Egy angyal érintése - 11. Fejezet

2009. november 27., péntek.
Kedves Olvasóim!
Van egy jó hírem. Ha minden igaz ez lett a leghosszabb fejezetem és egy-két fontosabb dolog ki is derül belőle. Remélem tetszeni fog. Egyetlen egy kérésem van: Írjatok kommentárokat. Jó olvasást!

Puszi: Hugi



Már több hónap eltelt mióta utoljára beszéltem Sherryvel és azzal az 5 őrangyallal. Azóta már a sulinak is vége lett. Különösebb dolog nem is történt. A lovardával kapcsolatos dolgok egész jól halattak, Adammel is jól megvoltunk és Emma is összejött álmai hercegével. Ha minden rendbe megy egy – két hét múlva kinyithatom a lovardát. Már alig várom. Viszont ez a dolog azokkal az őrangyalokkal tényleg nagyon bosszant. Miért csinálják ezt velem? Miért nem lehet kerek perec megmondani a dolgokat? Viszont most nem érek rá ezen gondolkozni, mivel jön át Emma, Peter és Adam. Eddig az a terv, hogy átjönnek és elmegyünk együtt valahova bulizni. De ez még módosulhat. Szerencsémre Brenda néni nincs itthon, mivel épp randizik. Csengettek.
- Jövök – ordítottam a nappaliból.
- Szia Amy! – ugrott a nyakamba Emma, mikor meglátott.
- Sziasztok! Akkor még mindig a buli a terv?
- Persze. Miért mi lenne?
- Nem tudom. Csak kérdeztem. Gyertek be. Ne ott kint ácsorogjatok.
A fiúk nyüstölésére elég hamar elkészültünk. Olyan tíz fele értünk oda a buliba. Egész jó volt a hangulat. Több számot is végig táncoltam hol Emmával hol pedig Adammel. Sőt még Peterrel is táncoltam. Pedig nem szeretek. Azonban a legviccesebb az volt, mikor Emmával táncoltunk és odajött hozzánk két srác. Nem néztek ki olyan rosszul. Persze egyből elkezdtek körülöttünk mászkálni. Kíváncsiságom miatt ránéztem Adamre, hogy mit szól hozzá egyáltalán, ha észrevette. Az arca nagyon komoly volt és a homlokát ráncolta. Az egyik srác még közelebb jött hozzám. Több se kellett Adamnek. Lejött a táncparkettre, odajött hozzám és finoman arrébb „nyomva” a srácot a derekamra tette a kezét és elkezdett velem táncolni. Nehezemre esett visszafogni, hogy ne nevessek. Persze a srác se adta fel. Mögém jött. Gondoltam, oké játszunk. Hirtelen odafordultam a másik sráchoz. Nem ellenkeztem, mikor ő is megfogta a derekamat. Éreztem Adam szemeit a hátamon. Mikor a számnak vége lett Adam megragadta a kezemet. De az ismeretlen srác is.
- Már bocsi, de nem látod, hogy épp táncolunk?
- Szóltál? – nézett re kérdően a barátom.
- Igen. A csajjal épp táncoltunk, te meg idejössz és elhúzod?
- Nem tetszik valami?
- Hát nem.
- Verekedni akarsz? Felőlem.
Már megbántam azt, hogy az előbb úgy viselkedtem. Muszáj közbelépnem.
- Hé hé nyugi srácok. Nem kell a balhé.
- Már bocsi, de szerintem semmi joga nincs ahhoz, hogy csak úgy elhúzzon innen, főleg ha valakivel beszélgetsz, vagy jelen esetben táncolsz.
- Igen tényleg nem lenne hozzá joga csak hogy ő a barátom – vallottam be.
- Barátod? Akkor részvétem. Nem tudom, hogy bírsz elviselni egy ilyen seggfejet. Velem sokkal jobban járnál – mondta mosolyogva, majd rám kacsintott és elment.
- Na most beverem a képét – indult el hirtelen Adam.
- Adam! Állj meg! Hagyd! – fogtam vissza.
- Engem senki nem sértegethet. Főleg nem egy ilyen barom. Na mindegy. Tényleg nem kéne balhét csinálni. Viszont veled beszélni szeretnék. Most! Kint!
Ajaj. Ebből jó nem sülhet ki. Lehet, hogy nagy marhaságot csináltam? Szó nélkül követtem Adamet.
- Mi a franc volt ez? – már majdhogynem üvöltött.
- Én csak… - sütöttem le a szememet.
- Te csak? Direkt szívattál?
- Nem! Én csak táncoltam. Már az is baj?
- Igen? És miért engedted meg, hogy tapizzon?
- Jaj Adam! Csak megfogta a derekamat.
- Csak? Szóval te mindenkinek megengeded, hogy csak úgy fogdossák a derekad vagy akármid?
- Nem!
- Akkor?
- Tudod mit Adam Bloom? Majd ha lenyugodtál és képes vagy átlátni a helyzetet, akkor beszélünk. Most inkább haza megyek – választ se várva elmentem be a táskámért, és megkerestem Emmát.
Éppen lassúztak Peterrel. Nem akartam zavarni őket, úgyhogy csak eljöttem. Adam majd úgy is szól nekik. Már két három sarokkal odébb jártam, mikor éreztem, hogy a lábam alól kicsúszik a talaj. Hirtelen felébredt bennem a remény. Talán most mér választ kapok a kérdéseimre.
- Üdvözlünk ismét Amy! Hogy vagy?
- Jó estét! Köszönöm, meg vagyok.
- Örülünk neki. Gondolom sejted, hogy miért vagy itt.
- Igen.
- Hát akkor rajta. Kérdezz!
- Azt szeretném megtudni, hogy mi történt és hogy mi történik velem.
- Nem tudom, hogy Sherry mit mondott neked és mit nem, szóval elmondok neked mindent. Biztos emlékszel arra amikor a szüleid meghaltak. Akkor Sherry hozott vissza az életbe, de csak egy féle képen menthetett meg. Ha téged is őrangyallá változtat. Persze ehhez a mi engedélyünk elengedhetetlen. Az igazat megvallva nem nagyon akartunk bele menni, de Sherry erősködött, hogy a lelked tiszta, és egy értékes személy vagy, így vonakodva, bár de belementünk. Mivel még nem régóta vagy őrangyal ezért nem rendelkezel olyan sok mindennel mint például Sherry, de idővel te is bármikor tudsz kapcsolatot létesíteni velünk, fogsz szárnyakat kapni és lehetőséged lesz olvasni a gondolatokat.
Szóhoz se jutottam. Próbáltam megemészteni a hallottakat. Azonban hirtelen eszembe jutott valami.
- Régebben egy ember összeesett az utcán. Leállt a szív, de és megérintettem és újra élt. Ezért történt?
- Igen. A gyógyítás is úgy mond egy képesség. Úgy gondoltuk ezt már megkaphatod.
- És ha rendesen megkapok minden képességet, utána mi történik velem? Hol fogok „élni”?
- Sajnálom Amy! Az időd lejárt. Majd legközelebb. Viszlát.
Azzal eltűntek és én az utcán találtam magam sok emberrel körülvéve. Valaki mellettem szólongatott.
- Hál’ istennek felébredt. Minden rendben? Jól van? A mentő pár perc és ideér.
Mi?! Mentő?! Jaj ne! Csak azt ne! Mit mondok nekik? Vagy Brenda néninek? Teljesen be fog pánikolni és legalább egy hétig a nyakamon lesz.
- Jól vagyok. Nem kell mentő. Köszönöm.
- Már elnézést, de maga az utca közepén elájult és legalább fél órán keresztül itt feküdt. Csak azért nem hívtuk a mentőket, mert volt itt egy orvos és azt mondta, hogy nem kell mentő, de ő se tudott mit csinálni. Jobb lesz ha megnézeti magát.
- De tényleg rendben vagyok – magyaráztam, de ekkor már hallottam a szirénákat.
Remek. Most mit csináljak? Sajnos nem tudok semmit. A mentősök kiszálltak a kocsiból, megvizsgáltak, betettek a kocsiba és elvittek a kórházban. Út közben megkérdezték az adataimat és a nagynéném telefonszámát. Miután beértünk a kórházba körülbelül fél óra telt el és Brenda néni már itt volt. Ahogy sejtettem, rettentő ideges volt. Vagyis inkább izgult.
- Amy! Jól vagy? Annyira megijedtem, mikor mondták, hogy kórházba kerültél. Mi történt?
- Semmi bajom, csak elájultam. Most már minden rendben. Nem mehetnénk haza?
- A doktor nő mit mondott?
- Háát őőőő….
- Amy! Mit mondott?
- Benn kell maradnom kivizsgálásokra.
- Akkor maradsz!
- De…
- Nincs semmi de. Nem szeretném, ha valami nagyobb bajod lenne.
Ekkor eszembe jutott a beszélgetésem Michaellel. Ha tényleg angyal lettem, akkor elvileg nem is lehetek beteg vagy meg se halhatok. De akkor mi lesz Adammel? Persze még az se biztos, hogy együtt maradunk a mai bulis ügy után. Hirtelen elfogott a pánik és a monitor ami rám volt kapcsolva elkezdett kiakadni, de most ezzel nem tudtam foglalkozni. Muszáj Adammel beszélnem. Nem élem túl, ha elveszítem. Fel kell hívnom. Most. Azonban hirtelen éreztem, hogy ellazulok, és a szemem csukódik le. Jaj csak ezt ne! Nem akarok most aludni. Ne! – akartam ordítani, de hiába. Már késő. Elaludtam. Alvás közben álmodtam. Álmomban egy réten voltam Adammel és egy kisfiúval. Biztos ez az én kisfiam volt. Gyönyörű gyerek. Rettentően hasonlított az apjára. Éppen fogócskáztak, és amikor a kisfiú elkapta Adamet, Adam elkapta és lehemperedtek a fűbe. Mosolyognom kellett.
- Elkaptalak Apa – nevetett a kisfiú.
- Azt a mindenit! Milyen gyorsan futsz. De most én vagyok a fogó.
- Úgy se kapsz el – szaladt el, de Adam utolérte és lefektette a fűben és elkezdte csiklandozni.
- Nem-e? Na most megkapod.
- Ne Apa! Hagyd abba! Anya segíts! – kiáltott nevetve a kicsi.
Már épp szólásra nyitottam a szám mikor valaki más megelőzött. A mosoly lehervadt az arcomról. Egy másik nő volt. Odaszaladt a két alakhoz nevetve és közéjük vetette magát. Mind a hárman nevettek. Adam átkarolta az ismeretlen nőt és amikor a kisfiú kiszabadult megcsókolta a nőt. Éreztem a fájdalmat, és hogy a könny végig folyik az arcomon. Amikor felemeltem a kezemet, hogy letöröljem az arcom, lenéztem magamra és meglepődtem, de mindent megértettem. Talpig fehérben voltam és fénylettem akárcsak Sherry. Én lettem Adam őrangyala és el kellett hagynom. Ekkor azonban felriadtam és a kórházban találtam magam. Zihálva vettem a levegőt. Csak álom volt, csak álom volt mondogattam magamnak csukott szemmel. Összerezzentem, mikor valaki megérintette a kezem. Adam ült az ágyam mellett.
- Adam! – ordítottam és a nyakába vetettem magam.
- Amy! Annyira sajnálom, hogy úgy viselkedtem veled. Ha nem vagyok olyan hülye és nem hagyom, hogy el gyere egyedül, akkor most nem itt lennél. Annyira sajnálom. Meg tudsz nekem bocsájtani?
- Adam én nem haragszom. Inkább úgy érzem, hogy igazad volt. Sajnálom.
- Tudod mit? Felejtsük el azt ami történt. Lehet, hogy mind a ketten hibáztunk. Már mindegy.
- De ugye nem hagysz el? – néztem rá rémülten.
- Ezt a hülyeséget meg honnan vetted? Miért hagynálak el. Ne legyél már buta. Szeretlek.
- Én is téged.
Közelebb hajolt és szenvedélyesen megcsókolt. Erre már szükségem volt. Mikor vége szakadt a csókunknak el akart húzódni, de én nem engedtem. Újból megcsókoltam. Nem tiltakozott. Azonban ezt a csókot Brenda néni szakította meg. Ijedten rebbentünk szét mikor bejött.
- Upsz! Nem akartalak megzavarni titeket, csak szólni szerettem volna, hogy a doktor nő most írja a zárójelentésed, mivel nem talált semmi és hazajöhetsz.
- Komolyan? Ez nagyon jó. De mikor vizsgált meg? Még csak reggel van.
- Este miközben nyugtatózva voltál és altatva. Jobbnak látta már este elvégezni a vizsgálatokat. Nem szerette volna ha nagyobb bajod esne.
- Értem. Hát akkor mennyünk. Adam ugye eljössz hozzánk?
- Hát nem tudom. Az igazat megvallva anyunak megígértem, hogy segítek otthon. Majd inkább este átnézek. Rendben?
- Oké. Várlak. Szia!
- Szia! Viszont látásra!
- Szia Adam! Akkor Amy szedd össze magad és induljunk.
- Oké. Öt perc és kész vagyok.
- Megvárlak a kocsinál. Rendben?
- Persze.
Elég hamar hazaértünk. Nem volt forgalom. Brenda néni elég sok mindent elhozott nekem a kórházba, úgyhogy volt mit pakolnom, de rettentően örültem, hogy újra itthon lehetek. A pakolás felénél megálltam, mert eszembe jutott, hogy a főőrangyalokkal még nem tudok kapcsolatba lépni, de Sherryvel megpróbálhatom. Leültem törökülésben a szőnyegre, behunytam a szemem és megszólaltam.
- Sherry! Sherry ha hallasz, légy szíves gyere ide. Beszélni szeretnék veled.
Nem kellett sokat várnom.
- Hallgatlak Amy!
- Sherry! Számítottam rád de megijedtem. Nem tudnál hangosabban jönni?
- Nem – mosolygott rám melegen. – Mondjad, miről van szó.
- Ha angyal leszek, akkor nem fogok öregedni sem meghalni. Ugye?
- Amy én nem válaszolhatok neked. Csak a Vének.
- Vének? – néztem rá furcsán.
- Az öt főőrangyal.
- Ja! Értem. De te miért nem válaszolhatsz?
- Mert még nem vagy őrangyal. Még csak jelölt vagy. Viszont én most megyek. Viszlát Amy!
- Azért köszönöm. Viszlát Sherry!
Hát nem lettem okosabb. Na mindegy. Most egyenlőre folytatom a pakolást, nehogy Brenda néni megtiltsa, hogy este átjöjjön Adam. A pakolás amúgy is eltereli a gondolataimat egy kicsit erről az egész őrangyalosdiról. Nagyjából már kezdem érteni, de vannak részek, amik még homályban vannak. De remélhetőleg kitisztulnak majd. Csak idő kell hozzá. Időm pedig annyi mint a tenger. Legalább is remélem.

2 Comentários:

Dorothea írta...

Erre vártam, mióta csak megkezdted a történetet:D Már tűkön ültem, hogy miről van szó. Sürgönyben kérem a következő fejezetet. Mit szólsz a holnaphoz? Habár az túl későn van... Inkább most, most, most... :D :D

Hugi írta...

Hát majd igyekszem. De örülök ha tetszett. :D:D

Megjegyzés küldése

Számoljunk!!! :D

 
Touch of an angel © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |