Egy angyal érintése - 29. Fejezet

Sajnálom, hogy késtem vele, és azt is, hogy rövid lett, de most csak ennyire tellett az erőmből. :)
Jó olvasást azért! :)

- Igen – feleltem izgalomtól remegő hangon.
- Igen – mondta ki Brandon is.
Még mindig hihetetlen volt ez az egész, ami történt, de a mellkasomban tátongó lyuk már nem volt olyan nagy.
Hála Brandonnak.
Az esküvő előtti három nap sokat beszélgettünk.
Jobban megismertük egymást, hiszen mégis csak férj és feleség leszünk.
Férj és feleség. Furcsán hangzik, bár a mi szempontunkból ez nem szerelmen alapul. Legalább is azt hiszem.
Brandon felém közeledő arca visszatérített a jelenbe.
Úr isten! Most jön a csók!
Alig, hogy erre a tényre rájöttem, Brandon ajkai az enyémekhez értek.
A pillanat műve volt az egész, és igazából nem is tudom, hogy mi történt velem, de amikor éreztem, hogy két-három másodperc után Brandon elhúzódik, hirtelen ötlettől vezérelve, vagy érzelem feltörés hatására, visszahúztam magamhoz újdonsült férjemet, és szenvedélyesen megcsókoltam.
Fantasztikus volt.
Heves, mégis gyengéd. Puha és édes. Mindkettőnk érzéseit, ha csak egy pillanatra is, de felfedte.
Mikor ajkaink elváltak, a tapsoló és ujjongó tömeget teljesen kizárva, elmerültünk egymás szemében.
És amit Brandon tekintetében láttam, az teljesen letaglózott.
Vágy, és feltétel nélküli, őszinte szerelem kavargott benne.
Brandon érzéseit valamelyest meg tudtam érteni, de sajátjaimat nem.
Merengésemből Brandon szakított ki azzal, hogy a tömeg felé fordított fogadni a gratulációikat, hiszen mindenki, a főőrangyalokon, Sherryn és Stefanon kívül úgy tudta, hogy szerelemből házasodunk.
Mikor fogadtuk az öleléseket, elindultunk a kijárat felé a „nászutunkra”.
Mosolyt erőltettem az arcomra, hisz a mennyasszony nem lehet szomorú az esküvőjén.
Hamar, és „sértetlenül” kiértünk a teremből. Kint egy lovas hintó várt, ami tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy hova fog vinni minket.
Már épp szórásra nyitottam a számat, mikor Brandon ajkai az enyémekre tapadtak ismét.
Nem kicsit lepődtem meg, és már kérdőre akartam vonni újdonsült férjemet, mikor a fülemhez hajolt, és úgy suttogta.
- Sajnálom, de a látszatot fenn kell tartani.
Bólintottam, hogy értem, majd a hintóba szálltunk, integettünk, és elindultunk.
Amint kikerültünk a tömeg látóteréből mind a ketten elkomolyodtunk.
Fáradtnak éreztem magam, ezért fejemet Brandon vállára hajtottam.
- Jól vagy? – aggodalmaskodott férjem.
- Persze, csak elfáradtam.
- Nyugodtan alhatsz. Ahova megyünk kicsit messze van, mert úgy gondoltam, hogy nem árt, ha egy darabig távol vagyunk a történtektől.
- Köszönöm – hálásan mosolyogtam, majd a fáradtság erőt vett rajtam.
Mikor szemeimet kinyitottam, már egy ágyban találtam magam kényelmes ruhában.
Amint felfogtam, hogy hol is vagyok, és miért is vagyok itt, elsápadtam.
Mivel a „nászutamon” vagyok, ami azt jelenti, hogy Brandonon és rajtam kívül nincs itt senki, nem öltöztethetett át más, mint maga Brandon.
Erre a gondolatra elvörösödtem, és szerencsétlenségemre drága férjem is ezt az időt választotta arra, hogy bejöjjön.
- Látom felébredtél – mosolygott.
Szégyenemben válasz helyett a fejembe húztam a takarót.
- Amy! Valami gond van? – ült le az ágy szélére.
- Miért nem keltettél fel, hogy átöltözzek? – motyogtam a takaró alól.
Gondolom, rájött, hogy miért kérdezem, mert válasz helyett csak halk kuncogást kaptam.
Dühösen néztem ki a takaró alól. Ő csak mosolygott.
- Most miért nevetsz?
- Ne haragudj, de látnod kéne az arcodat. Amúgy megnyugodhatsz, mert nem én öltöztettelek át, hanem Anna, a takarítónő. Hetente egyszer jár takarítani, és pont tegnap volt az az alkalom. A karomban hoztalak be, amikor találkoztam vele, és megkértem, hogy öltöztessen át. Igaz kicsit furcsán nézett, hogy friss házasok lévén nem én öltöztetlek át, de nem kérdezősködött. Röviden ennyi.
- Akkor jó – nyugodtam meg.
Brandon csillogó szemekkel bámult rám, és halványan, de még mindig mosolygott.
- Mi az? – kérdeztem, mert zavarban voltam.
- Semmi, csak aranyos vagy, amikor mérgelődsz – felelte, majd kisimított egy fürtöt az arcomból, elkomolyodott, és közeledni kezdett felém.
Lélegzetem elakadt, szívem a kétszeresét produkálta az átlagos iramnak.
Mint akit megszállt a kisördög, hirtelen előre hajoltam, és magamra rántottam férjemet. Nem tiltakozott. Száját azonnal az enyémre tapasztotta, és vigyázva, hogy ne nyomjon össze, rám feküdt.
Miután a csókot abbahagytam, szája a nyakamra tévedt. Keze önálló életre kelt, és megtalálta a pólóm szélét. Engedtem lehúzni magamról.
Ugyan ezt megtette a nadrágommal, majd én az ő nadrágjával és pólójával.
Hirtelen Brandon megállt a mozdulat közben, és rám nézett.
- Biztos, hogy ezt akarod?
Elbizonytalanodtam.
De amikor belenéztem a szemeibe, minden bizonytalanságom elszállt. A színtiszta vágy csillogott bennük, és a szerelem, melyet irántam érzett. Minden gondolatom eltűnt, csak azt tudtam, hogy boldoggá akarom tenni Brandont.
- Igen – suttogtam, és megcsókoltam a nyakát.
Brandon felsóhajtott, majd ajkait ajkaimra tapasztotta.
Miközben ajkaival felsőtestemet kényeztette, kezével derekamat, combomat simogatta, én pedig csak öleltem. Nem tudtam gondolkozni, nem tudtam cselekedni.
Együttlétünk alatt kimondhatatlanul gyengéd volt velem. Látszott, sőt érződött, hogy minden mozzanatával engem akar boldoggá tenni.
És akkor úgy éreztem, hogy ez sikerült is neki.
Nem akartam, hogy számára ez az este rossz emlékként maradjon meg, így én is igyekeztem megtenni a tőlem telhetőt. Simogattam, öleltem, csókoltam, és egyszerűen csak szerettem.
Mikor pedig mind a kettőnket elért a beteljesülés, szorosabban fontam a karjaimat köré, míg testünk lecsillapodott.
Nem szóltunk egymáshoz, hiszen nem volt szükségünk szavakra. Így is tökéletesen megértettük egymást.
Zihálásunk csillapodásakor Brandon rám emelte szemeit, melyek a boldogságát tükrözték, majd elmosolyodott, és megcsókolt.
A csók után, csukott szemmel a fülemhez hajolt, és úgy suttogott.
- Lezuhanyozom. Velem tartasz?
- Majd inkább utánad.
- Rendben. Sietek.
- Oké.
Mikor hallottam a fürdő ajtajának csukódását visszadőltem a párnára, behunytam a szemem, és elmerengtem.
A felismerés hirtelen jött, és azonnal ki is pattantak a szemeim.
Tulajdonképpen én most megcsaltam Adamet!
Hatalmas bűntudat kerített hatalmába, melytől már a könnyeimmel kellett küszködnöm, mégsem ez volt a legrosszabb, hanem az, hogy élveztem a történteket, és úgy éreztem, hogy megtaláltam a Sors által nekem szánt társat.
Aki nem Adam volt, hanem Brandon!

Leia Mais...

Ne haragudjatok... :(

Kedves Olvasóim!
Nagyon sajnálom, de a heti friss sajnos nem fog összejönni, mivel holnap (pontosabban pár perc múlva ma, azaz vasárnap) utazok a Balatonra egy hétre.
Igyekeztem megírni a fejezetet, és félig már készen is van, de az ihlet nem igazán akar/akart jönni :S
De azért, akit érdekel, meg aki olvassa a másik blogomat az biztosan örül a hírnek, hogy ott DUPLA fejezet van!:)
Persze a Balaton partra viszem a kis fekete füzetemet, melyben az angyalos történetemet írom, és nagyon remélem, hogy ott kapok egy kis ihletet, és egy kerek fejezettel térhetek haza.
Szóval, sietek az új fejezettel ide, addig is a másik blogomra várom a kommenteket.
Sokszor puszil titeket: Hugi

Leia Mais...

Egy angyal érintése - 28. Fejezet

Csak mert szeretlek titeket... :)
Jó olvasást!

(Brandon szemszöge)

- Raphael! – hallottam meg az igazi nevemet, amit csak a fentiek tudhatnak.
Váratlanul ért a megszólítás, ezért megrezzentem.
- Sherry! – láttam meg az érkezőt. – Minek köszönhetem a látogatásodat?
- Tulajdonképpen a Mesterek küldtek érted.
Ajaj! Az nem sok jót ígér.
Régebben, amikor Amy őrangyallá voltozott, a Mesterek elküldtek a Földre, hogy éljek itt, kerüljek közelebb Amyhez, és vigyázzak rá.
Egyből elfogadtam, hiszen, mikor először megláttam, azonnal beleszerettem.
Gondolom ezt a főőrangyalok is tudták, és azt gondolták, hogy, majd Amy is belém szeret, és társak leszünk.
Csakhogy Amynek már volt barátja, amikor én megismertem.
Ráadásul a sráccal egy véletlen folytán meg is ismerkedtem, és össze is haverkodtunk.
Mondanom sem kell, hogy azonnal mentem a Mesterek elé, hogy nem akarok tovább a Földön maradni, mert nem érzem jól itt magam. Persze nem hitték el, és azt mondták, hogy maradjak csak lent, hátha változik a helyzet.
Kelletlenül, de visszajöttem.
Időközben, mielőtt megtudtam, hogy Amy már foglalt, munkát vállaltam nála, hogy közelebb kerülhessek hozzá.
Aztán, miután visszajöttem, folytattam a munkámat. Nem akartam feladni, hiszen bármi történhet Amy és Adam között.
Türelmesen vártam, hátha eljön az én időm, azonban egyetlen lépésemmel mindent elszúrtam.
Egyszer Amy összeesett, amikor velem volt. Nagyon megijedtem, hogy valami komoly baja van, de hála Istennek nem volt.
Azért biztos, ami biztos alapon felvittem a szobájába, és lefektettem.
Csakhogy én hülye nem tudtam türtőztetni magam, és mikor azt hittem, hogy elaludt, megcsókoltam.
Szerencsétlenségemre Amy azonnal felébredt, és eléggé dühös volt.
Azóta bánom, hogy megtettem. Alig állt velem szóba, és még most sem akar.
Ennyivel nem úsztam meg, mert az esetet Adam is megtudta, aki nekem támadt. Nem hibáztattam érte, én is megtettem volna.
A helyzet viszont nem lett egyszerűbb. Sőt. Semmiképp nem akartam szólni a Mestereknek erről az egészről, mert bíztam benne, hogy el tudom intézni, de tévedtem.
Nem tudom, hogy honnan, de rájöttek, hogy mit tett Amy.
Bár nem értem, hogy nekem ehhez mi közöm van.
- Mit akarnak? – adtam hangot a gondolataimnak.
- Mindent tudnak Amyvel kapcsolatban. Büntetést szabtak ki rá, melynek te is szereplője vagy. De nem akarok belemenni a részletekbe. A Mesterek mindent elmondanak majd. Gyere.
Kicsit meglepődve hallgattam, de gyorsan összeszedve magam Sherry után indultam. Nem telt bele egy percbe és már a Mesterek előtt álltunk.
- Raphael – biccentett felém Michael.
- Uraim és Úrnőim! – hajoltam meg illedelmesen.
- Raphael, tudod-e miért lettél visszahívatva?
- Nem, Uram.
- Amy Headway szabályszegést követett el, és most vállalnia kell a következményeket.
- Nekem ebben mi a szerepem?
- Ha jól emlékszem, te azért lettél a Földre küldve, hogy meghódítsd a lány szívét – vette át a szót Uriel.
- Igen Uram, de…
- Nem érdekel minket semmi – csattant fel Ariel.
Soha nem szerettem Marie-t és Arielt. Ilyen keménykezű, önfejű, hajthatatlan nőket ritkán látni.
- A lényeg az Raphael, hogy Amy örökre el van tiltva Adam Bloomtól, és ezt úgy érjük el, hogy itt fent kell maradnia, és meg kell házasodnia – tájékoztatott Marie.
- Úgy gondoljuk, hogy a férj szerepének betöltésére te vagy a legalkalmasabb – fejezte be a mondandót Raziel.
Tágra nyílt szemekkel meredtem a Mesterekre.
Nem tudtam mit mondani. Az igaz, hogy szeretem Amyt, de p nem szeret engem. Én pedig senkire nem akarom rákényszeríteni magam.
Viszont a Mestereknek nem mondhatok nemet. Nehéz ügy.
- Van más választásom, minthogy elveszem feleségül Amy Headwayt? – találtam meg a hangomat.
- Nem igazán – felelte Ariel.
Megadóan, beleegyezően bólintottam, majd a terem ajtajának nyitódása jelezte, hogy valaki jött.
- Na, végre megjöttél – horkant fel Marie.
- Nyugalom Marie. Innen átveszem – szólalt Michael.
Ekkor már tudtam, hogy Amy az érkező, de nem mertem megfordulni.
- Amy! Hadd mutassam be a párodat, Raphaelt.
Erre már muszáj volt megfordulnom, amit egy nagy sóhaj kíséretében meg is tettem.
Amint belenéztem Amy szemeibe hitetlenséget láttam. Meg se tudott szólalni, mégis egy mély levegő után rekedten bár, de beszélt.
- Brandon?!
- Szia Amy!
- Ez most valami vicc?
- Senki nincs vicces kedvében, Amy! – rivallt a lányra Ariel.
Amy erre a hangnemre összerezzent, és én úgy éreztem, muszáj megvédenem.
Mivel szembe nem szállhatok a főőrangyalokkal, a legtöbb, amit tudok tenni, hogy elviszem innen egy nyugodtabb helyre.
- Elnézést Uraim és Úrnőim! Ha nem lenne ellene kifogásuk én most távoznék a társammal.
- Szerintem mi már végeztünk – felelte Raziel. – Menjetek és ismerkedjetek. Három nap múlva pedig egybekeltek.
Beszéd helyett csak bólintottam, majd meghajoltam, és Amy felé indultam.
Még mindig az ajtóban állt. Amikor odaértem hozzá beszéd nélkül kézen fogtam, és kiléptem a teremből. Alig hogy kiléptünk és bezárult mögöttünk az ajtó, Amy kitépte a kezét az enyémből, és dühösen meredt rám.
- Mégis mi ez az egész? – fakadt ki.
- Ne itt beszéljük meg. Gyere – válaszoltam.
- Nem megyek veled sehova!
- Amy, kérlek! Amit tudok megmagyarázok csak ne itt.
- De…
Eddig bírtam. Mellé léptem, befogtam a száját, és ismét karon ragadva elindultam lakosztályom felé.
Kicsit sietősebbre fogtam a lépteimet, mert nem akartam, hogy bárki is halljon minket.
Amint átléptük a küszöböt, és becsuktam magunk mögött az ajtót, elengedtem Amyt.
Mint egy durcás kisgyerek, úgy nézett rám. Muszáj volt nevetnem.
Persze ezzel csak még jobban feldühítettem.
- Mi olyan vicces?
- Semmi – rendeztem vonásaimat. – Ne haragudj. Szóval most már kérdezhetsz.
Kényelmesen elhelyezkedtem a nappalim fehér bőrkanapéján.
- Nem értek semmit. Egyáltalán ki vagy te? Mi vagy te?
- Nem csodálom, hogy össze vagy zavarodva. A nevem Raphael. Brandon Hopes csak a földi álnevem. Az egész akkor kezdődött, amikor őrangyal lettél… - töviről hegyire elmeséltem neki mindent.
Egyszer sem szakított félbe, hanem döbbenten hallgatott végig. Mikor mondandóm végére értem, nem szólaltam meg, hanem hagytam, hogy feldolgozza a hallottakat.
Körülbelül fél óra múlva törte meg a csendet.
- Tehát összefoglalva nem mehetek haza, nem láthatom többé Adamet, és te leszel a férjem.
Bólintottam.
Láttam, hogy Amy szemei könnybe lábadnak, majd zokogni kezd.
Automatikusan közelebb mentem hozzá, karomat köré fontam, fejét a mellkasomra hajtottam, és elkezdtem ringatni és nyugtatni.
Egyszerűen nem bírtam nézni ahogyan szenved.
Viszont amin eleinte nagyon meglepődtem az az, hogy nem lökött el magától. Nagyon örültem neki.
Mikor már csillapodtak egy kicsit a könnyei, akkor azonban elhúzódott.
Nem szólalt meg, de hálásan nézett rám.
Már épp elhatároztam magam, hogy felhozok valami beszédtémát, amikor halk kopogás zavart meg minket.
- Szabad – engedtem utat az érkezőnek.
- Sziasztok – jött be Sherry. – Sajnálom, hogy zavarok, de le kell rabolnom Amyt. Mennyasszonyi ruhát kell próbálnunk, és el kell intézni a többi teendőt. Raphael, neked pedig öltönyt kell próbálnod.
Elhúztam a számat. Soha nem szerettem ruhákat próbálgatni.
- Rendben, vidd. De nekem tényleg muszáj most öltönyöket próbálgatnom?
- Igen Raphael, muszáj. Ne is próbálj kibúvót keresni!
- Rendben – adtam meg magam.
- Helyes. Akkor Amy, próbára fel! Induljunk.
- Sherry, – szólalt meg Amy alig hallható hangon – kérdezhetek valamit?
- Persze, bármit.
- Miért olyan fontos ez az esküvő?
- Azért, mert az égben köttetett frigy szétválaszthatatlan. Olyan, akár egy mágikus kötelék.
Láttam Amyn, hogy tejesen magába van zuhanva. Igyekeztem valami kiutat találni, de sajnos semmi nem jutott az eszembe, így tétlenül néztem, ahogy Sherry és Amy elhagyják a szobát.
Nagyon sajnáltam Amyt, ezért elhatároztam, hogy megkönnyítem a helyzetét, ahogy csak tudom.
Minden vágyam az volt, hogy Amy végre velem legyen, de nem így.
Hagyni fogom, hogy azt csináljon, amit akar, és azzal legyen, akivel akar.
Gondolatmenetemet az éppen érkező szabó zavarta meg.
- Jó napot Uram! Elnézést a zavarásért, de Ariel asszony küldött.
- Gondoltam. Jöjjön beljebb.
A szabó gyorsan és jól dolgozott szerencsére. Körülbelül másfél óra alatt meg is lett az öltönyöm.
Miután egyedül maradtam, a hálóba ballagtam, és az ágyra dőltem.
Nem tudom miért, de eléggé kimerültnek éreztem magam, pedig nem csináltam semmi megterhelőt. Maximum idegileg volt megrázó a mai nap.
A fáradtság úrrá lett rajtam, és elnyomott az álom.
Nem tudom, hogy mennyit aludtam, de arra ébredtem, hogy valaki a nevemen szólít, és gyengéden a vállamat rázogatja.
Álmosan nyitottam ki a szemem, és a látóterembe Amy arca került.
Nem kis meglepetést okozott, hogy mosolygott. Igaz, hogy csak halványan, de már ez is jó jel volt.
- Szia.
A hangom kissé rekedtes volt.
- Szia. Ne haragudj, hogy felébresztettelek, csak gondoltam szólok, hogy megjöttünk. Viszont én már megyek is megkeresni Sherryt. Megkérdezem, hogy hol fogok aludni. További jó éjszakát.
- Amy! Lehet, hogy nem mondták még neked a Mesterek, de minden őrangyal a párjával alszik, ami azt jelenti, hogy velem kell lenned. De ha akarod, megágyazok magamnak a kanapén.
- Rendben.
Alig hittem a füleimnek. Kitágult szemekkel meredtem az előttem álló lányra, aki ilyen könnyen elfogadta a dolgot, és még halványan mosolyog is.
- Akkor megágyazok neked itt, én pedig kihurcolkodom – tértem magamhoz.
- Nem fontos. Adsz ágyneműt, és én megoldom.
- Nem gond. Pár perc és megvan – kötöttem az ebet a karóhoz.
Ahogy mondtam, pár perc volt az egész.
Azután elköszöntem, és mind a ketten lefeküdtünk aludni.
Szerintem mind a ketten eléggé lefáradtunk ma.
Reggel korán keltem. Amy még aludt, ezért igyekeztem csendes lenni.
Halkan a konyhába mentem, és készítettem egy adag rántottát, valamint frissen facsart narancslevet reggelire Amynek.
Én most valahogy nem voltam éhes.
Már épp a tálcával egyensúlyoztam a szoba felé, amikor hirtelen kinyílt az ajtó, és Amy jelent meg előttem.
Ijedtemben majdnem eldobtam a tálcát.
- Amy! Hát te?
- Neked is jó reggelt – mosolygott ismét.
Egyre többet mosolyog. Ennek örülök.
- Bocsi, ez udvariatlan volt. Neked is jó reggelt.
- Miért lepődtél meg, hogy ébren vagyok?
- Hát…csak…meg akartalak lepni reggelivel, de most már így nem jó – húztam el a számat szomorúan.
- Ezt nekem csináltad? – lepődött meg.
- Igen.
- Köszönöm – felelte, majd elvette tőlem a tálcát egy puszi kíséretében.
Tágra nyíltak a szemeim a csodálkozástól, és megmozdulni sem tudtam.
Mikor nagyjából összeszedtem magam, Amy után indultam.
A nappaliban a kanapén ülve meg is találtam.
Lassan mellé sétáltam, és helyet foglaltam.
- Amy!
- Tessék?
- Ne érts félre, nagyon örülök, hogy jó a kedved, de érdekelne, hogy mitől?
Az arca elkomorodott, a szeme könnyes lett, és átkoztam magam, hogy felhoztam a témát.
- Amy, sajnálom. Inkább ha…
- Ne! Jól vagyok – szipogott.
Csak bólintottam, és vártam, hogy kezdje a mondandóját.
- Beszéltem Sherryvel, amikor ruhát próbáltunk. Nagyon le voltam törve, és ezt ő is észrevette. Aztán végül is rólad kezdett mesélni, hogy milyen önzetlen vagy, és hogy tulajdonképpen nagyon jól járok veled. Aztán, amikor végeztünk, és Sherry elköszönt, és leültem az ajtó elé gondolkozni. Az igazat megvallva még mindig nem tiszta egy-két dolog, de magamban elrendeztem a nagy részét. Amikor megcsókoltál, azon kívül, hogy nagyon dühös voltam rád, láttam rajtad, hogy megbántad, ezért úgy döntöttem adok egy esélyt. Persze csak arra, hogy jó barátok legyünk – tette hozzá gyorsan, majd zavartan lehajtotta a fejét.
Nem feleltem csak elmosolyodtam.
Miután ezt megbeszéltük oldottabb volt a hangulat köztünk.
A hátra lévő két nap viszonylag boldogan telt. Sokat nevettünk. viccelődtünk egymással, és esténként sokáig fenn maradtunk beszélgetni, hogy jobban megismerjük egymást.
Viszont a „nagy” napot sehogy se úszhattuk meg.
Igazából nekem nem volt vele gondom…, de Amy reakciójától nagyon féltem.
Reggel mosolygott, de nem valami vidáman.
Aztán miután megreggeliztünk megjelent Sherry, és elvitte Amyt készülődni.
Persze addig én sem tétlenkedhettem, mert Sherry megfenyített, hogy vannak dolgok, amiket meg kell csinálnom, mert, ha nem , akkor bejön, és segít.
Na, azt inkább nem várnám meg soha, szóval én is neki álltam készülődni.
Potom két óra alatt sikerült is elkészülnöm, úgyhogy fogalmam sem volt, hogy merre vannak a szükséges dolgaim.
Aztán Sherry utasítására a Nagyterembe mentem. Már most hatalmas tömeg volt.
- Ááá, a vőlegény – szólalt meg gúnyosan Marie.
- Úrnőim, és Uraim – hajoltam meg alázatosan.
- A mennyasszony hol van? Kezdem unni magam – vette át a szót Ariel.
- Már itt is van – lépett be Sherry. – Kint vár. Engedélyükkel behívnám.
Michael bólintott, így Sherry az ajtó felé indult.
Hevesen dobogó szívvel vártam, hogy Amy belépjen az ajtón. Én magam sem értettem az izgalmam okát, hisz Amy csak barát.
Vagy nem?
Az ajtó a néma csendben halkan tárult ki, mindenki felállt, Sherry belépett, majd után megpillantottam őt.
Gyönyörű volt.
A ruha szaténból volt, melyet csipke fedett. A derekát szatén szalag hangsúlyozta ki. Egészen a combja közepéig a testére simult, onnan pedig enyhén bővült. Pántnélküli, egyszerű, de mégis káprázatos ruha volt.
Amy haja egyszerűen csak kontyba volt rakva, amit egy tiara tett figyelemfelkeltővé.
Lassan lépkedett felé, halványan mosolyogva, mire az én szám is felfelé görbült.
Egyszerűen nem tudtam levenni a szemem a felém közeledő lányról.
A mozdulataim és a szavaim gépiesek lettek.
Az eskümet és az igent mintha nem is én mondtam volna ki.
Csak akkor „ébredtem fel” valamelyest, mikor Michael kijelentette, hogy férj és feleség vagyunk, és megcsókolhatom a mennyasszonyt.
Zavartan néztem Amyre, mire láttam, hogy ő is zavarban van.
Nem akartam ráerőszakolni azt, amit ő nem akar, viszont a Mesterek előtt meg muszáj volt azt mutatnunk, hogy elfogadtuk egymást társként, ezért egy apró, de mégis hiteles szájra puszinál döntöttem.
Magam felé fordítottam Amyt, és lassan egyre közelebb hajoltam hozzá. Éreztem, hogy szaporábban veszi a levegőt, majd ajkunk összeért.
Éppen csak egy pillanat volt, és már húzódtam is vissza, amikor olyan dolog történt, amire soha nem számítottam volna.
Amy hirtelen megragadott mielőtt eltávolodtam volna tőle, és szenvedélyesen megcsókolt. Nem értettem, de akkor és ott nem is akartam érteni, csak élvezni a pillanatot, és felejthetetlenné tenni mindkettőnk számára.

Amy esküvői ruhája













Brandon öltönye


















U.i.: Ha valaki nem tudná: ez a fejezet azért volt végig Brandon szemszögű, mert egyszer volt egy közvélemény kutatás, melyben a kedvenc szereplőtökre voltam kíváncsi. A nyertes Sherry és Brandon lett. Sherry szemszögéből már kaptatok fejezetet, így most megkaptátok Brandonéból is. Remélem tetszett :)
Puszi: Hugi

Leia Mais...

Utolsó figyelmeztetés :(

Drága Olvasóim!
Hát szépen elrontottátok a kedvemet... :(
Megint a szokásos emberektől kaptam véleményt, akiknek nagyon köszönöm, hogy mindig írnak, és támogatnak, de az az egy (EGY!) plusz nem érkezett meg.
Hát ennyire nem érdekel titeket, az, amit írok?

Azonban ha ti így, akkor én is így!
Ha hétfőn (ismétlem HÉTFŐN) nem lesz meg az utolsó egy komment, akkor júliusban nem írok új fejezetet. És ez egész júliusra kiterjed!!!

Rettentően rosszul esik, amit csináltok. Aki ír az tudhatja...

Hugi

Leia Mais...

Ösztönzés :)

Drága olvasóim!

Az igazat megvallva csalódott vagyok :(Azt hittem, hogy azért ennél jobban érdekel titeket a történet. Nem tudom, hogy már mióta várok egyetlen egy kommentre, hogy felkerüljön a friss, de csak nem akar meglenni. Azonban én igyekszem a pozitív lenni, szóval adok nektek egy kis ösztönzőt. Ehhez a kis idézethez várom az utolsó kommentet, de kihangsúlyozom, hogy Dia's, Join és Carrie véleményem már nem számít, mivel ők már írtak (ez persze nem azt jelenti, hogy az ő véleményüknek nem örülök... :)) Jó olvasást, és várom a véleményeket! Ne hagyjatok cserben :)

Ízelítő a 28. fejezetből
"Automatikusan közelebb mentem hozzá, karomat köré fontam, fejét a mellkasomra hajtottam, és elkezdtem ringatni és nyugtatni.
Egyszerűen nem bírtam nézni ahogyan szenved.
Viszont amin eleinte nagyon meglepődtem az az, hogy nem lökött el magától. Nagyon örültem neki.
Mikor már csillapodtak egy kicsit a könnyei, akkor azonban elhúzódott.
Nem szólalt meg, de hálásan nézett rám.
Már épp elhatároztam magam, hogy felhozok valami beszédtémát, amikor halk kopogás zavart meg minket.
..."

Leia Mais...