul ért a megszólítás, ezért megrezzentem.
- Sherry! – láttam meg az érkezőt. – Minek köszönhetem a látogatásodat?
- Tulajdonképpen a Mesterek küldtek érted.
Ajaj! Az nem sok jót ígér.
Régebben, amikor Amy őrangyallá voltozott, a Mesterek elküldtek a Földre, hogy éljek itt, kerüljek közelebb Amyhez, és vigyázzak rá.
Egyből elfogadtam, hiszen, mikor először megláttam, azonnal beleszerettem.
Gondolom ezt a főőrangyalok is tudták, és azt gondolták, hogy, majd Amy is belém szeret, és társak leszünk.
Csakhogy Amynek már volt barátja, amikor én megismertem.
Ráadásul a sráccal egy véletlen folytán meg is ismerkedtem, és össze is haverkodtunk.
Mondanom sem kell, hogy azonnal mentem a Mesterek elé, hogy nem akarok tovább a Földön maradni, mert nem érzem jól itt magam. Persze nem hitték el, és azt mondták, hogy maradjak csak lent, hátha változik a helyzet.
Kelletlenül, de visszajöttem.
Időközben, mielőtt megtudtam, hogy Amy már foglalt, munkát vállaltam nála, hogy közelebb kerülhessek hozzá.
Aztán, miután visszajöttem, folytattam a munkámat. Nem akartam feladni, hiszen bármi történhet Amy és Adam között.
Türelmesen vártam, hátha eljön az én időm, azonban egyetlen lépésemmel mindent elszúrtam.
Egyszer Amy összeesett, amikor velem volt. Nagyon megijedtem, hogy valami komoly baja van, de hála Istennek nem volt.
Azért biztos, ami biztos alapon felvittem a szobájába, és lefektettem.
Csakhogy én hülye nem tudtam türtőztetni magam, és mikor azt hittem, hogy elaludt, megcsókoltam.
Szerencsétlenségemre Amy azonnal felébredt, és eléggé dühös volt.
Azóta bánom, hogy megtettem. Alig állt velem szóba, és még most sem akar.
Ennyivel nem úsztam meg, mert az esetet Adam is megtudta, aki nekem támadt. Nem hibáztattam érte, én is megtettem volna.
A helyzet viszont nem lett egyszerűbb. Sőt. Semmiképp nem akartam szólni a Mestereknek erről az egészről, mert bíztam benne, hogy el tudom intézni, de tévedtem.
Nem tudom, hogy honnan, de rájöttek, hogy mit tett Amy.
Bár nem értem, hogy nekem ehhez mi közöm van.
- Mit akarnak? – adtam hangot a gondolataimnak.
- Mindent tudnak Amyvel kapcsolatban. Büntetést szabtak ki rá, melynek te is szereplője vagy. De nem akarok belemenni a részletekbe. A Mesterek mindent elmondanak majd. Gyere.
Kicsit meglepődve hallgattam, de gyorsan összeszedve magam Sherry után indultam. Nem telt bele egy percbe és már a Mesterek előtt álltunk.
- Raphael – biccentett felém Michael.
- Uraim és Úrnőim! – hajoltam meg illedelmesen.
- Raphael, tudod-e miért lettél visszahívatva?
- Nem, Uram.
- Amy Headway szabályszegést követett el, és most vállalnia kell a következményeket.
- Nekem ebben mi a szerepem?
- Ha jól emlékszem, te azért lettél a Földre küldve, hogy meghódítsd a lány szívét – vette át a szót Uriel.
- Igen Uram, de…
- Nem érdekel minket semmi – csattant fel Ariel.
Soha nem szerettem Marie-t és Arielt. Ilyen keménykezű, önfejű, hajthatatlan nőket ritkán látni.
- A lényeg az Raphael, hogy Amy örökre el van tiltva Adam Bloomtól, és ezt úgy érjük el, hogy itt fent kell maradnia, és meg kell házasodnia – tájékoztatott Marie.
- Úgy gondoljuk, hogy a férj szerepének betöltésére te vagy a legalkalmasabb – fejezte be a mondandót Raziel.
Tágra nyílt szemekkel meredtem a Mesterekre.
Nem tudtam mit mondani. Az igaz, hogy szeretem Amyt, de p nem szeret engem. Én pedig senkire nem akarom rákényszeríteni magam.
Viszont a Mestereknek nem mondhatok nemet. Nehéz ügy.
- Van más választásom, minthogy elveszem feleségül Amy Headwayt? – találtam meg a hangomat.
- Nem igazán – felelte Ariel.
Megadóan, beleegyezően bólintottam, majd a terem ajtajának nyitódása jelezte, hogy valaki jött.
- Na, végre megjöttél – horkant fel Marie.
- Nyugalom Marie. Innen átveszem – szólalt Michael.
Ekkor már tudtam, hogy Amy az érkező, de nem mertem megfordulni.
- Amy! Hadd mutassam be a párodat, Raphaelt.
Erre már muszáj volt megfordulnom, amit egy nagy sóhaj kíséretében meg is tettem.
Amint belenéztem Amy szemeibe hitetlenséget láttam. Meg se tudott szólalni, mégis egy mély levegő után rekedten bár, de beszélt.
- Brandon?!
- Szia Amy!
- Ez most valami vicc?
- Senki nincs vicces kedvében, Amy! – rivallt a lányra Ariel.
Amy erre a hangnemre összerezzent, és én úgy éreztem, muszáj megvédenem.
Mivel szembe nem szállhatok a főőrangyalokkal, a legtöbb, amit tudok tenni, hogy elviszem innen egy nyugodtabb helyre.
- Elnézést Uraim és Úrnőim! Ha nem lenne ellene kifogásuk én most távoznék a társammal.
- Szerintem mi már végeztünk – felelte Raziel. – Menjetek és ismerkedjetek. Három nap múlva pedig egybekeltek.
Beszéd helyett csak bólintottam, majd meghajoltam, és Amy felé indultam.
Még mindig az ajtóban állt. Amikor odaértem hozzá beszéd nélkül kézen fogtam, és kiléptem a teremből. Alig hogy kiléptünk és bezárult mögöttünk az ajtó, Amy kitépte a kezét az enyémből, és dühösen meredt rám.
- Mégis mi ez az egész? – fakadt ki.
- Ne itt beszéljük meg. Gyere – válaszoltam.
- Nem megyek veled sehova!
- Amy, kérlek! Amit tudok megmagyarázok csak ne itt.
- De…
Eddig bírtam. Mellé léptem, befogtam a száját, és ismét karon ragadva elindultam lakosztályom felé.
Kicsit sietősebbre fogtam a lépteimet, mert nem akartam, hogy bárki is halljon minket.
Amint átléptük a küszöböt, és becsuktam magunk mögött az ajtót, elengedtem Amyt.
Mint egy durcás kisgyerek, úgy nézett rám. Muszáj volt nevetnem.
Persze ezzel csak még jobban feldühítettem.
- Mi olyan vicces?
- Semmi – rendeztem vonásaimat. – Ne haragudj. Szóval most már kérdezhetsz.
Kényelmesen elhelyezkedtem a nappalim fehér bőrkanapéján.
- Nem értek semmit. Egyáltalán ki vagy te? Mi vagy te?
- Nem csodálom, hogy össze vagy zavarodva. A nevem Raphael. Brandon Hopes csak a földi álnevem. Az egész akkor kezdődött, amikor őrangyal lettél… - töviről hegyire elmeséltem neki mindent.
Egyszer sem szakított félbe, hanem döbbenten hallgatott végig. Mikor mondandóm végére értem, nem szólaltam meg, hanem hagytam, hogy feldolgozza a hallottakat.
Körülbelül fél óra múlva törte meg a csendet.
- Tehát összefoglalva nem mehetek haza, nem láthatom többé Adamet, és te leszel a férjem.
Bólintottam.
Láttam, hogy Amy szemei könnybe lábadnak, majd zokogni kezd.
Automatikusan közelebb mentem hozzá, karomat köré fontam, fejét a mellkasomra hajtottam, és elkezdtem ringatni és nyugtatni.
Egyszerűen nem bírtam nézni ahogyan szenved.
Viszont amin eleinte nagyon meglepődtem az az, hogy nem lökött el magától. Nagyon örültem neki.
Mikor már csillapodtak egy kicsit a könnyei, akkor azonban elhúzódott.
Nem szólalt meg, de hálásan nézett rám.
Már épp elhatároztam magam, hogy felhozok valami beszédtémát, amikor halk kopogás zavart meg minket.
- Szabad – engedtem utat az érkezőnek.
- Sziasztok – jött be Sherry. – Sajnálom, hogy zavarok, de le kell rabolnom Amyt. Mennyasszonyi ruhát kell próbálnunk, és el kell intézni a többi teendőt. Raphael, neked pedig öltönyt kell próbálnod.
Elhúztam a számat. Soha nem szerettem ruhákat próbálgatni.
- Rendben, vidd. De nekem tényleg muszáj most öltönyöket próbálgatnom?
- Igen Raphael, muszáj. Ne is próbálj kibúvót keresni!
- Rendben – adtam meg magam.
- Helyes. Akkor Amy, próbára fel! Induljunk.
- Sherry, – szólalt meg Amy alig hallható hangon – kérdezhetek valamit?
- Persze, bármit.
- Miért olyan fontos ez az esküvő?
- Azért, mert az égben köttetett frigy szétválaszthatatlan. Olyan, akár egy mágikus kötelék.
Láttam Amyn, hogy tejesen magába van zuhanva. Igyekeztem valami kiutat találni, de sajnos semmi nem jutott az eszembe, így tétlenül néztem, ahogy Sherry és Amy elhagyják a szobát.
Nagyon sajnáltam Amyt, ezért elhatároztam, hogy megkönnyítem a helyzetét, ahogy csak tudom.
Minden vágyam az volt, hogy Amy végre velem legyen, de nem így.
Hagyni fogom, hogy azt csináljon, amit akar, és azzal legyen, akivel akar.
Gondolatmenetemet az éppen érkező szabó zavarta meg.
- Jó napot Uram! Elnézést a zavarásért, de Ariel asszony küldött.
- Gondoltam. Jöjjön beljebb.
A szabó gyorsan és jól dolgozott szerencsére. Körülbelül másfél óra alatt meg is lett az öltönyöm.
Miután egyedül maradtam, a hálóba ballagtam, és az ágyra dőltem.
Nem tudom miért, de eléggé kimerültnek éreztem magam, pedig nem csináltam semmi megterhelőt. Maximum idegileg volt megrázó a mai nap.
A fáradtság úrrá lett rajtam, és elnyomott az álom.
Nem tudom, hogy mennyit aludtam, de arra ébredtem, hogy valaki a nevemen szólít, és gyengéden a vállamat rázogatja.
Álmosan nyitottam ki a szemem, és a látóterembe Amy arca került.
Nem kis meglepetést okozott, hogy mosolygott. Igaz, hogy csak halványan, de már ez is jó jel volt.
- Szia.
A hangom kissé rekedtes volt.
- Szia. Ne haragudj, hogy felébresztettelek, csak gondoltam szólok, hogy megjöttünk. Viszont én már megyek is megkeresni Sherryt. Megkérdezem, hogy hol fogok aludni. További jó éjszakát.
- Amy! Lehet, hogy nem mondták még neked a Mesterek, de minden őrangyal a párjával alszik, ami azt jelenti, hogy velem kell lenned. De ha akarod, megágyazok magamnak a kanapén.
- Rendben.
Alig hittem a füleimnek. Kitágult szemekkel meredtem az előttem álló lányra, aki ilyen könnyen elfogadta a dolgot, és még halványan mosolyog is.
- Akkor megágyazok neked itt, én pedig kihurcolkodom – tértem magamhoz.
- Nem fontos. Adsz ágyneműt, és én megoldom.
- Nem gond. Pár perc és megvan – kötöttem az ebet a karóhoz.
Ahogy mondtam, pár perc volt az egész.
Azután elköszöntem, és mind a ketten lefeküdtünk aludni.
Szerintem mind a ketten eléggé lefáradtunk ma.
Reggel korán keltem. Amy még aludt, ezért igyekeztem csendes lenni.
Halkan a konyhába mentem, és készítettem egy adag rántottát, valamint frissen facsart narancslevet reggelire Amynek.
Én most valahogy nem voltam éhes.
Már épp a tálcával egyensúlyoztam a szoba felé, amikor hirtelen kinyílt az ajtó, és Amy jelent meg előttem.
Ijedtemben majdnem eldobtam a tálcát.
- Amy! Hát te?
- Neked is jó reggelt – mosolygott ismét.
Egyre többet mosolyog. Ennek örülök.
- Bocsi, ez udvariatlan volt. Neked is jó reggelt.
- Miért lepődtél meg, hogy ébren vagyok?
- Hát…csak…meg akartalak lepni reggelivel, de most már így nem jó – húztam el a számat szomorúan.
- Ezt nekem csináltad? – lepődött meg.
- Igen.
- Köszönöm – felelte, majd elvette tőlem a tálcát egy puszi kíséretében.
Tágra nyíltak a szemeim a csodálkozástól, és megmozdulni sem tudtam.
Mikor nagyjából összeszedtem magam, Amy után indultam.
A nappaliban a kanapén ülve meg is találtam.
Lassan mellé sétáltam, és helyet foglaltam.
- Amy!
- Tessék?
- Ne érts félre, nagyon örülök, hogy jó a kedved, de érdekelne, hogy mitől?
Az arca elkomorodott, a szeme könnyes lett, és átkoztam magam, hogy felhoztam a témát.
- Amy, sajnálom. Inkább ha…
- Ne! Jól vagyok – szipogott.
Csak bólintottam, és vártam, hogy kezdje a mondandóját.
- Beszéltem Sherryvel, amikor ruhát próbáltunk. Nagyon le voltam törve, és ezt ő is észrevette. Aztán végül is rólad kezdett mesélni, hogy milyen önzetlen vagy, és hogy tulajdonképpen nagyon jól járok veled. Aztán, amikor végeztünk, és Sherry elköszönt, és leültem az ajtó elé gondolkozni. Az igazat megvallva még mindig nem tiszta egy-két dolog, de magamban elrendeztem a nagy részét. Amikor megcsókoltál, azon kívül, hogy nagyon dühös voltam rád, láttam rajtad, hogy megbántad, ezért úgy döntöttem adok egy esélyt. Persze csak arra, hogy jó barátok legyünk – tette hozzá gyorsan, majd zavartan lehajtotta a fejét.
Nem feleltem csak elmosolyodtam.
Miután ezt megbeszéltük oldottabb volt a hangulat köztünk.
A hátra lévő két nap viszonylag boldogan telt. Sokat nevettünk. viccelődtünk egymással, és esténként sokáig fenn maradtunk beszélgetni, hogy jobban megismerjük egymást.
Viszont a „nagy” napot sehogy se úszhattuk meg.
Igazából nekem nem volt vele gondom…, de Amy reakciójától nagyon féltem.
Reggel mosolygott, de nem valami vidáman.
Aztán miután megreggeliztünk megjelent Sherry, és elvitte Amyt készülődni.
Persze addig én sem tétlenkedhettem, mert Sherry megfenyített, hogy vannak dolgok, amiket meg kell csinálnom, mert, ha nem , akkor bejön, és segít.
Na, azt inkább nem várnám meg soha, szóval én is neki álltam készülődni.
Potom két óra alatt sikerült is elkészülnöm, úgyhogy fogalmam sem volt, hogy merre vannak a szükséges dolgaim.
Aztán Sherry utasítására a Nagyterembe mentem. Már most hatalmas tömeg volt.
- Ááá, a vőlegény – szólalt meg gúnyosan Marie.
- Úrnőim, és Uraim – hajoltam meg alázatosan.
- A mennyasszony hol van? Kezdem unni magam – vette át a szót Ariel.
- Már itt is van – lépett be Sherry. – Kint vár. Engedélyükkel behívnám.
Michael bólintott, így Sherry az ajtó felé indult.
Hevesen dobogó szívvel vártam, hogy Amy belépjen az ajtón. Én magam sem értettem az izgalmam okát, hisz Amy csak barát.
Vagy nem?
Az ajtó a néma csendben halkan tárult ki, mindenki felállt, Sherry belépett, majd után megpillantottam őt.
Gyönyörű volt.
A ruha szaténból volt, melyet csipke fedett. A derekát szatén szalag hangsúlyozta ki. Egészen a combja közepéig a testére simult, onnan pedig enyhén bővült. Pántnélküli, egyszerű, de mégis káprázatos ruha volt.
Amy haja egyszerűen csak kontyba volt rakva, amit egy tiara tett figyelemfelkeltővé.
Lassan lépkedett felé, halványan mosolyogva, mire az én szám is felfelé görbült.
Egyszerűen nem tudtam levenni a szemem a felém közeledő lányról.
A mozdulataim és a szavaim gépiesek lettek.
Az eskümet és az igent mintha nem is én mondtam volna ki.
Csak akkor „ébredtem fel” valamelyest, mikor Michael kijelentette, hogy férj és feleség vagyunk, és megcsókolhatom a mennyasszonyt.
Zavartan néztem Amyre, mire láttam, hogy ő is zavarban van.
Nem akartam ráerőszakolni azt, amit ő nem akar, viszont a Mesterek előtt meg muszáj volt azt mutatnunk, hogy elfogadtuk egymást társként, ezért egy apró, de mégis hiteles szájra puszinál döntöttem.
Magam felé fordítottam Amyt, és lassan egyre közelebb hajoltam hozzá. Éreztem, hogy szaporábban veszi a levegőt, majd ajkunk összeért.
Éppen csak egy pillanat volt, és már húzódtam is vissza, amikor olyan dolog történt, amire soha nem számítottam volna.
Amy hirtelen megragadott mielőtt eltávolodtam volna tőle, és szenvedélyesen megcsókolt. Nem értettem, de akkor és ott nem is akartam érteni, csak élvezni a pillanatot, és felejthetetlenné tenni mindkettőnk számára.

Amy esküvői ruhája













Brandon öltönye


















U.i.: Ha valaki nem tudná: ez a fejezet azért volt végig Brandon szemszögű, mert egyszer volt egy közvélemény kutatás, melyben a kedvenc szereplőtökre voltam kíváncsi. A nyertes Sherry és Brandon lett. Sherry szemszögéből már kaptatok fejezetet, így most megkaptátok Brandonéból is. Remélem tetszett :)
Puszi: Hugi