Egy angyal érintése - 29. Fejezet

Sajnálom, hogy késtem vele, és azt is, hogy rövid lett, de most csak ennyire tellett az erőmből. :)
Jó olvasást azért! :)

- Igen – feleltem izgalomtól remegő hangon.
- Igen – mondta ki Brandon is.
Még mindig hihetetlen volt ez az egész, ami történt, de a mellkasomban tátongó lyuk már nem volt olyan nagy.
Hála Brandonnak.
Az esküvő előtti három nap sokat beszélgettünk.
Jobban megismertük egymást, hiszen mégis csak férj és feleség leszünk.
Férj és feleség. Furcsán hangzik, bár a mi szempontunkból ez nem szerelmen alapul. Legalább is azt hiszem.
Brandon felém közeledő arca visszatérített a jelenbe.
Úr isten! Most jön a csók!
Alig, hogy erre a tényre rájöttem, Brandon ajkai az enyémekhez értek.
A pillanat műve volt az egész, és igazából nem is tudom, hogy mi történt velem, de amikor éreztem, hogy két-három másodperc után Brandon elhúzódik, hirtelen ötlettől vezérelve, vagy érzelem feltörés hatására, visszahúztam magamhoz újdonsült férjemet, és szenvedélyesen megcsókoltam.
Fantasztikus volt.
Heves, mégis gyengéd. Puha és édes. Mindkettőnk érzéseit, ha csak egy pillanatra is, de felfedte.
Mikor ajkaink elváltak, a tapsoló és ujjongó tömeget teljesen kizárva, elmerültünk egymás szemében.
És amit Brandon tekintetében láttam, az teljesen letaglózott.
Vágy, és feltétel nélküli, őszinte szerelem kavargott benne.
Brandon érzéseit valamelyest meg tudtam érteni, de sajátjaimat nem.
Merengésemből Brandon szakított ki azzal, hogy a tömeg felé fordított fogadni a gratulációikat, hiszen mindenki, a főőrangyalokon, Sherryn és Stefanon kívül úgy tudta, hogy szerelemből házasodunk.
Mikor fogadtuk az öleléseket, elindultunk a kijárat felé a „nászutunkra”.
Mosolyt erőltettem az arcomra, hisz a mennyasszony nem lehet szomorú az esküvőjén.
Hamar, és „sértetlenül” kiértünk a teremből. Kint egy lovas hintó várt, ami tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy hova fog vinni minket.
Már épp szórásra nyitottam a számat, mikor Brandon ajkai az enyémekre tapadtak ismét.
Nem kicsit lepődtem meg, és már kérdőre akartam vonni újdonsült férjemet, mikor a fülemhez hajolt, és úgy suttogta.
- Sajnálom, de a látszatot fenn kell tartani.
Bólintottam, hogy értem, majd a hintóba szálltunk, integettünk, és elindultunk.
Amint kikerültünk a tömeg látóteréből mind a ketten elkomolyodtunk.
Fáradtnak éreztem magam, ezért fejemet Brandon vállára hajtottam.
- Jól vagy? – aggodalmaskodott férjem.
- Persze, csak elfáradtam.
- Nyugodtan alhatsz. Ahova megyünk kicsit messze van, mert úgy gondoltam, hogy nem árt, ha egy darabig távol vagyunk a történtektől.
- Köszönöm – hálásan mosolyogtam, majd a fáradtság erőt vett rajtam.
Mikor szemeimet kinyitottam, már egy ágyban találtam magam kényelmes ruhában.
Amint felfogtam, hogy hol is vagyok, és miért is vagyok itt, elsápadtam.
Mivel a „nászutamon” vagyok, ami azt jelenti, hogy Brandonon és rajtam kívül nincs itt senki, nem öltöztethetett át más, mint maga Brandon.
Erre a gondolatra elvörösödtem, és szerencsétlenségemre drága férjem is ezt az időt választotta arra, hogy bejöjjön.
- Látom felébredtél – mosolygott.
Szégyenemben válasz helyett a fejembe húztam a takarót.
- Amy! Valami gond van? – ült le az ágy szélére.
- Miért nem keltettél fel, hogy átöltözzek? – motyogtam a takaró alól.
Gondolom, rájött, hogy miért kérdezem, mert válasz helyett csak halk kuncogást kaptam.
Dühösen néztem ki a takaró alól. Ő csak mosolygott.
- Most miért nevetsz?
- Ne haragudj, de látnod kéne az arcodat. Amúgy megnyugodhatsz, mert nem én öltöztettelek át, hanem Anna, a takarítónő. Hetente egyszer jár takarítani, és pont tegnap volt az az alkalom. A karomban hoztalak be, amikor találkoztam vele, és megkértem, hogy öltöztessen át. Igaz kicsit furcsán nézett, hogy friss házasok lévén nem én öltöztetlek át, de nem kérdezősködött. Röviden ennyi.
- Akkor jó – nyugodtam meg.
Brandon csillogó szemekkel bámult rám, és halványan, de még mindig mosolygott.
- Mi az? – kérdeztem, mert zavarban voltam.
- Semmi, csak aranyos vagy, amikor mérgelődsz – felelte, majd kisimított egy fürtöt az arcomból, elkomolyodott, és közeledni kezdett felém.
Lélegzetem elakadt, szívem a kétszeresét produkálta az átlagos iramnak.
Mint akit megszállt a kisördög, hirtelen előre hajoltam, és magamra rántottam férjemet. Nem tiltakozott. Száját azonnal az enyémre tapasztotta, és vigyázva, hogy ne nyomjon össze, rám feküdt.
Miután a csókot abbahagytam, szája a nyakamra tévedt. Keze önálló életre kelt, és megtalálta a pólóm szélét. Engedtem lehúzni magamról.
Ugyan ezt megtette a nadrágommal, majd én az ő nadrágjával és pólójával.
Hirtelen Brandon megállt a mozdulat közben, és rám nézett.
- Biztos, hogy ezt akarod?
Elbizonytalanodtam.
De amikor belenéztem a szemeibe, minden bizonytalanságom elszállt. A színtiszta vágy csillogott bennük, és a szerelem, melyet irántam érzett. Minden gondolatom eltűnt, csak azt tudtam, hogy boldoggá akarom tenni Brandont.
- Igen – suttogtam, és megcsókoltam a nyakát.
Brandon felsóhajtott, majd ajkait ajkaimra tapasztotta.
Miközben ajkaival felsőtestemet kényeztette, kezével derekamat, combomat simogatta, én pedig csak öleltem. Nem tudtam gondolkozni, nem tudtam cselekedni.
Együttlétünk alatt kimondhatatlanul gyengéd volt velem. Látszott, sőt érződött, hogy minden mozzanatával engem akar boldoggá tenni.
És akkor úgy éreztem, hogy ez sikerült is neki.
Nem akartam, hogy számára ez az este rossz emlékként maradjon meg, így én is igyekeztem megtenni a tőlem telhetőt. Simogattam, öleltem, csókoltam, és egyszerűen csak szerettem.
Mikor pedig mind a kettőnket elért a beteljesülés, szorosabban fontam a karjaimat köré, míg testünk lecsillapodott.
Nem szóltunk egymáshoz, hiszen nem volt szükségünk szavakra. Így is tökéletesen megértettük egymást.
Zihálásunk csillapodásakor Brandon rám emelte szemeit, melyek a boldogságát tükrözték, majd elmosolyodott, és megcsókolt.
A csók után, csukott szemmel a fülemhez hajolt, és úgy suttogott.
- Lezuhanyozom. Velem tartasz?
- Majd inkább utánad.
- Rendben. Sietek.
- Oké.
Mikor hallottam a fürdő ajtajának csukódását visszadőltem a párnára, behunytam a szemem, és elmerengtem.
A felismerés hirtelen jött, és azonnal ki is pattantak a szemeim.
Tulajdonképpen én most megcsaltam Adamet!
Hatalmas bűntudat kerített hatalmába, melytől már a könnyeimmel kellett küszködnöm, mégsem ez volt a legrosszabb, hanem az, hogy élveztem a történteket, és úgy éreztem, hogy megtaláltam a Sors által nekem szánt társat.
Aki nem Adam volt, hanem Brandon!